Szerző: bpiautosok.hu

  • Egy körforgalom fogott ki a robotaxin. Hányás lett volna a vége, ha benne ülsz

    Egy körforgalom fogott ki a robotaxin. Hányás lett volna a vége, ha benne ülsz

    Nemrégiben egy Waymo robotaxi szokatlan incidensét rögzítették egy körforgalomban, ami gyorsan elterjedt a közösségi médiában.

    A videón az látszik, hogy az önvezető jármű folyamatosan körözött, mintha végtelen ciklusba került volna.

    A TechCrunch megkeresésére a Waymo szóvivője elmondta, hogy a járműben nem tartózkodtak utasok, és kiemelte, hogy a problémát egy szoftverfrissítéssel már megoldották, amit a teljes flottára kiterjesztettek.

     Korábban például előfordult, hogy robotaxik egész éjjel „dudálással kommunikáltak” egymással. Bár a technológia rengeteg lehetőséget rejt, az ehhez hasonló incidensek még mindig gyakran előfordulnak.

    Hirdetés

    Waymo gets stuck in a roundabout loop
    byu/coffeebeanie24 inSelfDrivingCars

  • Kigyulladt egy HÉV szerelvény Budapesten

    Kigyulladt egy HÉV szerelvény Budapesten

    Kigyulladt egy HÉV-szerelvény Budapesten, a III. kerületben, a Szépvölgyi útnál csütörtök délután. A katasztrófavédelem beszámolója szerint a járatot mintegy 300 embernek kellett elhagynia.Az

    Az Index megkereste a Fővárosi Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot (FKF) az ügyben.

    Az FKF szóvivője, Kisdi Máté közlése szerint a HÉV hátsó kocsijának elektromos szekrénye gyulladt ki a III. kerületben. A tüzet még a tűzoltók kiérkezése előtt a HÉV-szerelvény vezetőjének egy porral oltó segítségével sikerült eloltania. 

    Hirdetés

    A járaton 300 ember utazott. Szerencsére mindenkinek sikerült azt elhagyni. Úgy tudjuk, nincsenek sérültjei az esetnek.

  • Alaposan móresre tanította a buszsofőr a kamerás autó sofőrjét, aki későn észlelte, hogy ki akar hajtani a buszmegállóból

    Alaposan móresre tanította a buszsofőr a kamerás autó sofőrjét, aki későn észlelte, hogy ki akar hajtani a buszmegállóból

    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt a Pongrácz úton, a X. kerületben

    „Haladtunk a X. kerültben a Pongrácz úton, 2024.12.11-én, reggel 9-kor. Késve észleltem, hogy ki akar jönni a buszos elém, gondoltam nem fékezek be a mögöttem jövő előtt, de ő úgy gondolta, hogy kijön és átszorít minket a szemközti sávba. Nem igazán érdekelte, hogy jövök, elvégre ő az erősebb. Elhiszem hogy elsőbbséget kell adni neki, de ha mondjuk késve észlelem, vagy aki nem adja meg neki azt át kell szorítania szembe?”

    – írta meg és tette fel a költői kérdést olvasónk.


    Fontos ismerni az ide vonatkozó KRESZ szabályt, mindkét részről:

    Lakott területen belül a járművek vezetői kötelesek az elindulási szándékot jelző, menetrend szerint közlekedő autóbusznak, trolibusznak, az iskolabusznak és a gyermekeket szállító autóbusznak a megállóhelyről való elindulását (a jobb szélső forgalmi sávba való besorolását) – ha ez hirtelen fékezés nélkül megtehető – lassítással, szükség esetén megállással is lehetővé tenni.

    Az autóbusz, az iskolabusz, a gyermekeket szállító autóbusz, valamint a trolibusz vezetője azonban ilyen esetben is csak akkor indulhat el, ha meggyőződött annak veszélytelenségéről.

    Hirdetés

    MÓRESRE TANÍTOTTA A BUSZSOFŐR a kamerás autó sofőrjét

    No Description

  • Biztatóak a hírek Sallai Nóráról, de a karácsonyt még kórházban tölti

    Biztatóak a hírek Sallai Nóráról, de a karácsonyt még kórházban tölti

    Még szeptember végén szenvedett súlyos autóbalesetet Alsónémediben. A színésznő a kisfiával utazott az autóban, a gyermek olyan súlyosan megsérült, hogy már nem lehetett megmenteni az életét.

    A Blikk arról számolt be, hogy a színésznő kezd visszatérni, már beszélni és táplálkozni is képes, ami nagyon biztató hír.

    Hirdetés

    Dr. Herpy: REAKCIÓ az Alsónémedi balesetre. Sallai Nóra színésznő hibás? Megtévesztő sebesség

    Dr. Herpy Miklóssal, a megtévesztő sebesség nevű fogalomról forgattunk anyagot, amikor 2024 szeptember 27-én Sallai Nóra színésznővel és 5 éves kisfiával ezzel a fogalommal összefüggő baleset megtörtént Alsónémediben. A konkrét esettől függetlenül szólalt meg a témában Dr. Major Róbert és Dr. Melegh Gábor, akik a témakör kifejezett szakértői.

    A karácsonyt azonban kénytelen lesz a kórházban tölteni, ugyanakkor jegyezzük meg, így is kisebb csoda, hogy túlélte a hatalmas becsapódást, ami miatt egy hónapon át feküdt válságos állapotban.

    A Jóban Rosszban sztárjára fizikálisan, mentálisan és lelkileg is nehéz időszak előtt áll, de mellette van a családja, ahogyan sokan mások is. A legnagyobb kihívást az jelenti majd számára, hogy feldolgozza a történteket, a kisfia elvesztését.

  • Csúnya baleset történt Budaörsön. Nem kapott elsőbbséget az Audi sofőrje

    Csúnya baleset történt Budaörsön. Nem kapott elsőbbséget az Audi sofőrje

    Budaörsön ütközött össze kedden este az Audi egy másik járművel, amikor az nem adott neki elsőbbséget. 

    A baleset a Szabadság út és a Margaréta utca kereszteződésében történt. A vétlen sofőr az árokba hajtott.

    A kocsiban utazó egyik személy könnyebben megsérült, az Audi teljesen összetört.

    – írta meg Facebook-oldalán az Autómentő 0-24.

    Hirdetés

  • Frontálisan ütközött teherautóval a 22. kerületben. Azonnal meghalt

    Frontálisan ütközött teherautóval a 22. kerületben. Azonnal meghalt

    Szörnyethalt egy 77 éves férfi, miután autójával frontálisan ütközött egy teherautóval kedd délelőtt Budapesten, a 22. kerületben.

    A Tények stábja úgy tudja, az autós menet közben tért át a szembe sávba, ekkor csapódott a teherautónak.

    Monornál pedig, az M4-es autóúton pedig tömegbaleset történt, három kocsi és két kisteherautó ütközött hétfő éjjel. Ott két sofőr szorult a roncsokba, végül négy embert vittek kórházba.

    Hirdetés

  • Ladával driftelve díszítette fel a fenyőfát Jászapátin

    Ladával driftelve díszítette fel a fenyőfát Jászapátin

    Talán nem járunk messze az igazságtól, ha kijelentjük, hogy Magyarországon idén senki sem díszít olyan kreatívan karácsonyfát, mint ahogy azt Jászapátin már megtették. – szúrta ki a Tények.hu

    Gyenes Rómeó – aki nem ma kezdte a műfajt, sorra szerzi az érmeket – videóján egy fényfüzérekkel csinosított Lada versenyautó látható, amelynek sofőrje a fa körül driftelve mérnöki pontossággal tekerte fel az égősort az ágakra.

    Noha rendkívül látványos, formabontó és kétségkívül ötletes módja ez az ünnepek előtti dekorálásnak, kevésbé gyakorlott autósok számára azt tanácsolnánk, semmiképpen se próbálják ki otthon.

    A pompás köntösbe bújt Zsiguli már sokaknak ismerős lehet, hiszen a benzingőz szerelmesei nem először várják bámulatos külsőségek közepette a karácsonyt a jászsági kisvárosban.

    Hirdetés

  • A trükkös fiúk megpróbáltak túljárni a rendőrök eszén, de nem sikerült

    A trükkös fiúk megpróbáltak túljárni a rendőrök eszén, de nem sikerült

    A járőrök december 8-án éjszaka Pápán akartak ellenőrizni egy autót.

    Ám amint a sofőr meglátta a szolgálati autót, hirtelen gyorsított, majd lehúzódott az út szélére.

    Mielőtt a rendőrök megállították volna a járművet, látták, hogy a vezető fehér kabátot visel. Az igazoltatáskor a fehér kabátos férfi azonban már a jobb első ülésen foglalt helyet, a volán mögött 50 éves nagygyimóti társa ült.

    Mindketten elismerték, hogy a rendőri intézkedés előtt gyorsan helyet cseréltek, mert a fiatalabbnak nincs vezetői engedélye.

    Hirdetés

    Az idősebb elkövetővel szemben végzett alkoholszondás vizsgálat pozitív eredménnyel zárult, járművezetés ittas állapotban vétség miatt indult eljárás ellene, 25 éves társa ellen engedély nélküli vezetés miatt szabálysértési feljelentést tettek, illetve járművezetés tiltott átengedése bűncselekmény miatt büntetőeljárást kezdeményeztek.

    Az egyenruhások felhívják a figyelmet, hogy jogosítvánnyal nem rendelkező, eltiltott vagy alkalmatlan állapotú – ittas – személynek ne engedjük át a vezetést!

  • Kis híján a tömegbe gázolt az ámokfutó, kerékpársávon hajtó smartos

    Kis híján a tömegbe gázolt az ámokfutó, kerékpársávon hajtó smartos

    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt a Városligetben, a Kós Károly sétányon.

    „Úttesten átkelő gyalogosokat veszélyeztető smartos. Szabálytalan,  jobbról előzés és kerékpáros sáv használat.”

    – írta meg olvasónk.

    Az egyébként nem gyalogátkelőn áthaladó tömeg elején haladó gyalogosoknak óriási szerencséje volt, hogy nem 1-2 másodperccel korábban kezdték meg az átkelést.

    Hirdetés

    Kis híján a tömegbe gázolt az ámokfutó, kerékpársávon hajtó smartos

    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt a Városligetben, a Kós Károly sétányon. „Úttesten átkelő gyalogosokat veszélyeztető smartos. Szabálytalan, jobbról előzés és kerékpáros sáv használat.” – írta meg olvasónk. Az egyébként nem gyalogátkelőn áthaladó tömeg elején haladó gyalogosoknak óriási szerencséje volt, hogy nem 1-2 másodperccel korábban kezdték meg az átkelést.

    Frissítés: A BRFK az ügyben eljárást indított.

  • Kisiklott egy villamos Zuglóban. Busszal ütközött a Nagy Lajos király útján

    Kisiklott egy villamos Zuglóban. Busszal ütközött a Nagy Lajos király útján

    Összeütközött egy busz és egy villamos Budapest XIV. kerületében, a Nagy Lajos király útja és a Telepes utca kereszteződésénél.

    A baleset következtében a villamos kisiklott.

    A főváros hivatásos tűzoltói áramtalanították a járműveket. Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani.

    Nem megerősített forrás szerint úgy tudjuk, többen megsérültek az utasok közül a balesetben.

    Hirdetés

    Fotó: Id. Ferenczy Barnabás
    Fotó: Id. Ferenczy Barnabás
  • Akkora fényshowt csináltak a hazai Teslások, hogy a holdról is látni lehetett

    Akkora fényshowt csináltak a hazai Teslások, hogy a holdról is látni lehetett

    A Tesla Owners Club Hungary szervezésében létrejött rendezvény minden idők legnagyobb Tesla Lightshow-ja volt.

    Nemrég a Teslára érkező ünnepi frissítés részeként már a legnagyobb karácsonyi slágerekre is képesek az autók hosszú fényshowt produkálni.

    Ezt a funkciót indították el egyszerre 100 autón, ami igencsak látványosra sikeredett, tekintettel a szervezésre. Összesen 300 fő vett részt az eseményen. Az autók fenyőfa formában parkoltak le. Drónnal kamerázva ez fantasztikus képet mutatott.

    Hirdetés

  • Percekig vizsgálta, simogatta a nyílt pálya közepén a szalagkorlátot az M85-ösön

    Percekig vizsgálta, simogatta a nyílt pálya közepén a szalagkorlátot az M85-ösön

    Az MKIF Zrt diszpécsere figyelt fel arra, hogy az M85-ösön egy úriember félrehúzódik autójával,

    kiszáll majd láthatósági mellény nélkül besétál az átterelés kellős közepére és a szalagkorlátot elkezdi vizsgálni, simogatni.

    Összesen 4 percet töltött az autópályán állva, ebből 2,5 percet a nyílt pálya közepén.

    Ez az egész azért veszélyes, mert a nemzetközi felmérések alapján a leállósávon megállva nagyjából 8-12 percen belül bekövetkezhetnek a balesetek, ez a pálya közepén sétálgatva töredékére csökkenhet. – írták meg, majd hozzátették:

    Az autós magatartásából arra tippelünk, hogy korábban vélhetően szűkre vette az ívet és autójával érinthette a szalagkorlátot, hiszen autója jobb elejét is ellenőrizte a korlátsimogatás után.

    Hirdetés

  • Hatalmas erővel, szándékosan beletolatott a taxiba a hisztériázó nő Budapesten

    Hatalmas erővel, szándékosan beletolatott a taxiba a hisztériázó nő Budapesten

    Olvasónk rögzítette a felvételt mobiltelefonjával.

    Az előzmények: (olvasónk sorai)

    „Előttem állt az autó a Kinizsi utcában, mert kiszálltak belőle utasok. Láttam, hogy a sofőr rükvercbe teszi az autót, majd rádudáltam, de késő volt, belém tolatott. Kiszálltam a kocsiból és megkérdeztem, hogy ezt hogy gondolta, majd a lány kiszállt és nekem esett, ütött, rúgott, majd visszaszállt az autóba és akkor kezdtem videózni, mert azt hittem le akar lépni…

    Le is lépett de előtte még szándékosan nagy erővel nekem tolatott,
    ahogy a videón is látszik!”

    – írta meg olvasónk, aki hozzátette: „Hívtam a 112-t, ahol azt mondták, hogy másnap is bemehetek a rendőrségre, amit meg is tettem, de mivel nem tudtak fogadni így online tettem feljelentést!”

    Hirdetés

    Hatalmas erővel, SZÁNDÉKOSAN BELETOLATOTT a taxiba a HISZTÉRIÁZÓ NŐ Budapesten

    Olvasónk rögzítette a felvételt mobiltelefonjával. Az előzmények: (olvasónk sorai) „Előttem állt az autó a Kinizsi utcában, mert kiszálltak belőle utasok. Láttam, hogy a sofőr rükvercbe teszi az autót, majd rádudáltam, de késő volt, belém tolatott.

  • Hatéves kisfiút gázolt el egy terepjáró Hódmezővásárhelyen

    Hatéves kisfiút gázolt el egy terepjáró Hódmezővásárhelyen

    Súlyosan megsérült a fején egy hat év körüli gyerek, akit Hódmezővásárhelyen gázolt el egy terepjáró.

    A sötétben egyedül szaladt ki az útra. A Tények stábja úgy tudja, a közeli játszótérről indult haza, amikor a baleset történt.

    A gázoló az első vizsgálatok szerint szabályosan, körülbelül 40 kilométeres sebességgel ment és nem tudta elkerülni a balesetet, utána ő hívott segítséget.


    KAPCSOLÓDÓ:

    Videó

    Hirdetés

  • A mélybe zuhant lakóbuszával egy magyar férfi Olaszországban

    A mélybe zuhant lakóbuszával egy magyar férfi Olaszországban

    November végén tragikus baleset történt az olaszországi Pizzo városában, amikor egy lakóautó a magasból egy utcára zuhant.

    A járművet egy 65 éves magyar férfi vezette, aki életét vesztette a balesetben az olasz híradások szerint, ám a Blikk információi szerint a sofőr egy 70 éves férfi, F. I. lehetett az áldozat.

    A lakóautóban utazó feleségét a mentők szabadították ki a roncsból. Az asszony súlyos sérülésekkel került kórházba, ám eszméleténél volt. A hatóságok drámai felvételeket tettek közzé a helyszínről.

    A baleset pontos okai egyelőre tisztázatlanok. Az elsődleges feltételezések szerint a lakóautó egy magasabban fekvő útról zuhanhatott le a város meredek és szűk utcáin, valószínűleg egy rosszul sikerült manőver következtében. A rendőrség vizsgálja az eset részleteit.


    FRISSÍTÉS:

    Megkeresett minket az áldozat fia, akinek sorait változtatás nélkül közöljük:

    „Édesapám volt a sofőr, szívinfarktust kapott vezetés közben, vezetés közben elveszítette az eszméletét. A baleset pillanatában már nem élt. Édesanyám kisebb zúzódássokkal túlélte a balesetet (csodával határos módon). Egy nap után kiengedték a kórházból. Már hazaértünk Magyarországra, a rendőrség mar egy hete lezárta a nyomozást! Édesapám 70 éves volt, Anyukám 65 éves.”


    Hirdetés