Szerző: bpiautosok.hu

  • Letartóztatták a bottal fenyegetőző autóst, akiről felvételt publikáltunk – VIDEÓ

    Letartóztatták a bottal fenyegetőző autóst, akiről felvételt publikáltunk – VIDEÓ

    2023. november 22-én publikáltunk egy nem mindennapi esetet. Botot rántott egy kisteher sofőrje és lesújtott a motorháztetőre, majd ráhúzkodta kormányt a Skodára.

    A Pécsi Járásbíróság 2023. december 8. napján elrendelte egy férfi letartóztatását egy hónapra közúti veszélyeztetés bűntette és járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntette alapos gyanúja miatt.

    A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított 2023. november 22-én a reggeli órákban járművezetéstől eltiltás hatálya alatt vezetett egy kistehergépkocsit a külső forgalmi sávban Pécsett a Maléter Pál úton Siklós irányába.

    Mellette, a belső forgalmi sávban haladó sértett férfi által vezetett személygépkocsi mellé érve a gyanúsított szóban megfenyegette a sértetett, majd elővett egy hosszú botot és azzal a lehúzott baloldali ablakon kinyúlva fenyegette a sértettet, majd irányába többször ütő mozdulatot tett. Amikor a forgalommal együtt elindultak, és a gyanúsított a sértett mellé ért, járművét a sértett irányába kormányozta úgy, hogy áttért a másik forgalmi sávba. A sértett az ütközést hirtelen fékezéssel és balra kormányzással tudta elkerülni. A gyanúsított a sértett testi épségét közvetlen veszélynek tette ki.

    Hirdetés

    A gyanúsítottat a Pécsi Rendőrkapitányság Szabálysértési Hatósága 2023. július 21-én jogerőre emelkedett határozatával eltiltotta a közúti járművezetéstől 12 hónapra, ennek hatálya alatt követte el a terhére rótt fenti bűncselekményt, valamint azt követően 2023. december 7. napján is eltiltás hatálya alatt vezetett kistehergépkocsit Pécsett, ahol a Petőfi Sándor és a József Attila utca kereszteződésében anyagi kárral járó közlekedési baleset részese volt.

    A gyanúsított többszörösen büntetett előéletű, ellene jelenleg is több büntetőeljárás van folyamatban. Alaposan feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén újabb, szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követne el, ezért a bíróság elrendelte a letartóztatását.

    A bíróság végzését az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be, így a határozat nem végleges.

  • VIDEÓ: Komoly riadalmat okozott egy autós az M3-ason. Rosszul lehetett a sofőr, de az sem kizárt, hogy ittas volt

    VIDEÓ: Komoly riadalmat okozott egy autós az M3-ason. Rosszul lehetett a sofőr, de az sem kizárt, hogy ittas volt

    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt, az M3-ason, Bag-Hatvan között, Nyíregyháza felé, 2023.12.10-én, 19 óra 30 perc magasságában.

    „Ittas lehetett ,az előttünk haladó, de az sem kizárt, hogy rosszul volt. Nem mertük megelőzni!”

    – írta meg olvasónk.

    A felvételen elképesztő manőverek láthatók. Van egy rész, ahol a fényszórót is lekapcsolja a sofőr, valamint az indexet is össze-vissza kapcsolgatja.

    Hirdetés

  • A kamera mindent rögzített: 35 kilométeren át üldözték, de lerázta a rendőröket. A férfi mindent tagad

    A kamera mindent rögzített: 35 kilométeren át üldözték, de lerázta a rendőröket. A férfi mindent tagad

    Nem állt meg a pirosnál, hatalmas sebességgel száguldozott és előzött egy rendőrök elől menekülő ámokfutó Szombathelyen.

    A látványos, akciófilmbe illó autós üldözésről videó készült, amit most levetítettek a bíróságon.

    A szemtanúk szerint a férfi életveszélyesen vezetett, a sofőr mindent tagad, azt állítja, nem csinált semmit.

    A rendőrök fedélzeti kamerája mindent rögzített, sőt ami után lerázta a zsarukat, egy ingatlan térfigyelő kamerája is felvette, ahogy elszalad.

    Hirdetés

  • VIDEÓ: Úgy megpadkázta a Subarut a Pesti úton, hogy az már fájt. Buszsávban akart előzni, de az elfogyott

    VIDEÓ: Úgy megpadkázta a Subarut a Pesti úton, hogy az már fájt. Buszsávban akart előzni, de az elfogyott

    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt.

    A helyszín a 17. kerületi Pesti út, a Jászberényi úti felüljáró felé haladva.

    A Pesti úton szakaszosan megszűnik a buszsáv. A hóban és a sötétben vélhetőleg ezt nézte be a szabálytalan sofőr a Subaruban.

    A manőver eredménye bizonyára nem tett jót a futóműnek. Az oszlop sem sokon múlott…

    Hirdetés

  • Videón a piruett. Olyat pördült az M3-ason, amit egy balett táncos is megirigyelt volna

    Videón a piruett. Olyat pördült az M3-ason, amit egy balett táncos is megirigyelt volna

    A videót az MKIF Zrt., az M3-as autópálya üzemeltetője osztotta meg.

    „A pálya sónedves volt, mivel a hókotrók előtte takarították és sózták az utat. Vélhetően nyári gumival közlekedett a sofőr és folyamatosan tapasztaljuk, hogy sokan vannak az utakon, akik még mindig nem cserélték le a nyári gumit télire.”

    – fűzték hozzá a videóhoz.

    Hirdetés

  • A hangos kipufogóért 900 ezer forintnyi bírságot is kiszabhatnak New Yorkban

    A hangos kipufogóért 900 ezer forintnyi bírságot is kiszabhatnak New Yorkban

    New Yorkban már 2022-ben kerültek fel zajfigyelő rendszerek. Ezek abban az évben 71 alkalommal küldtek automatikusan bírságot közlekedőknek a túlzott zajterhelés miatt.

    Mivel a probléma egyelőre nem csillapodik, a város vezetése törvényjavaslatot nyújtott be arra vonatkozóan, hogy még több ilyen eszközt telepítsenek.

    Speciális mikrofonnal felszerelt kamerákról van szó, amelyek képesek kiszűrni külön-külön az alattuk elhaladó járművek zajterhelését. Ha a 15,2 méterről mért 85 decibeles határt átlépi az adott autó, motor, busz vagy teherautó, akkor a rendszer lefotózza annak rendszámát és a tulajdonos várhatja a csekket. A zajszintet azért ennyiben határozták meg, mert kutatások alapján ez már okozhat halláskárosodást. – foglalta össze a Totalcar.hu a Carscoops cikke alapján.

    Hirdetés

    Az első alkalommal már 800 dollárra, átszámolva 282 ezer forintra rúg a büntetés. Ha másodszor is belefutunk egy ilyen kamerába az aránytalanul hangos járművünkkel, akkor a bírság összege már 1700 dollárra, tehát közel 600 ezer forintra emelkedik. A piramis csúcsát akkor érjük el, ha három vagy több alkalommal is túllépjük a zajhatárt. Utóbbi esetben akár több mint 2500 dolláros, átszámolva közel 900 ezer forintos pénzbüntetést is kaphatunk.

    A törvényjavaslat szerint New York öt városrészébe egyenként legalább öt-öt kamerát helyeznének ki a frekventált pontokon. Hogy mindenki lássa, ez nem a közlekedők szívatásáról szól, azt is közzétennék egy térképen, hogy hol vannak pontosan ezek a kamerák. Így a közlekedők pontosan fogják tudni, hol érdemes inkább csendben átslisszanni a motorbőgetés helyett.

  • A járdán parkolás megtiltása – Vitézy Dávid posztolt a témában

    A járdán parkolás megtiltása – Vitézy Dávid posztolt a témában

    A volt közlekedési államtitkár Facebook posztjában üdvözölte, hogy Skóciában hétfőtől általános érvénnyel betiltják a járdán és gyaloglásra szolgáló közterületeken való parkolást.

    Skócia négy év felkészülési idő után holnaptól lépteti hatályba az új szabályt:

    Általános érvénnyel betiltják a járdán és gyaloglásra szolgáló közterületeken való parkolást. Hasonló tiltás ötven éve érvényben van Londonban, de országos hatállyal eddig sehol nem vezettek be ilyet az Egyesült Királyságban.

    – közölte a posztban.

    A szabálytalan járdán parkolás bírsága országosan egységesen 100 font lesz (kb. 44 ezer forint). Edinburghból jelentek meg a témában kutatási eredmények, ott a válaszadók 68 százaléka támogatta az intézkedést.

    Budapesten is jócskán ismerős a probléma. Bár történtek kisebb előremutató lépések néhány helyszínen (pl. nemrég például belső-Józsefvárosban) a járdák korábbi teljes szélességének felszabadítására, a probléma városszerte ismert.

    A járdán parkolás megszüntetésével biztosítható a megfelelő szélesség, hogy két sétáló ember elférjen egymás mellett, esetleg kerekesszékkel vagy egy nagyobb babakocsival is el lehessen férni – sajnos a város nagy része tele van mindezekre alkalmatlan, teleparkolt járdákkal mindmáig. – tette hozzá

    Hirdetés

    Borítóképünk illusztráció
  • VIDEÓ: Volt rajta láthatósági mellény, de kopott volt. Halálra gázolták

    VIDEÓ: Volt rajta láthatósági mellény, de kopott volt. Halálra gázolták

    Halálra gázolt egy 58 éves férfit egy autós szombat este Somogy vármegyében Kaposújlaknál.

    A férfi a a biciklijét tolta a főúton, hazafelé ment, amikor elütötte a sofőr.

    Az áldozaton ugyan volt láthatósági mellény, de nagyon kopott volt, egy autós azt mondta az utolsó pillanatban vette észre, éppen hogy ki tudta kerülni, még rá is dudált.

    A riportban a Google Street View korábbi felvételét is illusztrálták. Ott is volt a férfin láthatósági mellény.

    Arra járók és a mentősök is próbálták újraéleszteni az elütött férfit, de már nem lehetett megmenteni az életét.

    Hirdetés

  • VIDEÓ: Kukásautóval ütközött egy Audi Budapesten. A kocsiba két ember beszorult

    VIDEÓ: Kukásautóval ütközött egy Audi Budapesten. A kocsiba két ember beszorult

    Szemétszállító gépkocsival karambolozott egy személyautó vasárnap délben Budapest I. kerületében, a Krisztina körúton, a Kuny Domokos utcánál. A személygépkocsi a kukásautó alá csúszott.

    A fővárosi hivatásos tűzoltók drótkötéllel kivontatták a járművet, amelybe beszorult két ember.

    A rajok feszítővágóval kiszabadították, majd kiemelték és átadták őket a mentőknek.

    Hirdetés

    Videó és fotó: FKI Videostúdió
  • A kamionos lekényszerítette az útról a furgonost, mert nem tetszett neki a tempó – VIDEÓ

    A kamionos lekényszerítette az útról a furgonost, mert nem tetszett neki a tempó – VIDEÓ

    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt, a 81-es főúton Sárkeresztesnél.

    „Egy türelmetlen kamionos villogott majd kielőzött és leszorította az előttünk haladó autót.”

    – írta meg a kamerás jármű sofőrje.

    Egy ehhez kísértetiesen hasonló cselekménynél 2021-ben ítélet született egy olvasónk kapcsán, aki sértettként szerepelt az eljárásban:

    Egy év után büntetővégzés született az olvasónkat letoló kamionos ellen, közúti veszélyeztetés bűntette miatt

    Az ilyen eseteknél amennyiben eljárás indul és megállapítható a szándékosság, úgy a közúti veszélyeztetés bűntette általában meg szokott állni a bíróságon.

    Hirdetés

  • Hamarosan ömlenek az állami támogatású milliók az elektromos autókra

    Hamarosan ömlenek az állami támogatású milliók az elektromos autókra

    A vállalkozások jövő februártól 2025. március végéig pályázhatnak a támogatásra, amely maximális összege 4 millió forint is lehet egy 25 millió forint értékű elektromos autó esetében.

    „A tervek szerint 30 milliárd forintos keretösszegből igényelhetnek vissza nem térítendő állami hozzájárulást a hazai gazdasági társaságok tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz megvásárlásához, a beszerzési ár és az akkumulátorkapacitás függvényében 2,8–4 millió forint értékben” – írja az Energiaügyi Minisztérium közleményében.

    Mint rámutattak, a károsanyag-kibocsátás ötödéért a közlekedés, szállítás felel, aminek túlnyomó részét a közúti forgalom okozza. A szektor zöldítése céljából hirdették meg a pályázatot, amit december 18-ig lehet véleményezni.

    Jelenleg már közel 85 ezer zöldrendszámos gépjármű közlekedik a hazai utakon. Több mint felük tisztán elektromos személygépkocsi – ismertette a minisztérium

    Az itt közzétett tervezet szerint:

    – az igényeket 2024. február 1 és 2025. március 31. között lehet benyújtani, a támogatásra való jogosultsághoz 2026-ig le bonyolítani a beszerzést;
    – a legalább két főt foglalkoztató magyarországi vállalkozásoknál, a taxisoknál csak a nem flottaszolgáltatást nyújtók részesülhetnek a támogatásból;
    – kis haszongépjármű, kisbusz és személygépkocsi vásárlására adnak lehetőséget;
    – tíz fő alatti cégek 1, 10-49 közötti létszámmal működők maximum 5, az 50–249 fő közöttiek legfeljebb 10, míg a nagyobbak legfeljebb 16 járművet szerezhetnek be.

    Hirdetés

    Az egy cégre eső minimális támogatási érték tehát 2,8 millió, a maximális elnyerhető forrásmennyiség pedig 64 millió forint lehet – részletezi a minisztérium.

    A hvg összegzése alapján a 30 milliárd forintos keretösszegből 10,8 milliárdot budapesti, 19,2 milliárdot pedig az ország többi részén működő cégek között osztanak szét, maximálisan 9375 pályázó között.

    Kategóriánként ennyi jár:

    Az akkumulátorok teljesítménye és a járművek ára alapján határozzák meg a támogatás mértékét, ami a személygépkocsik, illetve a maximum 9 fős kisbuszok esetében:

    – a 41 kilowattóra alatti, 11,5 millió forintnál kevesebbe kerülő járművek esetében 2,8 millió,
    – a 41–59 kilowattóra között, legfeljebb 14 millió forintba kerülőknél 3,6 millió,
    – az 59 kilowattóra feletti, legfeljebb 20 millió forintos értékűeknél pedig 4 millió forint.

    Támogatott link:

    Akárhogyan is, de napelem nélkül drágább lesz az egyre inkább elektromosságra épülő világunkban az eszközeink, például villanyautónk üzemeltetése.

  • Szükség törvényt bont. – Gondolta a sofőr és utasa a 6-os úton. Videón a manuális megoldás

    Szükség törvényt bont. – Gondolta a sofőr és utasa a 6-os úton. Videón a manuális megoldás

    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt a 6-os úton, Dunaújváros felé haladva.

    „Az ajtó ablakába kiült, a humán meghajtású ablaktörlő, Dunaújváros felé a 6-os úton. :)”

    – írta meg olvasónk.

    Nem az első eset. Idén januárban egy bordó Seat sofőrje Vácon kérte meg utasát, hogy ne csak üldögélje, hanem vegye ki a részét a feladatokból jobb híján.

    Hirdetés

  • Régi buszok állnak vissza a forgalomba decemberben és januárban – FOTÓK

    Régi buszok állnak vissza a forgalomba decemberben és januárban – FOTÓK

    „Mozgó Múzeum” címmel múzeumpedagógiai élményutazásra várja az érdeklődőket 2023 decemberében és 2024 januárjában a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum. – szúrta ki az Index.

    Az utazók a múzeum teljeskörűen restaurált Ikarus 66-os és Ikarus 311-es autóbuszain járhatják be Budapest belvárosának kedvelt helyszíneit, miközben megismerhetik a járműveket, koruk történeti és társadalmi hátterét.

    Hirdetés

    Fotó: Szikora Zsombor – MMKM

    Idén a tavalyinál még több járattal indul a „Mozgó Múzeum” programsorozat, limitált számú különleges alkalmakon pedig élő zenével egészíti ki a múzeum az ünnepi díszkivilágítással közlekedő oldtimerek útját.

    A program december 16-án kezdődik, a téli menetrend a www.mozgomuzeum.hu oldalon található, a jegyek online elővételben, a járművek befogadóképességét szem előtt tartva korlátozott számban érhetőek el.

    A járatok a Műcsarnok előtti megállóból indulnak, és ugyanoda érkeznek vissza (fel- és leszállásra csak itt van lehetőség). A menetidő forgalomtól függően körülbelül ötven perc lesz. A zenélő buszokon szombat délutánonként élő zenei közreműködéssel utazhatnak az érdeklődők.

    Az IKARUS 311-es széria az 1970-es évek végéig közlekedett a helyközi és távolsági hazai közforgalomban, ezt követően szerződéses járatokon és tartalékként üzemeltették őket. Az Ikarus-gyár legendás exportsikereit is ezzel a típussal alapozta meg: közel kilencszáz darabot értékesítettek az NDK számára, és mintegy négyszáz darabot Bulgáriába.

    A járművet egy időben méhészbuszként használták, ennek köszönhetően maradhatott fent. 2013-ban teljes körű felújítást kapott, visszanyerte eredeti vaj-drapp fényezését és a gyártáskori állapotnak megfelelő belterét, megújult vázszerkezettel és felújított motorral oldtimer minősítést kapott.

    Hirdetés

    Fotó: Szikora Zsombor – MMKM

    Az IKARUS 66-os széria, amelyet városi-elővárosi közlekedésre fejlesztettek ki, megoldást jelentett az 1960-as évek fővárosi tömegközlekedésének súlyos kapacitáshiányára. Az autóbusz „Faros” becenevét valószínűleg a jármű jellegzetes farmotoros elrendezése ihlette.

    A múzeum Ikarus 66-osa az utolsó tíz legyártott példány egyike volt, amelyet 1973-ban helyeztek üzembe, és egészen 1983-ig közlekedett, ezután szintén méhészbuszként használták.

    Az intézmény 2016-ban vásárolta meg az autóbuszt, amely az aprólékos és hiteles restaurálás után visszanyerte eredeti állapotát, üzemképességét, illetve az oldtimer minősítést is megkapta.

    Fotó és borítókép: Szikora Zsombor – MMKM
  • VIDEÓ: Hatalmas ködben történt a halálos baleset. Meghalt a 83 éves sofőr

    VIDEÓ: Hatalmas ködben történt a halálos baleset. Meghalt a 83 éves sofőr

    Meghalt egy 83 éves férfi, miután autójával megcsúszott és keresztbefordult a nedves úton, majd egy másik kocsi nekicsapódott.

    A baleset idején hatalmas volt a köd. A mentősök próbálták újraéleszteni az idős sofőrt de hiába.

    Hódmezővásárhelynél szintén a ködben sodródott le egy autós az útról és kidöntött egy póznát, de Bács-Kiskun vármegyében is súlyos baleset történt a köd miatt, ott egy fának rohant egy sofőr, súlyosan megsérült.

    Hirdetés

  • VIDEÓ: Már a felni nagy részét is ledarálta egy M0-son közlekedő opeles

    VIDEÓ: Már a felni nagy részét is ledarálta egy M0-son közlekedő opeles

    Ismét elképesztő felvételt kaptunk olvasónktól.

    „Az M0-áson, Gyál térségében videóztam ezt a felnin száguldó autócsodát, az M0 bal pályán, a 34-es km szelvény térségében, 2023.12.08-án.”

    – írta meg olvasónk.

    Az Opel Astra hatalmas szikracsíkot húzott maga után.

    Mivel a kép elég csalóka, megkérdeztünk a mozgogumis.hu mobil gumisműhelyt, hogy a dobfék ért-e le az aszfaltra, vagy amit látunk az még a felni.

    Kérdésünkre elmondták, hogy a felni nagy részét már ledarálta az aszfalt, azért tűnik úgy, mintha már az sem lenne rajta a járművön.

    Elképesztő felelőtlenség így közlekedni. – tették hozzá.

    Hirdetés