Szerző: bpiautosok.hu

  • Videón a budapesti üldözés: Az Üllői úton próbált elmenekülni a rendőrök elől egy részeg ámokfutó vasárnap éjjel

    Videón a budapesti üldözés: Az Üllői úton próbált elmenekülni a rendőrök elől egy részeg ámokfutó vasárnap éjjel

    Ittas ámokfutó próbált meg elmenekülni a rendőrök elől az Üllői úton. A jogosítvány nélkül vezető férfi útja végül egy mellékutcában, a rendőrautó hátsó ülésén ért véget.

    A BRFK XIX. és XVII. kerületi járőrei 2023. december 17-én éjjel közlekedési ellenőrzést végeztek Kispesten, az Üllői úton, amikor nem sokkal éjfél után igazoltatni akartak egy gépkocsit. A járőrök jelzésére a sofőr megállás helyett gyorsított, és elszáguldott a rendőrök mellett.

    A járőrök szolgálati autóikhoz rohantak, majd megkülönböztető fény- és hangjelzéssel perceken keresztül követték és próbálták megállásra bírni a sofőrt, aki minden létező szabályt áthágott, hogy megússza az igazoltatást; az összes piros lámpán áthajtott, az előtte haladókat pedig a záróvonalon áthajtva, a szembejövő forgalmat akadályozva előzte.

    A Renault vezetője látva, hogy nem tud meglépni a rendőrök elől, végül váratlanul lekanyarodott az Árpád utcába, ahonnan azonban már nem tudott tovább hajtani. A rendőrök kipattantak a rendőrautóból, a férfit pedig – aki nem volt hajlandó felszólításukra kiszállni – testi kényszerrel húzták ki a vezetőülésből, majd megbilincselték.

    A helyszínen kiderült, hogy a 39 éves B. Szilveszter nem véletlen fogta menekülőre; az alkoholszonda ittasságot jelzett, jogosítványát pedig éppen ittas járművezetés miatt vonták be korábban. A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIX. Kerületi Rendőrkapitánysága a férfivel szemben szabálysértési és büntetőeljárást indított.​

    Hirdetés

  • VIDEÓ: A járdán száguldva kikerülte a BMW sofőrje a kukásautót, majd egy kisbusz elé hajtott, de itt még nincs vége

    VIDEÓ: A járdán száguldva kikerülte a BMW sofőrje a kukásautót, majd egy kisbusz elé hajtott, de itt még nincs vége

    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt, Jármi Községben.

    „A BMW-s nagyon sietett és felhajtott a járdára, hogy kikerülje a kukásautót. Összetörte a fehér kisbusz elejét, majd elhajtott.

    A kisbusz megállt, amikor látta, hogy eléhajt a BMW. A BMW hátratolatott kicsit, majd mikor elindult, a kisbusz jobb első ajtaját es jobb elöl a lökhárítót részlegesen letépte, majd elhajtott.”

    – írta meg olvasónk, aki hozzátette, hogy a felvételt átadta a kisbusz sofőrjének.

    Hirdetés

  • Nem kevés autót fogott a legújabb fix sebességmérő Budapesten

    Nem kevés autót fogott a legújabb fix sebességmérő Budapesten

    A II. kerületi Árpád fejedelem útjára december 13-án telepítettek új Trafiboxot.

    Az új sebességmérő kamera december 17-ig 35 840 elhaladó járműnél 516 gyorshajtást rögzített.

    Hirdetés

    Az útszakaszon 50 km/h a megengedett sebesség, a legnagyobb túllépést egy 102-vel száguldó autós produkálta.

    A Skoda vezetője 117 ezer forintos közigazgatási bírságra számíthat.

  • Teherhajó ütközött a Margit híd egyik pillérének

    Teherhajó ütközött a Margit híd egyik pillérének

    A Margit híd egyik pillérének ütközött egy teherhajó kedden reggel – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.

    Kisdi Máté elmondta: egy vasércet szállító teherhajó bárkája ütközött „érintőlegesen” az egyik pillérnek. A hajó kormányozható maradt, továbbhaladt dél felé, a Csepel-sziget környékén keres kikötési lehetőséget.

    Hirdetés

    A hajó és a hídpillér esetleges sérüléseiről később adnak tájékoztatást.

    Borítókép: Google Maps
  • VIDEÓ: Airsoft fegyverrel fenyegette, valamint vészfékezésre kényszerítette a 18 éves sofőr a másik sávban haladót

    VIDEÓ: Airsoft fegyverrel fenyegette, valamint vészfékezésre kényszerítette a 18 éves sofőr a másik sávban haladót

    A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy fiatalkorú elkövetővel szemben, aki az autójából egy airsoft fegyverrel fenyegette meg a mellette haladót, majd veszélyesen előzte meg.

    A vádirati tényállás szerint a 18 éves fiatalember 2023 tavaszán közlekedett édesanyja autójával az autópályán a belső sávban, sűrű forgalomban, esős időben. Mikor utolérte a sértettet többszöri fénykürt jelzéssel jelzett neki, majd kitért a külső forgalmi sávba és a sértett mellé ért.

    Ekkor a kesztyűtartóból elővett egy airsoft fegyvert és azt lóbálva fenyegette vele a sértettet.
    Mindeközben a terhelt a külső sávban utolérte az előtte közlekedőt, de lassítás helyett az előzés szabályainak megszegésével áttért a sértett előtt a belső sávba, aki csak intenzív fékezéssel tudta elkerülni, hogy az elé bevágó terhelt járművének ütközzön.

    A vádlott veszélyes manőverével utas és a sértett járművében utazók életét, testi épségét közvetlen veszélynek tetti ki.

    Az ügyészség a terheltet közúti veszélyeztetés bűntettével vádolta meg, mely bűncselekmény három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, valamint az ügyészség indítványozta, hogy a terheltet a járásbíróság határozott ideig tiltsa el a közúti járművek vezetésétől. Az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni az ügyben.

    Hirdetés

  • Pofa leszakad: Megszökött a győri dugó elöl a terepjárós – VIDEÓ

    Pofa leszakad: Megszökött a győri dugó elöl a terepjárós – VIDEÓ

    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt.

    Akkora offroadot mutatott be Győrben egy terepjárós, hogy meglepődtek a dugóban álló autósok.

    A manővert a kerékpárúton kezdte meg, majd a 4×4 hajtást kihasználva gyakorlatilag a mély árokba engedte a járművet. Oké-oké, a menettulajdonságai a kocsinak végülis erre vannak kitalálva, nem az aszfaltra, de hát na…

    „Terepjárós bicikli úton előzi a sort, amíg egy kis hídhoz nem ér (ez már pont takarásban van) ekkor úgy gondolja hogy inkább a töltésen saját életét kockáztatva függőlegesbe állítja az autóját és vissza megy a természetes élőhelyére ez az állat.”

    – írta meg olvasónk.

    Hirdetés

  • Halálra gázolt egy embert a vonat Kőbánya-Kispest és Pestszentlőrinc között

    Halálra gázolt egy embert a vonat Kőbánya-Kispest és Pestszentlőrinc között

    Halálra gázolt egy embert a vonat Kőbánya-Kispest és Pestszentlőrinc között – tudatta a Mávinform hétfő éjjel az MTI-vel.

    A tájékoztatás szerint a Monorról a Nyugati pályaudvarra tartó személyvonat gázolt. A helyszínelés ideje alatt a vonatok csak az egyik vágányon közlekedhetnek.

    Hirdetés

    A Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon hosszabb menetidővel kellett számolni a történtek miatt.

  • Duplázott: Pár órán belül kétszer kapták el ittas vezetésért

    Duplázott: Pár órán belül kétszer kapták el ittas vezetésért

    A veszprémi egyenruhások alig több mint két óra elteltével kétszer érték tetten a 36 éves ösküi férfit.

    A rendőrök 2023. december 14-én este az egyik veszprémi parkolóban ellenőrzésre megállítottak egy autóst.

    Felmerült a sofőr ittasságának gyanúja, melyet az alkoholszondás vizsgálat alátámasztott. Az egyenruhások a 39 éves ösküi lakost ezután további mintavételre előállították, és a vezetői engedélyét elvették.

    Ittas járművezetés gyanúja miatt büntetőfeljelentést tettek, majd a szükséges intézkedéseket követően szabadon bocsátották.

    Hirdetés

    A rendőrök nem sokkal később a belvárosban felfigyeltek a már ismert gépkocsira, melynek vezetője ezúttal is a korábban intézkedés alá vont férfi volt. A szonda eredménye alapján a sofőrt másodszor is előállították mintavételre.

    Mivel vezetői engedélyét már korábban elvették a férfitól, ezért az ittas járművezetés mellett szabálysértési eljárást is indítottak vele szemben engedély nélküli vezetés miatt.

  • Nyári gumik voltak az autóján. Megcsúszott, szörnyethalt a balesetben – VIDEÓ

    Nyári gumik voltak az autóján. Megcsúszott, szörnyethalt a balesetben – VIDEÓ

    Szörnyethalt egy 57 éves férfi, miután autójával megcsúszott a jeges úton, majd egy fának csapódott hétfő reggel Kaba közelében.

    A kocsin nyári gumik voltak. – közlte a Tények.

    A fagyos utakon több baleset is történt, Baksnál megcsúszott, az árokba csapódott és felborult egy kocsi, ott egy nő sérült meg súlyosan, Kunfehértónál pedig egy részeg sofőr okozott balesetet, aki szintén a jeges úton csúszott meg.

    Hirdetés

  • Egy 17 és egy 18 éves fiú is meghalt az Ausztriában történt horrorbalesetben

    Egy 17 és egy 18 éves fiú is meghalt az Ausztriában történt horrorbalesetben

    Tragédia történt vasárnap a bécsi S2-es autópályán.

    Két fiú életét vesztette a balesetben, az egyikük 17, míg másikuk 18 éves volt,

    Három fiú utazott az S2-esen Bécsben vasárnap kora reggel, átlépve a megengedett sebességhatárt. Egyszer csak a 18 éves sofőr elvesztette uralmát járműve felett, és egy betonkorlátnak ütközött.

    Hirdetés

    Az autó azonnal lángba borult. A sofőr és egyik 17 éves utasa meghalt, egy másik 16 éves utast kórházba szállítottak.

    A Krone szerint a baleset áldozatai Weinviertelből származó fiúk. A barátok állítólag alig néhány méterre laktak egymástól.

    A legidősebb, aki vezetett, novemberben ünnepelte 18. születésnapját. Markus Dittrich rendőrségi szóvivő szerint a balesetben érintett autó egy Audi S7 Sportback volt, ami a lap információi szerint a 18 éves fiú édesapjáé volt. – közölte az Index a krone.at nyomán

  • VIDEÓ: Hatalmasat borult egy kisbusz az M7-es autópályán

    VIDEÓ: Hatalmasat borult egy kisbusz az M7-es autópályán

    M7-es autópálya, szeptember végi hétköznap.

    A köznyelvben csak érdi emelkedőként emlegetett szakaszon, lefelé érkezik egy kisbusz.

    Teljesen normálisan halad, aztán hirtelen, vélhetően figyelmetlenségből, lehajtott a belső elválasztó sávra és ennek következtében felborult.

    – írta meg az MKIF Zrt Facebook posztjában.

    Hirdetés

  • Ingyen lesz a parkolás a legtöbb helyen Budapesten, több mint egy héten át. Vannak azonban kivételek

    Ingyen lesz a parkolás a legtöbb helyen Budapesten, több mint egy héten át. Vannak azonban kivételek

    Ahogy az lenni szokott, az ünnepi időszakban ingyenessé válik a parkolás a fővárosban.

    Idén sem kell díjat fizetni a parkolási övezetek területén december 24-én üzemkezdettől az utána következő év január 1-jén üzemzárásig, vagyis fizetős időszak január 2-án kedden, reggel 8 órakor indul újra.

    Hirdetés

    Fontos megjegyezni, hogy az alábbi helyszínek kivételek:

    • az I. kerületben a Dísz téren, a Hunyadi János út Szabó Ilonka utca és Dísz tér közötti szakaszán és a Palota út Dísz tér és Lovas utca közötti szakaszán;
    • a Margitszigeten az északi parkolóban és a szállodák várakozóhelyein;
    • a Rákóczi téri mélygarázsban;
    • az Újpest-Városkapu P+R parkolóban;
    • a Hűvösvölgy P1 P+R parkolóban;
    • a Kőbánya-Kispest P+R parkolóban;
    • a KÖKI Terminál P+R parkolóházban;
    • az Etele P1 P+R parkolóban;
    • az Etele P2 P+R parkolóban;
    • az Őrmező P1 P+R parkolóban;
    • az Őrmező P2 P+R parkolóban;
    • a Pillangó utca P+R parkolóban;
    • az Örs vezér tere P+R parkolóban

    Sőt, azon utcákban, amik magánterületek, ezáltal egy magáncég üzemelteti azok parkolási rendszerét, ott szintén legyetek figyelmesek, mert ott egyedileg fizetősek lehetnek ezen területek. Ilyen például a 11. kerületi Alíz utca.

  • Megjelent a furgon, majd az árokban találta magát a kamerás autó az 51-es úton – VIDEÓ

    Megjelent a furgon, majd az árokban találta magát a kamerás autó az 51-es úton – VIDEÓ

    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt, az 51-es számú főút, Taksony-Bugyi elágazásnál.

    „Az 51-es út Taksony-Bugyi elágazóban takarásból, balról nekimentek a feleségemnek, aki az árokba borult. A furgon Taksony felé akart menni, keresztezve az 51 sz. főutat.

    A furgonos azt állította hogy a kanyarodó sávban álló teherautó villogott neki, hogy mehet és vakon elindult. Legközelebb vajon a Dunába is belehajt gondolkodás nélkül, valaki integet neki hogy mehet?”

    – tette fel a költői kérdést olvasónk

    Hirdetés

  • Megszólalt a sofőr, aki patakba hajtott a 3. kerületben

    Megszólalt a sofőr, aki patakba hajtott a 3. kerületben

    Mint arról tegnap mi is beszámoltunk, Patakba csúszott egy személyautó Budapest III. kerületében, a Nánási út elején vasárnap reggel.

    A fővárosi hivatásos tűzoltók daru és búvárok segítségével emelték ki a járműt a patakból.

    A műszaki mentést nehezítette, hogy nagyfeszültségű villanyvezeték húzódik a patak fölött, ezért áramtalanítani kellett a vezetéket, és csak azután kezdődhetett el a jármű kiemelése.

    – közölte a Katasztrófavédelem.

    Az autót megúsztató sofőr az RTL Híradónak nyilatkozott:

    Tényleg olyan, mint a hollywoodi filmekben. Pánik van, bezártság van, csorog be a víz, nincs idő

    – mondta arról, hogy mit élt át az után, hogy a patakba hajtott.

    Hozzátette, tudja, hogy szerencsés, mert sérülések nélkül megúszta a balesetet, sőt még a holmiját is ki tudta menteni a járműből.

    „Itt volt egy gázcső, egy reklámtábla, illetve a patak alján egy elég komoly betonpadka. Csodával határos módon igazából egyiket sem kaptam el, és a víz fogta meg az autót. Szintén szerencsém volt, mert ha kevesebb víz van a patakban, akkor is megsérül [az autó], ha több, akkor még nehezebb kijutni”

    – fogalmazott.

    Hirdetés

    Mint mondta, a járműből végül a vezetői üléstől hátramászva, a hátsó ajtót kinyitva jutott ki, és közben a szemtanúk már telefonáltak, így nem sokkal később jöttek is a tűzoltók.

    Az RTL riportjából az is kiderült, hogy a sofőr helyszíni bírságot kapott a történtek miatt.

  • VIDEÓ: Patakba csúszott az egyik autómegosztós cég autója a 3. kerületben

    VIDEÓ: Patakba csúszott az egyik autómegosztós cég autója a 3. kerületben

    Patakba csúszott egy személyautó Budapest III. kerületében, a Nánási út elején vasárnap reggel.

    A fővárosi hivatásos tűzoltók daru és búvárok segítségével emelték ki a járműt a patakból.

    A műszaki mentést nehezítette, hogy nagyfeszültségű villanyvezeték húzódik a patak fölött, ezért áramtalanítani kellett a vezetéket, és csak azután kezdődhetett el a jármű kiemelése.

    – közölte a Katasztrófavédelem.

    Videó: FKI Videostúdió