Szerző: bpiautosok.hu

  • Mégsem úgy lesz januártól a kutakon, ahogy vártuk – Bejelentést tett a Mol

    Mégsem úgy lesz januártól a kutakon, ahogy vártuk – Bejelentést tett a Mol

    Még júliusban derült ki:

    a Pénzügyminisztérium az uniós előírásokhoz igazodva január elsejétől kénytelen megemelni a jövedéki adót. Hernádi Zsolt, a Mol csoport elnök-vezérigazgatója később levezette, hogy 41 forintos drágulás jöhet a benzinkutakon.

    Hirdetés

    „Úgy döntöttünk, hogy a fogyasztók érdekeit figyelembe véve két részletben érvényesítjük a kötelező jövedékiadó-emelést: az első emelésre január elsején, a másodikra pedig nagyjából január 15-én lehet számítani, először 20, majd 21 forinttal”

    – mondta az Indexnek Orosz András, a Mol magyarországi kiskereskedelmi igazgatója. – szúrta ki az Index.

    Orosz András mostani bejelentése értelmében a vállalat két részletben érvényesíti a kötelező jövedékiadó-emelést: január elsején, illetve a hónap közepén megosztva, először 20, majd 21 forinttal hajtják végre az adóemelést. Ha ebben az időszakban a makrogazdasági körülmények egyéb árváltozást hoznak a nagykereskedelemben, azt a kiskereskedelmi piac is követni fogja.

    Orosz András az Indexnek rávilágított, hogy idén szeptemberben több mint 100 forinttal többet kellett fizetni a kutakon az üzemanyagokért, amennyiben a tavalyi év azonos időszakát vizsgáljuk, úgy 130-160 forinttal olcsóbb most a kiskereskedelmi ár. Az árakban lehetett volna érvényesíteni a mostani adóemelést, de a lépés mögött más üzleti racionalitás van: a Mol csoport a kiskereskedelmi területen is a hosszú távú stratégiát követi.

  • Hatalmas balesetet okozott majdnem egy eltévedt sofőr az M3-as autópályán – VIDEÓ

    Hatalmas balesetet okozott majdnem egy eltévedt sofőr az M3-as autópályán – VIDEÓ

    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt az M3-as autópályán, 2023.12.27-én, 11 óra 27 perckor.

    „Az M3-ason, Debrecen irányába haladtunk, amikor egy szürke Opel Corsa majdnem tömegkarambolt okozott.

    Le akart menni a lehajtón, túlment és ahelyett, hogy a következő lehajtón folytatta volna útját, inkább Y-ba megfordult az autópályán. Nem csak én, de több másik autó is alig bírt lefékezni és elrántani a kormányt.

    A tükröm szinte hozzáért a szalagkorláthoz, az hogy megúsztuk a balesetet, csak a vezetési tapasztalaton, és szerencsén múlott.”

    – írta meg olvasónk.

    Hirdetés

  • VIDEÓ: Kb. 16 méteres pótkocsit vontatott egy Teslával, majd elmenekült

    VIDEÓ: Kb. 16 méteres pótkocsit vontatott egy Teslával, majd elmenekült

    Valaki egy bő 16 méter hosszú pótkocsit vonszolt át a texasi Harlingen városán. – szúrta ki a Totalcar.

    A felvételen látható módon egy Tesla és a pótkocsi egy benzinkút parkolójába állt félre, majd a sofőr elmenekült a helyszínről, akit azóta sem találnak.

    A The Drive magazin felvette a kapcsolatot a vállalat egyik munkatársával, aki elmondta, hogy a pótkocsit életveszélyesen rögíztették az elektromos crossoverre.

    „A csatlakozási pontok nem voltak kompatibilisek egymással, így némi gányolás után sikerült csak rögzíteni a 16 méteres utánfutót. Ez már önmagában is aggodalomra ad okot, de emellett a Tesla vonóhorga maximum bő 1,5 tonnára van hitelesítve, míg az utánfutó üresen is 4,5 tonna körül alakult. A másik problémás pont, hogy a Tesla elektromos csatlakozója, mely többek között a lámpák, indexek és a féklámpa működtetésére szolgál, szintén különböznek az utánfutó csatlakozójától, amin így egyik sem működött.” – vetette fel a Totalcar a szakmai problémát

    Az autó hátulja eléggé meggyűrődött és valószínűleg a hajtáslánc sem volt hálás egy ilyen vontatós mutatványért. – tették hozzá

    Hirdetés

    @science.is.magik Just a Tesla car pulling a semi-truck trailer #tesla ♬ original sound – illusions & science

  • Első kerék nélkül körforgalomba csapódott egy Audi a 17. kerületben – VIDEÓ

    Első kerék nélkül körforgalomba csapódott egy Audi a 17. kerületben – VIDEÓ

    Első kerekek nélkül, óriási sebességgel egy körforgalomba csapódott egy autós kedd este Budapesten, a 17. kerületben.

    A kocsi óriási szikrákat szórt menet közben, egy gyalogost majdnem halálra gázolt. A megdöbbentő esetről felvétel is készült.

    A sofőr két másik autónak is neki ütközött, egy nőt kórházba kellett vinni.

    – közölte a Tények. A csatorna úgy tudja, részeg volt az autót vezető férfi.

    Az elakadt járműből végül a sofőr kiszállt és elmenekült a körforgalommal szomszédos pusztán. Keresik a rendőrök!

    Hirdetés

    Borítókép: Tények.hu
  • „ELJÁRÁS INDULT”- Civil Pofátlanítás 2023. Ezek az esetek nélkületek nem kaptak volna nyilvánosságot

    „ELJÁRÁS INDULT”- Civil Pofátlanítás 2023. Ezek az esetek nélkületek nem kaptak volna nyilvánosságot

    Egész évben sokan hiányoltátok a Civil Pofátlan(tan)ítás videókat, amikben a rendőrségi eljárások indulásának ténye látszik. Hát most összeraktuk egybe az egész 2023-as évet.

    Ilyen, vagy ehhez hasonló dolgot NE CSINÁLJ az utakon!

    Ahogy azt már tudjátok, a rendőrséggel 2021-ben kötött megállapodásunk alapján a fedélzeti kamerák által rögzített, kirívóan szabálytalan események alapján sok esetben tud a rendőrség eljárást indítani, mely segít abban, hogy a renitens szabályszegőket kiszűrjük a szabályosan közlekedők közül.

    Bár a hazai közlekedési kultúra még mindig a béka hátsó fertálya alatt van, hisszük, hogy a videón is látható súlyos szabályszegések talán idővel kikophatnak az utakról, ha azok nem maradnak a szőnyeg alatt!

    Hirdetés

  • Rafinált módszerrel csalnak ki pénzt a parkoló autósoktól Olaszországban

    Rafinált módszerrel csalnak ki pénzt a parkoló autósoktól Olaszországban

    Olaszországban a bűnözők agyafúrt módszerrel igyekeznek pénzhez jutni:

    QR-kód segítségével károsítják meg a parkoló autósokat. Erre a fajta átverésre már egy új szó is született. A QR és phishing (fishing, azaz halászat) szavakból létrehozott quishing kifejezés olyan tevékenységre utal, amelynek célja az érzékeny adatok megszerzése.

    Ennek egyik variációja, hogy a csaló egy szórólapot hagy az áldozat autóján a helyi önkormányzat nevében. A papír elég hitelesnek tűnik, hiszen fel van tüntetve rajta a közlekedési szabálysértés, a közlekedésszabályzat ide vonatkozó cikkelyének a hivatkozása, valamint a fizetendő összeg és a QR-kód is – számolt be a vezess.hu az olasz Le Iene lap alapján.

    A QR-kód beolvasása után egy hamis, a rendőrség oldalát szimuláló felület tűnik fel az áldozat telefonján. Az oldal a kereszt- és vezetéknevet, a hitelkártyaszámot, a biztonsági kódot és egyéb adatokat kér.

    Hirdetés

    Aki megadja ezeket, annak oda a pénze.

    Paolo Dal Checco számítógépes tanácsadó az olasz lapnak azt mondta:

    A QR-kódok olyan szoftverek letöltéséhez vezetnek, amelyek pénzátutalásokat végezhetnek, zárolhatják az okostelefont, és váltságdíjat követelhetnek, lehallgathatják a beszélgetéseket és még sok minden mást.

    A megoldás az lehet, ha a Google-ban rákeresünk a rendőrség oldalára, és megnézzük, hogyan is néz ki a felületük valójában.

  • Neki volt a legfontosabb a karácsonyi ajándékvásárlás 2023-ban – VIDEÓ

    Neki volt a legfontosabb a karácsonyi ajándékvásárlás 2023-ban – VIDEÓ

    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt Budapest egyik legnagyobb bevásárlóközpontjának gépkocsi bejáratánál, az Örs Vezér terénél.

    „A G Merci sofőrjének valószínűleg nem tetszett hogy a sárgánál megálétunk. A hátunk mögül ment át az előre haladó sávba, majd a piroson áthajtott balra a szembe sávba, majdnem elcsapott egy motorost, majd hosszan a szembe sávokon haladt. Áthajtott a benzinkúton, majd később a kijáratnál kikerülte a várakozó autókat, megint a szembe sávon, ahol majdnem ütközött, egy, a bevásárló központból kihajtó autóval.”

    – fűzte a videóhoz olvasónk.

    Jó oka lehetett a sietségre, hiszen neki bizonyára mindenkinél fontosabb volt a karácsonyi bevásárlás.

    Hirdetés

  • Pont szenteste, még 2021-ben okozta a vásárlásból hazafelé tartó édesanya halálát. Most, két évre rá kért bocsánatot

    Pont szenteste, még 2021-ben okozta a vásárlásból hazafelé tartó édesanya halálát. Most, két évre rá kért bocsánatot

    Mint arról 2021-ben mi is beszámoltunk, két autó ütközött frontálisan december 24-én délelőtt Budapesten, a Soroksári út és a Hentes utca kereszteződésében, a balesetben a vétlen autós, egy 47 éves anyuka életét vesztette – adta hírül Katasztrófavédelem.

    Karácsonyi ajándék vásárlásból tartott haza az a 47 éves édesanya, aki életét vesztette a Soroksári úton történt frontális balesetben.

    A vétkes autót egy 22 éves fiatal vezette. Úgy tudni a fiatal épp egy másik autóssal versenyzett, de megcsúszott és frontálisan neki ütközött a vétlen autósnak.  Az ütközés ereje hatalmas volt, a vétlen jármű a HÉV-sínekre sodródott, a roncsba pedig beszorult az autót vezető 47 éves nő.

    Őt a fővárosi hivatásos tűzoltók szabadították ki, majd átadták a mentőknek, de a sérülései olyan súlyosak voltak, hogy az életét már nem lehetett megmenteni.

    A Tényeknek akkor interjút adott az áldozat családja is, információik szerint a balesetet okozó sofőr nyárigumikkal száguldozott az ónos esőben, a másik versenyzőnek pedig még jogosítványa sem volt.

    Hirdetés

    Az eset után két évvel a BMW sofőrje most bocsánatkérő üzenetet küldött áldozata családjának az a sofőr, aki miatt meghalt a kisgyerekes anya.

    „Rengeteg idő eltelt, viszont még mindig nagy a fájdalom a szívemben, súlyos a teher a vállamon. Szeretnék őszintén bocsánatot kérni önöktől, békésen” – írta a családfőnek. A sofőr a segítségét is felajánlotta a levélben.

    A felelőtlen járművezető halálos közúti baleset gondatlan okozásáért akár öt év börtönbüntetést is kaphat, tudta meg az rtl.hu.

    Hirdetés

  • VIDEÓ: Egy ló ügetett a forgalommal szemben. Rendőrök próbálták megfékezni az állatot a D2-es autópályán Pozsonynál

    VIDEÓ: Egy ló ügetett a forgalommal szemben. Rendőrök próbálták megfékezni az állatot a D2-es autópályán Pozsonynál

    A ló előbb Pozsony felé ügetett az autópályán, majd váratlanul elkezdett az ellenkező irányba haladni.

    A rendőrök végül leterelték az állatot egy mellékútra, ahol aztán sikeresen befogták az elkóborolt pacit, írja a Parameter.sk

    Hirdetés

    Volt rá példa, hogy hazánkban is történt hasonló. Akkor Fotón szaladt egy ló a forgalommal szemben:

    Videón, ahogy lovaskocsit húzva elszabadult egy ló Fóton, ráadásul a forgalommal szemben futott

  • VIDEÓ: A híd alatti parkolóban hagyták autóikat. Ki kellett mentenie a tűzoltóknak a járműveket Győrben

    VIDEÓ: A híd alatti parkolóban hagyták autóikat. Ki kellett mentenie a tűzoltóknak a járműveket Győrben

    Autókat mentettek a tűzoltók a megáradt Rábából Győrben, a Petőfi híd alatti parkoló területéről hétfő délután.

    Németh Ramóna, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta: a tűzoltóknak a rendőrség kérésére négy autót kellett a víz alatt álló parkolóból kimenteni.

    A folyó áradása miatt a GYŐR-SZOL Győri Közszolgáltató és Vagyongazdálkodó Zrt. a cég honlapján is közzétett közleményben jelezte, hogy szombaton este lezárja a Petőfi híd alatti és melletti ingyenes parkolót, egyúttal kérte a még ott parkoló gépkocsik tulajdonosait, minél előbb hagyják el járművükkel a területet.

    Hirdetés

    Néhány autós nem vittel el a járművet, ezért azokat a tűzoltóknak kellett kimentenie a megáradt folyóból.

    A szolgáltató jelezte: a parkolót az árhullám levonulását és a takarítási munkálatok elvégzését követően fogják ismét megnyitni.

  • Karácsony előtti idióták akciói – VIDEÓ

    Karácsony előtti idióták akciói – VIDEÓ

    Olvasóink fedélzeti kamerái rögzítették az alábbi felvételeket. Konkrétan három esetet vágtunk össze!

    Az első esetnél a 7-es úton haladt olvasónk, a nagy ködre való tekintettel a megengedett 90 km/h helyett csupán 70 körül.

    „Budapestről Kápolnásnyékre autóztam, közepes látási viszonyok voltak a köd miat. A balra eső Annamajor leágazásnál egy BMW-s a STOP táblát figyelmen kívül hagyva igen nagy lendülettel hajtott ki a főútra úgy, hogy közben átsodródott a szembe jövő forgalmi sávba ahol én haladtam. Eléggé meglepett a mutatványa, szerencsére nem mentem gyorsan, így egy kisebb fékezéssel és kormánymozdulattal eltudtam kerülni az ütközést ami akár frontális is lehetett volna. – fűzte olvasónk a nem mindennapi esthez.

    A második esetnél a 17. kerületben autózott olvasónk, amikor szemből érkezett meg egy taxi:

    A cinkotai felüljáróról lefelé jövet a taxis úr úgy gondolta, hogy neki nem tetszik az ő sávja ezért a szembe jövő sávban kanyarodott. – írta meg olvasónk.

    Az utolsó felvételen pedig egy Kerepesi úton látható koccanást örökített meg a kamera, ami természetesen szabályszegésből fakadt.

    Hirdetés

  • Pesten és Budán is felejtsétek el a rakpartokat egy időre

    Pesten és Budán is felejtsétek el a rakpartokat egy időre

    Készültek rá, meg is történt. Szükségessé vált Pesten és Budán is az alsó rakpartok lezárása. Erről informátorunk, a mozgogumis.hu sofőrje számolt be ma reggel.

    Karácsony Gergely főpolgármester Facebook posztban már korábban jelezte, hogy elsőfokú árvízvédelmi készültség van Budapesten, ezért tilos parkolni az alsó rakpartokon, sőt a Duna áradása miatt 2023. december 24-én, vasárnap 0:00 órától elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el.

    Hirdetés

    Google Maps
    Borítókép: illusztráció
  • Betonkeverővel ütköztek – Szüleivel halt meg egy 6 év körüli gyerek Bakonysárkánynál

    Betonkeverővel ütköztek – Szüleivel halt meg egy 6 év körüli gyerek Bakonysárkánynál

    Hárman meghaltak, amikor egy kocsi betonkeverővel ütközött össze Bakonysárkánynál, a 81-es főút 40-es kilométerénél szombaton – közölte a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.

    Tájékoztatásuk szerint a balesetben a személyautóban utazó férfi és nő, valamint egy kisfiú a helyszínen életét vesztette.

    A Tények információi szerint egy 6 év körüli gyerek halt meg.

    A becsapódás akkora erejű volt, hogy a teherautó szinte kilapította az utasteret. A családnak esélye sem volt a túlélésre. A baleset idején erősen havazott, valószínűleg a rossz útviszonyoknak is köze lehetett a hármas tragédiához, de a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

    Hirdetés

  • Szándékosan a tömegbe hajtott kocsijával a bedühödött férfi Ráckeresztúron

    Szándékosan a tömegbe hajtott kocsijával a bedühödött férfi Ráckeresztúron

    Egy nap alatt elfogták és őrizetbe vették a rendőrök a ráckeresztúri gázolót, aki szándékosan hajtott az utcán tartózkodók közé. Nem sokon múlt, hogy életet követeljen a bűntett.

    Több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérlete miatt indult nyomozás a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságon egy 37 éves ráckeresztúri férfival szemben.

    Hirdetés

    December 20-án délután Ráckeresztúron a Csokonai Mihály utcában egy családi vitát követően autóba pattant, majd az utcán csoportosulók közé hajtott. Néhányan el tudtak ugrani a nagy sebességgel érkező kocsi elől, azonban a sofőr édesapjának nem sikerült, és áthajtott a lábán. Ezt követően a gázoló elhajtott anélkül, hogy meggyőződött volna az okozott sérülésről – közölte a rendőrség pénteken.

    A nyomozók elfogatóparancsot bocsátottak ki ellene, amely alapján már a következő nap kattant a bilincs az ámokfutó kezén.

    Az egyenruhások őrizetbe vették M. Zoltánt és kihallgatták, majd kezdeményezték a letartóztatását. – közölte a rendőrség.

    Borítókép: police.hu
  • VIDEÓ: „Nagyon közel volt az, hogy frontálisan találkozzunk. Szerencsém, hogy a gázt elvettem és át tudtam menni a másik sávba”

    VIDEÓ: „Nagyon közel volt az, hogy frontálisan találkozzunk. Szerencsém, hogy a gázt elvettem és át tudtam menni a másik sávba”

    Olvasónk fedélzeti kamerája pár nappal ezelőtt rögzítette a felvételt.

    „Jeges, csúszós volt az út, sajnos a másik auto sofőrje ezt nem igazán tudta kezelni!

    Nagyon közel volt az, hogy frontálisan találkozzunk. Ebben az esetben volt annyi szerencsém, hogy a gázt elvettem és át tudtam menni a másik sávba, így elkerültem az ütközést.

    Miután meg tudtam állni visszamentem az autóhoz, ami az oldalán volt. Az úriembert ki tudtuk szedni! Két másik autós is megállt segíteni.

    Ami fontos, hogy hiába volt 2 db. zöldséges rekesz kitéve 25-25m-re, hogy figyeljenek mert baleset van és csúszik. Több autós ezt figyelmen kívül hagyta és az oldalán fekvő autó, valamint a két segítő autójának irányába elég sokan nagyobb sebességgel és csúszva közelítettek. 

    Az úrnak semmi komolyabb baja nem lett de a karácsonya sajnos ezt követően lehet nem lesz a legfelhőtlenebb.”

    – írta meg olvasónk.

    Hirdetés