Szerző: bpiautosok.hu

  • Igazi gyöngyszemet kapott lencsevégre olvasónk Agárdon

    Igazi gyöngyszemet kapott lencsevégre olvasónk Agárdon

    Olvasónk fotózta a fotó a mai napon, Agárdon.

    „A lehető legnagyobb összegű “elismerést” kapta sárga csekken a rendőrségtől. Félre kellett állnunk mert annyira mozgott, hogy féltünk ránk esik! – fűzte a fotóhoz…

    Láttunk már általatok elképesztő szállításokat, melyeket publikáltunk is, de ez talán mindenen túltesz.

    Hirdetés

    Az biztos, hogy holtversenyben a másik legemlékezetesebb szállítás ez volt:

  • Részegen indult el a távolsági busszal. Csúcsforgalomban vezette 26 kilométert

    Részegen indult el a távolsági busszal. Csúcsforgalomban vezette 26 kilométert

    Az Egri Járási Ügyészség gyorsított eljárásban – a bűncselekmény elkövetésétől számított két hónapon belül – állította bíróság elé azt a távolsági autóbuszjáratot vezető férfit, aki ittasan ült a volán mögé.

    Részegen szállította az utasokat egy buszsofőr Egerben

    Az ügyészség bíróság elé állította azt a buszsofőrt, aki járművével idén januárban, 7 óra előtt – a reggeli csúcsforgalom kezdetén – az egri autóbuszállomásról ittas állapotban indult útnak a 26 km távolságra lévő Balaton településig.

    Hirdetés

    Az adott járaton a vezetőn kívül hárman utaztak. A férfit a rendőrök nem sokkal az indulás után, még a városon belül megállították, majd vele szemben intézkedtek, így derült fény az ittasságára.

    A vádhatóság az autóbusz vezetőjét ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt állította az Egri Járásbíróság elé. A járásbíróság a váddal egyezően állapította meg a tényállást és a férfi büntetőjogi felelősségét, ezért vele szemben 1 év szabadságvesztést szabott ki, melynek a végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette.

    A bíróság a sofőrt 4 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől. A döntéssel szembeni jogorvoslati nyilatkozattételre az ügyészség, a vádlott és a meghatalmazott védő is 3 munkanapot tartott fenn, ezért az ítélet nem jogerős.

  • Két napon át időszakos lezárások várhatóak az M0-son

    Két napon át időszakos lezárások várhatóak az M0-son

    Javítási munkálatok miatt időszakos forgalomkorlátozásra számíthatnak a közlekedők az M0-s autóúton Kistarcsa és Pécel környezetében kedden és szerdán – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

    A csúcsidőszakon kívül, 9 és 16 óra között zajló munkálatok kedden az autóút 3-as főúti csomópontja utáni szakaszát érintik, szerdán pedig az M31-es autópálya és a péceli csomópontok közötti szakaszt.

    Kedden az érintett szakaszon az M0-s autóút Megyeri híd felé vezető oldalán a külső sávot zárják le a forgalom elől, egy sáv marad a forgalom számára.

    Hirdetés

    Szerdán az érintett szakaszon, szintén a Megyeri híd felé vezető oldalon, két sávot zárnak le, ahol egy sáv marad a forgalomnak, miközben a korlátozás nem érinti az autóútra történő fel- és lehajtást.

    A munkaterület térségében sebességkorlátozás lesz érvényben. A közlekedőknek ajánlott még indulás előtt tájékozódniuk az Útinform oldalán.

    Borítókép: Illusztráció
  • Belehajtott az ételfutárba a Peugeot sofőrje. Azt hitte előrébb jut, de tévedett

    Belehajtott az ételfutárba a Peugeot sofőrje. Azt hitte előrébb jut, de tévedett

    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt, 2024.02.18-án, a Könyves Kálmán körúton.

    A felvételt elnézve az lehetett a terv, hogy a Peugeot SUV sofőrje az előrébbjutás reményében a külső sávot választja, mert ott csak egy jármű várakozik a pirosnál.

    Számíthatott rá továbbá a sofőr, hogy már a sárga lámpánál elindul az ételfutár, de nem ez történt. 

    Bárhogy is, de elég alaposan beleszállt a kisáruszállítóba, így mindkét jármű összetört 🙁

    Hirdetés

  • Azt hitte befér, de elkapta a kamion

    Azt hitte befér, de elkapta a kamion

    VIDEÓ: AZ M7 TÖMEGBALESET TANULSÁGAI – DR. HERPY JOGI ELEMZÉS

    Én még beférek… Múlt hónapban az M3-ason több személyautós gondolta így egy terelésnél… volt, aki sajnos pórul járt. – közölte az MKIF Facebook posztjában…

    „A videó alapján a kis követési távolságot tartó két autót érte be főhősünk, megpróbálta az ütközést elkerülni. Jobbra kivágott, sajnos jött egy kamion, ami megtolta.

    A tereléseinket mindig több kilométerrel korábban ún. változtatható jelzésképű táblákon, majd a munkavégzés előtt 500 méterrel 100-as, 250 méternél 80-as és a munkavégzés magasságában 60-as sebességkorlátozó táblákkal jelezzük, de ezeket sokan figyelembe se veszik és a probléma itt kezdődik.

    A mutatvány- és a követési távolság hiánya miatt, sokaknak kellett vészfékezniük, hogy ne legyen még ráfutásos baleset is. Nagyon kérünk mindenkit, hogy ne hagyják a besorolást az utolsó pillanatra! Kerüljük el a mai videóban is látható eseteket! – tették hozzá

    Hirdetés

  • Egy köteg húszezressel akarta megvesztegetni a rendőröket a részeg sofőr Borsodban

    Egy köteg húszezressel akarta megvesztegetni a rendőröket a részeg sofőr Borsodban

    A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés bűntette miatt nyomoz a férfi ellen, és sikeresen indítványozta bűnügyi felügyeletének elrendelését. Az elkövető rendőröket akart megvesztegetni.

    A rendelkezésre álló adatok szerint a középkorú férfi 2024. február 23-án, éjszaka, ittas állapotban közlekedett személygépkocsijával egy borsodi városban. A rendőrök intézkedtek vele szemben, majd felszólították, hogy a motort állítsa le, és szálljon ki az alkoholszondás ellenőrzésre. A megalapozott gyanú szerint a férfi többszöri felszólítást követően szállt csak ki, majd a zsebéből elővett egy köteg készpénzt és egy 20.000 forint címletű bankjegyet szó nélkül a rendőrök irányába nyújtott.

    Hirdetés

    A járőrök figyelmeztették a férfit, hogy cselekményével a vesztegetés bűncselekményét követi el, és felszólították, hogy tegye el a pénzt. Az elkövető ezután a ruházatából 200.000 forintot vett elő, és azt a legmagasabb rendfokozatú rendőr irányába nyújtotta azért, hogy a hivatalos személyek ne intézkedjenek, ne alkalmazzanak alkoholszondás ellenőrzést, valamint ne indítsanak eljárást.

    A férfi a pénz átnyújtásával egyidejűleg a rendőrtől megkérdezte, hogy „ennyi elég lesz?”. A rendőrök a felajánlott pénzt visszautasították, majd a férfit megbilincselték és előállították a rendőrkapitányságra.

    Az elkövető – főleg vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt – többször volt már büntetve, jelenleg is büntetőeljárás hatálya alatt áll. Ezen túlmenően az elmúlt 3 évben összesen 12 szándékos szabálysértést követett el, köztük 9 esetben közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése miatt állapították meg a felelősségét.

    A nyomozó ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki férfit – aki tagadta a bűncselekmény elkövetését –, és indítványozta a tartózkodási helyére kiterjedő bűnügyi felügyelet elrendelését azzal, hogy naponta személyesen jelentkezzen a rendőrségen.

    A Debreceni Járásbíróság nyomozási bírája a gyanúsított bűnügyi felügyeletét 4 hónapra elrendelte az ügyészi indítványnak megfelelően. A végzés a terhelt és védőjének fellebbezésére tekintettel nem végleges.

  • Úgy néz ki, hogy hozzányúlnak a zöld rendszámokkal kapcsolatos kedvezményekhez

    Úgy néz ki, hogy hozzányúlnak a zöld rendszámokkal kapcsolatos kedvezményekhez

    Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) célja a zöld rendszámokhoz kapcsolódó kedvezmények felülvizsgálata – közölte a tárca a Pénzcentrum oldallal.

    Az ÉKM szerint a „társadalmi elvárásoknak” megfelelve fontolóra veszik a plug-in hibrid autók kedvezményeinek megvonását.

    A mostani válasz annyiban mindenképpen változás, hogy alig másfél hónapja még azt közölték, nincs napirenden ez a kérdés.

    Ha végül szigorítanak, akkor akár 38 ezer autós is elveszítheti a zöld rendszámot, vele együtt az ingyenes parkolási lehetőséget, illetve az adókedvezményeket.

    Hirdetés

    A szigorítás mögötti fő érv, hogy a tisztán elektromos meghajtású gépkocsik közlekedésének környezetvédelmi tulajdonságai messze előnyösebbek más, részben elektromos hajtású, de belsőégésű motorral is működő járművek környezetvédelmi tulajdonságainál. – közölte a hvg.hu

    A tervek szerint nem azonnal cserélnék le az érintettek rendszámait, hanem legkésőbb a következő műszaki vizsgán – így az ingyenes parkolás valameddig még megmaradhat a kedvezmények között, legalábbis a parkolóőrök vélhetően nem fogják egyesével vizsgálni a zöld rendszámos autók típusait. A Pénzcentrum cikke szerint az úgynevezett hatótávnövelővel (azaz range extenderrel, egy kisebb motorral, amely nem hajt, csak áramot fejleszt az akkuba) ellátott villanyautókat is bevonnák abba körbe, amely elveszti jogosultságait.

    A jogosultságok elvételével kapcsolatban Marsi Norbert, a Magyar Elektromobilitási és Technológiai Egyesület azt mondta „költségvetési oldalról” nem indokolt a lépés, mert a konnektorról tölthető hibridek részaránya igen csekély a magyar autóállományban. Ráadásul egy kalap alá venni az összes konnektorról tölthető hibridet nem is szabadna, hiszen számos olyan új generációs modell elérhető már, melyek 50, de akár 90 kilométeres tisztán elektromos üzemmóddal is rendelkeznek.

    KORÁBBI KAPCSOLÓDÓ:

    Repülhet a zöld rendszám a plug-in hibridekről

  • Frontálisan ütközött egy zalaegerszegi kézilabdacsapat busza egy autóval

    Frontálisan ütközött egy zalaegerszegi kézilabdacsapat busza egy autóval

    Vasárnap este egy zalaegerszegi kézilabdacsapat kisbuszába hajtott egy autó a 86-os főúton, Körmend határában. A balesetben öten megsérültek, őket kórházba vitték.

    A 112Press.hu számolt be arról, hogy vasárnap este egy úton álló őz miatt egy német rendszámú személyautó magyar vezetője félrerántotta a kormányt, majd frontális ütközött egy zalaegerszegi kézilabdacsapat buszával.

    A baleset a 86-os főúton történt, Körmend határában. Az ütközéskor a személyautó keresztbe fordult az úttesten. A helyszíni szemle idejére teljes útlezárás volt érvényben.

    A portál úgy tudja, a német rendszámú Kia személyautó Nádasd felől tartott Körmend irányába.

    A középkorú sofőr, miután az úttesten álló őz miatt balra rántotta a kormányt, megpróbált visszatérni a sávjába, de elvesztette az uralmát a jármű irányítása felett.

    Hirdetés

    Ezt követően ütközött a vele szemben szabályosan közlekedő Ford kisbusszal.
    A mentők öt embert kórházba vittek, és a portál információi szerint senki sem szenvedett súlyos sérülést.

    Kiemelték, hogy mindenki biztonsági öve be volt kötve a kisbuszban!

    Úgy tudják, hogy a kisbuszban lévő sportolók egy körmendi meccs után tartottak Zalaegerszegre. A klub vezetője több száz méterrel lemaradva ment utánuk, és így is hallotta a csattanást, de akkor még nem tudta, hogy mi történt – írták. Hozzátették: az őzet többen is láttak, és a Kia előtt több jármű is kikerülte az állatot.

    (Borítókép: Tánczos Mihály / 112Press)
  • Felborult egy mentő Budapesten, miután egy autóval ütközött

    Felborult egy mentő Budapesten, miután egy autóval ütközött

    Felborult egy mentőautó, miután összeütközött egy személyautóval Budapesten, a XVIII. kerületben vasárnap délelőtt.

    A baleset az Üllői út és a Lakatos út kereszteződésében történt, az útszakaszt emiatt lezárták.

    Négy embert vittek kórházba a helyszínről.

    Hirdetés

    MTI/Mihádák Zoltán
    MTI / Mihádák Zoltán
  • Egy csuklós busz tévedt el a Havanna lakótelepen

    Egy csuklós busz tévedt el a Havanna lakótelepen

    Eltévedt a BKK 142E járata a Havanna-lakótelepen, írja a Hvg.hu. Az esetről a Havannások nevű Facebook-csoportba töltöttek fel az ott lakók több képet és egy videót is.

    A felvétel alapján a csuklós busz megpróbált ugyan befordulni a panelházak közötti szűk utcába, de elakadt a parkoló autókban, ezért az utasokat leszállították a járműről.

    A videóhoz a hvg olvasója hozzáfűzte, hogy az BKK szolgáltatójához, az ArrivaBushoz tartozó jármű kanyarodás közben „3-4 autót megtört, ha minden igaz”.

    Hirdetés

    Havannások Facebook csoport

    A VIDEÓ ITT TEKINTHETŐ MEG!

    FRISSÍTÉS:

    Az eset miatt a hvg megkereste az ArrivaBust arról, mi történt pontosan. A portál azt szerette volna megtudni, hogyan keveredett a busz a lakótelepnek erre a részére, valóban okozott-e kárt, történt-e személyi sérülés, mennyire volt tapasztalt a sofőr, illetve, hogy milyen következménye lesz a hibájának.

    A cég a válaszában azt írta a hvg-nek, hogy a sofőr a Csontváry Kosztka Tivadar utcánál nem a járatnak megfelelő útvonalat választotta, így egy olyan utcába fordult be, ahol a busz nem fért el.

    „A kanyarodás közben néhány autó megsérült, a keletkezett anyagi kárt a biztosító természetesen megtéríti. A buszvezető azonnal segítséget kért a diszpécseri szolgálaton keresztül, akik a helyszínre sietve segítettek a busz megfelelő mozgatásában.”

    Hirdetés

    A közlés szerint a buszvezető „megfelelő tapasztalattal rendelkező” munkatársuk,

    aki a kialakult helyzetben helyesen járt el: a járművet megállította, és tájékoztatta az ügyeletet. Személyi sérülés nem történt, a buszvezető a felelősségét elismerte”.

    Azt is hozzátették, hogy a történtek miatt belső vizsgálat indult, amelynek keretében „forgalombiztonsági szakértők közösen elemzik a járművezetővel a történteket, és felhívják a figyelmét az útvonalak betartására”.

  • A karambol után 40 percig lógott a hídról a kamionos az Egyesült Államokban, Louisville-ben

    A karambol után 40 percig lógott a hídról a kamionos az Egyesült Államokban, Louisville-ben

    Kis híján a folyóba zuhant egy kamion, miután több autóval is karambolozott Louisville-ben, az egyesült államokban.

    A kamion megcsúszott és beszorult a hídpillér és a beton közé, a vezetőfülke a levegőben lógott a víz fölött.

    A tűzoltók egy kötélrendszerrel húzták vissza a sofőrt a hídra. A nőnek nem lett baja, azonban a karambolban többen is életveszélyesen megsérültek.

    Hirdetés

  • A gyalogos lépcsőn akart egy sofőr továbbhaladni autójával, de fennakadt. Ezután el akart bújni a járőrök elől

    A gyalogos lépcsőn akart egy sofőr továbbhaladni autójával, de fennakadt. Ezután el akart bújni a járőrök elől

    Veszprém egyik lakótelepén a gyalogos lépcsőn akart egy sofőr továbbhaladni autójával, ám a jármű fennakadt.

    Mivel már nem tudott onnan lehajtani, a járőröket meglátva gyalogosan akart egy szemközti parkban elbújni a férfi, ám a rendőrök elkapták őt.

    Az 54 éves taliándörögdi férfinál felmerült az ittasság gyanúja, így előállították, és vele szemben büntetőeljárást indítottak. – közölte a Veszprém vármegyei rendőrség.

    Hirdetés

    Veszprém vármegyei rendőrség

  • Olvasónk előtt borult fel egy szemből érkező autós

    Olvasónk előtt borult fel egy szemből érkező autós

    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt Gyulaháza és Nyírkarász között.

    „Reggel, munkába menet Gyulaháza és Nyírkarász között történt egy baleset, aminek a tanúja voltam.

    Azonnal a segítségére siettem és közben hívtam a 112-t. A hívástól számított 10 percen belül meg is érkezett a segítség. A balesetet szenvedőt a mentők kórházba szállították.”

    – írta meg olvasónk.

    Hirdetés

  • Újabb felvételt kaptunk az M7-en történt múlt heti tömegbalesetről

    Újabb felvételt kaptunk az M7-en történt múlt heti tömegbalesetről

    Egy újabb olvasónktól kaptunk egy fedélzeti kamerás felvételt a múlt héten, vasárnap, M7-esen történt tömegbalesetről.

    Néhány napja mutattunk nektek egy felvételt, amin óriási szerencsével megúszta egy olvasónk az esetet. Azt a videót ITT LEHET megnézni. Ezt a videót és magát az esetet dr. Herpy Miklós ügyvéddel egy videóban ki is elemeztük. Íme!


    KAPCSOLÓDÓ:

    Az M7 tömegbaleset tanulságai – dr. Herpy jogi vélemény


    Sajnos ezen az újabb felvételen nem volt ilyen szerencsés a kamerás autó sofőrje és utasai.

    Olvasónk hozzátette, hogy szerencsére az előtte áthaladó emberek átértek a becsapódás előtt és ellátták őket a mentők.

    Hirdetés

  • A körforgalmak legbátrabb (legtahóbb) figuráját kapták lencsevégre

    A körforgalmak legbátrabb (legtahóbb) figuráját kapták lencsevégre

    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt, az M0-nál, a Bilk logisztikai központnál.

    „Kamionnal voltam és 40 tonnás szerelvény elé vágódott be így ez a senkiházi!

    A felvételen az látszik, hogy miután majd elhalad előttem a Suzuki, tudok indulni, mert a furgon kihajt a körforgalomból és már nincs senki a látómezőben.

    Tapasztalatom alapján elő szokott fordulni, hogy úgy esnek be autók a körforgalomba, hogy kb. be sem néznek, hogy jön-e valaki. Vagy bíznak a szerencsében, a sebességben, vagy nem tudom miben…

    Mikor én elindultam még nem voltak bent, indulás után azonnal néztem a jobb tükröt, hogy a pótkocsi tuti elfordul-e és nem tarolok le valamit, a következő pillanatban már ott volt előttem a kék autó és már nyomtam a féket, a kormányt kicsit jobbra tekertem. Jól látszik, hogy az Opel azt sem tudta merre van arccal…”

    – írta meg olvasónk.

    Hirdetés