Kanyarodást tiltó táblára figyeljetek! 50.000 Ft-os csekk fog jönni, ha hibázol! FIX kamera!
Szerző: bpiautosok.hu
-
Ehhez az autólopáshoz azért igen vastag bőr kellett – videó
A tolvaj fényes nappal sétált be egy műhelybe, majd a szerelők orra elől vitt el onnan egy méregdrága autót.
A rendőrség időről időre felhívja az emberek figyelmét a besurranó tolvajokra, akik mindig épp onnan lopnak, ahol arra esélyük nyílik. Általában a tulajdonosok figyelmetlenségét kihasználva mennek be egy-egy épületbe, majd gyors terepszemle után viszik, ami a legközelebb van hozzájuk. Most valami hasonlót rögzített egy ausztrál szerelőműhely biztonsági kamerája, csak épp a tét volt jóval nagyobb.
A queenslandi rendőrség Facebook-oldalára felkerült videóban jól látni, hogy a rövidnadrágos, pólós, tangapapucsos férfi simán besétál a szerelőműhelybe, majd azt kezdi el figyelni, melyik autót tudná elvinni. Először egy SUV-hoz sétál oda, de az valamiért nem nyerte el a tetszését. Nem sokkal később egy piros színű Holden Commodore szedánra bukkant rá, ami már szimpatikusabb volt.
A férfi egyszerűen csak beült a nyitott autóba, majd szép lassan tolatni kezdett. A dolgozók csak ekkor jöttek rá, hogy valami nem stimmel, egyikük próbálta is kinyitni a kocsi ajtaját, de nem járt sikerrel. A férfi végül különösebb ellenállás nélkül tudott kihajtani a garázsból.
Hogy sikerült-e végül elkapni, azt egyelőre nem lehet tudni. A mondás viszont továbbra is igaz: alkalom szüli a tolvajt. A férfi ugyanakkor semmi mást nem használt ki, mint a dolgozók figyelmetlenségét.
Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170302_tolvaj_muhely_autolopas
-
Megújul a XX. kerületi Nagysándor József utcai közúti híd
2017. március 1-jén elkezdődik a XX. kerületi Nagysándor József utcai – az M5-ös autópálya bevezető szakasza feletti – közúti híd felújítása. A munkák során elvégzik a híd aszfaltburkolatának és szigetelésének teljes cseréjét, valamint fél méterrel szélesítik annak érdekében, hogy a közúti sávok mellett mindkét irányban kerékpársávokat alakíthassanak ki. A felújítás nemcsak a hidat érinti, hanem mindkét lehajtójától 150 méter távolságban megújul az út is.
A híd felújítását több ütemben végzik el, melynek során a közúti vezetőkorlátok, az üzemi korlátok cseréjét, valamint a sérült betonfelületek javítását is elvégzik.
A március 1-jén induló első ütemben a Kecskemét felőli oldalon a járdaszegély és a lépcsők, valamint az útpálya alatti szigetelés készül el, ezt követi a városközpont felőli oldalon a kiemelt hídszegély és az útpálya alatti szigetelés, a hídszerkezet és a rá vezető út középső sávjainak felújítása. Az utolsó munkafolyamatok eredményeként a hídszerkezet alsó felületei újulnak meg.
A felújítással kapcsolatos forgalmi változásokról az érintettek a későbbiekben kapnak részletes tájékoztatást.
A teljes felújítás összesen 280 millió forintból valósul meg várhatóan 2017. július 31-éig.
Írja a bkk.hu
-
Erről a sebességhatárról biztosan nem tudtál
A lengyel határon ezek a sebességhatárok szerepelnek.
Két érdekesség is látható rajta, az egyik, hogy autópályán a legnagyobb megengedett sebesség 140 km/óra; a másik pedig, hogy lakot területen belül az éjszakai órákban 50 helyett 60 km/óra a megengedett legnagyobb sebesség. Emellett különbséget tesz lakott területen kívül a mezei és az osztott pályás út között, utóbbin 10 km/órával nagyobb sebességgel lehet autózni, illetve az autóutaknál is van különbség, ott 20 km/órával mehet gyorsabban, aki osztott pályás szakaszon vezet.Az autópályás legnagyobb megengedett sebesség növelése talán nálunk is jó lenne, hasonlóan, mint az útpályához kötött korlátozás.
Forrás: http://www.vezess.hu/vezetunk/2017/03/01/errol-a-sebesseghatarrol-biztosan-nem-tudtal/
-
Ez az 5 autógyártó tudhatott arról, hogy életveszélyesek a Takata-légzsákok, mégis beszerelték azokat
Zajlik a per a világ legnagyobb autóipari botránya, a hibás Takata-légzsákok ügyében. Súlyos vádak hangzottak el.
A világ eddig legnagyobb autóipari botrányában eddig több mint 100 millió autót kellett visszahívni. A Takata ellen indított perben az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma nemrég már megnevezte, kik azok, akik felelőssé tehetők a kialakult helyzetért, a napokban pedig újabb súlyos vádak hangzottak el a tárgyaláson.
A The New York Times beszámolója szerint négy autógyártó cég, a Ford, a Nissan, a Toyota és Honda az, ahol tudhattak a hibás légzsákokról, a 2000-es években költségvetési megfontolásból mégis beszerelték őket a kocsikba. A vád szerint mellettük egy ötödik cég, a BMW is érintett lehet az ügyben.
A Honda máris tagadta a vádakat, mint mondták, a messzemenőkig megbíztak azoknak a biztonsági teszteknek az eredményeiben, amti a Takata közölt velük. Azt sem ismerték el, hogy költséghatékonyságból választották volna a japánok termékét, az ugyanis sok esetben jóval többe került, mint a konkurens légzsákjai. A Ford, a Nissan és a Toyota egyelőre nem nyilatkozott az ügyben.
Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170301_takta_legzsak_bmw_ford_honda_toyota_nissan
-
Olyan elképesztő autót fotóztunk, ami láttán kapkodni fogja a levegőt
A hagyományos autóépítési normákkal teljesen szembemegy ez a Mobile World Congressen (MWC) felbukkant különleges járgány.
A barcelonai MWC szakkiállítás okostelefonoktól rogyadozó standjait járva a Vodafone háza táján egy igazi négykerekű különlegességbe botlottunk. Az IED által kifejlesztett Shiwát az origami ihlette, formatervében lényegében nulla konvencionális megoldással találkozhatunk. A 4,7 méter hosszú prototípus a valóságban sokkal hosszabbnak látszódik, és nem mehetünk el szó nélkül a kivételesen hosszú, 3,66 méteres tengelytáv mellett sem.
© László Ferenc© László FerencA 2 méter széles koncepcióautó négykerékhajtással rendelkezik, az erőt azonban könnyen kikövetkeztethető módon nem valamilyen belsőégésű erőforrás biztosítja. A négy darab kefe nélküli elektromotor által mozgatott jármű felismeri a benne helyet foglaló személyeket, és mindent az ő maximális kényelmüknek megfelelően állít be.
© László Ferenc© László Ferenc© László FerencAz egyedi OZ Racing felniken és vékony négyévszakos virsligumikon guruló Shiwa természetesen önvezető funkcióval is fel van vértezve, elején pedig OLED 3D fényszórókat fedezhetünk fel. Az autó jelen formájában természetesen nem vásárolható meg, de felvázolja, hogy körülbelül milyen járművek közlekednek majd útjainkon néhány évtizeden belül.
© László Ferenc© László Ferenc -
Magyar autósüldözés
Lassított verzió? Nem! 🙂
Nem kapkodták el a fiúk, de érthető. Különösebb veszélyeztetés nem történt. Vigyázni kell, ne legyen kár… -
Ma fontos határidő jár le az autósoknak
Akiknek január elsején volt a kgfb-évfordulója, az ma éjfélig fizetheti be a díjat.
Szerda éjfélig még van lehetőségük befizetni a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) azoknak, akiknek január elsején volt a biztosítási évfordulójuk – mondta a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) szóvivője szerdán az M1-en.
Gilyén Ágnes hozzátette, ekkor jár le a 60 napos türelmi idő vége. A januári évforduló már csak az autósok 37 százalékát érinti, míg korábban mindenkinél ez volt az évforduló – jegyezte meg.
Aki elmulasztja a március elsejei határidőt a biztosítási díj befizetésére, megszűnik a szerződése, majd ugyanannál a biztosítónál újra kell kötni, de elveszíti bónuszfokozatait és fedezetlenségi díjat is fizetnie kell. Legnagyobb kockázat az, hogy az okozott kárt magának kell megtéríteni – hívta fel a figyelmet.
Elmondta azt is, hogy nem számít szabályszegésnek, ha nincs a sofőrnél a kgfb befizetéséről szóló igazolás, de ajánlott, hogy kéznél legyen, mert ha esetleg hibás adatközlés miatt nem szerepel a központi rendszerben a biztosítás, akkor jól jön egy bizonyító erejű dokumentum.
Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170301_Ma_fontos_hatarido_jar_le_az_autosoknak
-
Kormány nélkül vezethető autóba botlottunk Barcelonában
A Peugeot nem sokkal Genf előtt már Barcelonában leleplezte vadonatúj tanulmányautóját. Gyorsan körbejártuk.
Nemsokára kezdődik a Genfi Autószalon, most azonban még minden a barcelonai MWC szakkiállításról szól. Ezen a rangos nemzetközi rendezvényen a rengeteg mobil mellett egy vadonatúj tanulmányautó is bemutatkozott, ami nem más, mint a Peugeot Instinct. A rendkívül merész vonalvezetésű, roppant agresszív elejű és kombi jellegű hátsó formát kapott újdonság felvázolja számunkra, hogy körülbelül milyenek lesznek a francia gyártó közeljövőben érkező új modelljei.
© László Ferenc© László FerencA hagyományos irányban nyíló elsőajtó és a hagyományostól eltérő irányban nyíló hátsóajtó az ilyen esetekben megszokott módon egy abszolút futurisztikus belsőteret tár elénk. A legfrissebb trendeknek megfelelően a Peugeot Instinct képes teljesen magától, önvezető módon közlekedni, azonban adott esetben át tudja engedni az irányítást a sofőrnek. Mondjuk ebben nem sok köszönet van, hiszen ebben az autóban már keresve sem találunk hagyományos kormányt és pedálokat. Ezek helyett egy a középkonzolon elhelyezett speciális kezelőszervvel kell irányítani a járgányt.
© Peugeot© László FerencA motorháztető alatt egy kereken 300 lóerős plug-in hibrid erőforrás található, bár a gyártó nyugodtan mondhatott volna akár 600 lóerőt is, hiszen ebben az egyetlen példányban létező prototípusban vélhetően nincs is motor. Ha pedig esetleg van is benne motor, az autót halandó ember úgysem próbálhatja ki.
© László Ferenc© László Ferenc© László Ferenc© László Ferenc -
A Klapka utca egyszerűen elnyelt egy teherautót
Beszakadt az úttest egy 30 tonnás teherautó alatt a XIII. kerületben.
A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője, Kisdi Máté szerint az aszfalt hét méter hosszan, három méter szélesen és három méter mélyen szakadt be a földet szállító, négytengelyes teherautó alatt. Az esetnél senki nem sérült meg.
A jármű hátsó két tengelye a gödörben volt, a vezetőfülke fölfelé állt. Markológéppel emelték ki a teherautót a gödörből, majd tűzoltódaruval vontatták el – közölte a szóvivő. A mentés idejére lezárták a Klapka utcát.
© MTI / Mihádák Zoltán© MTI / Mihádák Zoltán© MTI / Mihádák Zoltán
-
Felejtsd el a slusszkulcsot
Ilyen az, amikor egy okostelefonos alkalmazás villámgyorsan nyugdíjba küld egy nagyon régi autós megoldást.
A slusszkulcsok az elmúlt évtizedekben hatalmas fejlődésen mentek keresztül. A korábban egyszerű fém-műanyag kulcsokat elektronikával felvértezett példányok követték, melyeket sok esetben már ki sem kell venni a zsebünkből, nemrégiben pedig felbukkantak az akár az autó távirányításos mozgatására is képes, érintőkijelzős okoskulcsok. Hamarosan azonban akár teljesen el is felejthetjük ezeket a hagyományos kulcsokat.
A Seat barcelonai MWC standján debütált a spanyol márka vadonatúj elektromos autó prototípusa. Ezt a négykerekűt már nem kulccsal kell nyitni/zárni és beindítani/leállítani, hanem egy okostelefonos alkalmazás segítségével. Kulcs ugyan még jár az autó mellé, azt azonban nyugodtan otthon felejteni, mert nincs rá szükség. Az egyelőre még csak szűk körben, Barcelonában tíz autóval tesztelt szolgáltatást az egyre népszerűbb car sharing rendszerekben kívánja meghonosítani a Seat.
© László Ferenc© László FerencA rendszeren van még mit fejleszteni, ugyanis mint megtudtuk, az applikációval egyelőre nem lehet lekérdezni az autó használati statisztikáit és előhűtés/fűtés opció sincs benne. Pedig az ilyen funkciók a Smart által nemrégiben kiadott hasonló okostelefonos alkalmazásban már remekül működnek.
© László Ferenc© László Ferenc -
Átalakulhat az autós kárrendezés?
Egy magyar startup segítségével átalakulhat az autós kárrendezés.
Röviden a lényeg:
1. LÉPÉS
A Biztosító feltölti az ajánlatkérés dokumentumait.
2. LÉPÉS
A rendszerbe regisztrált javító ajánlatot tesz.
3. LÉPÉS
KárWeb tájékoztatja az ügyfelet a legjobb ajánlatról.
4. LÉPÉS
A nyertes javító elvégzi a kár javítását.
A honlap neve: www.karweb.hu
Ismerkedjetek vele. Felvet jó néhány kérdést…
-
Ne kapard le, nem sorsjegy! A 13-as rublika rejtélye 🙂
Ma is tanultunk valamit.
A jogsid hátulján van egy szürke négyzet. Na az arra jó, hogy…
„Ha valaki uniós tagállamba költözik, akkor magával viheti a jogosítványát is, amelyre az ottani hatóság még plusz adatokat vezethet rá. Ezeket a szükséges adatokat az adott ország jogszabálya határozza meg. Több helyen is olvastuk, hogy ez az egyetlen rész, amire lehet írni a jogsin, oda szokták írni például a nemzetközi jogosítvány számát. Szóval célszerű nem lekaparni, nem sorsjegy.”
Idézet forrása: vezess.hu
-
Ilyen kutyabarát kocsi nincs még egy
Nem vicc, még külön légkondi is jut a becses négylábúnak.
A Honda WOW tervezési elve úgy tűnik az volt, hogy fogtak egy kutyust és köré tervezték az autót. A kocsi konkrét elnevezése is némileg magyarázatra szorul – Wonderfully Openhearted Wagon – vagyis a Csodásan Melegszívű Jármű lényegében egy Rolls-Royce vagy egy Maybach az állatok számára.
© HondaAz állatok kellemes környezetéről többek közt áthelyezhető levegőcsövek gondoskodnak, amelyekkel a kutyusnak nem kell az ablakon kidugott fejjel utaznia, kap friss levegőt. De, hogy a nézelődés élményéről se kelljen lemondania, a ketrecét el lehet úgy helyezni, hogy kilásson. Vagy akár úgy is, hogy a normál esetben kesztyűtartónak helyet adó részt át lehet alakítani, ilyenkor mellettünk utazik a kutyus.
A Honda autója egyébiránt nem egy mai darab, még 2005-ben mutatták meg a világnak koncepció formában. Sajnos a kutyások nem elég erős lobbicsoport, hogy végül is szériagyártásba kerüljön a figyelemre méltó jármű.
© Honda© Honda© Honda