Szerző: bpiautosok.hu

  • Megvan a nyertes: ez lett Az Év Autója 2017-ben

    Megvan a nyertes: ez lett Az Év Autója 2017-ben

    A Genfi Autószalon felvezetéseként hétfőn délután kihirdették, 2017-ben melyik autó kapja meg Az Év Autója címet.

    Sokan várták már a március elejét, hagyományosan ugyanis ekkor tartják a világ egyik legnagyobb autóipari eseményét, a Genfi Autószalont. A gyártók egy picit jobban is izgulhatnak ilyenkor, hiszen az első napon jelentik be, melyik autó kapja meg Az Év Autója elismerést.

    Ahogy minden évben, úgy idén is hét kocsi került a végső finalisták közé: az Alfa Romeo Giulia, a Citroën C3, a Mercedes E-osztály, a Nissan Micra, a Peugeot 3008, a Toyota C-HR, valamint a Volvo S90/V90.

    A verseny ezúttal is szoros volt, a pontok alapján azonban a bírák végül a Peugeot 3008-at hozták ki idén győztesnek.

    A franciák autója 319 pontot kapott, míg a második helyen az Alfa Romeo Giulia lett, 296 ponttal. A harmadik helyre a Mercedes E-osztály került, a németek 197 pontot zsebeltek be. A végső sorrend az alábbiak szerint alakult:

    © hvg.hu

    Nemrég mi is megkérdeztük olvasóinkat, melyik autónak ítélnék oda Az Év Autója címet. A kérdésre közel 6 ezer válasz érkezett, aminek legnagyobb részét (2367 voks) az Alfa Romeo Giulia kapta, vagyis olvasóink között fölényesen győzött az olaszok autója. A második helyen a Volvo S90/V90 végzett (1903 szavazat), míg a dobogó harmadik fokára hajszállal, de a Mercedes E-osztály fért fel (576), megelőzve a Toyota C-HR-t (570). A végső sorrendet itt találja meg.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170306_az_ev_autoja_2017_peugeot_3008

     

  • A leginkább polgárpukkasztó zöld rendszámosok

    A leginkább polgárpukkasztó zöld rendszámosok

    680 lóerős környezetkímélés! A vitatható szabályozás következtében Magyarországon akár a több száz lóerős személyautók is zöldnek minősülnek.

    Magyarországon nemcsak a teljesen elektromos meghajtású autók kaphatnak zöld rendszámot, hanem azok a gépkocsik is, melyek hálózatról tölthető (plug-in) hibridek és tisztán elektromos módban képesek megtenni legalább 25 kilométert. Magyarul hazánkban nemcsak a kis BMW i3 és a kompakt Nissan Leaf kaphat zöld rendszámot (és számos kedvezményt), hanem több olyan autó is, mely elsősorban 5 méteres hosszáról, 2 tonnás tömegéről és 400 lóerõ körüli teljesítményéről ismerszik meg. Miközben a messze 5 liter alatti átlagfogyasztást produkáló legújabb (még nem plug-in hibrid) Toyota Priusra nem igényelhető zöld fémlap.

    Az egyik, polgárpukkasztásra leginkább alkalmas zöld rendszámos autó a Porsche által tavaly ősszel bejelentett Panamera 4 E-Hybrid, mely 330 lóerős benzines és 136 lóerős elektromos teljesítménnyel rendelkezik. A kereken 5 méteres és 4 személyes sportkocsi 462 lóerős összteljesítménye és 700 Nm-es nyomatéka 4,6 másodperces 0-100-as sprintet tesz lehetővé, a 278 km/h-s végsebességről nem is beszélve. A 2,2 tonnás járgány a mesebeli gyári adatok szerint 2,5 litert fogyaszt 100-on, és egy feltöltéssel akár 50 kilométert is meg tud tenni tisztán elektromosan. Ha pedig valakinek esetleg ez sem lenne elég, akkor már meg is rendelheti a még újabb Panamera Turbo S E-Hybridet, ami 680 lóerővel, 850 Nm-rel és 50 kilométeres e-hatótávval bír. A végsebesség 310 km/h, a 0-100-as gyorsulás pedig alig 3,4 másodpercnyi időt vesz igénybe.

    © Porsche

    A következő delikvensünk a kevésbé sportosra, mint inkább kényelmesre hangolt, 5,1 méteres Mercedes S500 Plug-In Hybrid. A stuttgarti cirkáló esetében sem panaszkodhatunk erőhiányra, hiszen a 442 lóerős összteljesítménynek köszönhetően 5,5 másodperc alatt letudhatjuk a 0-100-as gyorsulást, a végsebességet pedig elektronika korlátozza 250 km/h-ra. A fogyasztás elvileg mindössze 2,8 liter 100 kilométerenként, és tisztán elektromosan maximum 30 kilométert képes elgurulni a zöld S-osztály.

    © Daimler

    Összeállításunkból természetesen egy vérbeli SUV sem hiányozhat. A zöld rendszámmal minden további nélkül ékesíthető Audi Q7 e-tron 5 méter hosszú, közel 1,8 méter magas, a tömege pedig majdnem eléri a 2,5 tonnát. Hogy egy ekkora és ilyen nehéz test 6,2 másodperc alatt gyorsulhasson 0-ról 100-ra, nagyon elkél a 3 literes dízelmotor 258 lóerős teljesítménye, melyet az elektromotor további 128 lóerővel egészít ki. A 374 lóerős összteljesítményű és 230 km/h végsebességű behemót papíron mindössze 1,9 liternyi gázolajat fogyaszt 100 kilométeren, és legfeljebb 56 kilométert tehet meg e-módban.

    © Audi

     

  • Ne pánikolj ha olajos szennyeződést találsz az autódon

    Ne pánikolj ha olajos szennyeződést találsz az autódon

    A napokban szokatlan, olajos szennyeződést láthat majd a kocsiján – ne ijedjen meg.

    Elkezdték a fák tél végi lemosó permetezését Budapesten. A munkálatok, tekintve, hogy több mint 10 ezer fáról van szó, melyeket a Főkert gondoz, március 13-ig tartanak várhatóan, de ez is változhat, az időjárástól függően.

    A permetezések, különös tekintettel a fasorokra, alapvetően az éjszakai órákban történnek, így a munkálatok nem zavarják a gyalogos – és közúti forgalmat. A lemosó permetezésre azért van szükség, hogy a fás részeken, kéregrepedésekben áttelelő kártevők számát gyérítsék.

    Az alkalmazott szer közterületi felhasználásra engedélyezett, környezetbarát készítmény. A leggondosabb munkavégzés közben is előfordul azonban, hogy a szer a parkoló autókra hullik. A permetezőszer az autóban semmilyen kárt nem okoz és az első autómosáskor könnyűszerrel lemosható.

    Itt a menetrend:


    A permetezés menetrendje / Fotó: Főkert


    A permetezés menetrendje, 2. táblázat / Fotó: Főkert

    A permetezőszer egyébként paraffinolaj tartalmánál fogva megfullasztja a kártevőket. Ennek a hatásnak a kifejtése érdekében, magas dózisban, nagy légmennyiséggel kell kijuttatni, így a szer a kártevők áttelelő alakjait vastagon befedi, körbevonja – közölte a Főkert.


    Már elkezdődött a munka / Fotó: Főkert

     

  • Budapestre is jöhetnek!

    Budapestre is jöhetnek!

    Lemásolták egy skót falu ötletét Székkutason és hajszárítóval imitáltak traffipaxot, hogy lassításra bírják az autósokat.

    Mi örülnénk, ha Budapestre is átterjedne ez. Az autósok nagyja már a láthatósági mellény színétől is elretten, talán pont annyira lenne visszatartó, mint egy ötven ezres bírság, csak ebbe nem rokkanna meg anyagilag a család! Nyilván kellenek az igaziak is és fontos a valódi visszatartó erő, de az ilyen példáktól mi akkor is hányingert kapunk:

    3. kerület Bécsi út – Szépvölgyi út kereszteződés

    Fotó: vezess.hu
     

  • Hivatalos: Eladták az Opelt

    Hivatalos: Eladták az Opelt

    2,2 milliárd eurót fizet a francia PSA – Citroen-Peugeot-konszern – a német márkáért. Az üzlettel Európa második legnagyobb autógyártó vállalkozása jön létre.

    A General Motors amerikai autógyártó 2,2 milliárd euróért eladja veszteséges európai autógyártó érdekeltségeit a PSA francia konszernnek – jelentette be a két vállalat hétfőn hivatalos közleményben.

    A megállapodás értelmében a Peugeot-t, a Citroent és a prémiumkategóriás DS modellcsaládot gyártó PSA-csoport tulajdonába kerül az Opel és a brit testvérmárka, a Vauxhall, aminek eredményeként Európa második legnagyobb autógyártó birodalma jön létre a német Volkswagen-csoport mögött. Az új vállalat évente ötmillió autót gyárt majd, és a remények szerint 2020-ra nyereséges lesz az Opel és a Vauxhall gyártása.

    A General Motors ugyancsak megválik európai pénzügyi érdekeltségétől, amelyet a PSA-csoport a BNP Paribas francia pénzintézettel közösen 900 millió euróért vásárol meg.

    80 éve van Kadett-Astra Opel.
    © GM

    A General Motors, amely 90 éve birtokolta a német márkát azt követően döntött az eladásról, hogy a tavalyi évben sem sikerült elérni a nullszaldós működést és 2009-óta teljes költségen 9 milliárd dollárt veszítetett az Opellel. A másik fél, az PSA részéről, a helyzet jelenleg sokkal kedvezőbb, mert a franciák 2012 óta újra nyereségesek és a tavalyi évben 2,7 milliárd eurós profitot tudtak felmutatni. Ez volt az első év 2011 óta egyébként, amikor a cég osztalékot tudott fizetni részvényeseinek.

    A két nagy autógyártó-konszern között már most is folyt közös munka, a szabadidő-autók, SUV-k terén, valamint kis egyterűek révén osztoznak technológiai platformon. Ilyen az új Peugeot 3008-as, valamint a 2008-as, a Citroen C3 Picasso, az új Opel Crossland X, amelyek a PSA Sochauxban lévő üzeméből kerülnek majd ki.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170306_Eladtak_az_Opelt

     

  • Tovább szürkítette a piacot az Uber kiűzése

    Tovább szürkítette a piacot az Uber kiűzése

    Kiscsomagszállítás – hamarosan talán ezzel álcázzák a taxizást a sofőrök, akik igyekeznek megúszni a közterheket, és ma is abszurd címeken fuvaroznak.

    „Az Anikó tegnap óta nem dolgozik nálunk, pont azért, mert nem adott számlát” – mondja a reptéri transzferre specializálódott cég vezetője a telefonon reklamáló utasnak. A közösségi oldalak és a HVG tesztjének egybevágó tanúsága szerint a recept mindig ugyanaz: a fuvar végén a sofőr nagyon sajnálja, de éppen betelt a számlatömbje, majd postán küldi a bizonylatot. A panaszkodók többségéhez a számla soha nem érkezik meg. A szolgáltatást hirdető cég vezetője sem tud segíteni, mert a sofőrt állítólag már kirúgta. Amúgy pedig a nevét sem tudja, hiszen ő csak a gyűjtőoldalt működteti, minden sofőr maga felel a tevékenységéért. A sorozatos újságírói érdeklődés nyomán a HVG-nek végül tényleg küldtek számlát: azon egy ukrán tulajdonban lévő, eredetileg benzinkereskedelemre alakult, ma papíron főként gépjavítással foglalkozó cég pecsétje szerepelt, Anikó neve sehol. A reptéri transzfert különféle jogcímeken, gyanúsan olcsón kínáló cégek jelentős részéről az derült ki, hogy igencsak zavarosban halásznak.

    Autóbérlés sofőrrel – aktuálisan ezzel a hívószóval igyekeznek utasokat csábítani a magukat taxisnak véletlenül sem hívó kis szolgáltatók, amelyekből több tucat hirdeti magát a neten. Feltűnően olcsón, 4–5 ezer forintos fix áron viszik ki a fővárosi utast a reptérre, sőt a városon belül bárhová. Ez kevesebb mint fele a hivatalos taxistarifának, hiszen a ma már kivétel nélkül sárga járművek 2013 óta fix áron, kilométerenként 280 forintért utaztatnak. A sajátos bérautó-kölcsönzők azt mondják, azért tudnak jóval olcsóbban fuvarozni, mert nem adnak „pacsipénzt” a szállodáknak, és nem fizetnek például a reptérnek, sőt diszpécserközpontot sem tartanak fenn. Jellemzően legfeljebb tucatnyi sofőrrel működnek együtt, akik csupán a közös reklámért fizetnek az egyszemélyes ötletgazda-telefonkezelőnek.

    Ám a jelek szerint számlát sem mindig adnak, így a busás közterhek sem rakódnak rá az áraikra. Sokszor viszont szakértelem és biztonság terén is hiányosságaik vannak: a netes fórumokon és taxisberkekben naponta hallani olyan esetekről, amikor a megrendelt sofőr nem érkezett meg időben, a kétségbeesett utas pedig hiába hívott taxit, már nem érte el a repülőgépét. De olyan „profival” is lehet találkozni, aki a Megyeri híd lábánál felvett utastól kérdezte meg, hogyan lehet az M0-s körgyűrűn át a reptérre jutni.

    Az Uber ellen tiltakozó taxisok. Felvonulók kérték
    © AFP / Kisbenedek Attila

    Nemhogy fehérítette volna, hanem éppen tovább szürkítette a piacot az Uber kiűzése. Az újabb versenytársaktól tartó taxisok pedig máris elkezdtek mozgolódni. A HVG úgy tudja, a fejlesztési tárcánál már tervezik a vonatkozó rendelet felülvizsgálatát, azaz az újdonsült konkurencia működési feltételeinek megszigorítását. Más kérdés, hogy a leleményes vállalkozók egy lépéssel mindig a szabályozók előtt járnak: „akkor majd kiscsomagszállításról adunk számlát, hiszen mindenkinek van legalább egy táskája, azt meg semmilyen jogszabály nem tiltja, hogy a csomag mellé kísérő is beüljön az autóba” – mondta egy áltaxis.

    Nehezíti az irigykedő taxisok és a hatóságok dolgát, hogy – az Uberrel ellentétben – az új ellenséget nem lehet könnyen utolérni, beazonosítani: néhányuk honlapján a szolgáltató cég neve sem szerepel, sőt azt a telefont felvevő „ügyeletes” sem hajlandó elárulni. Így csak a domainnév-keresőn keresztül lehet kinyomozni az üzemeltetőt. A „reptéri transzfer” kifejezésre ráguglizva az elsők közt előugró Cserebogár-transzfer mögött egy kistarcsai betéti társaság áll, a ferihegytranszfer.hu és a suntransfer.hu üzemeltetője pedig egy-egy magánszemély. „Ez nem taxi, az utasokkal autóbérlésről kötünk szerződést” – mondja a cserebogaras Mátyás Gyula. Ő viszont soha nem köt szerződést „alvállalkozóival”, a sofőrökkel. „Besározzák a nevemet, ha tisztességtelenül viselkednek, egyébként sokan az Ubertől jöttek ide” – magyarázza. A bérautós cégek a honlapon feltüntetik ugyan, hogy a bérlő is vezethet, ám azonnal hozzáteszik: ilyenkor „a bérlő kísérése engedélyezett”, vagyis „Anikó” akkor is vele lesz az autóban. „Eddig összesen kétszer-háromszor fordult elő, hogy valaki maga akart a volánhoz ülni, ez esetben a defekt vagy a karambol anyagi felelőssége a vezetőt terheli” – figyelmeztet Mátyás, aki 20 évi taxismúlt után avanzsált magánzóvá.

    Nem az autóbérlésnek álcázott taxizás az egyetlen mód arra, hogy a kötelező tarifa alól kibújjanak. A jogszabályok megengedik az úgynevezett „személygépkocsis személyszállítást” is, igaz, csak szerződött partnerek között, például így utaztathatja rendszeresen egy cég alkalmazottait valamelyik fuvarozó. Ezek a cégek úgynevezett nt-számot kapnak (az nt egyszerűen a „nem taxi” rövidítése). Így operál a reptéri minibusz is, amelynek a repülőtér üzemeltetőjével van szerződése, és hasonlóan, néhány szállodával kötött megállapodást a vendégek fuvarozására a fekete Mercedesekkel furikázó Elit Taxiból kivált sofőrcsoport.

    A gyakorlatban azonban sokan ezt a lehetőséget is szabadon értelmezik – a taxisok nagy sajnálatára. „Ha egy utas megrendeli tőlünk a fuvart, azt szerződésnek tekintjük” – tolmácsolja az effajta, a „bérsofőrökhöz” hasonlóan fix összegért szállító cégek filozófiáját Kajáry János, a Globetrans szakmai vezetője. Az ő társasága például fogorvosi klinikákkal és néhány hotellel valóban kötött szerződést, de „jó lenne, ha úgy változna a szabályozás, hogy legálisan fuvarozhassuk a magánszemélyeket is” – teszi hozzá.

    © hvg

    Az alternatív sofőrök így is rengeteg kuncsaftot elhalásztak a sárga taxik elől: a fix tarifa bevezetése óta 30–40 százalékkal csökkenhetett a taxisok korábban évi 30 milliárd forint körülire becsült éves forgalma. Ha a kiesésnek csak a fele az Ubernél, majd annak kivonulása után ezeknél a szolgáltatóknál jelent meg, az is több milliárd forint – ennek nagy része után pedig alig fizetnek adót. Ráadásul más területen is akadnak szabályozatlanságok: fizetős személyszállítást végeznek a városban turistákat szállító tuktukok, a városnéző kisvonatok, a riksák vagy a sörbiciklik is, rájuk mégsem vonatkoznak szigorú műszaki vagy személyi előírások.

    „Azt hittük, az illegalitás mezsgyéjén mozgók ellen elég, hogy 2015-ben szigorúbb szankcionálási lehetőségek léptek életbe” – mondja Dudás Zoltán, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara közlekedési osztályának elnöke. Pedig ha egyszer rajtakapják a sofőrt az „áltaxizáson”, akkor lefoglalhatják, sorozatos vétkezés után pedig el is kobozhatják az autóját. Tömeges rendszám- és forgalmiengedély-elkobozásokról azonban nem lehet olvasni a sajtóban, pedig Dudás szerint „egyetlen próbautazással kiszűrhetnék az áltaxisokat”. A fővárosi kormányhivatal azonban csak tavaly ősz óta végezhet ilyen ellenőrzést, s eddig 11 alkalommal élt e jogosítványával. A közlekedéshatósági szakemberek összesen nyolcszor vették el a személyszállításon csípett sofőrök forgalmi engedélyét.

    G. TÓTH ILDA

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/201709__altaxik__simlis_berautosok__repteri_transzfer__uber_utan_szabadon
     

  • Lezárják a Róbert Károly körutat és a Váci úti felüljárót

    Lezárják a Róbert Károly körutat és a Váci úti felüljárót

    Ma, azaz március 5-én, vasárnap 21 órától másnap 5 óráig lezárják a Róbert Károly körút Árpád híd felé vezető oldalát a Váci úttól a Népfürdő utcáig, illetve a Váci úti felüljárót filmforgatás miatt.

    Írja a BKK.
     

  • Lezárják a Kossuth Lajos utcát filmforgatás miatt

    Lezárják a Kossuth Lajos utcát filmforgatás miatt

    Lezárják a V., Kossuth Lajos utcát az Astoria és a Ferenciek tere között kedden este 9 órától másnap 04:30-ig filmforgatás miatt. Az Erzsébet hídról a Pestre tartó forgalmat a Március 15. tér felé terelik el. Lezárják az Irányi utcát a Veres Pálné utcától, a Reáltanoda utcát teljes hosszában, illetve a Magyar utcát is a Kossuth Lajos utca és a Ferenczy István utca között. A Szép utcát ugyancsak lezárják, oda már kedden 14 órától nem lehet behajtani.

    Írja a BKK.
     

  • Betonnal öntötte ki a magyar sofőr a rohadó Suzuki alját

    Betonnal öntötte ki a magyar sofőr a rohadó Suzuki alját

    A simításon még kicsit dolgozhatott volna. Fotó: Rendőrség – Alsó Ausztria

    Feljelentettek egy magyar sofőrt Ausztriában és autóját rögtön kivonták a forgalomból az osztrák rendőrök, mert átrohadó padlólemezét betonnal öntötte ki tulajdonosa – írja az ausztriaimunkak.hu. Az A4-es autópálya egyik pihenőhelyénél ellenőrizték a Suzuki Swiftet, ami több hiányosság mellett elég szokatlan megoldásokkal volt „helyrehozva”.

    A tulajdonos foglalkozását tekintve kőműves, így ahhoz nyúlt, ami a legközelebb volt, de ezen kívül még rosszak voltak a lengéscsillapítók és a fékvezetékek is. Az átrohadt padlólemez betonozása volt a hab a tortán. A rendszámot a rendőrök rögtön levették, a 39 éves magyar sofőr két társával épp németországi munkahelyére tartott.

    Forrás: http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/beton_suzuki_swift

     

  • Parkolóhelyet is keres nekünk a jövő GPS-e

    Parkolóhelyet is keres nekünk a jövő GPS-e

    Az autók szabad parkolóhelyekhez navigálhatnák a gazdájukat. Egyelőre több cég többféle megoldással kísérletezik.

    Utcát és házszámot betáplálni a navigációba akárki tud. De a belvárosba tartva sokkal praktikusabb lenne arra kérni a készüléket: keress olyan üres parkolóhelyet, amely legfeljebb 300 méterre van a céltól, és nem túl drága. Vagy: mutass parkolóhelyet olyan bicikliállomásnál, ahonnan már legfeljebb egy kilométert kell tekernem.

    Nem tartja utópiának az ilyen megoldásokat Solymosi Erik, a T-Systems Magyarország szakértője. Annál is kevésbé, mert náluk is folynak a kísérletek: az úttestbe süllyeszthető szenzorokat próbálnak ki, egyelőre a cég irodaházának külső parkolójában. Ott már kis híján százszázalékos megbízhatósággal jelzi a szerkezet, melyik helyet foglalja el autó.

    Az érzékelők egyelőre csak a saját központi számítógépüknek üzennek, magukkal az autókkal nem kommunikálnak, nehogy hamar lemerüljön a legalább ötévi szolgálatra tervezett akkujuk. Ilyen párbeszéd egyelőre nincs is napirenden, amíg nem kerülnek alkalmas – és persze szabványosított, több rendszerrel együttműködni képes – kütyük az autókba. Az érzékelők föld alatti tevékenysége most még kimerül abban, hogy időről időre figyelik, áll-e fölöttük kocsi.

    Kézenfekvő, hogy a parkolási információkat okostelefonos navigációval párosítsák. Solymosi úgy képzeli el, hogy a GPS-készülék először a szokott módon a célpont közelébe irányítja az autóst, a környéken viszont már a parkolásra figyel. Fogyasztás- és izgalomcsökkentő hatása lehet a módszernek a fizetős időkön túl is, például a város olyan részein, ahol éjszaka az ott lakók is nehezen találnak szabad helyet.

    Parkolási alkalmazás és vele együttműködő kedvezménykártya Németországban. Garázsmenet
    © hvg

    Az már csak fejlesztés kérdése, hogy a számítógépesítés az árazásra is kiterjedjen. San Franciscóban például néhány éve felállították az első intelligens parkolóórákat: az intelligenciájuk abban nyilvánul meg, hogy tipikus kereslet-kínálati alapon a helyek foglaltságától függően kérik a pénzt az autósoktól. Az árakat nagyjából havonta igazítják hozzá a szokásos foglaltsághoz, immár nemcsak az utcán, hanem több parkolóházban is. Egy tavalyi elemzés szerint a rendszer sikere, hogy kiegyenlítődött a korábban túlzsúfolt és kihasználatlan parkolóházak terhelése (vagyis több helyen akad szabad hely, kevesebb fölösleges kört kell megtenni).

    A földbe süllyesztett szenzoroknál sokoldalúbb megoldással próbálkozik a német Siemens cég: lámpaoszlopokra és házfalakra szerelt kamerákkal pásztázzák az utcát, így akár azt is meg tudják üzenni, hogy az üres helyekre csak kis autó fér-e be vagy terepjáró is. Azon viszont még bármelyik megoldás esetén dolgozni kell, hogy a navigációval megcélzott hely üres is maradjon, ne foglalja el az utolsó pillanatban egy élelmesebb autóstárs. A Siemens végső megoldása: ha már az utazás megkezdésekor látszik, hogy nem lesz parkolóhely, akkor a navigáció eleve a tömegközlekedést ajánlja.

    Előrébb tart az okosparkolás a garázsokban, ahol egyszerűbb fenntartani a helyeket. Néhány német repülőtéren az Apcoa cégnél lefoglalt helyek annyira fixek, hogy utazáslemondási biztosítást is kínálnak hozzájuk. Ez alighanem túlzás. Gyakorlatiasabb az a megoldás, amelyet egy német startup cég, az Evopark dolgozott ki. Hálózatba szervezi a bevásárlóközpontok, kórházak, repülőterek, belvárosok parkolóházait. Az immár 20 ezer ügyfél chipkártyát tart a kocsijában (olyasfélét, mint a jól ismert beléptető- vagy kapunyitó kártyák), és onnantól fogva mindent az elektronika intéz. Felnyitja a sorompókat, kihajtáskor kiszámolja a díjat, és a fizetendő összeget havonta lehívja az autós számlájáról. Vásárláskor pedig a környékbeli üzletek lyukasztás vagy pecsételés helyett elektronikusan adhatnak parkolási kedvezményt. A szabad parkolóhelyek megtalálásáról az Evopark saját okostelefonos alkalmazása gondoskodik.

    Technikailag ez nem sokkal bonyolultabb, mint például az autópályadíjak elektronikus ellenőrzése és elszámolása (ami Magyarországon is működik teherautókkal), az újdonság inkább a sokféle üzlet és intézmény egységes rendszerbe kapcsolása. Különösen értékelhetik ezt azok az autósok, akik például Budapesten egy utcasarok két oldalán kétféle parkolási társaság fennhatósága alá tartoznak.

    Amíg nincsen mindenhol érzékelő vagy kamera, addig marad az esélylatolgatás. Ezt is számítógépesíti például a BMW. Több német nagyvárosban gyűjtenek adatokat, és ennek alapján színekkel jelzi a navigáció, hol valószínűbb parkolóhelyet találni. Hogy mennyire nincs szó még egységes eligazítórendszerekről, azt érzékelteti, hogy a Bosch segítségével a Mercedes egészen más úton jár. A terv az, hogy a közeljövőben az egyre nagyobb számban hálózatba kötött és számítógépesített autók menet közben pásztázzák az út szélét, és folyamatosan jelzik egymásnak, merre van szabad hely.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/201709__okosparkolas__utszeli_modszerek__autok_ha_beszelgetnek__foglaltat_jelez

     

     

  • Kegyetlen sarcot kaptak az autósok – itt vannak a részletek

    Kegyetlen sarcot kaptak az autósok – itt vannak a részletek

    Nem túl autósbarát jövedékiadó-rendszert vezettek be tavaly Magyarországon az üzemanyagoknál. A szabályok már azért is kiérdemlik a „kegyetlen” jelzőt, mert egyrészt nagyon kicsin múlik milliárdok sorsa, másrészt a magyar autós nem örülhet igazán egy 50 dollárnál alacsonyabb olajárnak.

    Április 1-től nagy valószínűséggel csökkenni fog az üzemanyag jövedéki adója, miután a Brent olaj ára idén még nem zárt 50 dollár alatt. A hivatalos árat majd március második felében teszi közzé a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A tavalyi harmadik negyedévben 46,55 dolláros átlagár miatt nőtt a benzin adója 5, a gázolajé pedig 10 forinttal. Idén januárban pedig azért nem csökkent, mert az ár negyed dollárral maradt az 50-es szint alatt – 49,76 dollár volt.

    Dráguló üzemanyag – ezt kifelejtették Vargáék

    Az adóbevételek növekedése már most látszik, bár a legfrissebb adatok még csak januáriak. 2016 eleje óta csak 4 olyan hónap volt, mikor éves bázison két számjegyű volt az emelkedés. Először júniusban 10,7 százalékos, aminek még nem volt köze az adóemeléshez. Utána viszont szeptemberben ugrott meg 17 százalékkal, amikor a kutak felkészültek a még adóemelés előtti tankolási rohamra. Októberben és novemberben 5-6 százalékkal nőttek a bevételek éves összevetésben, de ez is magasabb, mint az év eleji átlag. Decemberben már 11,4, januárban pedig 15,8 százalékkal több pénz érkezett az államkasszába, mint egy évvel korábban.

    Október és január között, vagyis az adóemelés óta eltelt 4 hónapban összesen 228 milliárd forint jövedéki adó folyt be a költségvetésbe az üzemanyagokból. Ez 9,4 százalékkal magasabb, mint az egy évvel korábbi.

    Forrás: Kormany.hu, Napi.hu-gyűjtés

    Jövedékiadó-fizetési kötelezettség nem akkor keletkezik, amikor az üzemanyagot eladják, hanem amikor forgalomba kerül. A forgalmazási hely legtöbbször benzinkút, de nagy mennyiségű gázolaj megy cégek, mezőgazdasági üzemek saját tartályaiba is.

    A forgalomba kerülési statisztika sajnos még csak december végéig áll rendelkezésre. 2016 utolsó három hónapjában több mint 1 milliárd liter gázolaj és 444 millió liter benzin került forgalomba, amely minimális 1,2, illetve 0,5 százalékos növekedés. Ennek az alacsony szintnek a oka részben a már említett szeptemberi megugrás a betárazás miatt. Ha ezt a benzin esetében az 5, a dízelnél pedig 10 forintos emeléssel szorozzuk, akkor 12,3 milliárd forint jön ki, de ennek egy részét a kereskedelmi gázolaj-felhasználás miatt visszaigényelték.

    Hogy ezt az összeget mennyivel csökkentheti a visszaigénylés, azt nehéz pontosan megmondani. A fuvarozók és személyszállítók esetében a korábbi 7 forintos literenkénti visszatérítés 17 forintra nőtt, vagyis a szektort – legalábbis azokat, akik élnek a visszatérítés lehetőségével – nem érintette a növekedés. Tavaly összesen 7,7 milliárd forintot igényeltek vissza a cégek kereskedelmi gázolaj címén, azt megelőzően pedig 11 milliárdot. Ez azonban csak a kisebb része a teljes kedvezménynek a mezőgazdaságban dolgozók ugyanis hektáronként 97 liter üzemanyag adójának meghatározott százalékát igényelhetik vissza, ez pedig 2016-ban 28,1, azt megelőzően pedig 28,3 milliárd forintot tett ki.

    Így ha a jövedéki adó miatti többletkiadás kevesebb is mint 12,3 milliárd, azt sem szabad elfelejteni, hogy az áfa magát a jövedéki adót is terheli a maga rekord magas 27 százalékos rátájával. Így azzal egészen biztosan nem lövünk mellé, ha azt állítjuk, hogy 10 milliárd forint körüli összeg folyhatott ki az autósok zsebéből az emelés miatt a tavalyi utolsó negyedévben.

    A jövedékiadó-emelés óta eltelt négy hónapban, vagyis októbertől január végéig egyébként a benzin 3,1, a gázolajfogyasztás pedig 4,7 százalékkal nőtt a benzinkutakon.

    Forrás: http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/kegyetlen_sarcot_kaptak_az_autosok_itt_vannak_a_reszletek.630869.html
     

  • Így csaptak le a rendőrök az autófosztogatóra – videó

    Így csaptak le a rendőrök az autófosztogatóra – videó

    Elektromos blokkolót használhattak a lopásokhoz, mindent vittek, ami értékes volt és mozdítható.

    Jelenleg is nyomoz a rendőrség T. László 37 éves és F. Róbert 39 éves budapesti lakosokkal szemben lopás bűntett miatt, valamint egy 44 éves jordán állampolgárral szemben orgazdaság bűntett miatt.

    A nyomozás adatai szerint a két budapesti férfi 2015. szeptember 17-e és 2017. január 31-e között Budapest V. kerületében három autót nyitott ki egy elektronikus „blokkoló” eszköz segítségével. Az elkövetők a gépjárművekből pénztárcát, táblagépet, kamerát, fényképezőgépet és műszaki cikkeket loptak, amelyeket később a jordán férfinak eladtak.

    Egy térfigyelő kamera rögzítette a 2017. január 31-ei bűncselekményt, amely alapján a belvárosi rendőrök beazonosították T. Lászlót, majd 2017. február 28-án 10 órakor a kispesti lakásán elfogták. A rendőrök a házkutatáskor megtalálták a bűncselekmény elkövetésénél használt „blokkoló” eszközt, valamint több üres laptoptáskát is lefoglaltak.

    A nyomozók F. Róbertet 2017. március 1-jén 12 óra körül józsefvárosi lakásán, a jordán férfit aznap délután a Budapest VIII., Víg utcában elfogták. A rendőrök a három férfit előállításukat követően gyanúsítottként hallgatták ki.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170303_trukkos_autofosztogatas

     

  • Ledöbbentette a rendőröket egy 28 éves autós!

    Ledöbbentette a rendőröket egy 28 éves autós!

    Nincs és soha nem is volt gépjárművezetői jogosítványom – jelentette ki az őt igazoltató csíkszeredai rendőröknek egy 28 éves fiatalember, akit gyorshajtásért intettek le hétfőn a városban.

    Hargita megyei rendőrség sajtóirodájának beszámolója szerint az eset a Hunyadi János utcában történt a reggeli órákban. A forgalmi rendőrség radarjának adatai szerint a fiatalember 62 km/h-val hajtott, pedig azon az útszakaszon 50 km/h a megengedett sebesség.

    A járőrök az autót leintették, a sofőrt pedig igazoltatták. A 28 éves csíkcsicsói fiatalember nem tudott felmutatni gépjárművezetői jogosítványt. A rendőröknek kijelentette, nincs és életében nem is volt ilyen irata. Jogosítvány nélküli vezetésért indul vizsgálat ellene.

    Forrás: http://www.maszol.ro

     

  • Jelentősen csökkenhet áprilistól az üzemanyagok ára

    Jelentősen csökkenhet áprilistól az üzemanyagok ára

    Januárban pechesek voltak a hazai autósok, áprilisban viszont nyerhetnek a jövedéki adó tavalyi módosítása miatt.

    Szinte biztosra vehető, hogy április elsejétől több mint hat forinttal csökken a benzin és 13 forinttal a gázolaj ára – írja a Népszava. A lap arra a tavaly elfogadott törvénymódosításra utal, amely alapján nő az üzemanyagok jövedéki adója, ha a nyersolaj irányadó hordónkénti ára két és félhavi átlagban 50 dollár alá kerül. Az árat negyedévente vizsgálják felül: januárban pedig pechjük volt az autósoknak, mivel az olaj néhány dollárcenttel olcsóbb volt az 50 dollárnál. Az előző három hónap adatai alapján viszont az árak 55 dollár körüli szinten stabilizálódtak, ezért lehet számítani az adó- és árcsökkenésre.

    A Népszava kalkulációi szerint így a benzin és a gázolaj ára is 365 forint körüli szinten állhat be a csökkenés után.

     Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170303_Jelentosen_csokkenhet_aprilistol_az_uzemanyagok_ara

     

  • Nem vett észre egy forgalmi terelést, balesetezett az önvezető Tesla – videó

    Nem vett észre egy forgalmi terelést, balesetezett az önvezető Tesla – videó

    Az autópálya belső sávjánál történt, de a robotpilóta felelőssége nem egyértelmű.

    Miközben a Tesla nemrég olyan videót tett közzé, amiből egyértelműen látszik, elkészültek a teljesen önvezető autóval, a robotpilóta továbbra sem működik mindig 100 százalékos módon. Az internetre korábban több videó is felkerült már, amikor a bekapcsolt funkció mellett balesetezett az autó, most pedig egy újabb ilyen eset történt.

    A férfi az autópálya belső sávjában haladt, amikor a korlát mellett egyszer csak egy forgalmi terelés következett. A sofőr elmondta, a robotpilóta be volt kapcsolva a kocsiban, de nem vette észre az útakadályt, és a bal elejével nekiütközött.

    A légzsákok azonnal kinyíltak, így a férfi csak kisebb zúzódásokkal úszta meg a koccanást.

    A videó ellenére azonban nem jelenthető ki teljes egészében, hogy a robotpilóta a felelős a balesetért, az első generációs szofvter szenzorai ugyanis az útburkolati jeleket figyelték. A videóból látszik, hogy a baleset helyén a jelek az útakadály felé vezettek, így elképzelhető, hogy a Tesla ezért nem figyelt fel a közelgő veszélyhelyzetre.

    A legújabb generációs robotpilótával ilyesmi valószínűleg már nem fordulhatna elő, pláne úgy nem, hogy képes megjósolni, hogy baleset fog történni.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170303_tesla_robotpilota_baleset_video