Szerző: bpiautosok.hu

  • Mi a baj a dízellel, és mi lesz vele 10 év múlva?

    Mi a baj a dízellel, és mi lesz vele 10 év múlva?

    A személyautózásban egyértelműen zsákutcának tűnik a technológia.

    A világon egyetlen hely van, ahol a személyautózásban a dízel felé indultak el: Európa – mondja Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázpiaci tanácsadója, akivel az NRGreport oldal készített interjút. Huszonöt-harminc évvel ezelőtt úgy kívánt az Európai Unió a szigorodó közlekedési szabványoknak megfelelni, hogy a dízeles autógyártás fejlődését támogatta.

    A német gyártók vevők voltak erre, s komoly fejlesztéseket hajtottak végre – sorolja a dízel népszerűségének okait az elemző. A gond a dízellel az, hogy bár szén-dioxid-kibocsátás tekintetében jól teljesít, minden más szempontból rosszul. Párizs a világ huszadik leginkább szennyezett városa, jó néhány kínai várossal vetekszik. A belső égésű motor 130 év után kezd elavulttá válni. Nem elsősorban az olaj hiánya, hanem a környezetvédelem előtérbe kerülése miatt.

    A dízel kontra benzines trend is annyira megfordult, hogy bizonyos benzines verziójára akkora a kereslet Európa többi részén, hogy Magyarországra nem is szállítanak, mert másutt gyorsabban fogy. Az ACEA (European Automobile Manufacturers Association) legfrissebb adatai szerint Nyugat-Európában (EU-15 plusz Izland, Svájc és Norvégia) 2016-ra 49,5 százalékra esett az új személyautó körében a dízelmeghajtás aránya a 2011-es 55,7 százalékról. Ez egyértelműen csökkenést jelent, és megtöri azt a trendet, ami 1990 óta tartott. Ekkor még csak 13,8 százalék volt az új személyautó körében a dízel meghajtás, az arány 2011-ig rendületlenül emelkedett, azóta viszont évről évre csökkent.

    A dízelbotrány elképesztő módon felgyorsította a folyamatokat.
    © Youtube

    Európában ráadásul az üzemanyagok adótartalma magasabb, ami komoly hajtóerőt jelent: az emberek jobban megnézik a fogyasztási adatokat, mint az Egyesült Államokban. A fogyasztási szabványok is jóval szigorúbbak. Az USA és Trump politikája érdekes lesz e szempontból – hiszen az iparág ott is komolyan lobbizik azért, hogy lazítsanak az előírásokon. A Volkswagen azért szeretett volna dízelmotorral belépni erre a piacra, mert ez fogyasztási szempontból megfelelt a szabványoknak, amíg a botrány ki nem tört.

    Az elektromos autók áttörése még odébb van – véli Pletser Tamás –, erre akkor kerülhet leghamarabb sor, ha az akkumulátorok ára kilowattóránként 100 dollárra csökken. Jelenleg 200 dollár felett van az árak. Kérdéses azonban, hogy sikeres lesz-e a lítium-ion jelenlegi formájában. Sok probléma van vele. A fejlesztők már elérték azt a határt, amely felett az energia betárolásának sűrűsége nem növelhető. Ám nemcsak a tárolt energia mennyisége számít, az is fontos, hogy milyen sebességgel tudja az adott energiát felvenni és leadni, s hogy különböző sűrűségeken is képes legyen erre. Valamilyen áttörésre tehát még szükség van, vagy a lítium-ion területen belül, amivel tudnának ezen változtatni, vagy egy másik technológiára van szükség, ami lehetővé teszi, hogy olcsó legyen az akkumulátor.

    A cikkben továbbiak olvashatók arról, hogy ha a dízel aránya a fenti mértékben csökken a keresleti oldalon, hogyan hat majd a kereskedelemre, a gyártókra.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170320_Mi_a_baj_a_dizellel_es_mi_lesz_vele_10_ev_mulva
     

  • Magyar diákokat szállító iskolabusz borult árokba

    Magyar diákokat szállító iskolabusz borult árokba

    Kilenc diák megsérült, amikor hétfőn reggel árokba borult egy Dévára tartó iskolabusz az erdélyi Csernakeresztúr közelében.

    A busz a Vajdahunyad és Déva közötti főúton haladt, amikor a baleset bekövetkezett – közölte a Híradó.

    A járművön a dévai Téglás Gábor Gimnázium 17 diákja utazott.

    A sérülteket dévai és vajdahunyadi kórházakba szállították, később a szülők további négy gyereket vittek kórházba kivizsgálásra. A sérülések egyike sem súlyos.

    Bogdan Nițu, a Hunyad Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerint a jármű 61 éves vezetője azt mondta, a baleset azért következett be, mert elaludt a volánnál. De kiderült, alkohol befolyása alatt ült volánhoz, véralkohol-szintje 0,34 ezrelék volt.

    A sofőr ellen gondatlanságból okozott testi sértés miatt indul eljárás.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto.kozlekedes/20170320_buszbaleset_erdely
    F
    oto: foter.ro
     

  • Ha itthon is ilyen lenne a P+R parkoló, mindenki tömegközlekedéssel járna

    Ha itthon is ilyen lenne a P+R parkoló, mindenki tömegközlekedéssel járna

    A P+R parkolók alapjáraton nem túl izgalmasak, a hollandoknak viszont sikerült valami izgalmasat alkotniuk.

    A park and ride (P+R), azaz a parkolj és utazz parkolók alapvetően rendkívül hasznosak, hiszen képesek lehetnek tehermentesíteni a város közlekedését. A pályaudvarok mellett kialakított helyeken bárki ott hagyhatja a kocsiját, kerékpárját, majd a városba tartó tömegközlekedésre felszállva anélkül teheti meg az utat, hogy a dugóban kellene idegeskednie.

    Ezek a parkolók viszont nem kifejezetten a szépségükről híresek. Pedig a külső is nagyon fontos lenne, hiszen az is egyfajta vonzerőt jelent, ha ezek napról napra a járműtulajdonosok szeme elé kerülne. A hollandiai Zutphenben éppen ezért olyan P+R-t alakítottak ki, ami már ránézésre is odavonzhatja az autósokat, kerékpárosokat – számolt be róla az Inhabitat.

    © Harry Noback, Bart van Hoek
    © Harry Noback, Bart van Hoek
    © Harry Noback, Bart van Hoek
    © Harry Noback, Bart van Hoek

    A MoederscheimMoonen Architects által tervezett létesítményben 375 autónak és 600 kerékpárnak van helye, az épületet pedig a helyi vasúti pályaudvar mellett építették fel.

    Az első ránézésre is érdekes épülettel a tervezők a város történelmi raktárai előtt akartak tisztelegni, és ez szemmel láthatólag sikerült is. A parkolót mindemellett esténként egy függőleges LED-sorral világítják meg, így még feltűnőbb az épület.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170320_p_r_parkolo_hollandia

     

  • Videó: Hangos durranással égett le egy kisteherautó a Dózsa György útnál

    Videó: Hangos durranással égett le egy kisteherautó a Dózsa György útnál

    Olvasónk filmezte le pár perccel ezelőtt, ahogyan egy kocsi ég a VI. kerületi Benczúr utcában, miután előzőleg hangos durranást hallott a kocsi irányából. A felvételen látható, hogy az utcát a Dózsa György út felől a rendőrség lezárta. A katasztrófavédelem időközben közölte, hogy a lángokat már eloltották.

    Forrás: http://hvg.hu/itthon/20170320_dozsa_gyorgy_ut_benczur_utca_ego_auto

     

  • VIGYÁZAT: Hiába a közfelháborodás, visszatért a kamerás Corsa!

    VIGYÁZAT: Hiába a közfelháborodás, visszatért a kamerás Corsa!

    Egy hónappal ezelőtt írtunk arról az Opel Corsáról, ami az Óceán-árok utcai Aldi parkolójánál kamerázta a szabálytalanul balra kanyarodó autósokat.

    A folyamat egyébként jogszerű volt, de nem túl etikus: egyértelműen arra mentek rá, hogy minél több bírságot be tudjanak szedni az autósoktól, akik különösebb veszélyt egyébként nem jelentettek. Az autóról egy magánember posztolt a Facebookra, a bejegyzése 1,8 ezer megosztásig jutott.

    A poszt alatt több kommentelő is elmesélte, miként büntették meg őket, volt, akinek 50 ezer forintot kellett fizetnie. A közfelháborodás azt eredményezte, hogy az autó végül eltűnt a parkolóból.

    Úgy tűnik azonban, ez csak ideiglenes visszavonulás volt: olvasónk az imént küldött egy fotót, melyen a már ismert Corsa áll az újpesti Tarzan Park bejáratánál.

    „Abszolút szabálytalanul parkol, a kamera még mindig benne volt!” – írta olvasónk.

    Forrás: http://alfahir.hu/2017/03/19/facebook_parkolo_birsag_kozterulet_felugyelet
     

  • Drámai adat a magyar traffipaxokról

    Drámai adat a magyar traffipaxokról

    Napi 700 gyorshajtó hazánk útjain!

    Drasztikusan megnőtt a gyorshajtókra kiszabott bírság összege 2016-ra, a VÉDA aktiválást követően egymilliárddal többet kell befizetniük az autósoknak.

    Drámai adat a magyar traffipaxokról

    Közel kilenc milliárd forint bírságot szabott ki a rendőrség 2016-ban a gyorshajtókra Magyarországon – derült ki az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Magyar Idők megkeresésére adott tájékoztatásából. Ezzel három év alatt másfél milliárd forinttal, kilencmilliárd forintra nőtt a gyorshajtás miatt kiszabott büntetések összértéke

    A lapban közölt adatok szerint a megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó KRESZ-szabályok megsértéséért kiszabott bírság 2014-ben 7,552 milliárd forint volt, egy évvel később már 7,993 milliárd forintra, tavaly pedig 8,965 forintra rúgott.

    Az ORFK tájékoztatása szerint az év valamennyi napján több mint 700 gyorshajtást regisztrálnak és szankcionálnak a rendőrök.

    Forrás: http://www.vezess.hu/hirek/2017/03/20/traffipax-penz-veda-rendorseg-2016/
     

  • Ittas lehetett a fiatal kajakos halálát okozó autós

    Ittas lehetett a fiatal kajakos halálát okozó autós

    Janza Richárd ifjúsági világbajnok kajakozó és egy iskolatársa haltak meg balesetben a Szentendrei úton.

    Az RTL és TV2 híradóinak információi szerint is felmerült, ittas volt a sofőrje annak az autónak, amelyik péntek éjjel egy pirosnál várakozó kocsiba csapódott Óbudán. A vétlen autóban ketten ültek, mindketten azonnal meghaltak. A balesetet okozó kocsi 130-as tempóval száguldott.

    Mint korábban írtuk, két fiatal is életét vesztette a péntek éjjel történt balesetben a Szentendrei úton. Az áldozatokról kiderült, hogy egyikük Janza Richárd, ifjúsági világbajnok kajakos, a másikuk D. Bálint az AKG egykori diákja. A piros lámpánál álló autójukba hátulról nagy sebességgel belerohant egy másik kocsi, a sofőr életben maradt, a rendőrség őrizetbe vette.

    A vétkes sofőr súlyos sérülésekkel kórházban (és őrizetben) van, már ki is hallgatták. A korábbi feltételezések arról is szóltak, hogy esetleg valamiféle versenyzés révén történt a baleset, de kiderült erről nem volt szó. A szabályosan a pirosnál várakozó autóba fékezés nélkül hajtott bele egy jobbkormányos kocsi, mintegy 130 kilométer per órás sebességgel.

    © MTI / Mihádák Zoltán

     

  • Nyolc jármű karambolozott, teljes szélességben zárva az M3-as

    Egy kamion, két kisbusz és öt autó csúszott egymásba a Budapest felé vezető oldalon.

    Ráfutásos balesetet szenvedett öt személyautó, két kisbusz és egy kamion hétfő reggel az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 39-es kilométernél – közölte a katasztrófavédelem. A balesetben a közlemény szerint nem sérült meg senki.

    A tűzoltók áramtalanították a járműveket, és megkezdték a műszaki mentést.

    A munkálatok idejére a sztráda főváros felé vezető oldalának érintett szakaszát teljes szélességében lezárták.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto.kozlekedes/20170320_m3_as_tomegbaleset
     

  • Horror drágák az autópálya menti benzinkutak

    Horror drágák az autópálya menti benzinkutak

    Nem csak a sztrádák benzinkútjai drágák, hanem, ha valahol új autópálya szakasz épül, a környéken magasabb árréssel, azaz drágábban adják az üzemanyagot.

    Érdemes megtervezni a tankolást, hosszabb út esetén!

    Tény, hogy az autópályákon lévő benzinkutak a legdrágábbak. A Buksza tapasztalatai szerint egy-egy sztrádás kúton akár 40-50 forinttal magasabb lehet az ár az átlagnál.

    A Statisztikai Szemle legfrissebb – márciusi – számában megjelent kutatás idéz korábbi tanulmányokat, amelyek bebizonyították, az üzemanyagárak az autópályás kutakon a legmagasabbak, azoktól távolodva egyre alacsonyabbá válnak. Ez a friss elemzés azonban más szemszögből vizsgálta a benzinkutak árait.

    Sztrádahatás a környéken

    Farkas Richárd, a Pécsi Tudományegyetem PhD-hallgatója és Czigány Gábor, a Budapesti Corvinus Egyetem PhD-hallgatója ugyanis a kutatásuk során nem a sztrádákon lévő kutak árait, hanem az olyan településeken lévő kutak árazását vizsgálta, melyek határában (közelében) épült autópálya. Arra keresték a választ, hogy a szóban forgó településeken lévő kutak is magasabb árrést és árakat alkalmaznak-e.

    A kutatás megállapította, hogy „az autópályáknak nemcsak direkt – azaz közvetlenül a pályák mentén elhelyezkedő töltőállomásokat érintő – hanem indirekt hatásuk is van”. Utóbbi olyan kutakat érint, melyek bár nem autópályán működnek, azokról jól és könnyedén megközelíthetők. A végeredmény szerint a már meglevő benzinkutakon nőttek az árak, miután a közelükben új sztrádaszakaszt adtak át a forgalomnak.

    Az elemzésből kiderül az is, hogy egy-egy benzinkút annál magasabb árrést alkalmazhat, minél több szolgáltatást nyújt (meleg étel, bankautomata, bolt stb.)

    Az elemzés kétéves – 2006 októbere és 2008 decembere között eltelt – időszakban végzett megfigyelések során feljegyzett adatokon alapult. A kutatás összefoglalóját a Statisztikai Szemlét kiadó Központi Statisztikai Hivataltól kaptuk. Az anyag még nem olvasható online felületen, amint publikussá válik, a cikkben is elérhetővé tesszük.

    Forrás: http://www.napi.hu/magyar_vallalatok/meg_egy_indok_a_dragabb_uzemanyagra.631599.html
     

  • Ezt jó ha tudja az autó egyik legfontosabb iratáról

    Ezt jó ha tudja az autó egyik legfontosabb iratáról

    Ha az üzletszabályzatra hivatkozva tartja magánál a lízingcég a finanszírozott autó törzskönyvét, akkor azt jogszerűtlenül teszi, viszont ha él a vételi jogával és azért nem adja ki a törzskönyvet az ügyfelének, akkor nyert ügye van.

    Aki vásárolt már – többnyire lízingcég által – finanszírozott autót, az tudja, hogy a kocsi törzskönyvét csak akkor kapja meg, ha szabályosan lejárt a futamidő. Addig a törzskönyv a lízingcég páncélszekrényében pihen.

    A Bírósági Határozatok Gyűjteményében megjelent jogesetben egy magánszemély 2008. december első napján 3,7 millió forintért vásárolt egy Renault személygépkocsit, amelyhez a lízingcég 2,8 millió forint kölcsönt nyújtott, 5 évre, svájci frank alapon. A szerződésben kikötötték, hogy amíg a hitelt felvevő nem teljesíti a kötelezettségét, a lízingcégnek vételi joga van az autón. (A vételi jog azt jelenti, hogy egyoldalú döntéssel – a másik fél beleegyezése nélkül – megvásárolgatja a kocsit.) A cég üzletszabályzatában volt egy pont, amely kimondta, hogy a szerződés szabályos lejáratáig a lízingcégnél lesz az autó törzskönyve. A lízingcég 2003 áprilisában – miután az ügyfele nem fizetett – felmondta a szerződést és egyúttal élt a vételi jogával.

    A per ekkor indult. A kölcsönt felvevő úgy vélte, hogy a közöttük létrejött szerződés érvénytelen, a felmondás jogszerűtlen. Emellett azt szerette volna, hogy  a lízingcég adja ki neki a törzskönyvet.

    Az első két állítása hamar megdőlt, így a vita a törzskönyv kiadásáról folytatódott. Az első fokú bíróság az ítélete indokolásában – egyebek mellett – kifejtette, hogy a törzskönyv kiadására azért nem látott lehetőséget, mert az üzletszabályzat szerint annak visszatartása a kölcsönszerződés egy atipikus biztosítékát jelentette. A protestáló a tartozását a felmondást követően sem rendezte, így a lízingcég jogosult a törzskönyvet magánál tartani.

    A magánszemély fellebbezett az ítélet ellen, mire a másodfokú bíróság kötelezte a lízingcéget a törzskönyv kiadására. Szerinte nem volt megállapodás a felek között a szerződés – törzskönyv birtoklásával történő – atipikus biztosítására. Az üzletszabályzat nem értelmezhető így, az csak a lízingcég vételi jogát biztosító, járulékos jogosultság.

    Erre fel a lízingcég felülvizsgálatot kért a Kúriától, amely megállapította, hogy a törzskönyv birtoklása nem illette meg, márpedig ha a birtoklásra nincs más jogalapja, akkor köteles a törzskönyvet kiadni. Viszont jogszerűen élt a lízingcég a vételi (opciós) jogával és ez alapján jogosulttá vált a törzskönyv birtoklására.

    Forrás: http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/ezt_jo_ha_tudja_az_auto_egyik_legfontosabb_iratarol.631564.html
     

  • Az elég vad, ha tankolás közben lopják el a kocsit – videó

    Az elég vad, ha tankolás közben lopják el a kocsit – videó

    Mostanság tényleg elég elképesztő autótolvajok dolgoznak szerte a világban.

    Egy philadelphiai benzinkútnál vette fel az ipari kamera azt a jelenetet, amelyben egészen szemérmetlen módon visznek el egy Range Rovert.

    A tulaj megáll tankolni, leakasztja kútpisztolyt és neki kezd a tankolásnak, miért is figyelne egy másik járműre, amely közben mellé parkol az utasa beugrik a Range Roverbe és elhajt.

    A rendőrségi videó is felhívás, mert nem sikerült még elkapniuk a tolvajokat.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170318_Az_eleg_vad_hogy_mikozben_tankolsz_elhajtanak_a_kocsiddal__video
     

  • Gépjárműadó csekket megkaptad már???

    Gépjárműadó csekket megkaptad már???

    Több kerületi csoportban is jeleztétek, hogy nem kaptátok meg az idei, első félévről szóló gépjárműadó (teljesítményadó) csekket.

    A 17. kerületi csoportban tagunk utánajárt a dolognak, köszönjük neki az infót:

    „Ma sikerült beszélnem az adócsoport (elsőre felvették), megnyugtattak, hogy nyugodtan várjam meg míg megjön az értesítés, valószínűleg a posta késik vele. Annyit javasolt a hölgy, hogy ha március 31-ig nem érkezik meg az értesítés, mindenképpen jelezni kell feléjük.”

    Március 31-e után tehát jelezzétek a kerületi adócsoportnál, ha nem érkezik meg!

  • Filléres trükk, amitől újra fényes lesz a matt fényszóród

    Filléres trükk, amitől újra fényes lesz a matt fényszóród

    A műhelyekben több ezer forintért polírozzák a fényszórókat, a műveletet viszont odahaza is elvégezhetjük, nagyjából 300 forintból.

    Valószínűleg mondanunk sem kell, mennyire fontos tényező a biztonságos autózásban, hogy sötétedés után is megfelelően lássuk az utat. Azonban a plexi/műanyag autólámpák az évek múlásával elkezdenek sárgulni, mattá válnak, ami miatt már nem olyan lesz a világítás, amire szükségünk van.

    Ilyenkor irány a műhely, ahol a szakik általában 4-8 ezer forintért polírozzák a búra darabját. Ha viszont nincs a közelben műhely, vagy anélkül szeretnénk megoldani a dolgot, hogy ki kellene fizetnünk ennyi pénzt, van házi megoldás is.

    © Chris fix it

    Az autós YouTube-csatornát üzemeltető Chris Fix it kipróbálta, mennyire hatékony a klasszikus fogkrémes-fogkefés megoldás, a teszt alapján pedig úgy tűnik, műköidk. Ehhez persze az kell, hogy a lámpa búrája kívülről, és ne belülről kezdjen el mattulni, ám ha az adott, akkor igen látványos lesz a végeredmény.

    A művelethez egy körülbelül 300 forintos fogkrémet, valamint egy fogkefét használt. A dolog lényege, hogy a fogkrém tartalmazzon szódabikarbónát, de bármilyen másik is megteszi, ilyenkor azonban a megfelelő hatás kedvéért érdemes keverni bele.

    © Chris fix it

    A tisztítás első lépéseként ujjal kenjük szét a fogkrémet a búrán, majd egy fogkefe segítségével kezdjük el jó alaposan dörzsölni. Ha kész, hagyjuk állni egy kicsit, majd ha már kezd megszáradni a fogkrém, meleg vízzel locsoljuk le, majd töröljük le róla a krémet.

    © Chris fix it

    A megfelelő hatás kedvéért a végén még egy kis waxot is felvihetünk rá, ami megvédi a búrát attól, hogy újra hamar besárguljon.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170318_matt_fenyszoro_fogkrem_fogkefe_autos_tippek
     

  • Tragikus baleset a Szentendrei úton – fotók

    Tragikus baleset a Szentendrei úton – fotók

    Ketten a helyszínen életüket vesztették, egy ember súlyosan megsérült.

    A baleset 1 óra 15 perckor történt a Szentendrei út 237. szám előtt. A körülményei egyelőre tisztázatlanok.

    Fotó: MTI / Mihádák Zoltán
    Fotó: MTI / Mihádák Zoltán
    Fotó: MTI / Mihádák Zoltán

    A rendőrök teljes útlezárás mellett kezdték meg a helyszíni szemlét, a Szentendrei út forgalmát a környező mellékutcákra terelték. A megszokott forgalmi rend reggel hat előtt állt újra helyre.

    Forrás: http://m.hvg.hu/cegauto.kozlekedes/20170318_tragikus_baleset_a_szentendrei_uton__fotok

  • Sokallta a fuvardíjat, a TEK kapcsolta le

    Sokallta a fuvardíjat, a TEK kapcsolta le

    Az utas fegyvernek látszó tárggyal fenyegette meg a taxist.

    A sofőr egy újbudai családi ház elé vitte 59 éves utasát, aki a fuvardíj rendezése helyett megfenyegette a taxist, majd bement az épületbe. A sofőr várt, hátha visszatér, és kifizeti a számlát, helyette azonban az utas egy fegyvernek látszó tárggyal jött ki a kapun, és azzal fenyegetőzött tovább.

    A XI. kerületi rendőrök és a Terrorelhárítási Központ munkatársai rövid időn belül a helyszínre érkeztek és elfogták a férfit. A lakásban tartott házkutatás során egy gáz-riasztófegyvert találtak.

    A férfi ellen garázdaság bűntette miatt indítottak eljárást, és kezdeményezték az előzetes letartóztatását.

     Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170317_sokallta_a_fuvardijat_a_tek_kapcsolta_le