Szerző: bpiautosok.hu

  • Megtalálták az ellenszert az ittas vezetők ellen

    Megtalálták az ellenszert az ittas vezetők ellen

    Drákói változtatásokat javasol a román kormány a helyi KRESZ-ben. Az egyik változtatás tanulságos lehet más országoknak is, ugyanis sarokba szorítaná az ittas vezetőket. – írja a napi.hu

    A KRESZ-t módosító tervezeteket fogadott el e heti ülésén a román kormány – tudósított a Maszol. Az egyik javaslat szerint bűncselekménynek számítana a rendszámtábla nélküli vagy hamis rendszám táblával ellátott traktor vezetése a közutakon. A traktor jogosítvány nélkül történő vezetését egytől öt évig terjedő börtönbüntetéssel sújtanák.

    Korábban nagy visszhangot váltott ki a legfelsőbb bíróság ítélete, miszerint nem bűncselekmény a traktorok jogosítvány nélküli vezetése, mivel nem volt egyértelmű, hogy a traktor a gépjárműnek minősül-e.

    További újítás lenne, hogy egytől öt évig terjedő börtönbüntetéssel vagy bírsággal sújtanák azt a sofőrt, aki testi sértést vagy halált eredményező közúti baleset okozása után, de még a biológiai mintavétel előtt alkoholt vagy kábítószert fogyasztana. Ezzel akarják elejét venni annak, hogy a vétkes gépjárművezető azzal védekezzen: csak a baleset után ivott szeszes italt.

    Forrás: http://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/megtalaltak_az_elenszert_az_ittas_vezetok_ellen.651402.html

    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Ritka nagy karambol: 16 autó ütközött egy halomba a makaói GT-n, már az első körben

    VIDEÓ: Ritka nagy karambol: 16 autó ütközött egy halomba a makaói GT-n, már az első körben

    Egy halom autó gyűlt össze a FIA GT makaói kvalifikációs futamán – előbb csak a szokásos értelemben, később szó szerint is. A versenyen részt vevő 20 autóból 16 ütközött össze, fel kellett függeszteni a futamot. – írja a HVG

    A makaói nyitókört Daniel Juncadella akaszttotta meg. A brazil versenyző belefutott egy biztonsági korlátba, ami meg is állította előbb az ő autóját, majd az ő autója egy másikat, az egy következőt – egészen addig folytatódott a sor, amíg a 20-ből 16 autó állt egy halomban. A videó a verseny elejétől mutatja az eseményeket, és ugyan nem kell túl sokat várni az autók felhalmozódására, de ha siet, akkor tekerjen 1:40-ig.

    South China Morning Postnak nyilatkozva Raffaele Marciello azt mondta, örül, hogy élve megúszta a balesetet. Ez szerencsére másokra is igaz: az alábbi videón másik szögből is látható, így talán még látványosabb karambolban egyik versenyző sem sérült meg.

    A versenyt ezután több mint egy órára felfüggesztették, végül Edoardo Mortara nyerte meg.

    A 13 éves kora óta – előbb gokartban, majd nagyobb autókkal – versenyző Lucas di Grassi a Motorsport.com-nak úgy fogalmazott, életében nem látott még ekkora tömegkarambolt. Di Grassi szerint az is igaz, hogy azon a pályaszakaszon ilyen széles autókkal – ráadásul az első körben, amikor még egyben van a mezőny – nehéz elkerülni az ilyesmit. „Ez Makaó” – tette hozzá a versenyző, alighanem arra is utalva, hogy a makaói GT világkupa tavaly sem zajlott eseménymentesen: akkor 5 kör után kellett felfüggeszteni, szintén egy látványos karambol miatt. Érdekesség, hogy azt a futamot végül éppen az a Laurens Vanthoor nyerte meg, aki az alábbi videón megörökített baleset főszereplője volt.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20171118_16os_karambol_a_macaui_autoversenyen

    MEGOSZTOM:

  • Csodásan szociopata reklámmal indítja a karácsonyt az Audi – videó

    Csodásan szociopata reklámmal indítja a karácsonyt az Audi – videó

    Az ünnepi versenyfutás elkezdődött, ember legyen a talpán, akiből nem hozza ki az állatot.

    Igen erős dolgozattal vezeti fel két remek autóját a négykarikás márka. Egy Audi RS3-as (400 LE) és egy RS7-es (580 LE) kínszenvedései egy parkolóhelyért az ünnepi hangulatban.

    A film külön finomsága az utalás a konkurenciára, a Mercedest fogalmatlanul pittyegtető figura képében.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20171118_audi_reklam

    MEGOSZTOM:

  • A nap fotója: olyat tettek a busszal, amire senki sem számított

    A nap fotója: olyat tettek a busszal, amire senki sem számított

    Ez a felvétel kiválóan ábrázolja, hogy milyen az igazi balkáni találékonyság. Szegény ember vízzel főz, vagy azzal, ami éppen kéznél van.

    Az alábbi fotón látható szófiai tömegközlekedési eszközre felszállni sokkal inkább olyan érzés lehet, mint benyitni egy otthonba, semmint beszállni egy buszba.

    Történt ugyanis, hogy a vélhetően sérült, megrongált vagy egyszerűen csak elhasználódott elektromos ajtókat egy bolgár szakember normál épületajtókra cserélte.

    Az automatizált nyitást elbukják az utasok, az ajtók ugyanis kilinccsel nyílnak, ami persze néhány közlekedés-biztonsági kérdést mindenképpen felvet.

    © Vita Kirilova
    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20171118_a_nap_fotoja_olyat_tettek_a_busszal_amire_senki_sem_szamitott

    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Botot hajítottak egy kocsi után, mert nem állt meg a zebránál, és majdnem kutyát gázolt

    VIDEÓ: Botot hajítottak egy kocsi után, mert nem állt meg a zebránál, és majdnem kutyát gázolt

    Az igazságügyi szakértő szerint a sofőr és a póráz nélkül sétáltatott kutya gazdája is hibázott.

    Nem állt meg a zebránál, majdnem elgázolt egy póráz nélkül sétáltatott kutyát egy sofőr Nyíregyházán. Az esetet rögzítette egy másik kocsi fedélzeti kamerája. Felvette azt is, ahogy a kutya gazdája egy botot dobott a gyorsan elhajtó autó után – számolt be a pénteki RTL Híradó.

    Az érintett nyíregyházi úton tábla is jelzi a gyalogátkelőhelyet. Mindkét oldalon vártak gyalogosok arra, hogy lelépjenek az úttestre. Az egyik oldalon megállt az érkező autó, a másikon viszont nem állt meg a sofőr, azután sem, hogy a póráz nélkül sétáltatott kutya nekiszaladt a kocsijának. Az eb dühös gazdája szaladni kezdett az autó után, és eközben elhajított a kocsi felé a kezében lévő botot.

    Sárközi Tamás igazságügyi műszaki szakértő szerint az autós és a kutya gazdája is hibázott. A kocsi vezetőjének illett volna megállnia, a kutyáról pedig hiányzott a póráz, így szabadon kiszaladhatott az útra.

    Ha egy sofőr nem áll meg a zebránál, szabálysértést követ el, amiért akár 30 ezer forint bírságot is kaphat. Ha balesetet is okoz, és gyalogos sérül meg, az pedig már bűncselekménynek számít. Idén eddig csak Hajdú-Biharban 30, a zebrán szabályosan közlekedő embert gázoltak el.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20171117_botot_hajitottak_egy_kocsi_utan_mert_nem_allt_meg_a_zebranal_es_majdnem_kutyat_gazolt

    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Összeütközött két gépkocsi péntek este Budapest X. kerületében, a Kőbányai út és a Pongrácz út kereszteződésében

    VIDEÓ: Összeütközött két gépkocsi péntek este Budapest X. kerületében, a Kőbányai út és a Pongrácz út kereszteződésében

    Nyomatóhengerrel és feszítővágóval szabadították ki a sofőrt

    A balesethez a főváros hivatásos tűzoltói érkeztek ki, akik áramtalanították a járműveket. Az ütközés következtében az egyik gépkocsi sofőrje beszorult autójába, őt a tűzoltók nyomatóhengerrel és feszítővágó berendezéssel szabadították ki. A balesetben öt ember megsérült, őket a mentők ellátták. – írja a katasztrófavédelem.

    A videót a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság videostúdiójának fotóriportere, Dudás Tamás tűzoltó zászlós készítette.

    Forrás: https://www.facebook.com/bmokf.hivatalos/videos/1460682337319067/

    MEGOSZTOM:

  • Megszűnhet a balesetveszélyes csomópont az Auchan mellett

    Megszűnhet a balesetveszélyes csomópont az Auchan mellett

    A napokban olvasói bejelentés érkezett a járókelő.hu-ra a Szentlőrinci úti rendkívül balesetveszélyes közlekedési csomópont felülvizsgálata érdekében. A Budapest Közút Zrt. válasza biztató. – írja az ittlakunk.hu

    Szinte naponta történik ott baleset, mert ahogy a bejelentő is írja, az Auchan/Decathlon felől a felüljáróra felhaladók számára telezöldet ad a lámpa, és a Nagykőrösi út felől az Auchan felé haladva ezzel egy időben szintén telezöldet kapnak az autósok. Igaz, hogy a KRESZ szerint a kanyarodóknak elsőbbséget kellene adniuk a szemből érkezőknek, ám sajnos sokan nem számítva a szemből érkezőkre.

    A Budapest Közút Zrt. igen kecsegetető választ küldött a járókelő.hu-nak a problémafelvetésre.

    Azt írták:

    „A Méta utcai felüljáró környezetében található jelzőlámpás csomópontok (mind a hídon található felső, mind a Régi Szentlőrinci úton található alsó) felülvizsgálatát a kedvezőtlen közlekedésbiztonsági tapasztalatok alapján Társaságunk már megkezdte. Célunk a telezöldes forgalomirányítás megszüntetése, és olyan jelzőlámpás forgalomirányítás kialakítása, amelyben a balra kanyarodó irányok védetten haladhatnak majd. Mindkét csomópont esetében jelenleg a jelzőlámpa működését meghatározó szabályozástechnikai tervek elkészítése zajlik, amely az összehangolt csomópontrendszerre tekintettel az átlagosnál összetettebb feladat. A tervezést, és az elkészülő tervek jóváhagyását követően a jelzőlámpás csomópontok átalakításáról Társaságunk gondoskodni fog. A kivitelezésig szíves türelmét kérjük.”

    Forrás: http://23.kerulet.ittlakunk.hu/kozlekedes/171116/megszunhet-balesetveszelyes-csomopont-az-auchan-mellett

    MEGOSZTOM:

  • 20 éven át azt hitte, ellopták az autóját, aztán jött a meglepetés

    20 éven át azt hitte, ellopták az autóját, aztán jött a meglepetés

    A német sofőr 1997-ben a rendőrségen is bejelentette, hogy ellopták az autóját, az egyenruhások pedig most kopogtattak az ajtaján.

    Van az úgy, hogy az ember a nagy sietségben elfelejti, hová is parkolt az autójával. Szerencsére az esetek igen jelentős részében egy rövid keresgélés után meglesz a jármű, vannak azonban olyan sofőrök, akiknek ez egy kicsit tovább tart a szokásosnál.

    A német Local számolt be egy igen különleges esetről. A német férfi még 1997-ben, vagyis épp 20 évvel ezelőtt állt meg egy garázsban, ám amikor legközelebb ment volna az autójáért, sehol sem találta. Kereste egy darabig, de aztán feladta, és végül értesítette a rendőrséget, hogy ellopták a kocsiját. Az egyenruhások azonban nem találták meg – egészen mostanáig.

    Kiderült ugyanis, hogy a férfi autóját valójában senki sem lopta el, csupán ő feledkezett meg arról, hová parkolt vele. Vagyis az autó egészen mostanáig egy helyben állva várta, hogy gazdája újra rátaláljon.

    A dolog akkor derült ki, amikor a garázst bontani kezdték, de a munkások szóltak a rendőröknek, hogy egy ott maradt autó miatt ezt nem tudják megtenni. A szerencsés, ma már 76 éves sofőrt értesítették, aki viszont köszönte, de nem kérte a mostanra ronccsá sorvadt kocsit.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20171117_feledekeny_sofor_parkolas

    MEGOSZTOM:

  • Záróvonal, felüljáró, forgalommal szemben: ámokfutót videóztak le reggel Győrben

    Záróvonal, felüljáró, forgalommal szemben: ámokfutót videóztak le reggel Győrben

    Egy autós fedélzeti kamerája vette fel az egyik előtte haladó, türelmetlen és felelőtlen sofőr „mutatványát”.

    Péntek reggel, a győri Ipar úton rögzítették a felvételt, amit a Győrben közlekedünk nevű Facebook-oldalon tettek közzé. A videó készítője azt írta: az ámokfutó passatos záróvonalon keresztül előzött.

    Egy másik kocsi, egy BMW éppen ekkor váltott sávot, úgy tűnt, mintha versenyeztek volna.

    A passatos ezután megint záróvonalon keresztül előzött, de már akkor, amikor felfele haladt a felüljárón, forgalommal szemben. Csak a szerencsének volt köszönhető, hogy szemből éppen nem jött senki – tette hozzá. Arról nincs hír, tettek-e rendőrségi feljelentést az ügyben.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20171117_zarovonal_feluljaro_forgalommal_szemben_amokfutot_videoztak_le_reggel_gyorben

    MEGOSZTOM:

  • Órákig nem lehet majd sztrádamatricát venni hétvégén

    Órákig nem lehet majd sztrádamatricát venni hétvégén

    Rendszerfejlesztés és karbantartás miatt áll majd le a szolgáltatás.

    Vasárnap hajnali 1 és délelőtt 11 között akár órákig is lehetetlen lesz úthasználati jogosultságok értékesítése – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.).

    A beavatkozás az e-matrica értékesítést és a 3,5 tonna össztömeg feletti teherjárművekre érvényes e-útdíj rendszert (HU-GO) egyaránt érinti – utóbbinál az egyenlegek feltöltése is szünetel –, és a NÚSZ ügyfélszolgálati irodáin igénybe vehető ügyintézési lehetőségek sem lesznek elérhetők.

    A karbantartás a vállalat fedélzeti eszközt (OBU) használó ügyfeleit nem érinti, de nekik is gondoskodniuk kell elegendő fedezetről az útdíjak bevallásához.

    A díjköteles útszakaszokra csak érvényes úthasználati jogosultság birtokában lehet felhajtani, ezért ezeket a megjelölt időpont előtt elővételben kell megvásárolni a https://ematrica.nemzetiutdij.hu/, illetve a https://hu-go.hu/weboldalakon, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. ügyfélszolgálati irodáiban és viszonteladó partnereinél, vagy a Nemzeti Mobilfizetés Rendszeren keresztül SMS-ben, weben vagy applikáció segítségével – áll a közleményben.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto.kozlekedes/20171117_sztradamatrica_vasarlas_leallasa

    MEGOSZTOM:

  • Mostantól 5 héten át fokozottan ellenőriznek a rendőrök, 100 ezer forint is lehet a büntetés

    Mostantól 5 héten át fokozottan ellenőriznek a rendőrök, 100 ezer forint is lehet a büntetés

    A karácsony közeledtével a rendőrök is fokozottan figyelik majd az autósokat.

    Sajnos nagyon sok olyan autóssal találkozni a parkolókban, akiket látszólag a lehető legkevésbé sem érdekel az, hogy jogosulatlanul állnak be a mozgássérültek számára kialakított parkolóhelyre. Egyszerre akár többre is.

    A dolog jellemzően a bevásárlóközpontok környékén fordul elő gyakrabban, ami az év bármely napján komoly problémát jelent azoknak, akiknek valóban szükségük lenne a külön kijelölt parkolóhely használatára, az ünnepek közeledtével azonban még inkább ez a helyzet. A rendőrség éppen ezért úgy döntött, karácsonyig fokozottan ellenőrzik a mozgássérült parkolóhelyek használatát a bevásárlóközpontok környékén – számolt be róla a Tények.

    Borbély Zoltán ügyvéd szerint aki a feljogosító kártya nélkül használja a mozgássérült parkolóhelyet, az a helyszínen akár 50 ezer forintra, míg a szabálysértési eljárás esetén 100 ezer forintra is büntethető.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20171117_rendor_buntetes_mozgasserult_parkolohely

    MEGOSZTOM:

  • FOTÓK: Rendszámot loptak, a rendőrség segítséget kér!

    FOTÓK: Rendszámot loptak, a rendőrség segítséget kér!

    A józsefvárosi rendőrök keresik azt a nőt és férfit, akik egy rendszámot elloptak.

    A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitányság 01080/2746/2017. bűnügyi számon nyomozást folytat ismeretlen tettesek ellen egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett gyanúja miatt.

    A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján az ismeretlen férfi és nő 2017. július 7-én 21 óra 13 perc és 21 óra 28 perc között Budapest VIII. kerületében, a Bókay utcában egy autóról a rendszámtáblát lelopta. A férfiról és a nőről egy biztonsági kamera felvételt készített.

    © police.hu
    © police.hu

    A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható férfit és nőt felismeri, személyazonosságukkal, tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto.kozlekedes/20171117_rendszam_lopas_jozsefvaros_rendorseg

    MEGOSZTOM:

  • Kötelezővé tennék az automata vészféket Európában

    Kötelezővé tennék az automata vészféket Európában

    Az Európa Parlament már szavazott a Közlekedési Bizottság javaslatairól. Most az Európai Bizottságnál a labda, amely várhatóan 2018 márciusában terjesztheti elő saját javaslatát a kérdésben. – írja a totalcar.hu

    Automata vészfék-rendszereket ma már csaknem minden típushoz kínálnak a gyártók, de csak a beszerezhető típusok 30%-án az alapfelszereltség része. Az EuroNCAP partnere, a brit Thatcham Research kutatásai szerint a megoldással 38%-kal csökkenthető lenne a balesetek száma, de a vészfék-asszisztens még mindig nem igazán gyakori felszerelés az autóban. A Thatcham vezetője szerint ez nem is fog változni, amíg nem teszik kötelezővé – úgy tűnik, az autóvásárlók nagy része nem hajlandó felárért megrendelni az eszközt.

    Európában már most is akad néhány kötelező biztonsági rendszer, ilyen a blokkolásgátló (ABS), a menetstabilizáló (ESP) és a kerényomás-ellenőrző rendszer, és az EU politikusainak korábbi döntései alapján valószínűnek tartjuk, hogy az AEB rendszer is kötelező lesz. A kérdés inkább az, hogy mikortól: ha jövő tavasszal az Európai Bizottság is elfogadja a javaslatot, akkor nyilván lesz még egy felkészülési időszak a gyártók számára – ez akár több év is lehet – így reálisan 2019-2020 környékén válhat minden autó alapfelszerelésének részévé az automata vészfék.

    Forrás: http://totalcar.hu/magazin/hirek/2017/11/16/kotelezove_tennek_a_az_automata_veszfeket_europaban/

    MEGOSZTOM:

  • Közel 20 ezer forint egy Zadar oda-vissza autópályadíj, mégis teljes csődben a horvát autópályák

    Közel 20 ezer forint egy Zadar oda-vissza autópályadíj, mégis teljes csődben a horvát autópályák

    Az idén is tíz százalékkal emelték a horvátok az autópálya-szakaszaikon a díjakat, de a nagyon drága hitelekből épült hálózat anyagi terhein ez nem sokat segít.

    December elsejétől megszűnik a horvát autópályák karbantartását és az útdíjszedést végző vállalat (HAC-ONC), valamint a Rijeka Autópálya Vállalat (ARZ), egyesítik őket az anyacéggel, a Horvát Autópályák Vállalattal (HAC) – írta a Poslovni Dnevnik című gazdasági napilap szerdán.

    A lépésre azért van szükség, mert a horvát autópályákat kezelő vállalatok évek óta fizetésképtelenek és a csődeljárás szélén állnak. Az állam kedvezőtlen, rövid távú hiteleket vett fel magas kamattal, és most nem tudja fizetni ezeket.

    Politikai kérdés

    A HAC-ONC-t és az ARZ-t 2013-ban szervezte ki az akkori szociáldemokrata kormány a HAC-ból, azzal a céllal, hogy koncesszióba adja őket. A Zoran Milanovic vezette kormány által kiírt, 2014-ben lezárult pályázatra több külföldi befektető is kötelező érvényű ajánlatot tett, de a közvélemény nyomására – lakossági kezdeményezésre összegyűlt a népszavazás kiírásához szükséges mennyiségű aláírás – a kormány elállt ettől a tervétől. Az autópályák koncesszióba adása csökkentette volna az ország nettó külföldi tartozását és az államadóságot is.

    2015-ben nyilvános részvénykibocsátással is próbálkoztak Milanovicsék – a papírokat a nyugdíjalapoknak, az autópálya-társaság dolgozóinak és a lakosságnak akarták felajánlani, az állam tulajdonában mindössze 40 százalékos részesedés maradt volna –, de ez a terv is dugába dőlt. Azóta ugyanis kétszer tartottak parlamenti választást Horvátországban.

    Feneketlen verem

    A jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) által vezetett kormány új tervvel állt elő, és március közepén elfogadta az autópálya-kezelő vállalatok átszervezésére irányuló reformtervezetet, amely az autópályadíjak növekedését is maga után vonta. A kabinet azért választotta az említett modellt, hogy elkerüljék az autópályák koncesszióba adását vagy privatizációját, hogy a külföldi tulajdonosok ne emelhessenek ellenőrzés nélkül autópályadíjat.

    Vecernji List című horvát napilap nemrég úgy értesült, hogy az autópályák vállalat elbocsátja háromezer alkalmazottja több mint felét is. A végkielégítésekre a Világbanktól felvett kölcsönből 4,7 millió eurót biztosított a HAC. Az autópálya-kezelő vállalatok teljes átalakítása 2020-ig történik meg, és mindössze 700-900 alkalmazott marad a vállalatnál.

    A HAC kötelezettségei 5,2 milliárd euróra rúgnak. Csak az idén 1,14 milliárd euró törlesztőrészletet kell visszafizetnie, jövőre pedig még többet. Az ágazat adóssága az államadóság 13,5 százalékát teszi ki, a bevételek pedig nem elegendőek arra, hogy a következő öt évben fedezzék a hiteleket.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20171116_autopalya_horvatorszag

    MEGOSZTOM:

  • Közel ötéves parkolási bírsággal találtak meg a horvátok egy magyar autóst

    Közel ötéves parkolási bírsággal találtak meg a horvátok egy magyar autóst

    Minden országot érintő játszma a külföldiek parkolási bírságainak behajtása. Az egyes államok a maguk módján küzdenek meg vele, a horvátok most jobban rákapcsoltak.

    Egy pulai parkolási társaság ügyvédje egy magyar kollégája segítségével próbálja behajtani a magyar autósokon az elmúlt években kiszabott, de be nem fizetett parkolási büntetéseket. Pontosan ez történik most egy 2013-as, horvátországi parkolási bírság ügyében is, ahol most kapott felszólító levelet egy magyar autós – írja cikkében a 444.hu. Természetesen a fizetési felszólításokhoz az eljáró horvát ügyvéd dokumentációt, valamint fényképfelvételt csatolt.

    Az autós szerint viszont az elmosódott fotókon csak az autó látszik, a parkolójegy már nem. Tőle 169 eurót, azaz úgy 53 ezer forintot követelnek, melyből 27 ezer forint az a költség, melyet a levél tartalma szerint arra költöttek, hogy kiderítsék, ki az autó tulajdonosa.

    Valószínűleg nem véletlen, hogy ilyen szervezett formában próbálják most behajtani a bírságokat Magyarországon – írja a 444.hu, mert Horvátország több mint egy évtizede szenved a problémától, amit a parkolásért nem fizető turisták okoznak.

    Illusztráció.
    © Google Maps

    A horvát jogrendszerben – a magyarhoz hasonlóan – egy bizonyos összeg alatt fizetési meghagyási eljárás keretében hajtják be a bírságokat, ezzel próbálják mentesíteni az amúgy is túlterhelt bíróságokat. Ez Magyarországon azt jelenti, hogy amint a meghagyás jogerőre emelkedik, máris végrehajtható. A horvát rendszer is hasonló, így sok magyar, aki fizetési felszólítást kap, azt gondolhatja, hogy ez ugyanolyan kötelező jellegű irat, mint egy magyar közjegyző által kiállított fizetési meghagyás. Pedig nem az.

    A horvát közjegyzőknek nincs jogköre más uniós államokban eljárni, a fizetési meghagyás az unió államaiban nem elég a behajtáshoz. Egy idei európai bírósági ítélet ugyanakkor azt is megállapította, hogy az ilyen típusú bírságok az Európai Unió államaiban behajthatók, de csak akkor, ha az ügyben bíróság dönt. (Ezeknél az ügyeknél az elévülési idő 5 év, utána már nem sokat tehetnek a hatóságok, hacsak időközben nem történt meg a felszólítás.)

    A lényeg tehát az, hogy ezeket a fizetési felszólításokat az Európai Bíróság nem ismeri el kötelező érvényűnek, ugyanakkor amennyiben a magyar állampolgár nem fizet, és vállalja, hogy a parkolási társaság a horvát bírósághoz fordul, és azt a bírságot bizonyítottnak találja, az már Magyarországon is behajtható lesz. Amire mindenképpen érdemes még figyelni, ha bíróság döntése alapján fizetnünk kell, akkor még a perköltséget is ránk terhelhetik.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20171116_parkolas_birsag_horvatorszag

    MEGOSZTOM: