Szerző: bpiautosok.hu

  • Így készül a gumiabroncs – 2-3 évig is fejlesztik

    Így készül a gumiabroncs – 2-3 évig is fejlesztik

    Talán nem közismert, hogy az új autók esetében jellemzően az adott típushoz a gumiabroncsot is egyedileg fejlesztik.

    A gyárilag felszerelt (más néven OE) gumiabroncsok a legtöbb új autó esetében egyediek és az autógyártó által specifikált és az abroncsokat beszállító cég által ezekre a meghatározott paraméterekre fejlesztett abroncsokat jelent. A Goodyearnél egy ilyen abroncsfejlesztési szakasz az első rajzoktól a végleges gyártásig 2-3 évet is igénybe vehet.

    Hirdetés
    18. kerület-Vecsés határán:

    Az autógyártók rendszerint több gumiabroncs-gyártónak is elküldik az általuk megfogalmazott követelményeket (pl.: jó irányíthatóság, alacsony zajszint vagy kiemelkedő stabilitás nagy sebességnél). Ezután egy mérnökökből álló csapat kidolgozza az első javaslatot. Amikor az autógyártó kiválasztja a járművéhez leginkább megfelelőnek tartott gumiabroncsot, kezdetét veszi a fejlesztési folyamat.

    Nagyjából 18-24 hónapot vesz igénybe, hogy a konkrét követelmények alapján elkészüljön az optimális gumiabroncs. Jellemzően 200 teljesítménykritériumból választja ki az optimális gyári felszerelésű gumiabroncs követelményeit. Ez egyfajta kompromisszum, mert gyakran egymásnak ellentmondó teljesítményjellemző kiegyensúlyozását kell választani. A legjellemzőbb kritériumok:

    Irányíthatóság: hogyan reagál egy gumiabroncs a kormányzásra, a kanyarodásra és/vagy a gyorsításra, mennyire támogatja a sportos autózást, a biztonságos közlekedést és az élvezetes vezetést.

    Fékezés: a száraz és nedves úton való fékezés kritikus paraméternek tekinthető egy gumiabroncs teljesítményében, mert szorosan összefügg a biztonsággal.

    Gördülési ellenállás: az útfelületen gördülő abroncs által a mozgással szemben kifejtett ellenállás. Minél kisebb a súrlódás, annál alacsonyabb az üzemanyag-fogyasztás.

    Kényelem: az ütésekkel, az útfelület érdességével és az esetleges defektekkel szembeni tűrőképesség a kényelem miatt elsődleges.

    Zaj: a gumiabroncs a járművek belső (vezető által érzékelt) és külső (a járművön kívül hallható) zajának egyik meghatározó tényezője.

    Futófelület kopása: a gumiabroncs kopási sebessége hatással van a gumiabroncs tartósságára, és fontos, hogy a használat során a gumiabroncs teljes futófelülete egyenletesen kopjon.

    A végtermék mintegy 200 – különböző terepen, környezetben és tesztpályán végzett – tesztvezetés, valamint csaknem 400 laboratóriumi vizsgálat, továbbá 300 000 különféle időjárási körülmények között megtett tesztkilométer eredménye.

    Ha vége a teszteknek és megkapta a járműgyártó jóváhagyását, megkezdődhet az ipari gyártási fázis, amikor a konkrét autótípus számára legyártják a sorozatot. Ez az utolsó fázis további 2-6 hónapot vesz igénybe, majd a kész gumiabroncsokat felszerelik a megfelelő járművekre.

    Az infografikát a Goodyear készítette.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20171201_gumiabroncs_fejlesztes

    MEGOSZTOM:

  • A dugó miatt megfordult az autópályán és szembement a többiekkel

    A dugó miatt megfordult az autópályán és szembement a többiekkel

    A nem éppen szabályos manővert egy postás autóval követték el. Lehet, hogy elsőbbségi küldeményt kellett gyorsan célba juttatni?

    Az osztrák A10-es autópályán, a Tauern Autobahnon Salzburg közelében a reggeli órákban teljesen megállt a forgalom. Míg a többi autós az út két szélére húzódva, és ezáltal a mentőknek, rendőröknek utat biztosítva nyugodtan várakozott, addig akadt egy furgon, melynek vezetője nem bírt magával. A történteket egy kamionos rögzítette a kamerás mobiljával:

    A postás autó sofőrje nem volt rest megfordulni, és a haladási iránnyal ellentétes irányban elindulni. Az ily módon az 500 méterrel arrébb lévő kihajtót célba vett hölgy ellen a munkaadója és a hatóságok is vizsgálatot indítanak. A manőver folyományaként várhatóan 6 hónapra be fogják vonni a postás jogosítványát, és átszámítva mintegy 120 ezer forintos pénzbírságra is számíthat.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20171130_a_nap_videoja_a_dugo_miatt_megfordult_az_autopalyan_es_szembe_ment_a_tobbiekkel

    MEGOSZTOM:

  • Az idei karácsonyi szezon hősét Amerikában meszelték le a rendőrök

    Az idei karácsonyi szezon hősét Amerikában meszelték le a rendőrök

    Az autó sofőrje valószínűleg nem lepődött meg, amikor a rendőrök kiintették a forgalomból.

    Alig múlt el az idei black friday – amivel hivatalosan is kezdetét vette a karácsonyi szezon – van, aki már a fa beszerzésén ügyködik. Ezt talán még egy kicsit korainak érezzük, de tény, hamarosan neki kell látni a keresgélésnek, hogy aztán a talpba faragásról ne is beszéljünk. A kettő között viszont még ott van a szállítás is, amit valahogy meg kell oldani.

    Ezen a téren a saját szemünkkel is láttunk már néhány igen furcsa megoldást, az idei győztest viszont kár is tovább keresni, egyértelműen az alábbi képen látható autósé a győzelem. A fotót a Massachusetts államban találjató sudbury-i rendőrség járőrei fotózták le, majd tették közzé a Facebook-oldalukon. És persze hozzátették azt is, csak óvatosan a fenyők elszállításával.

    © Facebook / SudburyMAPolice
    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20171130_karacsonyfa_fenyofa_rendorseg

    MEGOSZTOM:

  • Gyorshajtáscsapdák az M3 bevezetőn

    Gyorshajtáscsapdák az M3 bevezetőn

    Tudod-e, hogy az M3 bevezetőn hányszor van 50-es korlátozás az M0 és a Szerencs utca között? – írja a Divany.hu

    Az M3-as autópálya bevezető szakasza nem csak az északkeleti országrész Budapestre tartó forgalma, de a főváros agglomerációjából (illetve az elővárosokba) ingázók miatt is népszerű útvonalnak számít. Az M0-s autóút csomópontja után ugyanis nem csak a Gödöllő-Fót-Veresegyház térség, de az M2-es autóút környezetében lakók (Dunakeszi-Göd-Vác) egy jelentős része is becsatlakozik a sztráda forgalmába. Innentől egyébként egészen a rákospalotai-újpesti csomópontig 100 km/h a legnagyobb megengedett sebesség, ennek betartásáról pedig legtöbbször a benzinkút utáni füves szérűről gondoskodnak. Ez a korlátozás egy ekkora csomópont esetén persze tökéletesen érthető, a nullásra tartók, illetve az onnan becsatlakozó sűrű forgalom ezt indokolja is, a zajszennyezésről nem is beszélve.

    Lakott terület

    A Szerencs utcai védikus megfigyelőállomásról is valószínűleg mindenki tud (a lámpánál kamerák tucatjai vizslatják a szabálysértések elkövetőit), arról viszont talán kevesebben, hogy nem ez az egyetlen 50-es korlátozás a szakaszon. Ha esetleg azt hinnéd, hogy a rákospalotai lehajtóig 100, utána pedig 80 a limit, érdemes figyelmesebbnek lenned. A Szentmihályin átívelő felüljáró előtt ugyanis egy autópálya vége és egy főútvonal tábla mellett ott a „Budapest” feliratú lakott terület kezdete jelzés is az oszlopon. 80-as tábla is van persze, úgy 50 méterrel odébb, egy lámpaoszlopon.

    A táblák az út mindkét oldalán jelzik: lakott területre értél.
    A táblák az út mindkét oldalán jelzik: lakott területre értél.Fotó: Pető Attila

    A szabályos haladás így néz tehát ki:

    Az első táblaoszlopig 100, a két tábla között 50, a második táblától pedig 80. Az egyik aggály ezzel kapcsolatban, ha betartod, a másik, ha nem.

    Az első esetben teljesen kikerülsz a forgalom ritmusából, hiszen KRESZ ide vagy oda, erre, lássuk be senki nem számít. Nem számít a benzinkút óta a csomagtartód tartalmát aprólékosan vizsgálgató SUV vezetője (akinél xenonfény is van, hogy a sarkokba is jól belásson), és nem számít a húszéves kocsival vásárolni tartó nyugdíjas sem, aki az elmúlt negyven évben valószínűleg nem kapcsolt még vissza háromsávos úton egy mozdulattal kettőt.

    Az ötvenet persze senki nem tartja be, így különösebb balesetveszély nem is adódik a követési távolságból. Ha azonban a plakátragasztók le tudnak parkolni a két tábla közötti szakasz mellett a fűben, elfér ott egy traffi is. Az 50-es táblánál ráadásul 45 ezret ér a 80-as tempó (de már a 76-os is), ami sárga csekkre írva pont úgy nem hiányzik, mint a BMW a csomagtartóból.

    Hivatalos verzió

    Az eset abszurditására tekintettel megkérdeztük Pető Attila KRESZ-szakértőt, a KRESZ Bírságmegelőzési Kézikönyv szerzőjét is az esetről, aki személyesen is utánajárt a dolognak.

    „Az említett autópálya bevezető szakaszon valóban szokatlan forgalomtechnikai megoldásokkal találkozhatunk. És ha még azt is feltételezzük, hogy a forgalmat ellenőrzésére jogosult személyek a bokor mögül nem használják ki a forgalomszervezési hibákat, egy esetleges balesetnél viszont már a jelzések által megengedett sebességek alapján fognak eljárni, ami akár súlyosbító körülményként is jelentkezhet.”- mondja a szakember.

    „Az M3-as felől érkezve az autópályákra engedélyezett általános maximális 130 km/óra sebességet valóban egy kihelyezett jelzőtábla korlátozza, méghozzá 100 km/órára. Ez általában az autópályák városba érkező szakaszain teljesen elfogadott és normális, a lassítási kötelezettség a feltorlódható járművek miatt teljességgel a biztonságot  szolgálja. A bevezető út folytatásában többször megjelenik az „Autópálya vége” jelzés a megfelelő távolságokkal, illetve többször megismétlik a 100-as sebességkorlátozó táblát is.

    Az M3-M0 csomópont után még 100 a megengedett.
    Az M3-M0 csomópont után még 100 a megengedett.Fotó: Pető Attila

    Az „Autópálya vége” jelzést látva egyébként mindenhol elvárható magatartás a sebesség csökkentése, hiszen, ha az út lakott területen kívüli részben folytatódna, akkor is legalább 40 km/órás (130-ról 90-re) sebesség-visszavételre lehet számítani. Az újpesti lejáró után valóban több mint meglepő a jelzések elhelyezése, azaz az „Autópálya vége” táblával egy oszlopon helyezik el a „Lakott terület kezdete” jelzés, Budapest felirattal. Ami azt jelenti, hogy ettől a ponttól kezdve már a lakott területen belüli szabályokat kell alkalmazni, többek között a megengedett legnagyobb sebesség maximum 50 km/óra lehet. 100-ról 50-re lassítani azt jelenti, hogy a vezetőknek legalább 50 km/órával kellene csökkenti a sebességüket, amely a megelőző sebességet és a látótávolságot figyelembe véve akár a hirtelen fékezés fogalmát is kimerítheti.

    És bár az „Autópálya vége / Lakott terület kezdete” tábla után 50 méterrel elhelyezik a 80-as sebességkorlátozó táblát, valóban igaz, hogy ezen az ötven méteren a „forgalomkizökkentő” sebességcsökkentés sokkal inkább a balesetveszélyes, és nem a biztonságot fokozza.

    Mindezeken felül még egy érdekes helyzetre hívnám fel a figyelmet:

    Az elhelyezett 80-as sebességkorlátozó tábla csak a következő útkereszteződésig, azaz az Újpest felöli felhajtóig érvényes. A betorkoló út a sebességkorlátozást feloldja, ami azt jelenti, hogy innentől a következő 70-es tábláig, ami pár száz méterre van, szintén csak 50 km/órával szabad közlekedni. Hiszen lakott területen belül haladuk.

    Az újpesti felhajtó feloldja a 80-at: innentől újra 50 a megengedett.
    Az újpesti felhajtó feloldja a 80-at: innentől újra 50 a megengedett.Fotó: Pető Attila

    Remélhetőleg a felüljáró tetején nem fognak sebességet ellenőrző járművek állni, de érdemes erre figyelni, mert az ördög nem alszik.”

    A helyzet kapcsán természetesen az érintett szakasz forgalomtechnikai jelzéseiért felelős Budapest Közút Zrt.-t is felkerestük. Ők – bár megkeresésünket november 20-án hivatalosan is érkeztették, ez idáig nem válaszoltak a felvetéseinkre.

    Forrás: http://divany.hu/offline/2017/11/29/m3_bevezeto_birsag_gyorshajtas_tabla_autopalya_lakott_terulet/

    MEGOSZTOM:

  • Megjöttek a női nemi szervre utaló magyar rendszámok, fotó van róla

    Megjöttek a női nemi szervre utaló magyar rendszámok, fotó van róla

    Magyarországon nincs akadálya a kissé pikáns, PNA és PNC kezdetű rendszámok kiadásának, fel is bukkant az első ilyen. – írja az origo.hu

    A női nemi szervre utaló, PNA és PNC kezdetű rendszámok jelenhetnek meg Magyarországon, a rendszámvadászok le is fotózták az első ilyet.

    Az külön megmosolyogtatóvá teszi a történetet, hogy a Magyarországon a neve miatt mindig is kissé hányatott sorsú Hyundai Getzen fotózták le az első pikáns rendszámot.

    Inotán lőtték a képet

    Hamarosan a teljes sorozat megjelenhet az új, illetve külföldről importált, és mostanában forgalomba helyezett autókon. Az ilyen rendszámok kiadásának nincs jogszabályi akadálya, aki azonban nem szeretne ilyet, annak érdemes lehet másik okmányirodát felkeresnie, ahol esetleg más sorozat(ok) van(nak) raktáron.

    Forrás: http://www.origo.hu/auto/20171127-megjottek-a-noi-nemi-szervre-utalo-magyar-rendszamok.html

    MEGOSZTOM:

  • Az őz miatt bukott le az ittas sofőr

    Az őz miatt bukott le az ittas sofőr

    Árokba hajtott és felborult autójával egy kisgyőri férfi, miután egy őzzel való ütközést próbált meg elkerülni – írja a Police.hu.

    Az alkoholszonda pozitív értéket mutatott, a férfi jogosítványát elvették!

    Kép forrás: pixabay, napi.hu

    MEGOSZTOM:

  • Hiánycikk lehet a benzinmotor

    Hiánycikk lehet a benzinmotor

    A legújabb hír szerint Kínából kénytelen kipótolni európai benzinmotor-termelését a Peugeot-Citroën. de a probléma nem csak a franciákat érinti. Az európai vásárlók meglepően gyorsan kezdtek elfordulni a dízelmotoros autóktól. – írja a Totalcar.hu

    Francia lapértesülések szerint legalább 100 ezer Kínában gyártott motort építenek európai Peugeot és Citroën típusokba, miután kiderült, hogy az év közben megváltozott az eladásokban a dízelmotoros és a benzines autók aránya, ez utóbbiak javára. Az eredeti tervek szerint az európai motorigényt teljes egészében helyi gyártásból fedezték volna, de már néhány hónapja felmerült a kínai import, igaz, eredetileg csupán 55 ezer motor behozatalával számoltak.

    Egyelőre nem látszik, hogy milyen szintre csökkenhet a dízelmotorok iránti kereslet, mindenesetre a piac 10%-os bővülése mellett 4%-kal kevesebb dízelmotoros autó kelt el, ami 12% feletti csökkenést jelent a tavalyi év adatához képest. Ez pedig elég nagy szám ahhoz, hogy a jelentősebb mennyiségű dízelmotoros autót gyártó vállalatok számára nehézséget okozzon, mind a dízelmotor-gyártási túltermelés, mind a benzinmotorok iránt hasonló mértékben megnövekedett igények miatt.

    A dízelmotoros modellek iránti igény csökkenése elsősorban annak köszönhető, hogy szinte minden európai országban születtek olyan jogszabályok, vagy legalább tervezetek, amelyek a dízelmotoros autók használatát valami módon büntetik. Magyarországon például az új budapesti szmogriadó-rendelkezés ilyen, de több európai nagyváros jelezte, hogy valamikor a jövőben teljesen kitiltja területéről a dízelmotoros személyautókat.

    Forrás: http://totalcar.hu/magazin/hirek/2017/11/28/hianycikk_lehet_a_benzinmotor/

    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Ha egy ilyet megúszol, kicsit félreállsz azért nem? :)

    VIDEÓ: Ha egy ilyet megúszol, kicsit félreállsz azért nem? 🙂

    Ritkán látni ilyen durva magyar előzést dashcam-en. Ilynekor azért tud rendesen kalapálni a szív.

    Jobb félreállni egy parkolóba, amíg meg nem „emészti” az ember a felgyülemlett adrenalint és legfőképp a dühöt ki nem ereszti, amit az elvetemült szembejövő autós miatt érez!

    A videót időközben eltávolították 🙁

    MEGOSZTOM:

  • Decembertől megszűnik az idei megyei e-matrica értékesítés

    Decembertől megszűnik az idei megyei e-matrica értékesítés

    Azokat már csak a a társaság ügyfélszolgálati irodáiban, saját értékesítési pontjain (Rajka, Hegyeshalom) és a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. értékesítési felületein lehet megvásárolni. – írja a napi.hu

    A döntés érhető, hiszen decemberben már nem igazán éri meg ezt a jogosultságot megvenni, azoknak érheti meg, akik decemberben és januárban szeretnék rendszeresen használni egy-egy megye fizetős úthálózatát. Bár már ekkor is érdemes elgondolkodni egy havi és egy jövő évi megyei matricán.

    Az éves matricák értékesítése már októberben leállt.

    Indul az elővétel

    A másik változás, hogy szintén december 1-től egy hónappal az érvényességi idő kezdete előtt beszerezhetők a 2018-as országos éves és megyei e-matricák.

    Ez már a második év, hogy ez a lehetőség adott az autósok számára, tavaly  december 8-tól lehetett elővételben vásárolni. Akkor év végéig 76 ezer úthasználati jogosultság kelt el tavaly közel 1,1 milliárd forint értékben.

    Fontos, hogy ezek a matricák 2018. január 1-től 2019. január 31-ig érvényesek, tehát ha valaki decemberben ráhajt egy ilyen matricával a fizetős utakra, akkor megy a büntetés.

    Jövőre a díjak nem változik, viszont lesz két új fizetős út.

    MEGOSZTOM:

  • M0-ás Szigetszentmiklósi – Csepeli lehajtó LÁMPA HIÁNYA

    M0-ás Szigetszentmiklósi – Csepeli lehajtó LÁMPA HIÁNYA

    Napközben is, de a csúcsidőben elképesztő szívás az M0-ról lehajtani Szigetszentmiklós irányába!

    Állandó a torlódás, sok a baleset!

    Szinte ugyanilyen csomópont van a Diósdi lehajtónál (7-es út), ahol lámpa szabályozza a forgalmat. Ott nincs probléma!

    Nagyon fontos lenne lámpát elhelyezni ebben a csomópontban, mert a csepeli úton elég sokan, ráadásul nagy sebességgel közlekednek a járművek, a „beengedési” morál pedig minimális!

    Az M0-ról lehajtani akaró kamionosoknak pedig kifejezetten veszélyes a manőver.

    MEGOSZTOM:

  • A keddet sem ússza meg lezárások nélkül Budapest

    A keddet sem ússza meg lezárások nélkül Budapest

    Kedden is több helyen lesz lezárás a kínai delegáció vonulása miatt.

    A Budapesti Közlekedési Központ úgy tudja, hogy 12 órától várhatóan 21 óráig lezárják a forgalom elől a Kossuth Lajos teret és környezetét, továbbá 4 és 15 óra között, majd 19:30 és 20:30 között mintegy fél órára a Bajcsy-Zsilinszky út–Alkotmány utca útvonalat is.

    A Kossuth Lajos tér lezárása miatt 12 órától várhatóan 21 óráig a 2-es metró az állomáson megállás nélkül áthalad, a 2-es villamos pedig rövidített útvonalon, a Közvágóhíd és a Széchenyi István tér között közlekedik.

    Kora délután és este a Bajcsy-Zsilinszky út és az Alkotmány utca forgalma korlátozásának idején módosul továbbá a 70-es, a 72-es, a 73-as és a 78-as trolibusz, valamint 9-es, a 15-ös, a 115-ös busz közlekedése is.

    Előfordulhat, hogy máshol és máskor is lezárnak utakat, ezért érdemes követni a BKK és a rendőrség oldalára kikerülő információkat.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto.kozlekedes/20171127_keddi_lezarasok_budapesten

    MEGOSZTOM:

  • Több baleset miatt állt be az Árpád híd

    Több baleset miatt állt be az Árpád híd

    A jeges úton több ütközés is történt.

    A rendőrség tájékoztatása szerint kedden 6 és 7 óra között előbb egy autó és egy busz, majd négy autó, végül két további autó ütközött – feltehetőleg a jeges útviszonyok miatt.

    A balesetekben senki nem sérült meg.

    A rendőrség az Árpád híd XIII. és III. kerületi oldalán is lassítja a forgalmat a további balesetek megelőzése érdekében.

    Kérik az Árpád híd felé közlekedőket, hogy a megváltozott útviszonyoknak megfelelően kiemelt óvatossággal és fokozott figyelemmel közlekedjenek.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto.kozlekedes/20171128_arpad_hid_balesetek

    MEGOSZTOM:

  • Ha utálsz szívni a belvárosi parkolással, akkor próbáld ki ezt!

    Ha utálsz szívni a belvárosi parkolással, akkor próbáld ki ezt!

    (Szponzorált tartalom)

    2017 DECEMBER ???
    Ez az év legrosszabb időszaka autós szempontból!

    Dugó van, parkolóhely nincs 🙁


    PEDIG VAN, NEM IS SEJTED MENNYI!

    Legjobb alkalom, hogy kipróbáld a
    PARKL APP-ot, amivel GARÁZS AZ EGÉSZ VÁROS!

    Most 1.000 Ft-ig az első parkolásod a Parkl állja!

    DE MI EZ AZ EGÉSZ???
     Tudd meg:
     www.parkl.net
    Kis ízelítő:

    A Parkl-lel nincsen apró számolgatás, pont annyit fizetsz, amennyit parkoltál. Az applikáció abban is segít, hogy melyik parkolóházban van üres hely.

    KEZD EL HASZNÁLNI, MÉG MA!
     www.parkl.net

    Kíváncsiak vagyunk hogy milyennek találjátok az applikációt, kommentek jöhetnek a kipróbálás után!

    ( szponzorált tartalom )

    MEGOSZTOM:

  • Totális patthelyzet a belvárosban – mindenhol áll a forgalom

    Totális patthelyzet a belvárosban – mindenhol áll a forgalom

    Az 1-es metró sem jár a kínai delegáció miatt.

    A kínai miniszterelnök látogatása és delegációjának közlekedése miatt teljesen felborult Budapest közlekedése: hétfő reggel lezárták a Bajcsy-Zsilinszky utat, a József Attila utcát, az Andrássy utat, illetve a Nagykörutat is a Király utca és az Oktogon között, emiatt hatalmas dugók alakultak ki. Budán a Margit híd környékén gyakorlatilag minden útvonal beállt, de még a BAH-csomópontot is elérte a dugó. A pesti oldalon kollégánk Újlipótvárosból jelentette, hogy minden utca bedugult, és a Nagykörúton is patthelyzet van. A Blaha Lujza téren szintén hasonló a helyzet, bár a villamosok elvileg még közlekednek a körúton, de azok is lassan.

    A helyzetet jól érzékelteti a Google Maps, amely reggel 9-kor gyakorlatilag minden belvárosi főútvonalat vörösnek, vagy lezártnak mutatott:

    © Google Maps

    Ugyanez látszik a Waze Live-on is:

    A BKK az oldalán arról számolt be, hogy nem jár a kisföldalatti sem.

    A 2-es villamos csak a Vigadó téren nem áll meg, a 72-es trolibusz terelve közlekedik, a 74-es troli a Rózsák tere és a Csáktornya park között nem jár, a 75-ös troli terelve megy az Erzsébet királyné útjához, ezért a Vágány utca/Dózsa György út utáni megállókban nem áll meg, a 77-es trolibusz szintén terelve közlekedik, ezért az Egressy út / Stefánia út és a Szobránc köz megállókat hagyja ki, a 79-es troli pedig egyáltalán nem jár.

    A 20E autóbusz a Puskás Ferenc Stadionhoz közlekedik, nem érinti a Keleti pályaudvart, a Hősök terét és a Vágány utca / Róbert Károly körút megállót sem, a 30-as, a 30A, és a 230-as busz pedig a Lehel tér ideiglenes végállomásig jár csak.

    A helyzetet láthatóan a BKK Futár sem tudja már kezelni:

    © hvg.hu

    A kínai delegáció reggel 9-re egyébként a Papp László Budapest Sportarénába megy, ahol Li Ko-csiang, Kína miniszterelnöke és Orbán Viktor is beszédet mond a kínai és a közép-kelet-európai gazdasági és kereskedelmi fórum megnyitóján. Délre a Vigadóba mennek, ahol a közép-kelet-európai és kínai csúcstalálkozó után aláírnak, valamit és sajtónyilatkozatot tesznek.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto.kozlekedes/20171127_Totalis_patthelyzet_a_belvarosban__mindenhol_all_a_forgalom

    MEGOSZTOM:

  • Új KRESZ-táblát vezetnek be, eddig ilyen nem létezett

    Új KRESZ-táblát vezetnek be, eddig ilyen nem létezett

    Letették az első gyorsút, az R67-es út alapkövét. Az ilyen utakat új típusú tábla jelzi majd.

    A gyorsút olyan négysávos út, amelyen 110-zel haladhatunk, gyorsforgalmi útnak számít, mint a sztrádák és az autóutak, de akár szintbeni kereszteződés is tartalmazhat – idézte fel a Fonódó blog.

    Minthogy a gyorsút az autóút és egy emelt minőségű főút közé esik, a megjelölésére használt KRESZ-tábla is hibrid.

    A kék színű táblákkal jelölt autópályák és autóutak, valamint a zöld útirányjelzőkről is megismerhető sima főutak között átmenetet képző gyorsutakat egy olyan tábla fogja azonosítani, amelynek rajzolata megegyezik az autóút kezdetét mutatóval, de a színe nem kék, hanem zöld.

    Az első ilyen út a Balaton, azaz az M7-es és Kaposvár között épülő R67-es – válaszolta a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő a Fonódó blognak.

    Az R67-es középső, meghatározó szakaszának a napokban tették le az alapkövét.

    A gyorsutak jele nem egy egyszerű szám, mint a sima főutaké, de nem is M-et kapnak, mint nálunk a sztrádák és autóutak, hanem egy másik betűt: az R feltehetően a rapid kifejezésre utal.

    Hasonló lesz a jelölési rendszer, mint sok más országban, ahol a legmagasabb kategóriát jelentő autópályák betűje mellett használnak egy második betűt is, így van Ausztriában az A-n kívül S, Szlovákiában és Csehországban a D-n kívül R jelű út.

    Ezekben az országokban azonban az autóutak kapják ezt a második betűt, miközben nálunk azok ugyanúgy M-esek (bár korábban voltak tervek S-ses jelölésükre is), mint a sztrádák, és a harmadik kategória, vagyis a gyorsút sajátsága lesz az R.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto.kozlekedes/20171127_kresz_tabla_gyorsut

    MEGOSZTOM: