Szerző: bpiautosok.hu

  • Így segítették a Bp-i Autósok a mentő vonulását 2017-ben. Köszönjük!

    Így segítették a Bp-i Autósok a mentő vonulását 2017-ben. Köszönjük!

    Sokan olvastátok az idén útnak indított mentős cikksorozatunkat!

    A sorozathoz az infókat egy inkognitóban lévő mentőstől kaptuk.

    Most ezúton szeretné megköszönni minden autósnak a segítséget, aki helyesen viselkedik, amikor a mentő szirénáját meghallja!

    Ezúton kíván nektek Boldog Új Évet Ő is és Szerkesztőségünk is!

    „Köszönöm, hogy odafigyelnek a kék lámpával vonuló bajtársakra. Mindenki vezessen türelmesen, figyelmesen és körültekintően. B.U.É.K.”

    – Egy, a neve elhallgatását kérő mentős –

    MEGOSZTOM:

  • Csúnya baleset az Allee-nél, a 11. kerületben

    Csúnya baleset az Allee-nél, a 11. kerületben

    Az Október huszonharmadika utcában történt a baleset!

    Összeütközött két személygépkocsi  az Október huszonharmadika – Bercsényi utca kereszteződésnél.

    Úgy tudjuk egy ember megsérült, tűzoltók, mentők érkeztek a helyszínre!

    Az érintett szakaszton 2 sávot lezártak a forgalom elől, érdemes kerülni a Petőfi híd felé!

    Olvasónk fotója

    MEGOSZTOM:

  • Nem többek négykerekű színes dobozoknál, mégis nagyon szerethetők

    Nem többek négykerekű színes dobozoknál, mégis nagyon szerethetők

    Ezek a japán miniautók olyan egyszerű és már-már esetlen formavilággal rendelkeznek, hogy talán pont emiatt sokak szívébe azonnal belopják magukat.

    Japánban hatalmas népszerűségnek örvendenek a kei-autók, vagyis azok a belpiacos négykerekűek, melyek elsősorban apró méretükről, parányi motorjukról és alacsony fenntartási költségeikről ismertek. Ezúttal a Mazda rukkolt elő egy ilyen új modellel, a kereskedelmi forgalomban februárban megjelenő Flair Wagonnal.

    © Mazda

    Az alapmodell bájosan bugyuta frontrészt kapott, a Custom Style kivitel esetében pedig enyhén agresszívre vették a figurát a japán tervezők, már amennyire persze egy ilyen apró jármű esetében ilyesmiről egyáltalán szó lehet.

    © Mazda

    Az olcsóbb modellekben 52 lóerős és 60 Nm-es motor található, a drágább változatokat pedig egy 64 lóerős és 98 Nm-es turbós erőforrás hajtja. Mindkét motor 660 köbcentiméteres lökettérfogatú, és mindkét esetben egy 3 lóerős és 50 Nm-es villanymotor is besegít a hajtásba.

    A 100 kilométeren 3-3,5 litert fogyasztó hibrid kisautók fokozatmentes CVT-váltóval rendelkeznek, alapáron elsőkerék-hajtásúak, felár ellenében pedig mind a négy kerekük meg lehet hajtva. Az árcédulán 1,33-1,9 millió jenes, vagyis átszámítva mintegy 3-4,4 millió forintos összeg olvasható.

     

    © Mazda

     

    © Mazda
    © Mazda
    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20171228_nem_tobbek_negykereku_szines_dobozoknal_megis_nagyon_szerethetok

    MEGOSZTOM:

  • Felszántotta a kereszteződést a teherautó, fedélzeti kamera rögzítette az esetet – videó

    Felszántotta a kereszteződést a teherautó, fedélzeti kamera rögzítette az esetet – videó

    Azt nem tudni, mitől borult fel a teherautó, a jármű azonban még egy oszlopot is kidöntött.

    Komoly balesetet rögzített egy autós fedélzeti kamerája még a múlt héten Thaiföldön. Hogy pontosan mi történt, azt nem lehet tudni, a videóban ugyanis már csak azt látni, hogy egy oldalára borult teherautó közeledik a kereszteződés egyik lámpájánál álló sor felé.

    A Thaiföld egyik legnagyobb városában, Csiangmajban rögzített felvételen jól látni, hogy a teherautó olyan erővel csapódott a közlekedési lámpákat tartó oszlopnak, hogy kidöntötte azt. A videó alapján az épp egy motorosra (és néhány autóra) dőlt rá, ám néhány másodperccel később már azt látni, hogy a motoros hölgy a kamerás autó előtt álló pickup hátuljánál szalad el – vagyis sikerült karcolásokkal megúsznia az esetet.

    Kérdés, mi történt a teherautó sofőrjével, a jármű ugyanis épp a szélvédőnél csapódott az oszlopnak.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20171227_teherauto_baleset_video

    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: 320 km/h-nál szállt el a 2000 lóerős Lamborghini a gyorsulási versenyen

    VIDEÓ: 320 km/h-nál szállt el a 2000 lóerős Lamborghini a gyorsulási versenyen

    A texasi gyorsulási versenyen két Lamborghini is kihullott, utóbbi egy igazi erőgép volt.

    Nemrég az egyik texasi repülőtéren rendeztek gyorsulási versennyel egybekötött autós találkozót, ahol a szuperautók tömkelege sorakozott fel.

    Volt ott az Audi R8-tól a Nissan GT-R-en át a Corvette-ig minden, és természetesen nem hiányozhatott a helyszínről egy-két Lamborghini sem. A nap azonban nem ezé a márkáé volt, a gyorsulások alatt ugyanis egy Huracan és egy Gallardo is elszállt.

    Az eseményen készült videó alapján mindkét autó ugyanúgy csúszott ki, de mivel a pálya két különböző részén, így nem valószínű, hogy olajfolton csúsztak meg. (Legalábbis nem ugyanazon.)

    Először a Gallardo pördült ki, majd csúszott végig a pálya szélén lévő biztonsági zónában, majd nem sokkal később a Huracan következett.

    Ez utóbbi állítólag 2000 lóerőre volt hangolva, és mivel a célegyenesben tört ki a hátulja, nagyjából 320 km/h-s sebessébnél történt az eset.

    Előbbit 4:45-től, utóbbit 9:00-tól lehet látni a videóban.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20171226_lamborghini_gyorsulasi_verseny_video

    MEGOSZTOM:

  • Ez az autó minden Csillagok háborúja-rajongó álma lehet

    Ez az autó minden Csillagok háborúja-rajongó álma lehet

    A Redditen tűnt fel egy átalakított Nissan 350Z, minek tulajdonosa joggal kaphatná meg a legnagyobb Csillagok háborúja-rajongó címét.

    Várható volt, hogy a Csillagok háborúja: Az utolsó jedik premierje – és óriási sikere – után/közben felbukkannak azok, akik egyedi módon szeretnék megmutatni, miért éppen ők a legnagyobb Star Wars-rajongók.

    Most épp egy Nissan 350Z tulajdonosa pályázta meg jó eséllyel a legnagyobb rajongó címét.

    Az alábbi fotót a Redditre töltötték fel, és jól látszik rajta, hogy a kocsin igen sokat munkálkodhatott a tulajdonosa. Az csak egy dolog, hogy az autó karosszériája a filmhez illő dizájnt kapott, de külön felhívnánk a figyelmet a „csomagtartóba” ültetett R2D2-ra, vagy épp a lézerfegyverekre az autó oldalán.

    © Reddit / A5TR0NAUT
    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20171226_csillagok_haboruja_star_wars

    MEGOSZTOM:

  • Hány autót használnak a bolygónkon? És mennyit gyártanak 1 másodperc alatt?

    Hány autót használnak a bolygónkon? És mennyit gyártanak 1 másodperc alatt?

    Az autóipar elképesztő dinamikával pörög, a négykerekűek szépen lassan mindent elárasztanak.

    A Föld lakossága jelenleg mintegy 7,6 milliárd főre tehető és becslések szerint 2035-ben már közel 8,8 milliárdan fogunk élni az egyre inkább túlterhelt bolygón. Ezek a számok nagyjából mindenki számára ismeretesek, de mi a helyzet a jelenleg használatban lévő autók számával, és vajon milyen ütemben növekszik a Föld járműparkja?

    Nos, a Földön használatban lévő autók száma 7 évvel ezelőtt, 2010-ben lépte át az 1 milliárdos határt és 2014-ben már 1,2 milliárd aktív gépjárművet regisztráltak a hatóságok.

    Ez az utolsó hivatalos adat, de könnyen kikövetkeztethető, hogy most már 1,2 milliárdnál is jelentősen több autó terheli kisebb-nagyobb mértékben a környezetünket.

    © Túry Gergely

    Az előrejelzések arról szólnak, hogy 2035-ben a bolygónk autóállománya a 2 milliárdos darabszámot is át fogja lépni. Egyes kutatók szerint az új autók károsanyag-kibocsátását mintegy 80 százalékkal kell csökkenteni ahhoz, hogy nehogy belefussunk egy nagyon komoly klímaváltozásba.

    2016-ban 88,1 millió személyautó és kishaszonjármű hagyta el a gyártósorokat, ami 4,8 százalékos növekedést jelent az előző esztendőhöz képest.

    Ez azt jelenti, hogy minden egyes másodpercben átlagosan 2,8 négykerekű készült.

    © BMW
    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20171226_hany_autot_hasznalnak_a_bolygonkon_es_mennyit_gyartanak_1_masodperc_alatt

    MEGOSZTOM:

  • Kigyulladt egy autó a Bécsi úton

    Kigyulladt egy autó a Bécsi úton

    Az eset az Orbán Balázs útnál történt.

    A tűzoltók már a helyszínen vannak, megkezdték az oltást.

    Fotó: Facebook
    Borítókép: Facebook

    MEGOSZTOM:

  • Jelentjük! Tegnap óta nincs dugó! :) Ha nem szereted a dugót, most autózz :)

    Jelentjük! Tegnap óta nincs dugó! 🙂 Ha nem szereted a dugót, most autózz 🙂

    A szokásos decemberi dugók után felüdülés most, 24-e óta autózni!

    Fotó: Facebook
    Olvasónk fotója
    Olvasónk fotója
    Fotó: Google Maps – 2017.12.25. 19:30
    Borítókép: Facebook

    MEGOSZTOM:

  • Biciklivel „üldözte” a rendőr a Lamborghini Huracant – és sikerült „elkapnia” a sofőrt

    A Lamborghini sofőrje áthajtott a piroson, a kerékpáros rendőr ezután eredt a nyomába.

    Egy kerékpáros rendőr látványa, vagy épp egy 600 lóerős Lamborhini Huaracan felbukkanása nem olyan dologok, amin alapvetően meglepődnénk. Ha a kettőt egymás mellett látjuk, azon talán már mosolyog egy kicsit az ember, de amikor előbbi azért teker, hogy utóbbit utolérve igazoltassa a sofőrt, az már egy egészen mókás jelenet.

    Márpedig a Carscoops szerint pontosan ez látható azon a felvételen, ami az elmúlt napokban bejárta a fél internetet. A narancssárga Lamborghini sofőrje áthajtott a piroson, egy éppen arra járó kerékpáros rendőr pedig „üldözőbe vette”.

    A sofőrt végül egy másik lámpánál sikerült utolérni, majd miután félreállította őt a rendőr, meg is büntette a vétségéért. Érdemes azonban megnézni, mennyivel másabb fordulatszámon működött az egész, mint ahogy arra számítanánk. A videó alapján ugyanis a rendőr és a sofőr jókedvűen cseveghettek, miközben előbbi épp a büntetőcédulát írta.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20171225_lamborghini_huracan_japan_rendor_autos_video

    MEGOSZTOM:

  • Jogos vagy nem – Megbüntetnél egy ilyen autót karácsony környékén?

    Jogos vagy nem – Megbüntetnél egy ilyen autót karácsony környékén?

    Az amerikai Brandon Wooden öt éve járja karácsonykor az utakat díszkivilágítással, ezúttal azonban a rendőröknek is feltűnt a kocsi.

    A dél-kaliforniai Brandon Woodennek van egy furcsa szokása: karácsony közeledtével karácsonyfaégőkkel pakolja körbe az autóját, a sötétedés után pedig fel is kapcsolja őket. Az elmúlt öt évben minden alkalommal megtette, ezúttal azonban nemcsak az autósok figyelmét keltette fel.

    WJCL beszámolója szerint a férfit a rendőrök állították ki a forgalomból, hogy igazoltassák, majd mintegy 262 dollár (kb. 69 ezer forint) büntetést szabjanak ki neki.

    Wooden saját bevallása szerint csak szórakoztatni szerette volna az autósokat, akik gyakran videózták le őt és autóját a forgalomban, vagy megkérték, húzódjon félre, hogy fotót készítsenek róla. A rendőrök azonban nem voltak elragadtatva a dologtól, és „nem megfelelő világításért” megbüntették a férfit.

    Wooden végül közösségi finanszírozással mintegy 300 dollárt gyűjtött, így kifizette a kiszabott büntetést.

    Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20171225_karacsony_auto_kivilagitas

    MEGOSZTOM:

  • Az asszonnyal együtt “eladó” ez a használt BMW

    Az asszonnyal együtt “eladó” ez a használt BMW

    Ilyet még nem láttunk a hahun, hogy a férj a volt nejét is szívesen eladná az autóval, hogy szabaduljon tőle. – írja és szúrta ki a hasznaltauto.hu-n a vezess.hu

    A BMW-t hirdető férfi épp családi válságban van, szó szerint, ugyanis elválnak feleségével, ezért kerül eladásra a 318-as BMW. Nyilvánvalóan csak poén, és volt feleségét nem bocsátja áruba, de egy elkeseredett férfinek ezt a viccet megbocsátjuk.

    MEGOSZTOM:

  • Fotók: Valaki megint igazságot osztott a 3. kerületben

    Fotók: Valaki megint igazságot osztott a 3. kerületben

    Vélhetőleg az volt a sérelem tárgya, hogy a „megbüntetett” autós 2 helyet foglalt el.

    Ha esetleg egy cetlire írta volna, talán azt is megértette volna a tulaj! A képet elnézve nem feltétlen derül ki, hogy a fényezésbe karcolt-e, vagy oda is csak filctollal pingált.

    Természetesen nem szép dolog elfoglalni két helyet, még véletlenül sem, de ettől függetlenül ha karcolt, ha csak firkált, mindkét eset rongálás is lehet és nem túl bátor magatartásra utal, feltételezve, hogy nem várta meg az tulajt az elkövető!

    Fotó: Facebook
    A fotók egy 3. kerületi Facebook csoportból származnak!

    MEGOSZTOM:

  • FOTÓK: Villamossal ütközött egy gépkocsi a 20. kerületben

    FOTÓK: Villamossal ütközött egy gépkocsi a 20. kerületben

    A baleset a Jókai Mór utca – Vas Gereben utca kereszteződésben történt.

    A tűzoltók áramtalanították a gépjárművet és megkezdték a műszaki mentést. A gépkocsi vezetője megsérült, őt a mentő ellátták!

    Fotó: Facebook
    Fotó: Facebook

    MEGOSZTOM:

  • Baleset történt a Váci úti felüljárónál, az Árpád hídnál

    Baleset történt a Váci úti felüljárónál, az Árpád hídnál

    Egyik informátorunk azt közölte, hogy  5 könnyű sérült van és, hogy eddig tisztázatlan okból egy Suzuki típusú jármű áttért a menetirány szerinti bal oldalra, átlépve a záróvonalat és frontálisan ütközött a vele szembe szabályosan haladó járművel.

    Szerencsére mindenki használt biztonsági övet és a légzsákok is nyíltak, így súlyos sérülések nélkül mindenki ki tudott szállni a kocsiból.

    Kerülni érdemes, káosz van:

    Fotó: Google Maps
    Borítókép: Facebook

    Amint további infónk van, frissítjük a cikket!

    MEGOSZTOM: