Szerző: bpiautosok.hu

  • ATV: „A Budapesti Autósok közösségi oldalán már megindult a vita az ötletről.”

    ATV: „A Budapesti Autósok közösségi oldalán már megindult a vita az ötletről.”

    Tegnap nyilatkoztunk az ATV Híradónak, a felröppent ötletről, miszerint időszakosan megnyitnák a csúcs időszakokban a leállósávot az M7-esen

    “egy informatikai fejlesztés segítségével az autópályák leállósávját folyamatos haladásra alkalmassá tehetnék.”

    Az M7-esen így bővíteni lehetne a kapacitást a kritikus időszakokban. Más vélemények szerint ugyanakkor a vakáció idején a Balaton vonzereje olyan erős, hogy a sávok bővítésével egyszerűen nem lehet lépést tartani vele. – írja a lap.

    Hirdetés

    A riport:

    MEGOSZTOM:

  • Ezért is végleg elvehetik a jogosítványt – mondja a szakjogász

    Borbély Zoltán közlekedési szakjogász az M1 csatornán elmondta:

    Adott esetben állandósult és súlyos jellemhiba miatt is el lehet tiltani valakit a vezetéstől.

    A műsorban a múlt csütörtöki súlyos autóbalesetről beszéltek, amely a horvát autópálya egyik fizetőkapujánál történt, és amelyben magyarok is megsérültek.

    Hirdetés

    Az ügyvéd erre reagálva elmondta, a magyar gyakorlat szerint véglegesen alkalmatlan a vezetésre az a személy, akinek bizonyos betegsége van,

    de az is, aki valamilyen súlyos jellemhibával rendelkezik. Ilyen lehet az állandósult erőszakos jellem – tette hozzá.

    A konkrét esetben úgy áll a helyzet, hogy a balesetet okozó sofőr drog hatása alatt állt, s ha kiderül, hogy a drogproblémája miatt teljesen elveszítette a kontrollt, akkor is örökre eltilthatják a vezetéstől – mondta az ügyvéd.

    (borítóképünk illusztráció)

    MEGOSZTOM:

  • Állítása szerint olvasónk, Laci szerepel a felvételen. Ő sorai a cikkben

    Állítása szerint olvasónk, Laci szerepel a felvételen. Ő sorai a cikkben

    Nem gyakori, hogy valaki, aki viszont látja magát a médiában, megkeres minket az ügyben.

    Most ez történt és Lacival együttműködve úgy döntöttünk, hogy közzétesszük azt, amit szeretne közölni a publikummal, mert állítása szerint jó oka volt rá, hogy ezt tette és a felelősséget is hajlandó érte maximálisan vállalni, de elege van a megvető kommentekből!

    Hirdetés

    Kedves bpi autósok közössége, és tisztelt kommentelők! A videó felvételen én vagyok látható! Kikérem magamnak hogy le „drogosozzanak”! Valóban hibáztam, a sírva ordító gyermekemhez siettem, és igen, ebben az esetben mit sem törődtem a KRESZ szabályaival. Sőt, ezt újra meg is tenném,ha hasonló helyzet alakulna ki. Nincs azzal semmi probléma, hogy felkerült a videóm erre az oldalra, vállalom tetteimért a felelősséget. Viszont azt kikérem magamnak, hogy a kedves videó készítő azt állítja, hogy bedrogozott állapotban száguldozom! A videóban az nem teljesen látható, hogy a sor a vasúti szabad jelzés ellenére, szinte teljesen megállt, én pedig szabálytalanul a forgalom többi résztvevőjét „veszélyeztetve” megelőzöm azt. Kívánom a kedves videó készítőnek, hogy kerüljön hasonló szituációba, kíváncsi lennék, ő mit tenne a helyemben, arra meg főleg, hogy ezt követően hogy esne neki hogy ha drogosként írnának róla! Akik pedig mit sem tudva az eset hátteréről írnak megvető szavakat, azoknak szintén azt kívánom, hogy egyszer kerüljenek hasonló helyzetbe. A nissan amúgy 1.5i, a matricán szereplő felirat pedig „Baby on board”!

    Hirdetés

    MEGOSZTOM:

  • Lehet, hogy használható lesz a leállósáv az M7-esen, csúcsidőben

    Lehet, hogy használható lesz a leállósáv az M7-esen, csúcsidőben

    Érdekes ötlettel állt elő Mosóczi László, a közlekedési tárca államtitkára egy háttérbeszélgetésen, amit a Magyar Nemzetnek adott.

    Hirdetés

    „egy informatikai fejlesztés segítségével az autópályák leállósávját folyamatos haladásra alkalmassá tehetnék.”

    Az M7-esen így bővíteni lehetne a kapacitást a kritikus időszakokban. Más vélemények szerint ugyanakkor a vakáció idején a Balaton vonzereje olyan erős, hogy a sávok bővítésével egyszerűen nem lehet lépést tartani vele. – írja a lap.

    Borítókép: MTI/Krizsán Csaba

    Mit gondoltok?

    MEGOSZTOM:

  • Külföld: Autót lopott, amiben gyermekek ültek. Halálra verték

    Külföld: Autót lopott, amiben gyermekek ültek. Halálra verték

    Egy férfi megpróbálta ellopni egy háromgyerekes anya autóját Philadelphiában, azonban a nő barátja a kocsi és a tolvaj nyomába eredt, halálos bántalmazás lett a vége. – írja az index.hu

    Hirdetés

    BBC cikke szerint a nő három gyereke az autóban volt, amikor az ötvennégy éves ember meglépett vele, de nem messze lassítania kellett a forgalom miatt. Ekkor ért oda a nő barátja, aki a háromból két gyerek apja, és kirángatta az autóból, majd ütni kezdte a férfit, ebbe többen is beszálltak.

    Mire a hatóságok és a mentők kiértek, a tolvaj már eszméletlen volt, később a kórházban meghalt. A bántalmazó férfit és a gyerekek anyját is kikérdezték a történtekkel kapcsolatban, mindkettőjük ellen vádat emelhetnek.

    Forrás: index.hu
    Borítókép: illusztráció

    MEGOSZTOM:

  • Bedrogozva és -gyógyszerezve rohant a magyar autóba a horvát BMW-s egy helyi lap szerint

    Bedrogozva és -gyógyszerezve rohant a magyar autóba a horvát BMW-s egy helyi lap szerint

    Drogok és gyógyszerek hatása alatt állt az a 35 éves horvát sofőr, aki egy horvátországi fizetőkapunál fékezés nélkül rohant bele egy magyar-horvát család autójába írja a rendőrségre hivatkozva a Jutarnji Vijesti című lap.

    Hirdetés

    Az már korábban kiderült, hogy a férfi a napokban fejezett be egy elvonókúrát, ezért merült fel azonnal, hogy hatás alatt vezetett-e, annak ellenére, hogy az alkoholszonda nem mutatott ki semmit. – írja a 444.hu

    A sofőr ügyvédje szerint a férfi bocsánatkérő levelet küldött a kórházban fekvő családnak.

    A Bors cikke szerint az Ausztráliában élő, magyar származású teniszedző, horvát felesége és hétéves kisfiúk korábban Budapesten is éltek, most pedig az unokatestvéreiket jöttek előbb meglátogatni, majd egy ismerősük kölcsönkért autójával igyekeztek a feleség horvát szülőfalujába, Dugi Otokba látogatóba, amikor a baleset történt.

    Hirdetés

    A sérültek állapotáról ellentmondóak a sajtóhírek. Abban megegyeznek, hogy a lábán súlyosan sérült kisfiú és édesanyja maguknál vannak, abban nem, hogy a fejsérüléseket is szenvedő apát felébresztették-e  már.

    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Erre mondják: 1.4i(deges). Nyilván a vasúti átjáróban kell megkergülni

    VIDEÓ: Erre mondják: 1.4i(deges). Nyilván a vasúti átjáróban kell megkergülni

    Olvasónk, Gábor küldte a felvételt

    Hirdetés

    Az eset Gyálon, a Kőrösi úton (Gyál felső vasútállomásnál, Pestszentimre felé) történt.

    Megint csak meg kell jegyeznünk, hogy a pszichológiai alkalmatlanság a legnagyobb veszély az utakon napjainkban.

    Hirdetés

    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Ez így júliusban elég szürreális volt

    VIDEÓ: Ez így júliusban elég szürreális volt

    Mintha havazott volna!

    Durva jégeső után nem sokkal ezelőtt a Vas megyei Káldon!

    Mintha havazott volna! Durva jégeső után nem sokkal ezelőtt a Vas megyei Káldon! – írja a Met Hír nevű Facebook oldal

    Hirdetés

    Videó: Hodosi Zsófi

    MEGOSZTOM:

  • Szabadon engedték a horvát ámokfutót

    Szabadon engedték a horvát ámokfutót

    Az eset csütörtök délután történt az A4-es autópályán. Ez az az út, amelyen minden évben több ezer magyar turista utazik a horvát főváros irányába. Nyáron így különösen forgalmas. – írja a hirado.hu

    Hirdetés


    UPDATE:
    Mégis úgy döntöttek, hogy letartóztatják.


    A horvát sofőr is Zagráb irányába tartott. A helyi sajtó úgy tudja, hogy

    a 35 éves férfi vezetés közben telefonált, a sebességtartó automata pedig 150-re volt állítva.

    A balesetben az autók szinte a felismerhetetlenségig szétroncsolódtak. A felvételeken jól látható, hogy a BMW eleje és a szélvédő is összetört, a légzsákok pedig kinyíltak. A vétkes sofőr nem sérült meg.

    Közben egy újabb videó került elő, amelyen egy horvát portál szerint az látszik, ahogy a BMW-s

    már a beleset előtt is 150 kilométeres sebességgel cikázott a kocsik között.

    Több járműhöz is veszélyesen közel hajtott, szemtanúk szerint csak a szerencsének köszönhető, hogy korábban nem történt tragédia.

    Hirdetés

    A baleset okozója ellen a horvát rendőrség eljárást indított. Kihallgatása után azonban

    egyelőre elengedték.

    Forrás: hirado.hu

    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Minden, ami miatt veszélyes ez a lehajtó az M0-áson

    VIDEÓ: Minden, ami miatt veszélyes ez a lehajtó az M0-áson

    Reggel posztoltuk egy olvasónk felvételét, ami jól mutatja, hogy mennyire veszélyes ez a lehajtó az M0-áson.

    A TV2 Tények beszélt egy vezetéstechnikai oktatóval és a Magyar Közúttal is levelezett az ügyben.

    „Az autósok rendszeresen elnézik a lehajtó sávot. Egy felvétel szerint emiatt kis híján baleset is történt már ott. Az ok az egymásnak ellentmondó táblák és útburkolati jelek. Idén márciusban ugyanis bővítették a lehajtót, de a régi útburkolati jeleket nem szedték fel.” – írja a tenyek.hu

    Hirdetés

    A riport:

    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: VIGYÁZNI ITT! Veszélyes helyzeteket szül az M0-áson egy kihajtó

    VIDEÓ: VIGYÁZNI ITT! Veszélyes helyzeteket szül az M0-áson egy kihajtó

    Olvasónk küldte a felvételt, ami valóban veszélyhelyzeteket szülhet.

    A féknyomok és a román rendszámú autós viselkedése is erre utal.

    Reméljük az út kezelője sürgősen intézkedik.

    Hirdetés

    A korábbi egy lehajtó sávból két sáv lett, az M5-ös kihajtónál, Szeged felé, a Megyeri híd irányába haladva,

    de az útburkolat felfestése komoly félreértésekre ad okot a jelen állapotban.
    Kép: Google Maps

    Írja olvasónk:

    „A drága román furgonos, ha beledöglik…, akkor is lehajt az M0-ról, nehogy a következő lehajtónál kelljen korrigálnia.

    Elég veszélyes szituációt teremtett, és a végén még meg is állt, félig a szabályos kanyarodó forgalmi sávon előttem..

    Egyébként az út kezelője is hibás, hogy nem tünteti el rendesen az ebben a csomópontban az átalakítás után megmaradt korábbi felfestéseket, amik a forgalomtól korábban elzárt részt jelölik.”

    Hirdetés

    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Nem kicsit bonyolult a reggel posztolt Corsa esete

    VIDEÓ: Nem kicsit bonyolult a reggel posztolt Corsa esete

    A TV2 Tények kiderített az esetről néhány igen érdekes részletet.

    Az, ahogy az autó kinézett, a legkevesebb volt…

    Hirdetés

    Riport:

    Részegen, egy ronccsá tört autóval ment lopni egy férfi. Az egyik maglódi bevásárlóközpontból akart megfújni egy 150 centis tévét.

    Miután a rendőrök felvették az adatait, elengedték.

    Hirdetés

    Ezután ő visszaült a törött kocsiba, majd elindult vele. Erről készített videót egy másik autós.

    Azt mondta a Tényeknek, hogy amikor megelőzte a „majdnem-tolvajt”, le is videózta a furcsa jelenetet, ő pedig viszonzásképp csak mosolygott rá.” – írja a tenyek.hu

    MEGOSZTOM:

  • Videón, ahogy a BMW beleszáguld a magyar család kocsijába a horvát autópályán

    Videón, ahogy a BMW beleszáguld a magyar család kocsijába a horvát autópályán

    Mint arról korábban írtunk, súlyos sérülésekkel szállították kórházba egy magyar család három tagját, miután a horvát autópálya fizetőkapujánál nagy sebességgel beléjük rohant egy horvát rendszámú BMW. A RTL horvát csatorna híradója úgy tudja: állapotuk nem javult, mesterséges kómában tartják őket. – írja a 24.hu

    A tragédia pillanatairól pénteken délután a Jutarnji list című horvát lap közölte az egyik térfigyelő kamera felvételét.

    A videón jól látszik, hogy a magyar család szabályosan araszolt előre a fizetőkapunál, amikor egy BMW lassítás nélkül beléjük csapódott.

    Hirdetés

    45 percet vett igénybe, míg a tűzoltók kiszabadították a roncsból a 38 éves magyar férfit és a 38 éves magyar nőt, valamint a gyermeküket. A BMW-t egy 35 éves horvát állampolgár vezette.

    Forrás: 24.hu

    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Döbbenet, de ezzel a Corsával kiment az M0-ra, Maglódnál

    VIDEÓ: Döbbenet, de ezzel a Corsával kiment az M0-ra, Maglódnál

    Ismét elképesztő videó került ki a Netre.

    A maglódi Auchan parkolóból vágott neki az M0-nak, Nagytarcsa irányába a felvételen látható „elmebeteg” autós.

    Ilyen műszaki állapotban lévő autót forgalomba közlekedni talán még nem láttunk,

    de nemrég azért volt egy hasonló, amiért egészen biztos, hogy járna a dobogós helyezés.

    Konkrétan egy roncskisbusz hajtott végig az M7 Fejér megyei szakaszán. Úgy tudjuk ennek meglett a következménye.

    A videót hanggal érdemes nézni!

    Hirdetés

    A videót küldte, Miki.

    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Láttunk már pár dolgot, de ilyet még nem

    VIDEÓ: Láttunk már pár dolgot, de ilyet még nem

    A Tegyünk együtt a Pócsmegyer-Surányi közösségért nevű Facebook csoportba posztolták az alábbi videót, amit személyiségi jogok miatt néhány helyen kitakartunk.

    Sok dolgot láttunk már az évek alatt, de ehhez foghatót még soha.

    Az, hogy valaki egyszerre két keréken, kizárólag a felnin közlekedjen, gumik nélkül… na az nem mindennapos…

    Hirdetés

    MEGOSZTOM: