Szerző: bpiautosok.hu

  • Fotók: Mobilozott, frontálisan a busznak hajtott

    Fotók: Mobilozott, frontálisan a busznak hajtott

    A győri rendőrök egy női sofőrrel szemben intézkedtek, aki a mobiltelefonját nézte vezetés közben. – írja a  police.hu

    Hirdetés

    Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt Győrben, a Tihanyi Árpád úton 2019. július 20-án 8 óra 35 perckor. Egy 33 éves nő haladása során eddig tisztázatlan okok és körülmények között a Buda utcai kereszteződésben áttért a szemközti sávba, ahol nekiütközött egy autóbusznak.

    A helyszínre kiérkező egyenruhásoknak az asszony elmondta, hogy a lábán elhelyezett mobiltelefont nézte az ütközés előtt.

    A rendőrök megállapították, hogy az autó sofőrje a biztonsági övét nem csatolta be és a vezetői engedélyének orvosi érvényessége is lejárt, amiért helyszínbírságot szabtak ki rá. A baleset során az asszony megsérült, őt a mentők kórházba vitték.

    A közúti közlekedési baleset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.

    NE MOBILOZZ VEZETÉS KÖZBEN!!!

    Fotó: police.hu
    Hirdetés

    Fotó: police.hu
    Borítókép: police.hu

    MEGOSZTOM:

  • Gázolás miatt felfüggesztették Bécsben a robotbuszok közlekedését

    Gázolás miatt felfüggesztették Bécsben a robotbuszok közlekedését

    Mindössze 12 km/órás sebességgel haladt az önvezető autóbusz az esetnél, mégse sikerült időben megállnia.- írja az automotor.hu

    Június 6-án indították el két járművel az önvezető autóbuszok próbaüzemét, első körben a Seestadt nevű új városnegyed meghatározott útvonalán közlekednek az elektromos járművek.

    Július 18-án azonban bizonytalan ideig felfüggesztették a szolgáltatást, miután az egyik jármű elgázolt egy gyalogost. Egy fejhallgatót viselő, a telefonját néző hölgyet sodort el a robotbusz, aki a térdén sérült meg.

    Az adatok szerint 12 km/órás sebességgel haladt a jármű, amikor a gázolás megtörtént és rögtön megállt. Jelenleg az eset körülményeit vizsgálják, a hivatalos eljárás végéig felfüggesztették a próbaüzemet.

    Hirdetés

    MEGOSZTOM:

  • A fővárosi taxis blokád, talán még sosem látott képeken

    A fővárosi taxis blokád, talán még sosem látott képeken

    A Régi képek Budapestről nevű nyilvános Facebook csoportban osztották meg Gyöngyössy Péter fotóit, amik a taxisblokádról készültek és eddig nem valószínű, hogy túl sokan látták volna őket.

    A 24.hu így emlékezett meg az eseményről, a képek láttán:

    „1990 nem csak Európában, de a Közel-Keleten is komoly változásokat hozott:

    augusztus 2-án az iraki diktátor, Szaddám Husszein elindította hadseregét Kuvait ellen, majd alig néhány nap alatt el is foglalta, elindítva a fél éven át tartó, az egész világra komoly hatással lévő Öböl-háborút. Kuvait csatatérré válása, illetve az iraki export kimaradása jókora robbanást okozott ugyanis az olaj világpiaci árában: az a duplájára nőtt, magával rántva a benzinárakat.

    Fotó: Gyöngyössy Péter

    A változás a legrosszabbkor érte az épp széthullott szocialista blokk országait, ahol az arab világban történtek hatásával párhuzamosan a szovjet energiaimport gyengélkedése, illetve a széthulló Szovjetunió gazdaságának összeomlása is jókora pofonokat adott a gazdaságnak.

    Fotó: Gyöngyössy Péter

    Magyarországnak az akadozó szállítás miatt csak három-négy napnyi olajtartaléka maradt, így október 25-én, csütörtökön az Antall-kormány

    közel hetven százalékos benzináremelést jelentett be, 56 forintra feltornászva a literenkénti árat.

    Hirdetés

    Fotó: Gyöngyössy Péter

    Az egymással CB-rádión keresztül kommunikáló húszezer fővárosi taxis egy része, a maszek társaik, illetve számos fuvarozó ennek hatására lezárta a főváros hídjait, a következő napon pedig barikádokat állítottak Budapesten, illetve a főváros több nagyvárosában, tiltakozva a hirtelen nagymértékű emelés ellen. A barikádokon az SZDSZ politikusai beszéltek, a kormánykoalíció vezető pártjaként hatalmon lévő MDF pedig szimpátiatüntetést szervezett a döntés mellett.

    Fotó: Gyöngyössy Péter

    A magyar utakon a forgalom a hétvége kezdetére gyakorlatilag leállt, így az emberek számos településen nemes egyszerűséggel nem jutottak ételhez. Ausztria szombat délután üzemanyag szállítmányokat ajánlott fel, ezekre azonban nem volt szükség, hiszen egy szombati ígéret, majd visszatáncolás után vasárnap este kilenc órakor az Érdekegyeztető Tanács elfogadta az árak tizenkét forinttal való mérséklését.

    Az ekkorra már több százezresre nőtt tömeg a következő órákban eltűnt az utakról, a forgalom pedig hétfő reggelre helyreállt.

    Fotó: Gyöngyössy Péter
    Hirdetés

    Az eseményekről számtalan híres fotó készült, a leginkább életszagú képeket azonban számos esethez hasonlóan most is a sokszor meglepően tehetséges amatőr fotósok – taxis és fuvaros családapák és szimpatizánsok – készítették.

    Fotó: Gyöngyössy Péter

    A képek sokszor az előhívásig sem jutottak el, így a közel harminc évvel ezelőtt történtek sokszor csak a szekrény mélyén eldugott tekercseken élték túl a szokásos éves lomtalanításokat.” – írja a 24.hu

    Borítókép: Gyöngyössy Péter

    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Ezt gondoljuk az illegális autóversenyekkel kapcsolatos rendőrségi razziákról

    VIDEÓ: Ezt gondoljuk az illegális autóversenyekkel kapcsolatos rendőrségi razziákról

    Az ATV Híradója megkeresett minket, hogy mondjuk el véleményünket azokról az

    egyre gyakrabban történő rendőrségi razziákról, amik az illegális autóversenyeket irányulnak visszaszorítani Budapesten.

    Sajnos abszolút létező jelenségről van szó.

    A rendőrség által választott helyszínek tipikusan „éjszakai versenyzőhelyek”.

    Sok olyan jellegű felvételt kapunk, amik a péntek-szombati éjszakában történő versenyzésekről szólnak.

    Ezzel, a versenyben résztvevők veszélyeztetik a közlekedők biztonságát.

    A rendőrség rendszeres razziáival remélhetőleg csökken az ilyen jellegű illegális rendezvényeken való részvételi kedv,

    mivel nem csak a gyorshajtás, vagy veszélyeztetés tetten érhető, hanem a szabálytalan átalakítással rendelkező autók forgalmija is ugorhat.

    Hirdetés

    MEGOSZTOM:

  • 2019 legpancserebb autósa és legpofátlanabb tolvaja

    2019 legpancserebb autósa és legpofátlanabb tolvaja

    A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát. – írja a police.hu

    Hirdetés

    Bejelentés érkezett a rendőrségre 2019. április 4-én 6 óra körül, ami szerint Sárándon egy férfi a tulajdonos beleegyezése nélkül beült egy autóba, majd elhajtott a helyszínről.

    A rendőrök adatgyűjtése során látókörükbe került egy 25 éves férfi. A Tevékenység-irányítási Központ ügyeletese értesítette a szomszédos megyéket is az esetről, amely eredményeként a feltételezett elkövetőt és a gépjárművet is megtalálták az M3-as autópályán.

    A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztály munkatársai elfogták és előállították a sárándi lakost, akit ezt követően a hajdú-bihari nyomozók kihallgattak.

    A férfi beismerő vallomást tett.

    Elmondta, hogy megkérte a gépkocsi tulajdonosát arra, hogy fotózza már le az autóban ülve. A tulaj kiszállt a járműből, a férfi pedig beült, gázt adott és elhajtott.

    Hirdetés

    Vele szemben a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást.

    A rendőrök a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az illetékes ügyészségnek.

    MEGOSZTOM:

  • Vannak bajok az 1994 óta működő Opel Gombosnál, a Totalcar cikke szerint

    Vannak bajok az 1994 óta működő Opel Gombosnál, a Totalcar cikke szerint

    Május 16-óta nem hivatalos Opel-márkakereskedés az ország egyik legismertebb, valaha talán legsikeresebb autószalonja. Az Opel Gombos 1994-óta működött, több díjat is nyert, de bukása még a sikeres évtizedeinél is sokkal tanulságosabb. – írja oknyomozó cikkében, Zách Dániel, a Tatalcar.hu újságírója


    Elég szövevényes a történet, de Dániel a szokásos körültekintéssel írt az esetről cikket, a károsulttal együttműködve. A sztori vége a károsult szempontjából happy end, de mindenképp tanulságos az ügy. 


    A történet a következő:

    „Az Opel-arculat július 15-én, délután még hibátlan: a szél Crossland X és Mokka X feliratú zászlókat lobogtat, a kereskedés belső parkolójában átadásra váró új, távolabb mindenféle használt autók. A szalon automata ajtaja néhány percenként kinyílik, bemegy vagy kijön valaki. Minek jöttem ide? Egyértelmű jelekért, amelyek alapján bárki rájöhet, hogy az autókereskedés életében komoly változások történnek. Röviden: éppen most dől be.

    Hirdetés

    Felhívom a cég központi számát, és mivel egy férfihang azt mondja: Opel Gombos, jó napot kívánok, arra következtek, hogy a kereskedés továbbra is egy európai márka hivatalos képviselője. Tévedés: az Opel Gombos két hónapja veszítette el márkakereskedői státuszát, szerződése az Opel Southeast Europe-pal május 16-i hatállyal megszűnt. Az okokat a kereskedést üzemeltető Gombos Kft. és az importőr is üzleti titokként kezeli.

    A titokba Zsuzsannát sem avatták be, amikor ugyanezen a májusi napon besétált a kereskedésbe, hogy vásároljon egy új, raktári készletről származó Opel Corsa Bestet. Befizetett a pénztárban 681 ezer forintot, majd 21-én átutalt további 2,450 milliót, végül 700 ezer forintért beszámíttatta korábbi Corsáját. A Best számos extrát tartalmazó ajánlat, az autó olcsóbb, mintha egy sima Corsát pakolnánk össze csupán beikszelve a különböző opciókat.

    Megrendelőlapot nem kapott, adásvételi szerződést sem kötöttek vele, ugyanakkor több hivatalos számlát és díjbekérőt nyomtatott a kereskedés a befizetésekről, és amikor rákérdezett a különös eljárásra, az eladó azt mondta, így szokták. A számlákon május végi teljesítési időpont szerepel.

    Csakhogy Zsuzsa sem akkor, sem azóta nem kapta meg az autóját. Miután május 30-án leadta a cégnek a régi Corsát, adtak neki egy kétéves Opel Corsát, hogy ezt saját autója átadásáig ingyen használhatja. Furcsának találta a megoldást, de főként hogy az ingyenes kölcsönadási megállapodáson az szerepelt, az autót június 30-ig használhatja. Amikor magyarázatot kért a távoli időpontra, a szalonvezető azt mondta, csupán formalitásról van szó, nem kell egy hónapig várnia saját autójára. Tíz nappal a történtek után ismét bement a szalonba, mert senki nem hívta fel, mikor kapja meg az új Corsát, és nem szerette volna túl sokáig használni a kölcsönautót.

    Innentől elsősorban olvasónk állításaira hagyatkozunk, de később érteni fogják az okokat. Gombos Gyula cégtulajdonossal beszélt aki állítólag bevallotta, hogy nem tudják forgalomba helyezni a kifizetett Corsát, mert a pénzt nem az autókat finanszírozó banknak utalta át a Gombos Kft., hanem másra költötték.

    Hirdetés

    A hajmeresztő állítások négyszemközt hangzottak el. Gombos úr azt ígérte, szerez pénzt, és a következő héten átadják Zsuzsanna autóját. Már június harmadik hetében járunk, olvasónk még ekkor sem kapta meg az Opelt. Az újabb ígéret szerint Gombos úr bérbe adja a szalont, a cég a bérleti díjból rendezi tartozását a bank felé, amely végre kiadja az autó forgalomba helyezéséhez szükséges igazolást, és a Corsa gazdája nevére kerülhet. Talán már sejtik, hogy végül ekkor sem történt áttörés.

    Az ezt követő ígéret szerint Gombos úr elad egy ingatlant, ebből váltja ki Zsuzsanna Corsáját a banktól. Június közepén július közepi átadást ígért, de június végén már augusztus végéről volt szó, és ezt említi az Opel importőr nekem írt levele is, így még biztosabbak lehetünk abban, hogy hol tart most pontosan az ígéretlavina. Gombos Gyula köztes ötlete az volt, hogy amennyiben Zsuzsanna beleegyezik, hogy a Corsája átmenetileg a Gombos család tulajdonában lévő flottakezelő nevére kerüljön, akár azonnal is megkaphatja az autót.

    Olvasónk úgy döntött, innentől mindent írásban intéz a Gombos szalonnal. Jogász végzettségű lányával először írásbeli teljesítési felszólítást készített, melyet július 2-án átvetetett a szalonvezetővel. Ez alapján a cégnek nyolc napon belül, vagyis július 10-ig kellett volna átadnia az autót. Itt fontos megjegyezni, hogy ottjártamkor három, szemre azonos kivitelű új Opel Corsa parkolt a Gombos udvarán.

    Zsuzsanna legközelebb július 11-én ment be az Opel Gomboshoz, mert aznap lejárt a teljesítési felszólításban szereplő átadási határidő. Természetesen ekkor sem vehette át az autóját, ám mivel készült legrosszabbra, átadott egy nyilatkozatot, melyben az összes addigi körülményre hivatkozva elállt a vásárlástól. Visszakövetelte az autóra májusban befizetett pénzt, beleértve beszámított autója 700 ezer forintnyi árát, illetve azt a 69 ezer forintot, melyet az új autó forgalomba helyezési költségeinek fedezésére fizetett ki.

    Zsusanna autó helyett ezúttal is egy újabb ígéretet kapott, de azt váratlanul sikerült betartania a cégnek. Aznap délután Tóth Csaba, az importőr hálózati igazgatója személyes egyeztetésre jött a Gomboshoz, hogy segítsen rendezni Zsuzsa ügyét. Erről szintén nem csak olvasónk visszaemlékezéséből tudunk, de az importőr nekem adott válaszaiból is. Ezekben persze azt is írják, hogy bár igyekeznek minden segítséget megadni a békés megoldás megtalálásához, olvasónk az Opel Gombossal kötött vásárlási megállapodást, ezért a lehetőségek korlátozottak. Ezt én úgy értelmezem, hogy az importőrnek akkor sem volt közvetlen jogi eszköze a hasonló bebukott ügyek kezelésére, amikor még tőle függött a kereskedés.

    Hirdetés

    A hálózati igazgató próbálta megnyugtatni Zsuzsát, hogy Gombosék át fogják adni az autót, egyúttal megkérdezte Gombos Gyulát, hogy ez mikor várható. A cégvezető ezúttal is legkésőbb augusztus végi átadást ígért, Zsuzsa pedig nem akart várni, és most is azt mondja, eláll a szerződéstől, kéri vissza a pénzét.

    Zsuzsát múlt héten kórházba vitték, lánya viszont kiposztolta az ügy részleteit több Facebook-csoportba. Így derült ki, hogy nincs egyedül, mások is hasonlóan jártak amikor naivan azt hitték, egy Opel márkakereskedésben új autót és nem folyamatosan változó ígéreteket adnak a vevő pénzéért.

    Zsuzsanna véletlenül, de szintén a Facebookon ismerte meg Tóth-Maros Melindát, aki hónapokig tartó egyezkedés, és az importőr bevonása után végül május 17-én kapta vissza egy másik új autó befizetett árát. Egy nappal azután fizették vissza neki , hogy Zsuzsanna megrendelte saját Corsáját az Opel Gombosnál. Mint az ügyben kérésemre küldött nyilatkozatában írja, férjével március 22-én jártak először a Gombosnál, ahol szintén egy új, raktári készletről származó Corsát szerettek volna vásárolni. Mivel azonnal befizettek 600 ezer forint előleget, majd nyolc nappal később, tehát április 1-ig az autó árának maradékát is, de az április 15-i átadásról szóló előszerződés ellenére a kereskedés nem adta át az autót, Tóth-Maros Melinda is úgy döntött, visszaköveteli a pénzét. Az ügyről az importőrt is értesítette, és miután május harmadik hetében visszakapta az autó árát, bement egy másik hivatalos márkakereskedésbe, befizette a pénzt egy ugyanilyen Corsára, melyet két nappal később átadtak neki.

    Az ügyben megkerestem Gombos Gyulát, az Opel Gombos ügyvezetőjét, aki helyett először fia, Gombos Gábor jelentkezett, és személyes egyeztetésre hívott Zsuzsanna ügyében, akitől meghatalmazást kértem a részletek megismerésére. A személyes egyeztetés helyett azt szerettem volna, ha akár Gombos Gyula, akár fia írásban válaszolnak a feltett kérdéseimre. Jó volna tudni, hogy pontosan miért vált fizetésképtelenné az Opel Gombos, hogy miért bontották fel importőri szerződésüket és persze azt is, hogy az általam megismert két-három esetben miért nem adtak autót a vevőik pénzéért.

    Gombos Gyula, a kereskedés alapítója válaszában elismerte, hogy kereskedésük importőrrel kötött szerződése megszűnt. Erről érdemes tudni, hogy amikor egy ilyen szerződést felbontanak, a kereskedés többé nem nevezheti magát hivatalos márkakereskedésnek, egyúttal el kell távolítania a szalon arculati elemeit, melyek az új helyzetben félrevezetőek lehetnek. Hogy mindez miért nem történt meg, azt Gombos úr szintén nem árulta el, ahogy a kérdéseimre sem kaptam válaszokat, és a cég a kialakult helyzet egészével kapcsolatban sem nyilatkozott a Totalcarnak.

    Persze, ha a Google-ön rákeresünk a kereskedés nevére, csak a keresőben tárolt céginformációkat és az elérhetőségeket találjuk meg, az opelgombos.hu-ra kattintva az importőr központi oldalán találjuk magunkat, ahol a kereskedéskereső nem dobja fel a Gombost.

    Gombos úr a válaszok helyett visszaemlékezést írt nekem. 1970-től dolgozott a Kerepesi úti volt Skoda-szervizben, illetve alapítója volt az Opel Kerepesi úti márkakereskedésnek. Saját márkakereskedésük 1994. május 15-én, pénteken 13 órakor nyitott ki, huszonöt év alatt egyetlen autóval kapcsolatos peres ügyük sem volt, sőt, évente elnyerték a minőségi márkakereskedők, illetve minőségi márkaszervizek címet.

    Gombos Gyula a levele aláírása szerint a Gombos Kereskedelmi és Szolgálató Kft. ügyvezető igazgatója. Ő a felsoroltakkal kívánta bizonyítani az ügyfelek iránti elhivatottságát, egyúttal azt, hogy megnyugtatóan rendezni akarták Zsuzsanna ügyét, de ő visszaadta az ingyenes csereautót és az importőri garanciát sem fogadta el.

    Ugyanakkor fia, Gombos Gábor második levelében azt írja, a Gombos Kft. tulajdonosaként megkezdte az ügyvezető felelősségre vonását, felkérte (az édesapját), hogy adjon tájékoztatást a kialakult helyzetről, és mielőbb lépjen annak mindenki számára megnyugtató megoldásában.

    Az ügy még nem zárult le, de máris rengeteg tanulsággal szolgál. Egyrészt nagyon meglepő, hogy 2019-ben, Magyarországon úgy szűnik meg egy hivatalos márkakereskedés, hogy aznap új autót adnak el valakinek, aki semmit nem tud a változásról. Az importőr tájékoztatása szerint május 16-i délelőtt még érvényes volt az Opel Gombos importőri szerződése, ugyanakkor a cég a szerződés megszűnése óta nem használhatja az Opel arculati elemeit. Erre az importőr többször is felhívta a kereskedés vezetőinek figyelmét, és bár a szerződésmegszűnés azonnali jogi lépés, annak minden következménye hosszabb folyamat. Az importőr mindent megtesz az ügy békés rendezéséért, de ezt a segítő szándékot eddig nagyjából annyira vette komolyan a Gombos Kft. mint a vevők jogait és érdekeit, vagy akár saját adott szavát.

    Az ügyben feltett eredeti kérdéseinkre nem kaptunk részletes válaszokat Gombos Gyulától és Gombos Gábortól, ezért július 17-én újabb leveleket írtam, melyben ismét azt kértem, hogy adjanak nyilatkozatot az ügy összes részletéről. Válaszaikat a cikk befejezéséig nem kaptam meg.

    Hirdetés

    Kérem, hogy akinek az Opel Gomboshoz köthető hasonló ügye van, jelentkezzen alinkre kattintva elérhető e-mail címen és a levél tárgyába írja be: Opel Gombos károsult vagyok!

    Update: Zsuzsa 15:30-kor telefonált és jelezte, maradéktalanul visszakapta az autóra befizetett pénzét az Opel Gombostól. Reggel óta számos olvasói levelet kaptunk, melyek érdemi információkkal szolgálnak az ügyben, ezért a jövő héten újabb cikkel jelentkezem.”

    Forrás: totalcar.hu
    Szerző: Zách Dániel
    Borítókép: Zách Dániel

    MEGOSZTOM:

  • Egy hétig tartó országos közúti razziát indít a rendőrség

    Egy hétig tartó országos közúti razziát indít a rendőrség

    A rendőrök július 22. és július 28. között tehergépkocsikat és buszokat ellenőriznek. – írja az origo.hu

    Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózatának éves ellenőrzési terve alapján a rendőrség Magyarország egész területén a nehéz tehergépkocsik és autóbuszok fokozott közúti ellenőrzését végzijúlius 22. és 28. között.

    Hirdetés

    A TISPOL Truck & Bus európai szintű ellenőrzés keretében elsősorban a vezetési- és pihenőidővel, valamint a veszélyes áruk szállításával összefüggő szabályok megtartását, valamint a beutazás, illetve belföldön tartózkodás jogszerűségét vizsgálják.

  • Akár 1 millió km-es garancia, állami autóvásárlási támogatással

    Akár 1 millió km-es garancia, állami autóvásárlási támogatással

    Július 1-jétől a magyar állam autóvásárlási támogatást ad a legalább három kiskorú gyermeket nevelő családok részére. – írja az origo.hu

    Hirdetés

    Ha a család ötmillió forintnál drágább autót szeretne vásárolni, akkor a támogatás mértéke 2,5 millió forint, ha pedig az ár ötmillió forintnál alacsonyabb, akkor az állam 50 százalékkal segíti az autóvásárlást.

    A támogatás minden 7-9 üléses új személyautóra érvényes, sőt a legfeljebb 2000 km-t futott, 12 hónapnál fiatalabb tesztautókra is. 

    A Toyota által a nagycsaládos program keretében kínált Extracsere garancia révén az alapesetben 3 év vagy 100 ezer kilométer gyártói garancia helyett a nagycsaládos programban részt vevő ügyfelek 5 év vagy 200 ezer kilométer garanciával számolhatnak.

    Hirdetés

    A Proace család, azaz a Proace Combi, a Proace Shuttle, a Proace Family és a Proace VIP esetében ugyanakkor már alap vásárláskor is egymillió kilométeres/5 éves Toyota Proace Extra Garancia jár az ügyfeleknek.

  • Vigyázz! Változik az elsőbbségadás rendje több utcában is

    Vigyázz! Változik az elsőbbségadás rendje több utcában is

    Jövő hétfőn megváltozik Budapest XIII. kerületében több utcában is az elsőbbségadás rendje. – írja az origo.hu

    A Forgách utcában, a Fáy utcában és a Frangepán utcában a Váci útés a Béke utca közötti szakaszon az eddig egyenrangú útkereszteződésekben úgy szabályozzák az elsőbbségi viszonyokat, hogymostantól a keleti-nyugati közlekedési irányok élveznek majd elsőbbséget az észak-déliekkel szemben– áll a Budapesti Közlekedési Központ közleményében.
    Ennek megfelelőena Forgách utcán, a Fáy utcán, illetve a Frangepán utcán érkezőknek lesz elsőbbsége.

    Hirdetés

    Változik emellett a Petneházy utcaés a Röppentyű utca kereszteződésének elsőbbségi rendje is,a Röppentyű utcán érkezőké lesz az elsőbbség,a forgalmat ebben a kereszteződésben a nap legnagyobb részében jelzőlámpák irányítják.

    Borítóképünk illusztráció

  • Fotók: Nagyot borult a sittszállító Csepregen

    Fotók: Nagyot borult a sittszállító Csepregen

    A 112press.hu számolt be a balesetről, ami Csepregen történt.

    Sittes konténert akart megemelni, de az útszéli árokba csúszott egy Mercedes teherautó Csepregen, a Mátyás utcában.

    Fotó: 112press.hu
    Fotó: 112press.hu
    Hirdetés

    Fotó: 112press.hu

    MEGOSZTOM:

  • A személyi sérüléses és halálos balesetek száma jelentősen csökkent

    A személyi sérüléses és halálos balesetek száma jelentősen csökkent

    A személysérüléses közúti balesetek, a halálos áldozatok, valamint a sérültek számának csökkenése jellemzi 2019. első hat hónapjának baleseti statisztikáját. – írja a baleset-megelezes.eu


    Nagyképűség nélkül azt gondoljuk, hogy részben ez a mi sikerünk is, mert sokan egészen másképp ülnek autóba a rengeteg médiát bejáró fedélzeti kamerás tartalmak és azok alapján többnyire induló hatósági eljárások miatt, mint 2-3 éve.


    Eltelt az év első fele. Az elmúlt hat hónap kifejezetten sikeresnek bizonyult a közúti baleseti adatok szempontjából, mind az elmúlt év, mind pedig az évtizedforduló évének adataihoz viszonyítva.

    Hirdetés

    A rendőrség által gyűjtött előzetes –a balesetet követő 24 órás helyzetnek megfelelő – adatok alapján 2019. január 01. és június 30. között összesen 7 476 személysérüléses közúti balesetet okoztak a hazai úthálózaton, 3,5%-kal kevesebbet, mint az elmúlt év azonos időszakában (akkor 7 747 balesetet regisztráltak).

    A halálos, súlyos sérüléses, valamint a könnyű sérüléses balesetek terén egyaránt csökkenő tendencia mutatható ki, ahol – a felsorolás sorrendjének megfelelően – 21,6%-os, 5,5%-os, valamint 1,8%-os a csökkenés.

    Az év első felében összesen 234 fővel kevesebben vesztették életüket hazánk közútjain, mely az évtized forduló óta a legkedvezőbb érték! Még a hazai közúti közlekedésbiztonság eddigi legsikeresebb évében, 2013-ban is több halálos áldozatot regisztráltak január és június közötti időszakban (238 főt). Figyelemre méltó, hogy 2019. I-VI havában kevesebben vesztették életüket közútjainkon, mint tavaly az első öt hónap során!

    A halálos áldozatokon túlmenően a súlyosan sérült személyek száma január óta 4,3%-kal (2 468 főről 2 363 főre), a könnyebben sérültek száma pedig 3,0%-kal (7 541 főről 7 314 főre) csökkent.

    Évek óta töretlenül kedvező tendencia mutatható ki az ittasan okozott balesetek terén. Az ittasan okozott baleseteknek az összes személysérüléses közúti baleseten belüli aránya a tavalyi 8,51%-ról 8,01%-ra csökkent, ami időarányosan (az I-VI havi mutatókat) tekintve rekord alacsony értéknek számít évtizedünkben.

    Az összes közúti baleset közel egyharmada (32,0%-a) gyorshajtás miatt következett be, az elsőbbségre vonatkozó szabályok megszegése a balesetek 25%-ának, a kanyarodási szabályok megszegése pedig a balesetek 16%-ának állt a hátterében. Gyalogos hibájára az összes személysérüléses közúti baleset 5%-a volt visszavezethető az eltelt hat hónapban.

    Az ORFK Főügyelet napi jelentéseinek összesített adatai alapján idén az első hat hónapban tízzel több halálos áldozatmentes napot regisztrálhattunk (70 napot), mint tavaly azonos időszakban.

    Hirdetés

    A járművezetői kategóriákat alapul véve kizárólag a meghalt motorkerékpárosok számában tapasztalható növekedés (+4 fővel). Ezzel szemben a meghalt személygépkocsi vezetők száma 13 fővel, a tehergépkocsi vezetőké 4 fővel, az utasoké 20 fővel, a gyalogosoké pedig 10 fővel csökkent tavalyhoz képest. A nem említett közlekedői csoportoknál a balesetben meghalt személyek száma terén nem történt változás (kerékpárosok stb.).

    Végezetül: az év eddig eltelt hat hónapjában a közúti közlekedés mindössze egy gyermek halálát követelte.

    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Tahó előzés és az egyik legveszélyesebb bp-i vasúti átjáró, ahol elfogy a türelem

    VIDEÓ: Tahó előzés és az egyik legveszélyesebb bp-i vasúti átjáró, ahol elfogy a türelem

    Az első manőverhez

    nincs sok hozzáfűzni valónk. Igazi idióta.


    A második eset érdekessége,

    hogy a 10. kerületi Gyömrői út – Kőér utcai átjáró még akkor is elég veszélyes, ha azt a KRESZ-t betartva használja mindenki.

    Nyilván a türelem kb. 3 percenként elfogy itt, mivel komoly forgalomtechnikai átszervezést igényelne a helyszín,

    de a felvételen látható tahót ez persze nem menti fel!

    Olvasónk írja:

    „A versenyző mögöttem állt 3 autóval, majd mindenkit lenyomott! Bravó,jogos a taps…!”

    Hirdetés

    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Olvasónk hátulról látta mi készül és elmondott egy imát

    VIDEÓ: Olvasónk hátulról látta mi készül és elmondott egy imát

    Írja:

    „Először is le kell szögezni, hogy ez egy elcseszett kereszteződés úgy ahogy van.

    A helyszín a 18. kerületi Margó Tivadar u. – Kinizsi Pál u. sarka

    Kép: Google Maps

    Nem kérdés, hogy szabálytalan a fekete autó.

    Én elmondtam egy imát pedig nem vagyok vallásos, hogy nem történt baleset, hogy nem halt meg a nő a zebrán, mert nem akarom végignézni senkinek sem a haláltusáját. 🙁

    Nekem miért nem jutna eszembe ilyet csinálni? Tegyétek fel légy szíves, hátha magára ismer.

    Mindenesetre ezzel a kereszteződéssel kéne valamit kezdeni. Lehet jó vitaindító alap.

    Biztos jönnek majd a bőven volt még ott hely… stb. fotelhuszárok, akik csak felb@ssz@k az agyam,

    de tudjuk, hogy ez nem volt más, mint mázli, mindenkinek…”

    Hirdetés

    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Így próbálta tartani  a tempót a Pesti úton a Porsche

    VIDEÓ: Így próbálta tartani a tempót a Pesti úton a Porsche

    Olvasónktól kaptuk a felvételt. Írja:

    Ma autóztam befelé a Pesti úton du. 4 óra körül (sajnos, a kamerám órája 1 órával kevesebbet mutat), amikor is megálltam az egyik zebránál, hogy átengedjek egy gyalogos bácsit.

    Ekkor a kedves „kolléga”, a buszsávban jobbról kikerülve előzött meg a zebrán, a német rendszámú fekete Porsche terepjárójával.

    Rendkívül kifinomult manővere után, a korábban előttem haladót is a buszsávban előzte meg, próbálva tartani a 100-as átlagát…

    Inkább nem írom le a kapcsolatos gondolataimat!

    Remélem lehozzátok a videót!”

    Hirdetés

    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Pötyögött, majd jött a kanyar

    VIDEÓ: Pötyögött, majd jött a kanyar

    Nem győzzük hangsúlyozni, hogy mennyire veszélyes az okostelefon nyomkodása közlekedés közben, legyen az autós, gyalogos, vagy bármilyen közlekedés.

    Hirdetés

    A tömegközlekedési járművek vezetői nem csak önmagukért felelnek, hanem mások életét is kockára teszik, amikor nem a vezetésre figyelnek.

    Ezt tette az az orosz villamosvezető is, aki keményen beborult a kabinba, mert a sínpár helyett a telefonját bámulta…

    Hirdetés

    MEGOSZTOM: