Szerző: bpiautosok.hu

  • VIDEÓ: Elképesztő tanulság a követési távolságról

    VIDEÓ: Elképesztő tanulság a követési távolságról

    Olvasónktól kaptuk a felvételt.

    A videót elnézve lehetett itt szó bármiről, akár telefonnyomkodásról is,

    viszont a legnagyobb tanulság a követési távolság betartásának ügyében, az az összetört autók mögött érkező többi autós.


    „Rákoscsabán a Péceli úton történt ez a baleset ahol a szerencsétlen Matiz-ba belement egy másik autó hátulról.

    A videón jól látni hogy a piros Suzukis kényelmesen meg tudott állni, viszont mögötte az ezüst autó majdnem őt is megtolta, illetve az ezüst autó mögötti autós meg ahogy láttam majdnem az árokba kötött ki.

    Nagyon tanulságos videó hogy miért érdemes a követési távolságot betartani.” – írja olvasónk.


    Hirdetés

    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Beláthatatlan helyen mindenre IS számíts

    VIDEÓ: Beláthatatlan helyen mindenre IS számíts

    A beláthatatlan helyek előtt úgy válaszd meg a sebességet, hogy egy ilyen esetben is ki tudd védeni mások hülyeségeit…

    „A kereszteződésben 40-nel kellett mennem és ebből kiérve általában a gázon van a lábam, itt kivételesen (szerintem még nagyon reggel volt) nem így tettem, ami könnyített az eseten.” – írja olvasónk

    Az élethez kell egy kis szerencse…

    Hirdetés

    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Mostantól betartod a követési távolságot, ha ezt megnézed

    VIDEÓ: Mostantól betartod a követési távolságot, ha ezt megnézed

    Olvasónk küldte a felvételt.

    „Figyelem felkeltésként szeretnék megosztani egy videót, mivel a hosszú úton lankad az ember figyelme és tényleg hajszálon múlott a dolog.

    Az érdekelne nagyon, hogy mi lett volna a kevésbé hajmeresztő megoldás, esetleg más hogyan reagált volna…”

    Hirdetés

    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Leleményességből csillagos ötös

    VIDEÓ: Leleményességből csillagos ötös

    Ha megáll az ablaktörlő, akkor szükség van valami átmeneti megoldásra.

    Ezen a videón aktívan részt vesz az utas is a vezetés segítésében.

    Kézi erővel tesz hozzá a közlekedésbiztonsághoz 🙂

    Hirdetés

    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Hatalmas karma volt tegnap este az M7-esen

    VIDEÓ: Hatalmas karma volt tegnap este az M7-esen

    Leállósávban előzgető autóst fogtak a rendőrök az M7-esen tegnap délután a Balaton irányában.

    A fehér Mercedes SUV perceken át renitens módon a leállósávban előzgette a forgalmat. Mindezt fedélzeti kamerával rögzítette olvasónk.

    Nem sokkal később a rendőrök kikísérték a pihenőhelyre, ahol remélhetőleg tetemes büntetést kapott.

    Hirdetés

    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: A forgalomtól elzárt területen is számítanod kell erre. A tahók miatt

    VIDEÓ: A forgalomtól elzárt területen is számítanod kell erre. A tahók miatt

    Olvasónk küldte a felvételt.

    A helyszín a 3. kerületi Bécsi út, a város felé haladva.

    A Porsche sofőrjét nem igazán hatotta meg a záróvonal, forgalomtól elzárt terület és a szembejövő autós.

    Mindent lesz@rva kezdett előzésbe, ahogy egy igazi tahóhoz illik.

    Hirdetés

    MEGOSZTOM:

  • Nyereményjáték szabályzat: TrueCam H5 fedélzeti kamera

    RÉSZVÉTELI- ÉS JÁTÉKSZABÁLYZAT

    Az Esbr Kft. (2481 Velence, Nyár utca 2/A, cégjegyzékszám: 07 09 023042) a 2019. augusztus 23. és 2019. augusztus 31. közötti időszakra szervezett, a Bp-i Autósok Közössége – bpiautosok.hu Facebook oldalon (www.facebook.com/ bpiautosok.hu) bonyolított játék Részvételi- és Játékszabályzatát az alábbiak szerint állapítja meg:

    I. Szervező, Bonyolító, részvétel

    A Emaki Webáruház oldalon futtatott, 2019. január 09. és 2019. január 16. között futó játék („Játék”) szervezője az Esbr Kft. („Szervező”). A Játék Bonyolítója (bpiautosok.hu online sajtótermék és kiadója). Csősz Krisztián e.v. („Bonyolító”). Szervező és Bonyolító kijelenti, hogy a Facebook vállalat a Játék szervezésében, lebonyolításában nem vesz részt. A Játékban részt vehet minden olyan 14. életévét betöltött, legalább korlátozottan cselekvőképes, Magyarországon lakóhellyel, illetve tartózkodási hellyel rendelkező, természetes személy, aki a Játék időtartama alatt a Facebook közösségi oldal regisztrált tagja és nem esik kizárás alá a következő szempontok alapján:

    A játékból ki vannak zárva:

    • Az Esbr Kft. és partnerei, valamint e személyek kapcsolt vállalkozásainak vezető̋ tisztségviselői, munkavállalói, megbízottjai, valamint e személyek közeli hozzátartozói;
    • Csősz Krisztián e.v. (bpiautosok.hu online sajtótermék és kiadója) és kapcsolt vállalkozásainak vezető tisztségviselői, munkavállalói, megbízottjai, valamint az itt felsorolt személyeknek közeli hozzátartozói;
    • Egyéb, a nyereménysorsolás lebonyolításban közvetlenül közreműködő̋ személyek és ezek közeli hozzátartozói.

    Bonyolító és Szervező ellenőrzi az adott személy részvételi jogosultságát. Bonyolító a Játék bármely szakaszában jogosult kizárni azt a Játékost, aki nem felel meg a részvételi feltételeknek, vagy aki tisztességtelen-, vagy a jelen szabályzatba ütköző módszerekkel próbál meg a III. pontban részletezett nyereményhez jutni, vagy a Játékot bármely módon manipulálni.

    A Játékban való részvétel önkéntes. A Játékban való részvétellel és személyes adataik megadásával a résztvevők a jelen hivatalos Részvételi- és Játékszabályzatot automatikusan elfogadják.

    II. A Játék tartalma, leírása

    A www.facebook.com/bpiautosok.hu Facebook-oldal falán 2019. augusztus 23-án 18 órakor feltett kérdésre kommentben (hozzászólás formájában) várjuk a választ. A kérdésre 2019. augusztus 31., 23 óra 59 percig helyesen kommentelők részt vesznek a nyereménysorsolásban. A Játékban való részvétel ingyenes, azt Szervező és Bonyolító semmiféle áru-, illetve szolgáltatás megvásárlásához nem köti.

    III. A Játék nyereményei

    A 2019. január 09-én 18:30 órakor létrehozott poszthoz helyes választ írók között 1 darab TrueCam M5 WiFi autóskamerát
    (https://emaki.hu/truecam-m5-wifi-autoskamera) sorsolunk ki. A nyeremény készpénzre nem váltható!

    IV. A Játék időtartama

    A Játék 2019. augusztus 23-tól, 2019. augusztus 31-ig tart.

    V. A nyereménysorsolás időpontja és menete

    A Játék nyertese 2019. szeptember 04. napján 18:00 percig küldheti be a Facebook-on keresztül privát üzenetben elérhetőségét. Amennyiben nem jelentkezik a megadott időn belül, pótnyertest hirdetünk.

    Ha a nyereménysorolás során kisorsolt játékos nem felel meg a szabályzatban foglaltaknak, a jelentkezése érvénytelennek minősül. A Játék résztvevői tudomásul veszik, hogy Bonyolító és Szervező érvénytelenítés és kizárás kérdésében hozott döntése végleges és nem vitatható, a jogi út kizárt. A tartaléknyertesre mindenben a nyertes játékosra vonatkozó szabályok irányadóak.

    Szervező és a nyertes egyeztetik a személyes adatokat, és a nyeremény átvételének módját. A játékos tudomásul veszi, hogy a vele történő kapcsolatfelvétel kizárólag a Facebook-profil értesítése útján történik. Amennyiben a kiküldött értesítésben megadott határidőn belül és utasításoknak megfelelően a játékos adategyeztetésre Szervezőnél nem jelentkezik, és ezen okból az értesítés sikertelen, úgy Szervező az értesítést nem köteles megismételni. Ekkor a kapcsolatfelvétel elutasítottnak minősül, és Szervező a játékost kizárhatja. Az elutasítás, kizárás és érvénytelenítés kérdésében Szervező döntése végleges és nem vitatható. Amennyiben a játékos az értesítést elutasítja, nem jelentkezik, vagy a játékos jelentkezése bármely okból a szabályzatba ütközik, úgy a soron következő „tartaléknyertes” játékos kerül értesítésre. Amennyiben a „tartaléknyertes” jelentkezése érvénytelen, vagy a Játékból kizárásra kerül, úgy Szervező nem köteles újabb tartaléknyertest kisorsolni.

    A nyertes kiválasztása 2019. Szeptember 2-án, 11:00 órakor a Emaki Webáruház átvevőpontján, (címe: 1095 Budapest,Soroksári út 48-56) zárt, kézi sorsolással történik. A soroláson Szervező, Bonyolító, és két szabályosságot ellenőrző független tanú vehet részt. A sorsolás összekevert, lefordított lapokról, vagy számítógépes sorsoló-program segítségével történik. A sorsoláson jelenlévők a sorsolásról jegyzőkönyvet vesznek fel, mely tartalmazza annak minden lépését.

    Az értesítések során a telefon- vagy internetszolgáltatók tevékenysége vagy mulasztása miatt esetlegesen bekövetkező károkért a Szervező és Bonyolító nem vállal felelősséget. Szervezőt és Bonyolítót semmilyen felelősség nem terheli a játékos téves adatszolgáltatásából, illetve a Játékban használt e-mail vagy Facebook-postafiók használatának jogosultságából, műszaki-technológiai állapotából adódó vitás ügyekben.

    Szervező a nyeremények átvételének lehetőségét a sorsolást követő 50 napos határidőn belül tudja biztosítani. Az átvétel idő̋tartama nem hosszabbítható meg, így annak elmulasztása a játékosokra nézve jogvesztő. Az átvétel időtartama alatt a nyeremény másra történő átruházása kizárt.

    Ha a játékos cselekvőképességében korlátozott, úgy a nyereménnyel kapcsolatos érdemi ügyintézésre, valamint a nyeremény átvételére kizárólag a törvényes képviselőjével együttesen jogosult. A 18. életévét be nem töltött, illetőleg korlátozottan cselekvőképes játékos tudomásul veszi, hogy a Játékban való részvétel feltétele a törvényes képviselő jóváhagyása. Az ilyen beleegyezés vagy jóváhagyás meglétét Szervező vagy Bonyolító a kiskorú, illetőleg korlátozottan cselekvőképes játékos meghatározott formában, módon és határidőben, írásban köteles igazolni. Amennyiben az igazolásnak a játékos a megszabott határidőben nem tesz eleget, úgy jelentkezése érvénytelennek minősül, és a játékos kizárható.

    A játékosok tudomásul veszik, hogy a nyertesek kizárólag név és e-mail cím alapján kerülnek azonosításra. A nyertes játékosok – személyes adataik egyeztetése és személyazonosítás céljából – felhívásra kötelesek a személyazonosításra alkalmas igazolvány bemutatására is. Az együttműködési vagy tájékoztatási kötelezettség bármely megsértése esetén Szervező vagy Bonyolító jogosult a játékosok kizárására. Szervező és Bonyolító ilyen döntése végleges és nem vitatható, a jogi út kizárt.

    Amennyiben valamely nyertes a nyeremény átvételéhez szükséges bármely feltételnek nem tesz eleget, vagy a szabályzatban foglaltaknak nem felel meg, vagy bármely egyéb érvénytelenségi okból részére a nyeremény nem adható át, Szervező a tartaléknyertest kísérli meg a fentebb megfogalmazottaknak megfelelő módon értesíteni, illetve a nyereményt részére átadni.

    Ha valamilyen oknál fogva sem az elsőként kisorsolt játékos, sem a tartaléknyertes nem felel meg a részvételi feltételeknek, és a nyeremény emiatt nem kerülhet átadásra, továbbá abban az esetben is, ha a nyeremények átvételére rendelkezésre álló 50 napos jogvesztő határidő lejár, a nyeremény átvétele/átadása nélkül, úgy a nyeremény Szervező tulajdonában marad.

    A nyereményekkel kapcsolatos bármely esetlegesen felmerülő adók és járulékok megfizetését Szervező vállalja.

    A játékban részt vevő tudomásul veszi, hogy Szervező és Bonyolító nem felelős semmilyen kártalanítási igény iránt a játék során. Szervező és Bonyolító nem felel a játék esetleges hibáiból, hiányosságaiból, hibás működéséből, a játék során bekövetkezett késésekből eredő, vagy ahhoz kapcsolódó költségekért, károkért, veszteségekért. Szervező és a Játék lebonyolításában résztvevő cégek a nyeremény vonatkozásában a jogszabályok által megengedett legtágabb körben kizárnak minden felelősséget és szavatosságot.

    VI. Személyes adatok kezelésére és az adatszolgáltatásra vonatkozó szabályok:

    A Játék során megadott e-mail cím és Facebook-profil címe kizárólag a nyertesek értesítését, a velük való kapcsolatfelvételt szolgálja. Szervező a játékos vagy törvényes képviselője személyes adatait kizárólag a jelen Játékkal kapcsolatos kötelezettségek teljesítéséhez, a nyertesek azonosítására és meghatározására, a nyertesek értesítésére és velük való kapcsolattartásra, illetőleg panaszok és reklamációk kezelésére használja fel. A játékos a részvételével tudomásul veszi, hogy a Játék során megadott adatai indokolt esetben továbbításra kerülhetnek a Facebook, Inc., illetve a Esbr Kft. részére, különösen, ha az adattovábbítást visszaélés vagy kizárási feltételek ellenőrzése teszi szükségessé. A Facebook, Inc. adatkezelésére a Facebook Adatvédelmi szabályzata vonatkozik. A Facebook, Inc. a részére továbbított személyes adatok megfelelő szintű védelmét Safe Harbor regisztráció útján biztosítja. A Játékban való részvételi szándékának kinyilvánításával a játékos – akár törvényes képviselője útján – egyben kifejezetten hozzájárul, hogy Szervező, a játékos nyereményhez jutása esetén személyes adatai közül a játékos nevének, játékos lakcíméből a település nevének, továbbá a nyerés tényét nyilvánosságra hozza. A játékos a nyeremény átvételével külön nyilatkozat nélkül és visszavonhatatlanul vállalja a részvételt és az együttműködést a Játékot népszerűsítő, illetve a nyereménnyel kapcsolatos reklám és egyéb marketinganyagok elkészítése során. Ebbe beletartozik a Játékkal és a nyereménnyel kapcsolatos fényképek, videofelvételek készítése, valamint azok közzététele a Játékkal kapcsolatos reklámanyagokban. A nyilvánosságra hozatal során a nyertes neve és lakcíme (csak a település megjelölésével) jelenik meg. Szervező a játékos és törvényes képviselője személyes adatait kizárólag a Játékban foglalt kötelezettségek teljesítéséhez, illetve a nyertes adatait ezen túlmenően a fent megjelölt tevékenységéhez használja fel. A személyes adatok biztonságáról Szervező és Bonyolító megfelelő intézkedések útján gondoskodik.

    A nyertesek esetében a családi név, születési név, lakcím, anyja születési neve, illetve születési hely és idő – mint személyes adatok – önkéntes szolgáltatása szükséges a nyereménytárgyakkal kapcsolatos adózási kötelezettségek teljesítéséhez, mely adatokat Szervező a számviteli jogszabályokkal összhangban megőrzi. Ezen adatok szolgáltatása és igazolása hiányában Szervező a nyeremény átadását megtagadhatja.

    A személyes adatok kezelését Szervező és a nevében eljáró Bonyolító addig az időpontig végzi, míg az a Játék lebonyolításával kapcsolatosan szükséges, vagy ameddig a Játékos ezen adatok törlését nem kéri. Akik nem nyertes játékosok adatai 30 nap után törlésre kerülnek.

    A játékos bármikor tájékoztatást kérhet a kezelt személyes adataival kapcsolatosan, továbbá bármikor kérheti személyes adatai helyesbítését, zárolását vagy törlését.

    VII. Felelősség

    Bonyolító jogosult a jelen Részvételi- és Játékszabályzatot bármikor módosítani, amelyért semmilyen kártérítési felelősséggel nem tartozik. A játékos saját felelőssége megbizonyosodni arról, hogy illetéktelenek nem vesznek részt a Játékban az általa használt Facebook-fiók útján, Szervezőt és Bonyolítót e tekintetben felelősség nem terheli. Szervező és Bonyolító nem vállal felelősséget a játékos által megadott adatok valódiságáért. Az esetlegesen tévesen vagy hibáson megadott adatok miatti következmények a Játékost terhelik. A játékosok elfogadják, hogy a Játék során a Részvételi- és Játékszabályzatban foglaltak bárminemű megszegésével Szervező vagy Bonyolító számára okozott kárért teljes felelősséget vállalnak. Bonyolító a Játékban való részvételt a Részvételi- és Játékszabályzat megszegése esetén megvonhatja. Amennyiben a jelen Részvételi- és Játékszabályzat egyes rendelkezései érvénytelenek lennének, ez nem érinti a Részvételi- és Játékszabályzat egyéb részeinek érvényességét. Ez esetben a Részvételi- és Játékszabályzat érvénytelen rendelkezése helyére a hatályos magyar jogszabályok vonatkozó és hatályos kikötése lép. Jelen Részvételi- és Játékszabályzatban nem szabályozott kérdésekben a hatályos magyar jogszabályok rendelkezései az irányadóak.

    Kelt: Budapest 2019.08.23

  • VIDEÓ: Suzukis acsarkodás a 26-os úton

    VIDEÓ: Suzukis acsarkodás a 26-os úton

    Olvasónk küldte a felvételt és az alábbi sorokat.

    „A videó tartalma a mai napon (2019.08.22) esett meg velem.

    Hirdetés

    A lámpánál két suzuki állt előttem a belső sávban.

    A lámpa szépen zöldre váltott, a külső sávban lévő autó nagyon gyorsan elhúzott. Vártam, hogy a két suzuki lehúzódjon a külső sávba, de nem történt meg.

    Szabályosan, ahogy kell indexet kirakva külső sávba kihúzódtam és próbáltam megelőzni őket.

    Mikor már kiértem a külső sávba, a fehér suzukis elkezdett rám húzni, ezért vissza indultam a belső sávba,

    ekkor fogta magát rám húzta a kormányt és befékezett előttem, ezzel vészfékezésre kényszerített.

    Az ember azt mondaná, hogy legelőször figyelmetlen volt, de ezt követően is többször is rám húzta a kormányt és fékezgetett, mint a videókban is látható.

    Nem beszélve arról, hogy miután megelőztem folyamatosan követési távolságot nem tartva, az autóm hátsójában volt.”
    Hirdetés

    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Lerepült a teherautó kereke az ürömi körforgalomban

    VIDEÓ: Lerepült a teherautó kereke az ürömi körforgalomban

    Egy olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette, ahogy az ürömi körforgalomban lerepül egy teherautó kereke.

    A körforgalomban egy gyalogátkelő is van. Isteni szerencse, hogy éppen nem tartózkodott ott gyalogos.

    Hirdetés

    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: A micsodád befért volna oda te idióta???

    VIDEÓ: A micsodád befért volna oda te idióta???

    Újabb döbbenetes előzést rögzített olvasónk frissen beszerzett fedélzeti kamerája.

    Az eset tegnap, 21-én, Budapesten, a Régi Fóti úton történt, Rákospalota felé haladva.

    Tényleg csak 1-2 centin múlott, hogy nem történt tragédia.

    A Volkswagen sofőrje már előre fénykürttel jelezte…. Ebből bizony baj lehet…

    Hirdetés

    MEGOSZTOM:

  • Ha levizelném a biciklijét, rollerét, vajon mit szólna?

    Ha levizelném a biciklijét, rollerét, vajon mit szólna?

    Kérdi olvasónk, levelében….

    „Ez egy kellemetlen és baromi idegesítő téma, ami mindenkit érint, mégse foglalkozik vele senki…

    Miért van az, hogy bárhol az országban, ha belvárosban (ráadásul méregdrágán) az utcán parkolsz az autóddal, szinte kívétel nélkül lehugyoztatják az autódat a kedves kutyatartó gazdik?

    Aztán ha rájuk szólsz még nekik áll fejebb!

    Így kell elképzelni egy ilyen párbeszédet:

    – Ne haragudj… te mi a ….. csinálsz?
    -Hm? (Csak néz bambán fogalma sincs miről beszélek)
    -Most hugyoztattad le az autómat a kutyáddal nem zavar?

    Válaszok:
    -De hát mindenki ezt csinálja!
    -Nem tudom megszabni hova pisiljen a kutyám!
    -Törődj a magad dolgával!
    -Nem lesz semmi baja az autódnak!
    …Volt aki csak megvonta a vállát és tobábbment…

    Ha én is lehugyoznám az ajtaját, biciklijét, rollerét vagy bármijét, vajon mit szólna?

    Nem elég nekik a belvárosi hugyszag a falakon? Már a kocsikat is szét kell [email protected]? Komolyan nem értem!

    Remélem megér egy cikket / videót a téma.
    – 5. 6. 7. 8. 9. 13. 14. kerületekben, de volt, hogy több kertvárosban is megtörtént a dolog!

    Hirdetés

    Nem is értem miért nem minősül rongálásnak és miért nem büntetik az ilyet!

    Előre is köszi!
    Üdvözlettel: Laci, egy hűséges követő.

    Kiváncsi lennék a reakciókra…”

    MEGOSZTOM:

  • Amikor évente több eszement kihívást látunk a Neten, akkor ez nem jó példa egy gyermeknek

    Amikor évente több eszement kihívást látunk a Neten, akkor ez nem jó példa egy gyermeknek

    Mondta a TV2 Tényeknek alapítónk, azon fotó kapcsán, amit tegnap katunk egy olvasónktól.

    Hirdetés

    A fotó:

    A TV2 Tények riportja:

    „Az autó tetején utazott két gyerek Szigetmonostoron. Egyikük feküdt, a másik kisgyerek pedig ült a kocsin. A megdöbbentő esetről fotó is készült. Egy ügyvéd szerint ez nem csak életveszélyes, de a felelőtlen sofőr akár több év börtönt is kaphat, amiért gyerekeket veszélyeztetett. Egy autós portál főszerkesztője szerint azért is van újabban ennyi őrült mutatvány az utakon, mert az interneten terjednek az ilyen feladatok.” – írja a tenyek.hu

    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Erre hogy reagálnál???

    VIDEÓ: Erre hogy reagálnál???

    Viccet félre téve, ez tényleg katt. vadász volt :)))),
    NE HARAGUDJATOK 🙂

    De azért említsük meg olvasónk gondolatait:

    „M3-on tegnap délután Budapest felé, 90-nel, minden jelzés nélkül (se helyzetjelző se irányjelző se féklámpa se kísérő autó), semmi…”

    Hirdetés

    Hirtelen, ha éjjel utoléred, tuti vigyázba áll benned a k@k@ :))

    ITT EGY JÓ PÉLDA RÁ, AHOL HALÁLRA RÉMÜL AZ UTAS:

    MEGOSZTOM:

  • A parkolóőr megverte az autóst, fizethet a parkolási társaság

    A parkolóőr megverte az autóst, fizethet a parkolási társaság

    A parkolóőr megverte a vele együttműködni akaró autóst, aki ezért egymillió forint nem vagyoni kártérítést követelt a parkolóőr munkaadójától. A bíróság a kért összeg felét meg is ítélte. – írja a napi.hu

    Hirdetés

    Bírósági Határozatok Gyűjteményében megjelent jogeset egy nem mindennapi történettel indul. A parkolóőr – annak ellenére, hogy az autós együttműködött vele – hátulról megragadta annak a haját, visszahúzta, majd kétszer hasba ütötte. Végül a járókelők siettek az autós segítésére.

    A büntetőbíróság elítélte a parkolóőrt, majd az autós a polgári bíróságon kért annak munkaadójától egymillió forint kártérítést. Előadta, hogy a bántalmazással járó hivatali intézkedés révén sérült az emberi méltósága, a közhatalom gyakorlása során kifejtett megalázó, embertelen, bűncselekményt is megvalósító bánásmód következtében.

    Arra hivatkozott, hogy emiatt önbizalmát vesztette, fél egyedül közterületen tartózkodni, szorongások gyötrik.

    Így látták első- ás másodfokon

    Az elsőfokú bíróság a kért összeggel szemben csak 100 ezer forintot ítélt meg az autósnak. Az indoklás szerint a cég  közterület-felügyelője államigazgatási jogkörben járt el, amikor a bűncselekményt elkövette.

    A társaság abban az esetben mentesült volna a felelősség alól, ha a károkozás nem állna kapcsolatban az államigazgatási szerv közhatalmi szerepével. A bíróság a személyiségi jog megsértésének megállapítására irányuló igényt – a céggel szemben – nem találta megalapozottnak, mert az csak a tényleges jogsértővel szemben (a parkolóőrrel) lett volna érvényesíthető.

    Az elsőfokú ítélet ellen mindkét fél fellebbezett és a másodfokú bíróság 500 ezer forintra emelte a kártérítést. Részletek az indoklásból: a másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy a céget kártérítési felelősség terheli, mert hivatalos eljárásban, vagyis a hivatalos személy közhatalmi működése során történt a bántalmazás, ami a jogerősen elbírált bűncselekmény törvényi tényállásának eleme is, tehát a polgári perrendtartás szerint a bíróságot köti. Megalapozottnak tartotta a cég hivatkozását arra, hogy a betegség szintjét elérő, vagy elhúzódó pszichés állapotromlás bekövetkezését az autós szakértő igénybevétele nélkül nem tudta bizonyítani.

    Azonban a normál, illetve átmeneti reakciókkal járó lelki állapot kialakulását szakértő nélkül is igazoltnak találta, mivel azt a büntetőeljárás során kihallgatott szemtanúk és az autós édesapjának vallomása is alátámasztotta.

    Helytállónak találta az elsőfokú bíróság következtetését, hogy voltak a jogsértéssel összefüggésben az autós életminőségének romlását eredményező körülmények. Az elsőfokú bíróság által megítélt kártérítés összegét azonban nem találta az autóst ért hátrányok kiegyensúlyozására alkalmasnak, így azt felemelte.

    Hirdetés

    Kinek adott igazat a Kúria?

    A másodfokú, jogerős ítélet ellen a cég terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet a Kúriánál, de a legfőbb bírói fórum jóváhagyta a jogerős ítéletet.

    Az indoklás szerint az ügyben eljárt bíróságok – a büntetőítélet tényállása alapján – helyesen állapították meg, hogy a cég alkalmazottjának bántalmazó magatartása folytán sérült az autós emberi méltósághoz fűződő joga, amely a nem vagyoni kártérítés iránti igényt megalapozza. A büntetőeljárás során meghallgatott szemtanúk vallomása,  egybehangzóan igazolta azt, hogy a cég alkalmazottja az autóst az utcán, többek szeme láttára, megalázóan bántalmazta, amellyel kapcsolatban – figyelemmel az elkövetés módjára és körülményeire – megalapozottan fogadták el az eljárt bíróságok az ezzel okozati összefüggésben az autóst ért nem vagyoni hátrányokat.

    A bántalmazás módja következtében elfogadható az autós érve, hogy emiatt elvesztette önbizalmát, szorong, fél egyedül közterületen tartózkodni, illetve idegenkedik az egyenruha látványától – fogalmazott a Kúria.

    Forrás: napi.hu
    Borítókép: illusztráció

    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Perceken át szelfizgette magát vezetés közben

    VIDEÓ: Perceken át szelfizgette magát vezetés közben

    A helyszín Szentendre kétszer két sávos főútja.

    Perceken át szelfizgette magát, jobbnak láttunk, ha minél előbb elmegyünk mellette. – írta olvasónk.

    Nemrég készítettünk egy videót róla, hogy mi mindent ne csináljatok vezetés közben.
    A hölgyekre vonatkozó részek, a sminkelés pl. kimaradt, valamint a videón látható eset is. 🙁
    Hirdetés

    MEGOSZTOM: