Szerző: bpiautosok.hu

  • Nem tudják, vagy mégrosszabb, nem akarják felmérni azt, hogy biztonsággal beférnek-e

    Nem tudják, vagy mégrosszabb, nem akarják felmérni azt, hogy biztonsággal beférnek-e

    Alapítónk, Csősz Krisztián nyilatkozott a TV2 Tények hírműsorának a ma délelőtt publikált Isaszeg és Valkó közötti előzéses videóról.

    „Másodperceken és néhány centiméteren múlt a tragédia, amikor egy autós hajmeresztő előzésbe kezdett.

    Egy autó fedélzeti kamerája rögzítette, ahogyan egy szabályosan közlekedő kamionost előzött meg az ámokfutó sofőr, akinek már az előzés megkezdésekor látnia kellett, hogy szemből jön egy másik kocsi.

    Csoda, hogy nem ütköztek frontálisan, épphogy befért elé. Ugyanilyen vakmerő előzésbe kezdett a 4-es úton egy kabriós is.”  írja a tények.hu

    Nem tudjuk, hogy ezeken és a rendszeres halálos baleseti híreken kívül mi kellene még ahhoz, hogy eljuttasuk az emberek agyába, hogy mennyire értelmetlenek ezek a szituációk.
    A koporsóba már túl késő lesz megérteni…
    Hirdetés

    Erről a videóról volt szó:

    MEGOSZTOM:

  • Közúton versenyezhetett másokat veszélyeztetve. Ez lett az eredmény

    Közúton versenyezhetett másokat veszélyeztetve. Ez lett az eredmény

    Egy nyilvános Facebook posztra hívtátok fel a figyelmünket, aminek elég komoly a tanulság értéke.

    Épp a napokban mutattuk be egyébként, hogyan is érdemes kiélni a vágyakat.

    Írja a posztoló:

    ” Adott egy autópálya reggel 7:30 as karcsú szombati forgalommal és egy zöld 4 es BMW benne egy utcaképzett versenyzővel.

    Hirdetés

    Kép: Facebook

    Kb 5 perccel a baleset előtt versenyző szellemű figuránk teljesen kimerítette a tahó BMW-s jelzőt minden téren. Talán indexet nem raktak ebbe a típusba, de a refi-t olyan gyorsan lehet benne pörgetni, hogy egy jobb clubba stroboszkópnak is elmehetne.

    Szemem láttára kb 180-200 as tempoval villogta le az előző járműveket ( 1 busz előzött 1 buszt illetve az mögött 2 személyautó) . Ezt még úgyláttam megis úszta és folytatta az M3 gyorskörét, de sajnos 5 perccel később valahogy nem adta ki….

    Kérlek titeket, legalább a többi közlekedőre legyetek tekintettel. Megértem ha sietsz, de ez még mindíg nem egy versenypálya.”

    Ennyi a véleményünk az esetről:

    MEGOSZTOM:

  • Hajmeresztő tegnapi VIDEÓ hanggal, reggeli kávé helyett

    Hajmeresztő tegnapi VIDEÓ hanggal, reggeli kávé helyett

    Az ilyennek van fogalma róla, hogy hány tonna egy ilyen kamion, főleg ha éppen fuvarban van?

    Nem, nem tud hirtelen megállni, max minimálisan lassul te idióta…

    Óriási szerencséd van, hogy nem önmagadon múlott az életed, hanem rajta és olvasónkon, akitől a felvételt kaptuk.

    Helyszín: Gödöllő-Valkó között

    Hátborzongató hallani, ahogyan a kétségbeesett szereplők nyomják a kürtöt.

    Hirdetés

    MEGOSZTOM:

  • Nem engedte be, fejbe rúgták

    Az erzsébetvárosi rendőrök őrizetbe vették azt a férfit, aki fejbe rúgta annak az autónak az utasát, amelyik nem engedte be a sorba az Erzsébet körúton – írja a police.hu.

    Hirdetés

    Az eset még csütörtök este történt: két fiatal lány egy Hondával araszolt a forgalomban, amikor egy Mitsubishi eléjük vágott és keresztebe megállt előttük. Az autót vezető férfi átkiabált a két nőhöz és megfenyegette őket. A sofőr azt akarta elérni, hogy beengedjék a sorba.

    Miután ez nem történt meg a Mitsubishi sofőrje méterekkel odébb a dugóban a Honda mellé állt, kiszállt, feltépte a másik kocsi ajtaját és fejbe rúgta az anyósülésen utazó egyetemista lányt, majd elhajtott. A fiatal nő nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.

    A rendőrök perceken belül a helyszínre értek, és azonosították a Mitsibushi sofőrjét, akit keresni kezdtek, és aki péntek délelőtt feladta magát a VII. kerületi rendőrkapitányságon. A 45 éves budapesti R. Zsolt ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt indítottak eljárást, a férfit őrizetbe vették és indítványozták előzetes letartóztatását.

    Borítóképünk illusztráció

    Sokaknak kéne hallani ezt:

    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Neki az egysávos körforgalom sem ment

    VIDEÓ: Neki az egysávos körforgalom sem ment

    Ez most nem Budapest, hanem Gyula, de a „sötétség” és a „színvonal” szempontjából ez teljesen lényegtelen.

    Sajnos Székesfehérváron is történt már hasonló eset, nem is olyan régen, amiről szintén felvétel készült.

    Az ilyen sofőr teljességgel alkalmatlan a vezetésre. Ezt nem lehet benézni…

    Hirdetés

    Amíg az egysávos körforgalom sem megy, mit vársz a kétsávostól Kriiiisz???

    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Ezt védd ki! Főleg automatával…

    VIDEÓ: Ezt védd ki! Főleg automatával…

    Olvasónk küldte a felvételt, ami egy pest megyei településen történt meg vele.

    Sajnos vannak azok a bizonyos kivédhetetlen helyzetek. Itt szerencsére személyi sérülés nem történt, ám tetemes anyagi kár keletkezett.

    A felvételt elnézve valószínűleg egyes fokozat helyett hátramenetbe kapcsolt a vétkes autó sofőrje. (no comment…), majd bő gázzal megindult úgy, hogy olvasónknak pisligni sem volt ideje.

    Hirdetés

    MEGOSZTOM:

  • Kiderült ki és mit hibázott a Füredi úti kút esetében

    Kiderült ki és mit hibázott a Füredi úti kút esetében

    A Shell külsős partnere, egy szállító cég cserélte össze az üzemanyagokat a múlt hétvégén, a csere már az üzemanyag felvételekor, a depóban megtörtént. – írja az origo.hu

    Hirdetés

    Szerdáig több mint 500-an jelezték, hogy rossz üzemanyagot kaptak a Shell Füredi úti kútján.

    A fuvarozó cég gépkocsivezetője az üzemanyag tankerekbe történő betöltésekor hibásan rögzítette, hogy a tanker mely rekeszébe került benzin és mely rekeszébe dízel üzemanyag,így következhetett be az, hogy a töltőállomás benzintartályába dízelt, míg dízeltartályába benzint fejtettek az azokban lévő aktuális készletre.

    A szeptember 20-i szállítás során a Shell megbízásának megfelelően ráadásul azonos mennyiségű benzint és dízelt szállítottak ki a töltőállomásra. Az eltérő mennyiségű benzin és dízel esetén a hiba akár betöltéskor, akár lefejtéskor könnyebben azonosítható lett volna – jegyezte meg a Shell.

    A tévedés csak a Füredi úti benzinkutat érintette, itt a teljes mennyiséget lefejtették, így sem előtte, sem utána más töltőállomásra nem került felcserélt üzemanyag.

    Az üzemanyagok cseréjét hétfőn igazolta a hatósági laborvizsgálat. A Shell a fuvarozó céggel együtt a teljes szállítási folyamatot áttekinti és a szükséges intézkedéseket megteszi annak érdekében, hogy az ilyen jellegű hibákat kiszűrje.

    Elrendelték például, hogy egy tankerre különböző üzemanyagokból nem lehet azonos mennyiséget tölteni, mivel így könnyebben kiderülnek a hasonló hibák.

    Arra kérték egyúttal a fuvarozó partnereket, hogy még jobban ügyeljenek a szabályok betartására, és jelezzék, ha újabb lehetőséget találnak a biztonság erősítésére.

    Hirdetés

    Azt is kezdeményezte a cég fuvarozó partnereinél, hogy egyéb lehetőségeket is vizsgáljanak meg, amelyekkel a kiszállítás biztonságosabbá tehető. A Shell az üzemanyag felcserélése miatti panaszokat kivizsgálja, és megtéríti a jogos igényeket.

    Forrás: origo.hu

    MEGOSZTOM:

  • Beszakadt az út a Ferenciek terénél

    A Kossuth Lajos utcában a Ferenciek terénél sávelhúzással irányonként egy sáv járható, mert beszakadt az útpálya – írja a BKK a facebook oldalán.

    Hirdetés

    „A Kossuth Lajos utcában a Ferenciek terénél sávelhúzással irányonként egy sáv járható, mert beszakadt az útpálya. Torlódik a forgalom. Az érintett BKK-járatok (az 5-ös, a 7-es, a 7E, a 8E, a 110-es, a 112-es, a 133E, és a 178-as autóbusz) megnövekedett menetidővel közlekednek.”

  • Problémák lehetnek a műszaki vizsgáztatásban

    Problémák lehetnek a műszaki vizsgáztatásban

    Az Origohoz eljutott információk szerint rendkívüli szigorítás történt a héten az autók műszaki vizsgáztatásában.

    Egy műszaki vizsgáztatást is végző autószerelő írt a Facebookon arról, hogy ettől a héttől kezdve több szigorítást is bevezettek a műszaki vizsgáztatásban. – írja az origo. Írják továbbá:

    A korábbi gyakorlat szerint a vizsgára mindig kellett vinni a kötelező biztosítás csekkjét vagy a befizetését igazoló bizonylatot, aztán ez feleslegessé vált, mert a központi nyilvántartó rendszerben látszik, ha nincs érvényes biztosítás. Hétfő óta valamiért ismét szükséges a bizonylat, méghozzá szkennelhető formában. 

    Hirdetés

    De van egy nagyobb gond is, ami miatt több helyen akadozik az autók vizsgáztatása. Dízelautók forgalmijában az üzemanyag fajtája rovatban vagy azt írták az okmányirodák, hogy gázolaj, vagy azt, hogy dízel. Sok jelentősége nincs, hétfő óta viszont csak a gázolaj megnevezést fogadja el a rendszer, így a dízel szó hivatali elírásnak minősül. 

    Emiatt a tulajdonosoknak az amúgy sikeres műszaki vizsga után el kell menniük egy kormányablakhoz, és új forgalmit kell kérniük. Mivel az elírás hivatali, a csere elvileg ingyenes, de mindenképpen utánajárást és időt igényel. 

    A Facebookon egyre több kommentelő erősíti meg a gyakorlatot.

     

    Hirdetés

    Így kell eljárni:

    A menetrend: műszaki vizsga -› ott adatlapot kap a tulajdonos -› megjelölik az elírásokat (több is lehet egyszerre) -› innentől 30 napon belül egy kormányablakban új, az adatlap alapján javított forgalmit kell igényelni.

    Forrás: origo.hu
    Borítókép: illusztráció

    MEGOSZTOM:

  • Megint futóverseny lesz a hétvégén. Mutatjuk a lezárásokat

    Megint futóverseny lesz a hétvégén. Mutatjuk a lezárásokat

    Legutóbb szeptember 8-án volt futóverseny a fővárosban.

    Most megint az lesz.

    2019. szeptember 28-án, szombaton a budai és a pesti rakpartok, valamint délután 16 és 17 óra között a Lánchíd és a Szabadság híd és környéke forgalmának korlátozásával,

    továbbá szeptember 29-én, vasárnap reggel, délelőtt és kora délután a budai és a pesti rakpartok, a Lánchíd, a Szabadság híd lezárásával és a Szentendrei út belső szakaszán sávlezárással.

    Hirdetés

    A BKK kéri a fővárosban közlekedőket, hogy aki teheti, úti célja megközelítéséhez ezekben az időszakokban válassza a kötöttpályás közösségi közlekedési eszközöket, elsősorban a metróvonalakat.

    A forgalomkorlátozások miatt számos közösségi közlekedési járat útvonala módosul.

    Korlátozások a közúti közlekedésben

    A futóverseny előkészületei miatt szeprtember 27-én, pénteken 9 órától 29-én, vasárnap 20 óráig lezárják a Pázmány Péter sétányt a Műegyetem és a Dombóvári út között.

    A főbb lezárásokra szombaton és vasárnap kell számítani. A lezárt útszakaszokon a korlátozásokat a futók elhaladását követően fokozatosan oldják fel.

    Szeptember 28-án, szombaton lezárják a forgalom elől

    a Műegyetem rakpartot 6 és 18 óra között,
    a Budai alsó rakpartot a Pázmány Péter sétány és a Halász utcai felhajtó között 7 órától 15:30-ig, valamint a Pázmány Péter sétánytól a Margit hídig 9:00 és 10:00 óra között,
    a Pesti alsó rakpartot a Jászai Mari tér és a Közraktár utca között 9 óra és 10:30 között,
    a Lánchidat, a Széchenyi teret, az Eötvös teret, a Clark Ádám teret, a Szabadság hidat, a Szent Gellért teret, a Bem rakpartot, a Fő utca Clark Ádám tér felé vezető forgalmi sávját a Jégverem utcától, a Jégverem utcát, a Fővám teret, körülbelül 9 óra és 10:30 között.

    Hirdetés

    Szeptember 29-én, vasárnap lezárják a forgalom elől

    a Budai alsó rakpartot teljes hosszban 6 órától 14 óráig,
    a Pesti alsó rakpartot a Dráva utcai lehajtó és a Közraktár utca között 7 órától 15:30-ig,
    továbbá a délelőtti órákban az Árpád Fejedelem útját a Bem rakpart és az Üstökös utca, valamint a Csalogány utca és a Jégverem utca között, a Lánchidat, a Clark Ádám teret és a Fő utca Clark Ádám tér előtti szakaszát, az Alagutat és az azt megelőző útszakaszt az Attila utcától, a Lánchíd utcát, a Széchenyi István teret, az Eötvös teret, a Dombóvári utat, valamint a Budafoki utat a Prielle Kornélia utca és a Dombóvári út között,
    a délelőtti és a kora délutáni órákban lezárják a Szabadság hidat, a Fővám teret, a Szent Gellért teret, a Műegyetem rakpartot a Bertalan Lajos utca és a Szent Gellért tér között, továbbá a Szentendrei út városból kifelé vezető oldalán sávlezárás várható a Bogdáni út és a Reményi Ede utca között, valamint több útszakaszt is lezárnak még az óbudai Fő tér környezetében, emellett az Árpád híd margitszigeti lehajtóját, a margitszigeti Központi utat, a Jászai Mari teret, az Újpesti rakpartot és a Szent István parki lehajtót.

    Forrás: BKK
    Borítókép: illusztráció

    MEGOSZTOM:

  • Bemutatja az idióta, hogyan veszíted el nagy sebességnél az autó feletti uralmadat

    Bemutatja az idióta, hogyan veszíted el nagy sebességnél az autó feletti uralmadat

    Elég kemény tempót diktált a kamerás autó. Nem jöhettek azzal, hogy cammogott a belső sávban…

    Aztán jött mögötte az idióta, aki jobbról akarta megelőzni, valamint kicsit oktató jelleggel „megbüntetni” is szerette volna.

    Hab a tortán, hogy mint utólag kiderült ittas is volt.

    Hirdetés

    MEGOSZTOM:

  • Videó: Nehéz nem röhögni. Botrány, amit művelt a garázsban

    Videó: Nehéz nem röhögni. Botrány, amit művelt a garázsban

    Iszonyat kárt okozott, elsősorban magában ez az autós. – szúrta ki a videót az automotor.hu

    Egy mélygarázs, egy sorompó a kijárat előtt – olyan szituáció, amivel szinte mindennap találkozunk.

    És persze, félünk, hogy mi lenne, ha véletlenül ránk csapódna a kar. De mégis mekkora kárt tud tenni egy ilyen sorompó egy autóban?

    Nos, az alábbi sofőr megmutatta, tulajdonképpen rommá lehet egy ilyennel is törni egy kocsit, igaz, ehhez nem kevés „kézügyességre” is szükség van…

    Hirdetés

    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Ilyen, ha kigyullad egy tűzijátékot szállító kamion

    VIDEÓ: Ilyen, ha kigyullad egy tűzijátékot szállító kamion

    A Habarovszk és a Komszomolszk városokat összekötő autóút 27-es kilométerénél gyulladt ki műszaki okból egy tűzijátékot szállító kamion, majd a lángok átterjedtek a félpótkocsira is, ahol aztán begyulladtak a pirotechnikai elemek.

    A sofőr időben ki tudott szállni a kamionból, a szemtanúk meg elég távol álltak – de látványos videót tudtak készíteni a balesetről. – szúrta ki a videót az automotor.hu

    Hirdetés

    Borítókép: automotor.hu
  • Ezer autós tankolhatott félre, ebből 350-en már jelentkeztek a Shellnél

    Ezer autós tankolhatott félre, ebből 350-en már jelentkeztek a Shellnél

    A körülbelül ezer érintettből eddig mintegy 350-en jelezték a Shellnél, hogy a vállalat budapesti, Füredi úti benzinkútjánál összecserélt benzin és gázolaj miatt nem megfelelő üzemanyagot tankoltak. – Írja az origo.hu

    Hirdetés

    A Shell Hungary szerint a rendelkezésre álló adatok szerint körülbelül 1000 tankolás történt a hiba felfedezéséig, így az érintett ügyfelek száma is erre a nagyságrendre tehető.A hiba a Shell FuelSave95-ös benzint és a Shell FuelSave Dieselt tankoló vásárlókat érinti,a Shell V-Power üzemanyagokat tankolókat nem. A hírről az Origo számolt be elsőként.

    Az ügy részleteinek feltárására megkezdődött a vizsgálat, a hiba pontos okáról később tudnak tájékoztatást adni – jelezte a társaság, hozzátéve, hogy a vizsgálatot a szállításban részt vevő alvállalkozó bevonásával folytatják.

    A Shell tájékoztatása szerint a nem megfelelő üzemanyag miatta benzinüzemű autók esetleg leállnak és nem lehet újraindítani azokat, de komolyabb károsodást nem okoz a dízel betöltése.A hiba az üzemanyag lefejtésével és az üzemanyag-ellátó rendszer kitisztításával kiküszöbölhető.

    A dízelüzemű autóknál azonban a nem megfelelő üzemanyaggal történő tartós használat komoly meghibásodásokat okozhat.A dízel üzemanyaggal működő gépjárműbe nagy mennyiségben tankoló vevők figyelmét ezért külön is felhívja a vállalat, hogymielőbb menjenek szervizbe az esetleges hibák megelőzése és kezelése érdekében.

    Ilyen eset korábban nem történt a cégnél. Várják az ügyfelek bejelentését, minden bejelentést kivizsgálnak, és az üzemanyag keveredése miatti jogos igényeket a Shell Hungary Zrt. megtéríti.

    Szeptember 20-án, pénteken a budapesti Füredi úton található töltőállomáson reggel 7-kor a FuelSave 95-ös benzin és FuelSave Diesel üzemanyagok kiszállítása vagy lefejtése során a gázolaj helyett benzin, a benzin helyett pedig gázolaj került a benzinkút föld alatti tartályába, ezért az ott vásárlók nem megfelelő üzemanyagot tankoltak.

    Hirdetés

    Szeptember 21-én, szombaton délután érkeztek vásárlói bejelentések azoktól, akik Shell FuelSave 95-ös benzint tankoltak. A Füredi úti benzinkúton a Shell FuelSave95-ös benzin értékesítését 20 óra 30 perckor leállították. A Shell FuelSave Diesellel kapcsolatban egészen vasárnap délutánig nem volt bejelentés, de azután a Shell FuelSave Diesel értékesítését is leállították.

    Forrás: origo.hu

    MEGOSZTOM:

  • Vizsgálat indult a gyermeket majdnem elgázoló buszsofőr ügyében

    Vizsgálat indult a gyermeket majdnem elgázoló buszsofőr ügyében

    Tegnap posztoltuk

    azt a YouTube-ra, valaki által feltöltött videót, amin egy buszsofőr majdnem elgázol egy gyalogátkelőn szabályosan átkelő kislányt.

    Nem kicsit hördült fel a videó láttán szinte az egész hazai sajtó.

    Hirdetés

    A HVG most közölte, hogy tájékoztatást kaptak a BKV-tól az ügyben:

    A cég sajtóosztálya azt közölte velük, hogy a keddi napon történtekkel kapcsolatban a társaságuk azonnal belső vizsgálatot kezdeményezett. Ennek eredményéről tájékoztatást ígértek.

    Arra a kérdésre, hogy a vizsgálat idejére a sofőr szolgálati viszonyát felfüggesztik-e, a HVG nem kapott választ. A BKV sajtóosztálya még annyit hozzátett az írásbeli közleményhez, a történteket nagyon sajnáljuk.

    Erről a videóról van szó.

    MEGOSZTOM: