Szerző: bpiautosok.hu

  • FURCSA VIDEÓ: Végtelenül profi, vagy hatalmas tahó

    FURCSA VIDEÓ: Végtelenül profi, vagy hatalmas tahó

    Az alábbi felvételt egy olvasónk készítette Miskolcon.

    Első látásra egy nem mindennapi tahónak tűnik „főhősünk”,

    ám a felvételt és az autó állapotát jobban elemezve furcsává vált a cselekmény és az autó mozgása.

    Nem mernénk 100%-ra rámondani, hogy nem valamilyen műszaki hiba „támadta” meg a Fiat Punto személygépkocsit,

    amin a sofőrje kezdett gépészkedni, hogy elkerülje a balesetet.

    Első körben kicentizte a két autót – a kettő között elhaladva – majd a piroson áthajtva a buszmegálló buszöblébe csapódva megállította az autót.

    Amennyiben ez történt, akkor sem vagyunk rá túl büszkék, hiszen ilyen műszaki állapotú autóval nem kéne járni, de a balesetet kétségtelenül elkerülte.

    A másik variáció pedig, hogy Miskolc egyik főtahóját kapta olvasónk lencsevégre.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓN, ahogy a kisteher telibevágja a Suzukit a Havannán

    VIDEÓN, ahogy a kisteher telibevágja a Suzukit a Havannán

    „Évek óta könyörgünk egy lámpás kereszteződésért, vagy körforgalomért de hiába…” – írja olvasónk, aki a felvételt küldte.

    Tény, ami tény, hogy amióta a metrópótlás zajlik, rendszeressé váltak itt a balesetek.

    A ma reggeli videó a 18. kerületi Baross utca – Barta Lajos utca kereszteződésében készült. Olvasónk éppenhogy nem résztvevője, „csak” szemtanúja volt a balesetnek.

    Kép: Google Maps

    Aki nem ismerné a helyszínt, a Baross utca a főút, a keresztutcának pedig a főút mivolta pontosan itt ér véget, amit a szép nagy mackósajtok jeleznek is, ahogy kell.

    Ennek ellenére a kisáruszállító látszólag annak tudatában vágódik be a kereszteződésbe, hogy neki van elsőbbsége. Jól látni a helyismeret teljes hiányát, illetve a táblák figyelmen kívül hagyását.

    A környéken egyébként az elmúlt években voltak fejlesztések. A közvetlen emeletti csomópont (Margó Tivadar u. – Baross u.) például nemrég kapott körforgalmat, ami remekül „működik”.

    Nagyon reméljük, hogy a felvétel eljut a kerületi illetékesekhez és folytatódnak a fejlesztések, amik érinteni fogják ezt a csomópontot is hamarosan.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • Londonból is kivágják az Ubert

    Londonból is kivágják az Ubert

    Budapesten 2016. július 24-én 12 órakor függesztette fel a magyarországi szolgáltatását az Uber. Mi tehát már több, mint 3 éve vagyunk Uber nélkül.

    Most London döntött úgy, hogy nem hosszabbítja meg a cég taxiszolgáltatási engedélyét.

    A londoni tömegközlekedést irányító városházi szervezet, a Transport for London (TfL) hétfőn közölte, hogy nem állít ki az Uber számára új szolgáltatási engedélyt,

    mivel úgy ítéli meg, hogy a cég nem felel meg a londoni taxiszolgáltatási engedélyek birtokosai számára előírt feltételrendszernek.

    Hirdetés

    A vállalat 21 napon belül fellebbezhet, és annak elbírálásáig folytathatja londoni működését. A TfL 2017 szeptemberében is elutasította az Uber londoni működési engedélyének megújítását, akkor is azon a címen, hogy a cég – amely 2012 óta van jelen Londonban – nem teljesítette a felelősségteljes vállalati tevékenység kritériumait.

    Hétfői közleményében az Uber „rendkívülinek és elhibázottnak” nevezte a londoni működési engedély meghosszabbításának elutasításáról hozott városházi döntést.

    Jamie Heywood, az Uber észak- és kelet-európai regionális igazgatója szerint a cég az elmúlt két hónapban valamennyi londoni gépkocsivezetőjének tevékenységét hivatalosan átvilágíttatta és egyéb minőségjavító intézkedéseket is végrehajtott.

    Heywood közölte, hogy a vállalat fellebbezést nyújt be a szolgáltatási engedély meghosszabbításának elutasítása ellen.

    Az Uber Londonon kívül gyakorlatilag az összes többi brit nagyvárosban – köztük Manchesterben, Liverpoolban, Birminghamben, Edinburghban és Glasgow-ban – jelen van, de a mostani vita csak londoni működését érinti.

    A cégnek 45 ezer sofőrje van Londonban, és a kocsirendeléshez szükséges mobiltelefonos alkalmazást csaknem négymillió londoni töltötte le.


    MEGOSZTOM:

  • Elmeséli hogy történt. Lezúzták a Mercijét, amit százezrek láttak és véleményeztek. Interjú

    Elmeséli hogy történt. Lezúzták a Mercijét, amit százezrek láttak és véleményeztek. Interjú

    Tamás Mercije egy különös baleset áldozatává vált a Blaha Lujza téren.

    A baleset a Népszínház utcából, az Erzsébet körútra történő kikanyarodáskor történt. A videót több százezren látták már, ezzel kapcsolatos Facebook bejegyzésünket pedig közel másfél millióan.

    Interjút kértünk tőle az ügyben, melyet vállalt, hogy tisztázza az eset körülményeit és azt a „happyendet” elmesélje, ami igen meglepő 2019-ben, Magyarországon.


    MEGOSZTOM:

  • Már egy párás szélvédőért büntethet a rendőr

    Már egy párás szélvédőért büntethet a rendőr

    … a havas ablak pedig komoly kihágás, és súlyos következménye lehet. – írja a penzcentrum.hu. Írják továbbá:

    „Végérvényesen és visszafordíthatatlanul berobban az ősz, majd pedig a tél is szép lassan megérkezik Magyarországra, búcsút inthetünk az évszakhoz képest enyhe időnek. Ilyenkor nem árt az autót sem felkészíteni a zordabb körülményekre, de a sofőröktől is kiemelt figyelmet követelnek a késő őszi, téli körülmények.

    Az emberi lustaság miatt is több a baleset télen: sokan például csak egy-egy sávban takarítják le a jeget, havat az autóról, hogy kilássanak. Ez nemcsak balesetveszélyes, hanem szabálysértésnek is minősül.

    A párás szélvédőért is ugyanúgy büntethetnek: a KRESZ ugyanis többek között kimondja, hogy aki a közúti közlekedésben részt vesz, köteles úgy közlekedni, hogy a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse, másokat közlekedésükben indokolatlanul ne akadályozzon, és ne zavarjon.

    Ha csak megállít a rendőr, a havas szélvédő legfeljebb a szabálysértés, ha viszont balesetet okozunk és az is közrejátszott abban, hogy ez bekövetkezett, hogy nem takarítottuk le megfelelően a szélvédőnket, akkor ez súlyos gondatlanságnak minősül, és extrém esetben még büntetőeljárás is indulhat ellenünk.

    Hirdetés

    A megváltozott időjárási körülmények más vezetési stílust is igényelnek.

    Sokan például nem figyelnek oda a követési távolságra, holott a féktávolság nagyon megnő a vizes, csúszós úton.

    A rendőrség emellett azt is tanácsolja, hogy ne a megengedett maximális sebességgel közlekedjünk, hanem lassítsunk le, hogy biztonsággal meg lehessen állni egy hirtelen szituációban.

    További fontos tanácsok:

    • Komoly kockázatot jelentenek a hulló levelek is, ugyanúgy csúsznak, mint a jég. Ilyenkor érdemes az előttünk már kijárt nyomvonalat követni, ami kevésbé lehet síkos.
    • Esőben óvakodni kell a pocsolyáktól is, korántsem biztos, hogy kis lyukról van szó.
    • Esőben is ajánlatos csökkenteni a sebességet, hogy a gumik rendesen ki tudják szorítani a vizet.”
    Forrás: penzcentrum.huNyitókép: MTI/Varga György


    MEGOSZTOM:

  • A rendőrség horror tetris challenge-dzsel figyelmeztet

    A rendőrség horror tetris challenge-dzsel figyelmeztet

    “Hiábavalónak tűnik minden erőfeszítés. Nem telik el úgy nap, hogy valaki ne halna meg az utakon. Egy gyerek, egy anya, egy apa, egy barát. Olykor egy nap többen is” – írja a rendőrség, a közleményben.

    “Idén már több mint 500 horrortörténetet tudnánk elmesélni.

    Majdnem mind megelőzhető lett volna.

    A helyszínre érkező kollégáink nem csak a szétroncsolt testeket látják, hanem a megroppant életeket is.

    Mert mindig ők a rossz hír vivői. Nem kellett volna így lennie…! – mormolják magukban, amikor a rájuk meredő könnyes szemekbe néznek. És igen, lehetett volna másképp is.

    És lehet is, ha jól választod meg a sebességet. Ha bekötöd a biztonsági övet. Ha elsőbbséget adsz. Ha kivilágítod az autót. Ha megfelelő gumit veszel. Ha nem ülsz ittasan az autóba. Ha nem taszítod le az előtted lévőt a pályáról. Ha nem szelfizel. Ha nem menetközben élőzöl…”

    Hirdetés

    Kép: police.hu


    MEGOSZTOM:

  • Autósként MegaPara, amúgy meg lenyűgöző ami Mohácsnál történt

    Autósként MegaPara, amúgy meg lenyűgöző ami Mohácsnál történt

    Az Index olvasója rögzítette a videót szombat délután, Baranya megyében, Mohács közelében.

    A mellékúton egyszercsak egy óriási szarvascsorda, azaz rudli szalad át.

    Ennyire közelről nem biztos, hogy át szeretnénk élni egy ilyet, a Mercedesz sofőrje el is kezdett finoman tolatni.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Fekáliával oltották a BMW-t

    VIDEÓ: Fekáliával oltották a BMW-t

    Meglehetősen erős és undorító külföldi videóra bukkantunk.

    Vélhetőleg kigyulladt egy BMW, a közelben volt egy szippantós autó, aminek a segítségével a tartályban lévő fekáliával kezdték oltani luxusautót.

    Az eredmény nem tudjuk, hogy elfogadható lett-e. A szag biztos sokáig emlékeztetni fogja a tulajdonost a tűzkárra.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • Nem bánt meg semmit, úgy éli az életét, ahogy akarja – reagált az orosz anya

    Nem bánt meg semmit, úgy éli az életét, ahogy akarja – reagált az orosz anya

    Nemrég írtunk róla, hogy egy orosz anya átengedte ovis kisfiának a kormányt 130 km/h sebességnél az autópályán.

    Komoly közfelháborodást váltott ki a videó világszerte, többek között a mi Facebook oldalunkon is.

    Ennyit reagált ezekre az anya:
    Nem bánt meg semmit, úgy éli az életét, ahogy akarja.
    „Büszke vagyok arra, hogy a fiam tud vezetni. Nincs törvény, amely kimondaná, hogy egy gyerek nem vezethet autót.” – állította a nő az interneten.

    A rendőrség nyomozást indított, a nő egyébként egy bérautós cégnél dolgozik.


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Mentették a Citroent. Csúnya vége lett, amin csak röhögni tudott a kamerázó

    VIDEÓ: Mentették a Citroent. Csúnya vége lett, amin csak röhögni tudott a kamerázó

    Nem sikerült a kisodródott Citroen mentése. A kötél elszakadt és az autó a mélybe gurult.

    Egyébként a felvétel előzményeit nem ismerjük, de egy ilyen kisodródásnál elég kis esély van rá, hogy egy ilyen meredek talajon képes megállni az autó, ha feltételezzük a lendületet.

    Minden esetre a kamerázó emberke reakciója elég megosztó lett a Neten.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • Végigkarcolta az autót a várban. Keresi a rendőrség

    Végigkarcolta az autót a várban. Keresi a rendőrség

    A férfi a budai Várban, az Úri utcában sétált péntek délután 16 óra 10 és 20 között. Az egyik ott parkoló autót egy kezében lévő szerszámmal végigkarcolta. A térfigyelő kamera mindezt felvette, a rendőrség most keresi.

    Hirdetés

    Aki a felvételeken látható férfit felismeri, személyazonosságával, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Buszsávban előz a kisteher, majd lezúzza olvasónk autóját

    VIDEÓ: Buszsávban előz a kisteher, majd lezúzza olvasónk autóját

    Most kaptuk olvasontól az ugyan nem mai, de tanulságos felvételt.

    A helyszín a 11. kerületi Bocskai út, ami három párhuzamos sávval rendelkezik, melyből a jobb szélső sáv buszsáv.

    A bal szélső sávból kezdett átsorolni a középsőbe, de egy kisteherautó szabálytalanul előzött éppen a buszsávban és teljesen érthetetlen módon beljebb sorolt egy sávot,

    ami számunka azért fura, mert észlelnie kellett volna az autót, aminek nekiment.

    Bőven mehetett volna még a buszsávban tovább, mert semmi nem állta útját a KRESZ szabályon kívül, amit láthatóan telibesz@rt alapvetően.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • A legmeggyőzőbb VIDEÓ, hogy akkor van elsőbbséged, ha megadják

    A legmeggyőzőbb VIDEÓ, hogy akkor van elsőbbséged, ha megadják

    „Ez egy jobbkezes kereszteződés.

    Jobbról szépen elmegy a teherautó, majd nyugodtan indulok és úgy 70-nel elszáguld a fehér halál.

    Ha nem vagyok észnél, már nem biztos, hogy gépelném soraim.” – írja olvasónk, /Lacibá/

    Kíváncsiak lennénk a Nissan szemszögéből erre az esetre.

    Aki egy ilyen jobbkezet benéz, ahol ilyen szinten bent van már az elsőbbségben lévő autó a kereszteződésben, annak nemigen kéne vezetnie.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Ember olyat védett, hogy ilyet még nem láttál. Ez reflex!

    VIDEÓ: Ember olyat védett, hogy ilyet még nem láttál. Ez reflex!

    A pillanat tört része alatt kellett döntsön a sofőr és jól döntött. Olyan manővert produkált, amivel el tudta kerülni az ütközést.

    A történte Thaiföldön történik. Az idióta autós piroson hajtott át, majd ezt egy zseniális manőverrel ki tudta védeni a kamerás autó vezetője és még irányítható is maradt a jármű alatta.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • Válasszátok meg kettejük közül ki november tahója! Buszsofőr Vs. Suzukis

    Válasszátok meg kettejük közül ki november tahója! Buszsofőr Vs. Suzukis

    1. versenyzőnk a hó eleji székesfehérvári buszsofőr.

    “László egy akkora buszos gyökeret vett fel, amekkorát a legismertebb prémiummárkák vezetői közt sem találnánk, még lámpással sem! Esélyes a Hónap Gyökere címre!”


    A 2. versenyzőnk ez, a cikk végi videón látható Suzukit vezető sofőr, akiről olvasónk küldte a felvételt tegnap este. Még friss, ropogós…

    „Türelmetlen barátunk szépen, szemben, ahogy a nagykönyvben meg van írva, áthajt Veszprém felé a Litéri 8-as főút körforgalmán.”

    Hirdetés

    KOMMENTBEN VÁRJUK, SZERINTED MELYIKÜK NOVEMBER TAHÓJA?


    MEGOSZTOM: