Szerző: bpiautosok.hu

  • Videón a szombati, sokkoló milánói trolibusz baleset, melynek halálos áldozata is van

    Videón a szombati, sokkoló milánói trolibusz baleset, melynek halálos áldozata is van

    Kukásautó és menetrend szerinti trolibuszjárat ütközött össze még szombaton Milánóban.

    Elképesztő sebességgel csapódott a kukásautó oldalról a buszba, ami a szemközti pályára áttért, ahol szerencsére nem jött éppen jármű, valamint kidöntött egy lámpát is.

    A balesetben egy olasz hírportál szerint egy nő elhunyt, aki a baleset után közvetlenül kómába esett, valamint 11-en megsérültek a buszon.

    A portál szerint a trolibusz nem állt meg a piros jelzésnél és ez okozta a balesetet.

    A helyi rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit, valamint a tömegközlekedési vállalat is belső vizsgálatot indított.
    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Elzárták az útját, elgurult a gyógyszere

    VIDEÓ: Elzárták az útját, elgurult a gyógyszere

    Még mellette sem szívesen parkoltunk volna, hiszen a sofőr – érthető indulatai ellenére – egy igazi dühöngő őrült, aki kezelésre szorul.

    Valahová nagyon siethet, aki így old meg egy ilyen helyzetet.

    Gyakorlatilag saját autóját is ronggyá törte azért, hogy kijusson a szorult helyzetből.

    Szerintünk legalább akkora gyökér – ha nem nagyobb -, mint az, aki ráparkolt.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Horrorkaravánnal tahóskodott az M0-ásról lehajtás után

    VIDEÓ: Horrorkaravánnal tahóskodott az M0-ásról lehajtás után

    Egy román „horror karaván”, az MO-ról lehajtva, a 7-es útra balra kanyaradó sávból, piros lámpánál jobbra kanyarodik. (szerencsére baleset nem történt, de megdöbbentő volt a látvány) – írja olvasónk

    Az, hogy milyen körülmények között szállítanak attól hangos a net állandóan, de hogy valaki ezt tetézze ilyen szintű pofátlansággal és szabálytalanságok sorával, az nem mindennapos.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Sorra fogják meg civilautóból a pofátlanokat a rendőreink

    VIDEÓ: Sorra fogják meg civilautóból a pofátlanokat a rendőreink

    A beleset-megelőzés, a rendőrség egyik hivatalos facebook oldala és a PoliceHungary YouTube csatorna posztolta ki azokat a jeleneteket egy videócsokorban, amikor civil autóval járöröznek és kiveszik a pofátlanokat, tahókat.

    A felvétel mindjárt egy záróvonalat átlépő robogóssal kezdődik, de nem kell félteni az autósokat sem…

    Azt gondoljuk, hogy a rendőrség részéről ez végre egy borzasztó hatékony módszer lehet az ilyen esetek visszaszorítására.

    Ennek van jövője! LIKE!!!

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Így néz ki közúton a sokak által csak valami koncepcióautónak hitt Tesla Cybertruck

    VIDEÓ: Így néz ki közúton a sokak által csak valami koncepcióautónak hitt Tesla Cybertruck

    Kereskedelmi forgalomban várhatóan 2021-ben kapható majd, de valaki már csapatja vele 🙂

    A durván 3 hete leleplezett monstrum most közúton közlekedve lett lencsevégre kapva.

    A Cybertruck egy platós pick up, ami 5,8 méter hosszú, 2 méter széles és 1,9 méter magas lett és természetesen a Teslához híven tisztán elektromos hajtású.

    Hirdetés

    Nem érzi még Musk! 🙂
    Lezúzott egy oszlopot:


    MEGOSZTOM:

  • Lopni tudott, vezetni kevésbé a lúzer tolvaj

    Lopni tudott, vezetni kevésbé a lúzer tolvaj

    A nógrádszakáli fiatalember falubelijétől akart autót lopni, de megzavarták. Nem adta fel, nem sokkal később egy kisáruszállítót sikerült elkötnie, de a rutin és az évek hiánya miatt Salgótarján közelében letért az útról a lopott járművel, ami felborult. – írja a 112press.hu

    A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2019. december 8-án 6 óra 40 perckor tett bejelentést a sértett, miszerint a nógrádszakáli családi háza előtt parkoló tehergépkocsiját ismeretlen személy ellopta.

    A szécsényi rendőrök a forrónyomos intézkedések eredményeképp beazonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 18 éves nógrádszakáli lakost.

    Hirdetés

    Fotó: 112press.hu

    A megalapozott gyanú szerint a férfi 2019. december 8-án éjszaka az egyik szécsényi ingatlan nyitott kapuján át az udvarra bement, és az ott nyitva hagyott gépjárművet be akarta indítani, de cselekménye közben megzavarták. A gyanúsított ezt követően a hajnali órákban Nógrádszakálban, egy ingatlan előtt parkoló nyitott tehergépkocsit – az abban hagyott indítókulccsal – beindított, és a tulajdonos engedélye nélkül azzal Salgótarján, Mátraverebély belterületén, majd Ludányhalászi irányába közlekedett. A település külterületén a férfi lesodródott az úttestről a járművel, melyet a helyszínen hátrahagyott.

    Fotó: 112press.hu

    A Szécsényi Rendőrkapitányságra előállított nógrádszakáli lakost a nyomozók két rendbeli jármű önkényes elvétele bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A baleset körülményeit a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.

    Fotó: 112press.hu
    Forrásés borítókép: 112press.hu


    MEGOSZTOM:

  • Akár 1,6 milliós bírság lehet a vége! Tartsd ezt szem előtt

    Akár 1,6 milliós bírság lehet a vége! Tartsd ezt szem előtt

    Akár 1,6 millió forintra is megbüntethetik azt, aki megfelelő téli abroncs nélkül indul síelni, de a hóláncra is nagyon figyelnek a hatóságok.

    A penzcentrum.hu olvasóját Ausztriában kapcsolták le, és a rendőrök észrevették, hogy nem jó a hólánc az autója kerekeire – csak a szerencsén múlt, hogy nem jött a csekk. A Pénzcenrtrum összeszedte, mik a szabályok a környező országokban.

    Magyarországon egyelőre nem kötelező téli gumiabroncsokat tenni a személyautókra, és nem is büntetik meg azt, aki még a legnagyobb havazásban is – a pénztárcájuk helyett maximum az életükkel játszanak ezek a sofőrök.

    VIDEÓ: A hólánc így nem ér semmit…

    Azért azonban keményen büntethetnek, ha például nem megfelelő a világítás a gépjárművön: ha pedig mondjuk azért okozunk balesetet, mert a nem szabályos fényszórónk elvakított valakit, akkor még egy büntetőeljárás is kinézhet.

    Azért is repülhet a csekk, ha valaki nem takarítja le rendesen a jeget, havat az autóról: ugyanis a KRESZ többek között azt is kimondja, hogy mindenki köteles úgy közlekedni, hogy ne veszélyeztessen másokat.

    Azt pedig lehetetlen tagadni, hogy kifejezetten veszélyes úgy vezetni, hogy csak egy sávban látunk ki az ablakokon, vagy nem jégtelenítjük a visszapillantónkat. Ebben az esetben is indulhat büntetőeljárás ellenünk, ha balesetet okozunk! Sőt, nem elég letisztítani az ablakokat, tükröket: a párásodás elleni védelemről is gondoskodni kell, ami legalább olyan fontos, mint a jégtelenítés.

    itthon sem a téli kerék, sem a hólánc nem kötelező, ehhez hozzá is vannak szokva a magyar autósok. Ellenben azt kevesen tudják, hogy a legtöbb környező országban ez egyáltalán nem így van: keményen büntetnek, ha télen is a nyári abroncsokon furikázunk, vagy nem megfelelőek a kerekek, a hólánc.

    "Azt tudtam, hogy kötelező a téli abroncs, de nem aggódtam emiatt, mert amúgy is fel szoktam rakni, nem akarok balesetezni. Még nem jártam autóval Ausztriában, de azt tudtam, hogy hólánc is kell az autóba. Nem igazán értek hozzá, úgyhogy megvettem a legolcsóbbat, amit találtam, gondoltam,ugyanolyan mindegyik"
    - mesélte a a penzcentrum.hu olvasója a portálnak, aki hatalmasat tévedett. És sikerült méretben nem passzoló hóláncot vennie, amit nyugodtan be is rakott a kocsiba, mielőtt útra kelt.

    Az egyik pihenőnél kiszedtek a rendőrök, és miután ellenőrizték az iratokat és a gumikat, kérték a hóláncot is. Előszedtem, és az egyikük vadul elkezdte csóválni a fejét: felvilágosított, hogy ez így olyan, mintha nem is lenne nálam hólánc, hiszen használni nem tudom azt, ha baj lenne.

    Szerintem csak azért nem kaptam 35 euró (11 500 forint) körüli bírságot, mert látták rajtam, hogy totál nem értek hozzá. Gyorsan beszaladtam a kútra venni egy olyat, ami jó, ők pedig megvártak. De nem kukacoskodni akartak: inkább a biztonság miatt ragaszkodtak hozzá, hogy legyen láncom
    - idézte fel a sítúrára induló olvasó, akinek így csak 25 eurója bánta a kalandot.

    De legalább most már biztosan jó lánccal közlekedik. Az osztrákoknál egyébként a téligumi hiányáért is 35 euró a büntetés enyhébb esetben - ha pedig balesetet okozunk, akkor ez 5000 euróra (több mint 1,6 millió forintra) is felkúszhat, plusz a jogi következmények.

    Hirdetés

    Ezekben az országokban kötelező:
    Ha ránézünk a térképre látható, hogy szinte minden környező országban kötelező legalább a téli kerekeket felrakni az év ezen időszakában. Ausztriát ugye már kitárgyaltuk, de a horvátoknál is legalább a hajtott tengelyen évszaknak megfelelő abroncsokat kell használni (emellett hóláncot és hólapátot is kell tartani a kocsiban). Szerbiában is hasonló a helyzet, kell hólánc és téli abroncs is, ahogyan Szlovéniában is ez az előírás (plusz a hólapát). A cseheknél is kötelező a téli abroncs, hóláncot pedig a kijelölt helyeken kell használni - így nyilván annak is lennie kell.

    Vannak olyan országok, ahol ugyan nem kötelező a téli gumi, de cudar időben M+S jelölésű kerekeket kell feltenni. Ezek a hiedelmekkel ellentétben nem téliek, csak sár és hótűrők (Mud+Snow), de az alapanyaguk más, mint az igazi téli gumiké, és kevésbé lamellázott a felületük. Ellenben a mintázat elvezeti a havat és a sarat, jobb tapadást biztosítva a zord időben is. Ha nem is télit, de ilyeneket kell használni például Szlovákiában, és elvileg Ausztriában is legalább ezeket kell felszerelni.

    És persze akadnak olyan országok is, amelyekben - hazánkhoz hasonlóan - nem kötelező a téligumi, csak ajánlott. Ilyen például Lengyelország, és Románia, valamint Ukrajna is.

    Forrás: penzcentrum.hu


    MEGOSZTOM:

  • Sajnos még messze a nyár, de a Balaton északi partjára könnyebb lesz eljutnunk

    Sajnos még messze a nyár, de a Balaton északi partjára könnyebb lesz eljutnunk

    Ugyanis a Balatonfűzfőt, Balatonakarattyát és Balatonkenesét elkerülő, 2,4 kilométer hosszú, 2×1 sávos új út elkészült.

    A csomópont új gyűjtő- és elosztósávokkal épült meg az M7-es autópálya jobb és bal oldalán. A projekt több mint 7,3 milliárd forintból valósult meg a Duna Aszfalt Kft. és a Hazai Építőgép Társulás Zrt. közös munkávájal.

    Hirdetés

    A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) beruházásában új körforgalmi csomópont is épült a 710. számú főút és a 7205. jelű utak találkozásánál. – írj a magyarepitok.hu

    A beruházást megelőzően a folyamatosan növekvő forgalom az M7-es autópálya Balatonaliga előtti szakaszán, a balatonvilágosi lehajtónál, valamint a balatonakarattyai körforgalomnál a nyári csúcsidőszakban jelentősen feltorlódott.

    A fejlesztésnek köszönhetően az autósok mostantól az M7-es autópályáról közvetlenül tudnak a nagy kapacitású 710. számú főútra fel- és lehajtani.

    A projekt keretében megépített ágak a Budapest-Balatonfűzfő útirányt biztosítják mindkét irányban.

    Mostantól a Balaton északi partjára indulók jóval kényelmesebben és gyorsabban érhetik el úticéljukat.

    Ezzel enyhül a csúcsidőszakban eddig állandósult torlódás okozta probléma, valamint csökken a balesetveszélyes helyzetek kockázata.


    MEGOSZTOM:

  • Fotók: M0 felejtős az M7-től, az M5 felé

    Fotók: M0 felejtős az M7-től, az M5 felé

    Kb 1 órája súlyos, kamiont érintő baleset történt az M0-áson, az M7 felől, az M5 irányába, Diósd előtt.

    Aki teheti kerülje az M0-ás ezen szakaszát.

    Fotó: Bakos Zoltán (M1-M0-M3 Autópálya Információ FB csoport)
    Fotó: Bakos Zoltán (M1-M0-M3 Autópálya Információ FB csoport)
    Hirdetés

    Fotó: Bakos Zoltán (M1-M0-M3 Autópálya Információ FB csoport)
    Borítókép: Fotó: Bakos Zoltán (M1-M0-M3 Autópálya Információ FB csoport)


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Rosszul lett, hatalmasat ugratott a floridai sofőr

    VIDEÓ: Rosszul lett, hatalmasat ugratott a floridai sofőr

    Rosszul lett egy sofőr Floridában, az irányítás nélkül maradt Toyota hatalmasat repült. – szúrta ki a videót az origo.

    A rendőrség mérései szerint az autó 42,5 métert repült, míg – csak összehasonlításul – a Wright fivérek az első repülésük során 37 méterig jutottak.

    A Toyota egy autókereskedés udvarára repült, a landolás után két SUV-t is összetört. A sofőr, akinek se a nevét, se az életkorát nem közölték, nem sérült meg.

    Hirdetés

    2 térfigyelő rögzítette az esetet.
    Egymás után sorrendben:


    MEGOSZTOM:

  • Olvasónk története: Alu létra esett le az M0-áson a kisteher platójáról

    Olvasónk története: Alu létra esett le az M0-áson a kisteher platójáról

    Olvasónk, Csaba írt nekünk egy esetről, ami még november közepén történt az M0-ás autóút jobb pályáján, a 60-as km. után.

    Az ő és a mögötte jövő autót kapta el egy alu létra darabja.

    A helytelenül rögzített létra egy kisteherautóról zuhant le, aminek a sofőrje észrevette az esetet (sok esetben észre sem veszik) és megállt.

    A két festő srác sápadtan, remegő hangon kérdezte meg:

    Ugye nem sérült meg senki? – írja Csaba.

    Nem, de nem rajtuk múlott, hanem a szerencsén. Ha valaki gondatlanság miatt személyi sérülést, vagy akár halált okoz, ott már kevés a sajnálat és a remegő hang.

    Óriási a tét, fogjátok fel!

    Lehet az jégdarab, ami az autódra ráfagyott hó miatt, ha lerepül, akkor komoly tragédiát is okozhat, vagy egy rosszul rögzített tárgy a járműveden – ha abból következően történik baleset, mert hanyag voltál, nem gondoltad, hogy baj lesz belőle,
    AZ GONDATLANSÁG!
    „Ezeket a darabokat szedte össze az útfentartós, akit a kiírt segélytelefonszámon kihívtunk.”
    „Az én céges kocsim első rendszáma fogta fel az egyik, az úton előttem haladó kocsi kereke által felvert aludarabot, el is repült. A tartója összetört.”

    30 perc múltán kijött a pályakezelőtől a kolléga, 20 perc keresés után megtalálta az M0 mellett az első rendszámomat.
    Csak az, meg a tartó sérült, de kaptam betétlapot. Mint a másik fehér Kia vezetője is. Neki a lökös fényezése sérült meg picit.”

    A KIA is aránylag olcsón megúszta

    Hirdetés

    „A legborzasztóbb az volt, ahogy a leállósávon állt a 2 kocsink.
    Mi a szalagkorlátt mögött…, fújt a szél, meg nagy volt a teherforgalom”

    „Óriási szerencsénk volt, de azóta kerülöm a nullást!”

    A héten, szintén az M0-áson, egy román autószállító trélerről esett le egy rámpa, amelyen 14 autó ment át. A járművekben anyagi kár keletkezett.


    MEGOSZTOM:

  • Visszatart a szemeteléstől, ha a rendszámot rányomtatják a csomagolásra?

    Visszatart a szemeteléstől, ha a rendszámot rányomtatják a csomagolásra?

    A telegraph írt róla, hogy angliai farmerek vetették fel az ötletet, mivel a földjeik közelében lévő gyorséttermek szemete valósággal elárasztja a környéküket.

    A Meki azt reagálta, hogy az általuk használt csomagolóanyagok 80 százaléka újrahasznosítható, minden éttermük mellett rengeteg szemetes van, ahova kidobhatnák a vásárlók az üres papírdobozokat.

    Sajnos hazánkban is szokás a szemetelés.

    Téged visszatartana ez?

  • VIDEÓ: Éppen vettél volna egy Teslát? Nem fogsz! :)

    VIDEÓ: Éppen vettél volna egy Teslát? Nem fogsz! 🙂

    Napjainkban a leggyakrabban felmerülő téma az autózásban az elektromos autózás.

    Előnyei és hátrányai egyarán vannak, mert tény, hogy egyelőre még igencsak másféle szemlélet szükséges ahhoz, hogy valaki rászánja magát arra, hogy elsődleges autónak eletromos autót válasszon.

    Az alábbi videón az látható, hogy egy „pár darab” Tesla éppen arra vár, hogy fel tudjon végre töltődni.

    Sokan már az autómosást is meggondolják, ha 3-4 autó áll éppen előttük 🙂

    Akinek van ideje, számolja meg hány darab Tesla van a videón! Kellemes időtöltést és várjuk kommentben az eredményeket… :))

    Hirdetés

     


    MEGOSZTOM:

  • Elbukott az elrendelt PÁV-on, végleg eltilthatják a vezetéstől

    Elbukott az elrendelt PÁV-on, végleg eltilthatják a vezetéstől

    Gyalogátkelőhelyen gázolt el egy idős asszonyt egy negyvenöt éves Nógrád megyei nő. Mivel a baleset körülményei miatt elrendelt pályaalkalmassági vizsgán járművezetésre alkalmatlannak találták, ezért az ügyészség a járművezetéstől való végleges eltiltását indítványozza és pénzbírság megfizetésére kötelezné vádiratában. – írja a 112press.hu portál

    A Balassagyarmati Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat egy negyvenöt éves, Nógrád megyei nővel szemben, aki figyelmetlensége miatt nem vette észre a gyalogos-átkelőhelyen áthaladó idős nőt és elütötte őt.

    A vád szerint a nő 2019. július 09-én, reggel 9 óra körül, Balassagyarmaton, a városközpont felé vezette személygépkocsiját kifogástalan nappali látási viszonyok mellett. Az út mindkét irányban egy-egy sávból állt, a vádlott menetiránya szerint bal oldalon egy áruház volt. Az áruházhoz vezető út előtt balra kanyarodó sáv, az után pedig táblával jelzett gyalogos-átkelőhely volt.

    A zebrát a gépjármű vezetője óvatlanul közelítette meg, figyelmét ugyanis egy előtte kanyarodó gépkocsi kötötte le, ezért későn észlelte, hogy az áruház oldalától egy idős nő már elindult a zebrán.

    A vádlott a gyalogost csupán akkor vette észre, amikor autója közvetlenül a gyalogos-átkelőhelynél volt, és a gyalogos  – közel 10 métert haladva a zebrán – már csaknem átért a túloldalra.

    Fotó: 112press.hu
    Hirdetés

    A vezető ekkor ugyan fékezett, azonban a balesetet nem tudta elkerülni. A személygépkocsi jobb első részével elütötte a sértettet, aki az úttestre zuhant, és a baleset következtében nyolc napon túl gyógyuló combcsonttörést szenvedett el.

    A Balassagyarmati Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat egy negyvenöt éves, Nógrád megyei nővel szemben, aki figyelmetlensége miatt nem vette észre a gyalogos-átkelőhelyen áthaladó idős nőt és elütötte őt.

    Hirdetés

    A baleset oka az volt, hogy a vádlott a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen áthaladó gyalogosnak nem adott elsőbbséget, holott azt a helyet, ahol a gyalogosoknak elsőbbsége van, járművel csak fokozott óvatossággal és mérsékelt sebességgel szabad megközelíteni úgy, hogy a vezető az elsőbbségadási kötelezettségének – a szükséghez képest megállással is – eleget tudjon tenni.

    A Balassagyarmati Járási Ügyészség a vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabását és – mivel a baleset körülményei miatt elrendelt pályaalkalmassági vizsgálat a nőt a biztonságos járművezetésre alkalmatlannak találta – a közúti járművezetéstől végleges hatállyal történő eltiltását indítványozta vádiratában.

    Forrás és borítókép: 112press.hu


    MEGOSZTOM:

  • Óriási arcok vannak egy kapuvári parkolócégnél

    Óriási arcok vannak egy kapuvári parkolócégnél

    A HVG egyik olvasóját nem kicsi meglepetés érte ma.

    Egy kapuvári parkolóban, fizető övezetben hagyta autóját, miután parkolójegyet vett és szabályosan leparkolt.

    „A kocsihoz visszatérve láttam, hogy „mikuláscsomag” van az ablaktörlő alatt. Először meglepődtem, majd dühöngtem, dohogtam (magamban), majd jött az igazi meglepetés!”

    Szerintem hatalmas jófejség! – tette hozzá.

    A helyi parkolási társaság mikuláscsomagján lévő cetlin az volt olvasható, hogy:

    „Ho-ho-ho-ho… Jegyváltásért jár a csoki” – mellette egy csokimikulás és egy szaloncukor volt.

    Hirdetés

    Fotó: Mohos Péter/Facebook
    Forrás/borítókép: hvg.hu


    MEGOSZTOM: