Például egy piros furgonos idióta, aki szembefordul veled arról a helyről, ahonnan aztán végképp nem várnád.
Már a gondolat megszülését is büntetnénk, a kivitelezésért pedig azonnali jogsibevonás járna szerintünk. Mentség nemigen van az efféle direkt szabályszegésre.
„Nem igazán akartam hinni a szememnek, amikor szembe került velem a furgon. Találkoztam már több szabálysértéssel,de ezt nagyon pofátlannak gondolom.” – írja olvasónk.
Hirdetés
Mikor és hogyan vehetik el a jogsidat? Sajnos nem ennyire egyszerűen, pedig sokakra ráférne… 🙁 Cikkhez kapcsolódó jogi magyarázat itt:
„Az Andrássy útról kanyarodtam be a Rózsa utcába, ahol a szervíz úton közlekedőknek van egy elsőbbségadás kötelező táblájuk.
Nem az első ilyen eset ebben a kereszteződésben. Itt az ember figyeli, hogy jön-e a kerékpár úton valaki, van-e gyalogos, megtolnak-e hátulról, stb…” -írja olvasónk.
Sajnos itt megint az úgynevezett „A” oszlop kitakarására gyanakszunk, anélkül, hogy mentegetnénk a hibázó autóst.
Százszor leírtuk, hogy a fejetekkel tekintsetek ki jobbra, majd balra, mert ez, a felvételen látható szitu, típikusan ennek hiányára vezethető vissza. Roppant tanulságos, egyben szerencsés eset.
A kamerás autóban ülő úr indulatai egyébként érthetőek.
Megállt bennünk az ütő, mikor először láttuk ezt a felvételt.
A Citroenben utazó(k)nak talán ez volt a második születésnapjuk.
A 2×1 sávos, forgalmas főutakon mindig kockázatos a balra kanyarodás. Sok ráfutásos baleset történik amiatt, mert a baleset okozója nem számít megálló, vagy lassító gépjárműre azon a szakaszon.
Lengyel körforgalomban támadt rá egy kamionra egy zavart férfi. – írja az origo.hu
A férfi kitépett egy közlekedési táblát, és azzal támadt rá a kamionra, miközben azt kiabálta, hogyez az én városom, itt én parancsolok.”
A kamionban két orosz ült, a támadásban nem sérültek meg. A férfi egyébként úgy került a helyszínre, hogy nem sokkal korábban ellopott egy autót, fizetés nélkül próbált vele tankolni egy kúton, majd pont ebben a körforgalomban hagyta ott az út közepén.
A rendőrök a pszichiátriára szállították a férfit.
Mai napon (2020.01.29) délután 14:15 körül Budapesten a XXII. kerület Nagytétényi úton lévő körforgalomban egy idősebb hölgy szembe ment a haladási iránnyal, ezzel veszélybe sodorva a szembe jövő járművek vezetőit és saját magát is.
Ahogy a képeken is látszik, a szembe jövő autó vezetője próbálta elmagyarázni a hölgynek, hogy nem jó irányba halad, de ezt láthatólag nehezen akarta megérteni. (Ezt a gesztikulációjából is jól ki lehetett venni.)
Olvasónk fotója
Végül sikerült rávenni, hogy tolasson vissza és induljon a megfelelő irányba. – írja olvasónk
Olvasónk fotója
Hirdetés
Sajnos sűrűn elképedünk, hogy ilyen KRESZ tudással aktívan vezetnek közöttünk emberek. Félelmetes ez a teljesítmény is.
Egy ideális világban minimum egy kötelező továbbképzésen lenne a helye a hölgynek.
Sok ilyen sztorit láthattok naponta Budapest útjain sajnos.
Ebben az esetben az alapproblémán felül az is baj, hogy olvasónk teljesen vétlen félként szívta meg majdnem az előzménytől teljesen függetlenül az esetet.
A büntetőfékes jelenség itt sem maradt el, ami miatt baleset esetén akár közúti veszélyeztetéssel fogják vádoni a terepjáró sofőrjét.
Szamarak és juhok százai akadályozták a forgalmat a romániai A2-es autópályán kedden, mivel egy pásztor az autópálya Duna-hídján terelte át nyáját. – írja és szúrta ki a videót a HVG.
Az autópálya-rendőrség hivatalból vizsgálatot indított a juhász ellen, aki bekapcsolta autóján a vészvillogót és így kísérte a nyájat az autópályán – írta a Mediafax hírügynökség.
Az 50 éves Konstanca megyei férfit az állatok autópályára tereléséért és gépkocsivezetőként is megbírságolták:
összesen 4350 lejt (307 ezer forintot) kell fizetnie az autósok és az állatok életét is veszélyeztető átkelésért.
„Az elsőnél figyeljétek a zöld lámpát a jobb szélén, bőven szabadot jelez már egy ideje, ha nem figyelek, lehet, hogy pont belecsattanok.” – írja olvasónk.
A videón látható második eset nem sok magyarázatot kíván. Ezerszer leírtuk már de újra:
HA ELCSESZTED A LEHAJTÓT, VAGY A SÁVOT, AKKOR NE KAPKODJ, MERT NAGYON FOGOD BÁNNI KÉSŐBB, MIKOR VÁRNI KELL A HELYSZÍNELŐKET!
Dunaharasztiban az Alsó-Duna soron egy személyautó csúszott a Dunába. Szerencsére nem ült benne senki. – írja a katasztrófavédelem.
A helyszínre riasztották a szigetszentmiklósi hivatásos tűzoltókat, illetve a főváros búvárszolgálatát, akik drótkötél segítségével a járművet a vízből partra vontatták.
Húsvétkor merül fel leggyakrabban, de valójában egész évben aktuális a kérdés, hogy alkoholfogyasztás után mennyi idővel lehet leghamarabb autóba ülni. Illetve, hogy a kávéivás valóban meggyorsítja-e a kijózanodást.
A részegség – szakszerűbben: alkoholos befolyásoltság – megállapítása történhet a véralkoholszint alapján. Ilyenkor a vénás vér etilalkohol-tartalmát vizsgálják. A gyakorlatban legtöbbször nem ezt, hanem a légalkoholszintet mérik – ez történik, amikor megszondáztat a rendőr.
Mivel Magyarországon zéró tolerancia érvényes, már egy kis mennyiségű alkohol kimutatásának is komoly következményei lehetnek, súlyosabb esetben pedig a jogosítványát is elveszítheti az ittas vezetésen kapott sofőr. Ezért nem árt, ha tisztában vagy vele, mennyit kell várnod, hogy az elfogyasztott alkohol teljesen kiürüljön a szervezetedből.
Mennyi idő alatt ürül ki az alkohol a szervezetből?
Az alkohol felszívódását számos tényező befolyásolja. Leginkább az, hogy milyen töménységű italt fogyasztottál, mennyi alkoholmentes folyadékkal kísérted, mennyit ittál és mennyi idő alatt.
Emellett az is jelentősen befolyásolja az alkohol felszívódásának és kiürülésének sebességét, hogy ivás előtt mennyi idővel ettél, vagyis mennyire van teli a gyomrod. Sőt, az sem mindegy, mit ettél, a nehezebb, zsírosabb ételek ugyanis lassítják az alkohol felszívódását. (Ez azonban nem jelenti azt, hogy kevesebb alkohol kerül a véredbe, csak a felszívódás üteme lassabb!.) De az is számít, hogy nő vagy férfi alkoholizál, az előbbiek szervezete ugyanis kevesebbet termel a szesz lebontásában részt vevő alkolhol-dehidrogenéz (ADH) enzimből.
Az ökölszabály
Ökölszabályként azt szokták mondani, hogy 1 óra alatt az egészséges máj 10 testsúlykilogrammonként 1 gramm alkoholt bont le. Ez azt jelenti, hogy egy 60 kilós ember szervezete 6 gramm, egy 100 kilósé pedig 10 gramm alkoholt bont le óránként. De hogy ne legyen ennyire egyszerű, a túlsúly nem számít bele ebbe a képletbe.
Tehát például egy alapvetően 60 kiló körüli férfi, akin 30 kiló súlyfelesleg van, nagyjából ugyanannyi idő alatt bontja le az alkoholt, mint egy 60 kilós normál testalkatú férfi.
Végső soron tehát mennyi ideig tart az alkohol teljes kiürülése?
Az alkohol, ha éhgyomorra fogyasztod, kevesebb mint 10 perc alatt megjelenhet a véredben. Ha viszont jól bevacsorázol, főleg valami zsíros, nehéz ételből, akkor akár 90 percig is eltarthat, amíg a véralkoholszinted eléri a maximumot. Ezután – persze, csak ha nem iszol tovább – fokozatosan csökken a szervezetedben jelen lévő alkohol mennyisége.
Reméljük, ez alkoholmentes sör – Fotók: Pixabay
A kiürülés során az emberi szervezet átlagosan 7-10 gramm alkoholt képes lebontani, így 0,15 ezrelékkel csökken óránként a véralkoholszint. De mennyi alkohol van a különféle szeszesitalokban?
Ezt az alábbi táblázatban foglaltuk össze:
Alkoholos ital (1 dl)
Alkoholtartalom (gramm)
Sörök
3-6
Borok
8-15
Likőrök
15-20
Tömény italok általában
32
Pálinkák
32-40
Rumok
36-50
Forrás: BRFK/Police.hu
A fenti ökölszabály alapján tehát egy átlagos – 70 kilós – embernek 2 dl tömény ital elfogyasztása után kb. 6 óra 20 percre van szüksége a teljes kiürüléshez. A Police.hu vonatkozó adatai között azonban ennek az italmennyiségnek a lebontása egy ilyen súlyú embernél kb. 8 óra. Ez is alátámasztja – amit már említettünk korábban is -, hogy rendkívül nehéz pontosan megbecsülni az alkohol kiürülésének időtartamát.
A kávé tényleg segít?
Népszerű – és újra meg újra felbukkanó – vélekedés, hogy a kávé gyorsítja az alkohol lebontását, és így elősegíti a kijózanodást. Ez azonban nem igaz. A kávé hatására az ember éberebbnek, élénkebbnek érzi magát, de egyáltalán nem mérsékli az alkohol hatását.
Ez azért veszélyes, mert így a kávé abba a hamis illúzióba ringatja a spicces vagy részeg embert, hogy nincs is (annyira) berúgva. Miközben az alkohol hatása változatlanul fennáll, vagyis például a reakcióidő továbbra is ugyanolyan lassú, mint a kávéfogyasztás előtt volt. De mivel józan(abb)nak érzi magát az illető, előfordulhat, hogy meggyőzi magát: nyugodtan beülhet a volán mögé. Sőt, a kávé még fokozhatja is az alkohol hatását. Mivel mindkettő dehidratál, az alkohol mérgező hatása ilyenkor fokozottabban jelentkezik.
Tehát soha ne várd tehát a kávétól, hogy segít hamarabb kijózanodni – a másnaposság leküzdésénél azonban valóban jó szolgálatot tehet. Ha pedig arra vagy kíváncsi, hogyan lehet igazán jó kávét készíteni, a megoldás egy színvonalas barista képzés lehet.
A vezetőülésbe pedig csak akkor ülj be, ha biztosan eltelt elég idő, hogy az utolsó csepp alkohol is kiürüljön a szervezetedből. Ha rezeg a léc, inkább vegyél igénybe sofőrszolgálatot, vagy hívj egy taxit.
Vissza a jövőbe-rajongók figyelem: már nem üresben vesztegel a film ikonikus időgépének kerekeket adó autó, a Delorian DMC-12-es – írja az index.hu a Cnet alapján.
A márka évtizedek óta parkolópályán pihent, azonban egy 2015-ös törvénymódosítás a remény fényszóróját vetette a DeLoreanre: az USA egy törvényben enyhített a korlátozásokon, és megengedte autógyártóknak, hogy évente gyárthassanak 325 darab olyan autót, ami nem felel meg a modern előírásoknak.
Hirdetés
Ez jó hír volt a DeLoreannek, hiszen az már a maga idejében se nagyon felelt meg az akkori előírásoknak (pl. több utas is beszorult, mert nem volt jó az elektronika). Az amerikai útbiztonságért felelős ügynökség (NHTSA) azonban nem fektette le a törvény betartatásának kereteit, így elhúzódott a Brown doki időgépének főnixi szárnyalása.
Egészen mostanáig, hiszen az NHTSA meghúzta a rajtvonalat, és kiadták a minimális követelményeket, amiknek az öreg autóknak meg kell felelniük. Ehhez mindössze az kellett, hogy egy kvázi autós céh, a SEMA beperelje a szövetségi hivatalt.
Egyelőre még csak egyesbe váltottak, így nem indulhat padlógázzal a gyártás. a módosításnak még több szerven is át kell mennie, így hónapok telhetnek még el, mire egy új régi DeLorean DMC-12-es legurulna a gyártósorról. A gyártó új motort és kényelmi felszerelést igényel de a külsőt mindenképp eredeti formájában hagynák.
Forgalomból kivont Renault-val próbált elmenekülni a közúti igazoltatás elől egy fiatal férfi Győrben, de ütközött egy másik személygépkocsival. Kiderült, hogy nem csak a gépjármű papírjai nem voltak rendben. -írja a 112press.hu
Fotó: 112press.hu
Győrben, a Szent István úton akarták igazoltatni a rendőrök egy hatósági jelzés nélküli, Renault típusú személygépkocsi vezetőjét 2020. január 26-án 15 órakor.
A járművezető – a rendőri megkülönböztető jelzéseket figyelmen kívül hagyva – Abda felé próbált elmenekülni az őt követő szolgálati gépkocsi elől.
Néhány száz méter megtétele után a rendszám nélküli autó, egy előtte forgalmi okból lassító személygépkocsi hátuljának ütközött, ezért megállt. A rendőrök elfogták a járművet vezető férfit, majd ellenőrizték őt és az autóját.
Ennek során kiderült, hogy a 23 éves helybéli sofőrt a Győri Járásbíróság a járművezetéstől eltiltotta, a járművét pedig a forgalomból kivonták.
Az intézkedők az autó átvizsgálásakor kábítószergyanús anyagmaradványt találtak.
Fotó: 112press.hu
Hirdetés
A férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol vele szemben drogtesztet alkalmaztak, ami többféle kábítószerre is pozitív eredményt mutatott.
A nyomozók a férfit – őrizetbe vétele mellett – kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, illetve vele szemben szabálysértési eljárást is kezdeményeztek.
Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot.