melyben egy érdekes momentumra hívta fel olvasónk a figyelmünket 🙂
A sors viccének éljük meg, de valójában komolyan rámutat a véletlenül elkapott képsor a sajnálatos valóságra, ami a közlekedési morál alacsony szintjét jelzi.
A videó első képkockáin, a gyalogátkelőn, a szabad átkelést jelző zöld jelzés ellenére suhan át, a képen keresztül egy szürke Mercedes SUV. Szerencsére nem történt baleset 🙂
Minden esetre ezúton is kívánunk Boldog Nőnapot Minden Kedves Hölgy olvasónknak!
Januárban 566 lízingszerződést kötöttek és több mint másfélmilliárd forint finanszírozást folyósítottak az állami támogatással megvásárolható hétüléses autókra. – írja a kreszvaltozas.hu Írják továbbá:
A nagycsaládosok autóvásárlási programjának tavaly júliusi indulásától január végéig 3436 kérelem érkezett a Magyar Lízingszövetség tagvállalataihoz, ebből 3037 darabot már jóváhagytak. „2384 esetben a finanszírozási szerződés is megszületett.
A lízingcégek összesen 6,75 milliárd forint finanszírozással járultak hozzá az új hétüléses autók megvásárlásához a nagycsaládosoknak. A finanszírozott összeg a program rajtja óta megvett autók esetében átlagosan 2,83 millió forintot tett ki!” – emelte ki Tóth Zoltán a Magyar Lízingszövetség főtitkára, hozzátéve: alacsony az elutasítási arány, ami egyrészt mutatja, hogy a programban finanszírozásért fordulók döntő többsége hitelképes, valamint, hogy a lízingcégek sem szigorítottak a feltételeiken.
A szakember arra számít, hogy a következő időszakban is megmarad a jelentős támogatott kereslet a hétüléses autókhoz szánt lízingkonstrukciókra. „A programot minden érintett sikeresnek tartja. Annak érdekében, hogy ez így maradjon, a Magyar Lízingszövetség, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége (Gémosz) illetékesei folyamatosan konzultálnak a kormányzati döntéshozókkal” – fogalmazott a főtitkár. (A nagycsaládosok autóvásárlási programját a kormány a családvédelmi akcióterv keretében vezette be 2019 júliusában.
Ennek keretében – 2022. december 31-ig – az erre jogosult három- vagy többgyermekes családok a legalább hétszemélyes, új személygépkocsi vásárlása esetén a vételár felét, maximum 2,5 millió forint – vissza nem térítendő – állami támogatást kaphatnak, ami mellé finanszírozás is igénybe vehető. )
A Matricáról, ami „elvileg kötelező”, de a nem felragasztásáért, vagy levétele eseténi szankcióról nincs tudomásunk:
A kormány az autóvásárlási támogatásért cserébe azt kéri, hogy a családok helyezzék el a programot népszerűsítő matricát az új, legalább hét személyes autójuk hátsó szélvédőjén – mondta Novák Katalin államtitkár múlt pénteken. A 444 viszont csütörtökön már arról ír, hogy a kormány honlapján tegnap megjelent „Matrica felhasználási útmutató” szövegéből az derül ki, hogy ez nem egy kérés, sokkal inkább feltétele a kedvezményes vásárlásnak. Ezt írják a tájékoztatóban:
Ez a használati útmutató segítséget nyújt a márkakereskedőknek, illetve azoknak a nagycsaládosoknak, akik a legalább hétszemélyes, új autójuk megvásárlásához igénylik a Családvédelmi Akcióterv részeként a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását. A kedvezményt ebben az arculati kézikönyvben meghatározott útmutatás alapján lehet matrica felhelyezésével érvényesíteni.
Az útmutatóban arra is kitérnek, hogyan kell majd helyesen felhelyezni a matricát:
Tudod, hogyan működik az intelligens sebességszabályzó?
Az EU tavalyi döntésének megfelelően 2022 májusától csak olyan gépjárművek gördülhetnek le a szerelőszalagokról, melyek – egyéb újdonságok mellett – intelligens sebességszabályzóval vannak felszerelve.
Az intelligent speed assistance (röviden: ISA) alapvetően a gépjármű navigációs rendszerére, valamint a beltérben elhelyezett, előre tekintő kamerára épít.
A GPS beazonosítja a gépjármű pontos helyzetét és automatikusan társítja a hozzá tartozó sebességértéket, míg a kamera a táblákat és a közúti jelzéseket felügyeli.
Amennyiben az infók alapján a sofőr gyorsabban hajt a megengedettnél, a rendszer hangjelzést ad, és gázelvétellel, azaz a beáramló üzemanyag mennyiségének csökkentésével, s nem pedig fékezés útján lassítja majd a járművet. Ez finom, kezelhető lassulást jelent mindenki számára.
Hirdetés
Persze, ha a sofőr mindenképpen gyorsabban akar haladni, mint amennyit a technika „javasol”, akkor ezt könnyen megteheti, például úgy, hogy erőteljesebben a gázpedálra lép.
Az EU szabályozás alapján ugyanis az ISA „nem akadályozhatja a járművezetőket annak lehetőségében, hogy a járműnek a rendszer által beállított sebességét túllépjék”. Alaphelyzetben – tehát amikor elindulunk az autóval – a sebességszabályzó automatikusan be lesz kapcsolva, ugyanakkor a rendszer kikapcsolható.
Történt ugyanis, hogy valaki – minden bizonnyal tévedésből – A Dobó utcából behajtott a Céhmesterek udvarába ott, ahol elvileg csak a gyalogosok közlekednek.
Eddig még nem is lenne semmi különös a történetben, de ezt követően az ott álló, meredek lépcsősorra is ráhajtott a sofőr, és ez jelentette a végállomást.
Egy éppen ara járó olvasónk este 10 óra környékén látta a lépcsőn ragadt autót. – írja az egriugyek.hu
Hirdetés
Hozzátették: „Azt azért szívből reméljük, hogy nem sérült meg senki, és hogy az autót is sikerül helyrehozni. ”
De, ha egyszer áll a sor, akkor tiszteld már meg a másikat azzal, hogy nem vagy „paraszt”!
Neki is ugyanolyan fontos az ideje, mint neked és a nagybevásárlásnál sem állsz elé a kasszánál.
„A héten kétszer jártam az M0-áson az M6-tól az M5 felé. Mindkét alkalommal találkoztam olyan autóssal, aki úgy gondolta, a bólyákkal, terelőoszlopokkal lezárt terület (a belső sáv) neki lett kialakítva. Szerintem a civl autós rendőrök itt bármikor tudnának ilyen pofátlanokat elkapni.” – írja olvasónk.
„A tegnap késő esti performance! Egy WV Mol Limo szépen követte a villamost a Széchenyi tér alagutba, majd az S kanyarnál fenn akadt…” – írja olvasónk.
Sajnos több ilyen esetet láttunk már itt és a város sok más pontján. Nem igazán értjük, hogy hogyan lehet benézni az ilyen helyeket.
Folyamatosan próbáljuk minden lehetséges eszközzel hangsúlyozni, hogy bármilyen módon is közlekedsz, mindig arra figyelj, amit éppen csinálsz.
A videó ékes bizonyítéka annak, hogy a telefonnyomkodás konkrétan öntudatlan zombivá tesz, aki még a dudaszóra sem igazán reagál.
Ráadásul még a forgalmat is teljesen megzavarja a magatartásával, mert a gyalogátkelő közelében Dani, a kamerás autós nyilván komolyan vette az átkelési szándékot, aminél fontosabb volt a pötyögés.
Reggel posztoltuk a pofátlan(tan)ító rendőrségi videó 9. részét, ha lemaradt volna róla valaki.
Most egy „Őt aztán pofátlanításra ajánljuk” című videót szeretnénk mutatni nektek a múlt hétről
„Péntek délutáni angyalföldi, komótos, de azért haladós forgalmat megunó tahó barátunk megmutatta, hogy az AUDIsokat sem kell félteni: Megtalálta a lelki egyensúlyát 50%-ba a parkolóhelyeken – 50%-ban a biciklisávban 60-70km/h-val…. Csak gratulálni tudok a teljesen indokolatlan manőverhez, amivel nyert talán három autót…” – írja olvasónk, a felvétel készítője.
Megjelent a rendőrség 9. pofátlan(tan)ító új, továbbra is nagy sikerű videója.
Ebben az epizódban is vannak különleges esetek, de több, kötelező haladási irányt látszólag direkt semmibe vevő figura is lencsevégre lett kapva, aztán szétbüntetve.
A felvételek között van babakocsit toló anyuka is, akit nem igazán akart egy autós átengedni a gyalogátkelőn. Ilyen esetben nem mentség az, hogy a szemből érkező autó takarásában volt a gyalogos. Sokkal figyelmesebben közelítsétek meg a gyalogátkelőket!
A lezúzott autó gazdája túl sokat nem tehetett ez ellen. Ilyen a sors. 🙁
A teherautó sofőrje valószínű nem ivott reggel kávét, az autós meg rosszkor volt rossz helyen.
„Konténeres teherautósunk irányjelez. Gondoltam majd átjön ha megindul a sor, de nem. Őt nem zavarta hogy ott áll egy autó, így szépen meghúzta az elejét. Épp mondtam is kollegámnak is, hogyha két kocsival előrébb én állok, akkor most én vagyok annak a szerencsétlennek a helyében. Emberünk vagy nem ivott reggel kávét, vagy nem fordul a nyaka.” – írja olvasónk.
Aki követi az oldalt tudja, hogy közlekedési eszköztől függetlenek a posztok.
Viszont tény, hogy a legtöbbször azt halljuk, hogy a cikázó, gyors, kiszámíthatatlan manőverek miatt haragudnak sokan a bringásokra, robogósokra.
Ezek a járművek tény, hogy más mozgásúak, mint az autók és jobban kell rájuk figyelni,
de amennyiben a videón látható eset nem történne meg 5 percenként a forgalmas részeken, akkor talán kevesebb lenne a kerékpárosokat érintő baleset.
Autósok!
Ezért járjatok nyitott szemmel!
A felvételen látható autósnak gratula, szerencséje volt talán, hogy nem hirtelen indult el a zöld jelzésre, de mindenképpen gratulációt érdemel! Respekt!
A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa legutóbbi ülésén eldőlt az új déli Duna-híd kérdése is. Vitézy Dávid, a Budapesti Fejlesztési Központ vezérigazgatója bejegyzésében részletezte az új híddal kapcsolatos terveket azok után, hogy a közfejlesztési tanácsban Fürjes Balázs államtitkár felkérésére a Budapest Fejlesztési Központ nevében részletesen bemutatta a híd és a kapcsolódó utak terveit, a belvárosi forgalomcsillapítással való összefüggéseket, a villamosfejlesztések hálózati koncepcióját és a Galvani híd mellett szóló érveket. – írja a portfolio.hu
Hirdetés
Kép: Vitézy Dávid / Facebook
A Galvani híd és a hozzá csatlakozó körút a belváros elkerülésével köti majd össze a városba nyugatról és délkeletről befutó sugárirányú főútvonalakat és autópálya-bevezető szakaszokat. Az új kapcsolat tehermentesíti a túlzsúfolt a Könyves Kálmán körút – Rákóczi híd útvonalat, és lehetővé teszi, hogy a belváros átfogó közúti forgalomcsillapítása is egyidejűleg megtörténjen, hisz jelentős közúti forgalmat vehet át az új híd nyomán a Rákóczi és Petőfi híd a belvárosi hidakról, elsősorban az Erzsébet hídról.
Arra is emlékeztet Vitézy, hogy a Galvani híd tervezésére nemzetközi tervpályázatot írtak ki, melyet a világhírű holland UNStudio méltán nyert meg.
„A tervpályázatban a közlekedési szakértői munkacsoport vezetőjeként vehettem részt, szerintem kiváló terv győzött, ezért is örülök, hogy a híd és a kapcsolódó utak tervezését a Budapest Fejlesztési Központ és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. folytathatja a csütörtöki döntés nyomán” – írta.
A felmerült aggodalmakra is kitért a BFK vezére. Az egyik aggály az volt a Levegő Munkacsoport és a Magyar Kerékpárosklub részéről, hogy a tervezett új közúti kapacitások új forgalmat is generálnak, ha egyidejűleg nem történik forgalomcsillapítás a belvárosban, illetve megjegyezték, hogy a csillapítás az új hídtól függetlenül is lehetséges, nem kell minden intézkedéssel erre várni.
Kép: Vitézy Dávid / Facebook
Mindkettővel egyetértek és ami ennél fontosabb, az FKT döntése is világosan ezzel egybevágó:
a Főváros és a Kormány is egyetértett abban, hogy az Új Duna-híd teljes belvárosi forgalomcsillapítási potenciálját a híd megnyitása idejére teljeskörűen kiaknázó intézkedési terv és forgalomtechnikai módosítások előkészítése szükséges a Főváros részéről, beleértve az érintett bevezető utak belső szakaszainak (így például az Üllői út belső szakaszának) forgalomcsillapítását.
Az Üllői út azért is jó példa ezügyben, mert a Galvani híd átadása után nagyobb mérvű forgalomcsillapítás szükséges, de addig is van mit tenni: a metrópótlás után a ma kialakított buszsávokat már nem érdemes visszaadni a közúti forgalomnak, e téren is egyetértettünk az FKT ülésén.
Az észak-csepeli, újbudai és Soroksári út menti városfejlesztési potenciál kiaknázásán túl fontos cél, hogy az új híd minimum 37 ezer, de az említett kísérő forgalomcsillapítási intézkedésekkel akár 50 ezernél is több autóval csökkentheti a belváros napi autóforgalmát. Ez levegőminőség-javítási és klímavédelmi szempontból is fontos célkitűzés – mutat rá.
A tervezés első lépésétől fogva szem előtt tartjuk, hogy az új Duna-híd és a kapcsolódó körút városi főútként működjön: szintbeli csomópontjai legyenek, zebrákon lehessen keresztezni és ne csupán közlekedési folyosó, hanem a környező városrészek fejlődését, a kiterjedt rozsdaövezetek átalakulását szolgáló tengely legyen – sorolta a célokat a közlekedési szakember.
A környezeti szempontokat szem előtt tartva és a helyi lakosok elvárásainak eleget téve végleg kikerült a lehetséges változatok közül a Határ út menti kiserdőt hosszában végig felszínen átszelő megoldás – nyugtatja a helyieket Vitézy, majd hozzáteszi: a nyomvonal-vizsgálatok nyomán az FKT ez év végéig hozhat döntést a Galvani hídhoz Pesten csatlakozó útfejlesztések nyomvonaláról, hogy a körút elérhesse az Üllői utat.
Az 51-es úton Majosháza és Áporka között az egyenesben a Suzukis gondolta megelőz engem, de aztán az előzés közben úgy gondolta jól halad, belefér még az előttem levő.
Végül is belefért…” – írja olvasónk, aki a felvételt készítette.
Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot.