Egy kanadai autós teljesen kiborult attól, hogy előre kellett fizetnie egy automata kútnál.
A férfi ritkán látható dührohamot kapott, ütötte-vágta, sőt meg is rugdosta a kutat. Megérte, a brandoni rendőrség most rongálás miatt keresi – ehhez a lakosság segítségét kérték.
A Baleset-megelőzés posztolta ki, hogy Németországban 2020. április 28-tól hatályos német KRESZ (StVO) egyik új szabálya az oly jól ismert „holt teres” balesetek megelőzését tűzte ki céljaként.
„Ezekben az esetekben többnyire a jobbra kanyarodó tehergépkocsi (ritkábban autóbusz) egy előtte elhaladni szándékozó gyalogost, vagy kerékpárost üt el, és a következmények többnyire igen súlyosak: gyakran a gyalogos, vagy kerékpáros halálával végződik.
Kép: Baleset-megelőzés / Facebook
Az új szabályok értelmében a 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömegű gépjármű vezetője biztonsági okokból lakott területen belül jobbra, csak „lépési sebességben” kanyarodhat.
A szabályt azokban az útkereszteződésekben kell megtartani, ahol az úttesten, vagy az úttest mellett kerékpáros közlekedésre, vagy az útkereszteződésben gyalogos áthaladására számítani lehet.
Azaz a lakott területen belüli útkereszteződések többségében, ritkábban lakott területen kívül is.
Hirdetés
A lépési sebesség valójában inkább kocogási sebességnek felel meg, mert 7-11 km/h közötti értéket jelent. Aki a szabályt megszegi, 70 euró pénzbírságra számíthat, továbbá 1 büntetőpontot kap, melyet a vezetői engedély nyilvántartásban rögzítenek, alaphelyzetben két év időtartamra.
A miniszteri indoklás szerint annak a járművezetőnek, aki a jobbra kanyarodás megkezdése előtt lépési sebességre csökkenti járműve sebességét, mindenképpen észlelnie kell az útját keresztező gyalogosokat és kerékpárosokat (még a visszapillantó tükrök holttere esetén is), ezáltal az ilyen jellegű, többnyire rendkívül súlyos kimenetelű balesetek teljes mértékben megelőzhetők.
Elgondolkodtató megoldás és magyarázat, talán nálunk is megérne egy misét…!” – írja a Baleset-megelőzés Facebook oldal
A 8-as főúton, Városlődnél nyírták a növényzetet a Magyar Közút Nonprofit Zrt. emberei, amikor a baleset történt.
Egy autós fékezés nélkül rohant bele az előtte álló autóba. Utóbbin utánfutó is volt, amely teljesen megsemmisült. Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia.
Az autósokat a Magyar Közút Nonprofit Zrt. emberei állították meg, miközben kollégáik a növényzetet nyírták. Csakhogy az egyik autós nem állt meg, belerohant a szabályosan várakozó autósba. – szúrta ki az Origo.
Az álló autón utánfutó volt, amely a karambolban gyakorlatilag megsemmisült.
Hirdetés
Az utánfutón volt egy ipari fűrész, amely az ütközéstől a magasba repült,és csak centikkel esett le a forgalmat irányító férfi mellett.
Egészen elképesztő fedélzeti kamerás felvétel került ki a Facebookra. A helyszín igazából mindegy is.
Egy piros lámpát benézni komoly kockázatokkal jár, de ritka az, hogy ekkora szerencséje legyen a „résztvevőknek”…
A kék, szabályosan közlekedő autós, akinek köszönhetően nem történt baleset, konkrétan úgy ledermedt, hogy jó pár másodpercig állt az út közepén.
Ilyenkor az embert hirtelen hatalmas stressz éri, ami miatt egyáltalán nem árt félreállniés utána folytatni tovább az utat. Sajnos az eset nem egyedi! Aki követi az oldalunkat, az tudja, hogy erre Budapest utcáin mekkora az esély. Sajnos nagyon nagy! 🙁
A CBC információi szerint a kanadai Burlingtonban, a Queen Elizabeth Way-en kapták el azt a 19 éves vezetőt, aki a 100 és 110 km/órás szakaszon 308 km/órás sebességgel futott bele a traffipaxba. A rendőrök alig akarták elhinni, sokan ilyet még nem is láttak, ezért természetesen hamar előkerítették a gyorshajtót. – szúrta ki a Vezess
Az ilyen tettnek komoly következményei vannak. 10 ezer dolláros bírság mellett akár hat hónap börtön is járhat érte, de bevonhatják a jogosítványát is két évre.
Ezek mellett apuka se lehet boldog, hiszen az autó legalább 7 napig a rendőrségi telepen fog pihenni majd. Ott lesz ideje lehűlni a száguldás után.
Az előzményeket egyébként sokszor jogosan firtató olvasóinknak ajánljuk ezt a cikket.
Gépkocsizó dunakeszi járőröket állított le a bejelentő, és kért tőlük segítséget egy út közepén ordítozó és járművet öklöző férfi miatt. – írja a police.hu
A 2-es számú főút gödi szakaszán egy osztrák hatósági jelzésű tehergépkocsival közlekedett a 43 éves P. Gábor 2020. május 8-án 9 óra 30 perc körül, amikor megelőzött egy másik, Vác felől Dunakeszi irányába haladó kamiont, majd bevágott elé.
Kipattant a járműből, hangosan ordítozott és ököllel püfölte a megállított kamion ajtaját.
A rendelkezésre álló adatok szerint a sofőrök útja a végső elszámolás előtti percekben többször keresztezte egymást. P. Gábor – az utastérben kisbabájával – balról többször megelőzte a kamiont, cikázott előtte, majd hirtelen bevágott elé és állóra fékezve kényszerítette indokolatlan és hirtelen megállásra. Az utat elfoglaló, keresztben álló járművek miatt pedig feltorlódott a szintén megállni kényszerülő többi autós.
P. Gábor beismerte a bűncselekmények elkövetését. Elmondása szerint felbőszítette, hogy a kamionos fékezésre kényszerítve sorolt be elé, letörte az egyik tükrét, majd továbbhajtott.
Ezt akarta megbosszulni és számon kérni. Viselkedését kialvatlanságával és ingerültségével magyarázta.
Hirdetés
A Váci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti veszélyeztetés bűntettének, és garázdaság vétségének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást P. Gábor ellen, és intézkedtek vezetői engedélyének bevonására.
Lezártak a rendőrök két forgalmi sávot az Erzsébet híd Pestről Budára vezető oldalán kedd reggel, mert egy ember ül a híd pillérén – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Dobó Katalin azt mondta, hogy a forgalom egy sávon halad, torlódásra kell számítani.
Olvasónk fotója
A BKK tájékoztatása szerint a forgalmat mindkét irányból elterelik.Csak a BKK-járatait engedik át,melyek jelentősen megnövekedett menetidővel közlekednek. A környéken jelentős torlódásra számítsanak.
A Bartók Béla úton és a Tétényi úton nemrég elvégzett kerékpárosbarát átalakításokról kéri a környéken közlekedők véleményét a BKK. A társaság folyamatosan figyelemmel kíséri az áprilisban átadott ideiglenes kerékpársávok és a hagyományos forgalmi sávok használatát és dönt a szükséges korrekciók elvégzéséről. – írja a BKK.
Most társadalmi egyeztetést indítottak az új, már elkészült, Bartók Béla úti és Tétényi úti biciklisávval kapcsolatban
A Budapesti Közlekedési Központ a már elkészült, Bartók Béla úti és Tétényi úti biciklisávval kapcsolatban kíváncsi a környéken közlekedők véleményére: mennyire tartják biztonságosnak az új közlekedési rendet, és milyen további észrevételeik vannak a fejlesztéssel kapcsolatban.
Hirdetés
A kérdéssor ezen a linken érhető el, az érintettek véleményét, megjegyzéseit 2020. május 31-ig várják. A BKK és a fejlesztéseket kivitelező Budapest Közút folyamatosan figyelemmel kíséri a bringasávok használatát és dönt a szükséges korrekciók elvégzéséről. A kérdőív kitöltésével ezt a munkát segíthetik a felmérésben résztvevők.
A felvételt a 13. kerületben, a Béke út – Gyöngyösi utca kereszteződésben készítette olvasónk fedélzeti kamerája.
A fehér autós reflexből, a fekete autó hatására, nem pedig a lámpát figyelve indulhatott meg
és az végképp meglepetésként érhette, hogy az teljesen szabálytalanul, elé bevágva, balra is el fog kanyarodni, a tiltó tábla ellenére.
Biztosak vagyunk benne, hogy a fekete autó sofőrje hálás, hogy nem törte a gyönyörű új autóját sz@rrá a fehér autós, akire tényleg egy rossz szava sem lehetett volna, pláne ezt a felvételt visszanézve.
Az ilyen arcokról mi nem merjük 100%-ig kijelenteni, hogy tudatosan elnézett balra és a felé száguldó autó előtt bement a villamospályára, majd megvárta a jobbról érkező autót és utána hajtott tovább.
Mivel egy igazi gyökérrel van dolgunk, lássunk be, azt is bele lehet látni a videóba, hogy telefonált és se lát, se hall módon egyszerűen oroszrulett módjára kihajtott, a piros jelzés ellenére.
„Szombat este, a II. Rakoczin, Halásztelek felé haladva, a fekete audis
a körforgalom előtt előzésbe kezdett és nem vette észre a közeledő körforgalmat, így a szembe sávból behajtva repült ki belőle a szomszédos benzinkútra.
A sofőr állítólag elhyagyta a baleset helyszínét, a közeli zárva lévő kocsma előtt találták meg a mentősök vérző fejjel, a helyiek elmondása szerint…”
Súlyos baleset történt Füzesabonynál: árokba hajtott autójával egy feltételezhetően ittas apa és két gyermeke, a szülőt életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.
A teteje felgyűrődött, az oldala teljesen összetört, alkatrészei pedig szanaszét szóródtak a szántóföldön annak a bordó autónak, amellyel ma délután egy 38 éves, valamint annak 4 és 2 éves gyermeke árokba csapódott Füzesabonynál.
A gépjárművel az egyik kanyarban borultak fel a 33-as főúton, többször megpördültek. Míg a gyerekek könnyebb sérülésekkel megúszták a balesetet, édesapjukat mentőhelikopterrel szállították kórházba életveszélyes sérülésekkel.
„Két kisgyerek volt, az egyik a kocsiban, a másikat 50 méterrel arrébb találtam meg, ahogy sírt, az apukájuk meg a másik oldalon volt, kirepülve a kocsiból”
Ezek a felvételek nem is dühítőek igazán. Arra ott vannak a sajnos szokványos, mindent magasról lesz@ró videók, amiknek tucatjait posztoljuk. Legutóbb pl. EZT!
De ezt tényleg nem lehet megérteni! Ő az a fajta, aki vergődik önmagában? Nem tudja igazán eldönteni, hogy most merje, vagy ne merje? Erőt gyűjt? Mi a fene történik azokban a másodpercekben, amíg várja a sorát?
Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot.