Nem akart ő rosszat. Csak nem voltak szerencsések a körülmények. 🙂
Lehet, hogy ez a munka nem neki való 🙂 Nem egy, nem két autót elintézett a bevásárlókocsi-rendező munkatárs, egy külföldi parkolóban. Az egészet felvette egy kamera…
Budapest, 7. kerület Dohány utca, pontos dátum és idő a felvételen látható.
„A Tisztelt úriember a 40 tonnás betonkeverő volánja mögött úgy gondolta, hogy jól móresre tanít és maximális fékezést hajtott végre, miután szabálytalanul kihajtott elém, amit enyhe kürtjelzéssel jeleztem, hogy a manöverét balesetveszélyesnek éreztem.
Válaszul ki is kiabált az ablakon: „Jó a dudád te bmw-s köcsög?„
Úgy gondolom jelen esetben nem sokon múlott a baleset és a sofőr gyakorlatilag fegyvernek használta 40 tonnás jármüvét, ami egy ütközés esetében valószínűleg azt eredményezte volna, hogy totálkárra tört volna az autóm amire rengeteg időt, pénzt és energiát fordítottam.” – írja olvasónk, László
A vezess.hu cikkében olvasható egy eset, ahol egy autóst közúti baleset gondatlan okozásával vádolt meg az ügyészség, egy nem hétköznapi és kicsit sem egyértelmű balesetben.
A történet röviden a következő:
Egy fociedző (Misi), egy nyertes meccs után vidáman tartott hazafelé, színjózanul, éppen a főúton megengedett 90 km/órás sebességgel haladt, amikor utolért egy hűtődobozos utánfutót vontató kamiont.
Utóbbi éppen lassított, az edző Opelje lendületben volt, kissé balra húzódott, és az egészen enyhén kanyarodó úton ameddig ellátott, üres volt a szemközti sáv előtte. Előzésbe kezdett. – írja a vezess. Írják továbbá:
Későn vette észre, hogy miért fékezett a kamion
Mivel az utánfutós járműszerelvény éppen lassított, Misi Astrája pedig lendületből érkezett, pár másodperc alatt a kamion orra mellé ért. Gyakorlatilag ekkor derült ki számára a fékezés oka: egy másik, az általa megelőzött kamion előtt erőteljesen lassító ponyvás teherautó kezdett folyamatosan indexelve balra kanyarodni.
Egyből rátaposott a fékpedálra az edző, de az Opel belecsapódott a teherautó oldalába. Ennek rutinos sofőrje a fékcsikorgásra szintén próbálta elkerülni az ütközést, fékezés közben jobbra kapta a kormányt, amivel végül saját magát sodorta bajba. Olyan 20 km/órás sebességgel nekihajtott egy út széli akácfának, eltört a kulcscsontja, beütötte a kezét és összeszedett pár kisebb zúzódást.
Misi a fejét és a kezét ütötte meg, de neki szerencsére csak nyolc napon belül gyógyuló sérülései voltak. A teherautó vétlen, és végül leginkább rosszul járt vezetője miatt Misi kihívta a mentőket, a megelőzött kamion vezetője pedig a rendőröket.
A vád: közúti baleset gondatlan okozása
Az órákig tartó helyszínelést hónapokig tartó nyomozati szak követte, ahogy a jogásznyelv hívja ezt az időszakot, aminek a végére a szakértők letették a vizsgálati eredményeket az asztalra. Eszerint Misi Opelje 65-70 km/órás sebességgel csapódhatott bele a 35-40 km/órás tempóval kanyarodó teherautóba, végül 18-22 km/órás sebességgel ütközött a fának. A balesetben egy ember szenvedett 8 napon túl gyógyuló sérülést, a teherautó sofőrjét pár nappal az eset után Misi és a felesége is meglátogatta az otthonában, és az edző bocsánatot kért tőle.
Hirdetés
Természetesen ez nem változtatott azon, hogy a 29 éves férfit megvádolta az ügyészség közúti baleset gondatlan okozásával. Misi a Vezess hozzá forduló olvasóinak jogi tanácsokat adó Janklovics Ádám ügyvédet bízta meg a védelmével.
A vád szerint a fő probléma az volt, hogy a személyautó vezetője nem győződött meg róla, hogy miért fékez az általa megelőzendő utánfutós kamion.
Ha nem kezd bele a fékező jármű előzésébe, nyilvánvalóan nincs baleset. A bíróság szerint Misi megszegte a KRESZ 34. § (4) bekezdés a) pontját, ezért első fokon felelősnek mondta a vádlottat.
Ez a közlekedési szabály az előzésről szól, az idézett pontja szó szerint a következő: „Csak jobbról szabad előzni (…) azt a járművet, amely a balra bekanyarodási szándékot irányjelzéssel jelzi, és az úttesten a 31. § (1) vagy (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően helyezkedik el”.]
Másodfokon is változott a döntés, jogerősen pedig teljesen más ítélet született
Misi és az ügyvédje fellebbezett a döntés ellen, amit azon egyszerű állításra alapoztak, hogy a KRESZ sehol nem tiltja fékező jármű előzését. Márpedig szerintük ennyi történt.
Ítéletében a másodfokon eljáró bíróság kiegészítette a korábbi döntést. Kimondta, hogy a személyautós idézte elő ugyan a vészhelyzetet azzal, hogy nem győződött meg az előtte haladó jármű folyamatos fékezésének az okáról. Plusz megállapította, hogy a balesetben megsérült teherautós is hibás, ugyanis a balra kanyarodása előtt nem győződött meg róla, hogy valaki megkezdte-e a járműve előzését. A vádlott és védője ezt sem fogadta el, végül nekik lett igazuk.
A jogerős ítéletet meghozó harmadfokú bíróság felmentette Misit a közúti baleset gondatlan okozásának vádja alól, magyarán bűncselekmény hiányában mindenféle büntetés nélkül távozhatott a bíróság épületéből.
Hirdetés
Fontos állításokat tartalmazott az ítélet indoklása. A személyautós szabályszerűen kezdett előzésbe, egyrészt mert a fékező jármű megelőzése nem tilalmazott, másrészt nincs olyan közlekedésjogi kötelezettség, amely a megelőzendő jármű előtti forgalmi helyzet „feltételezésére” vonatkozna.
Ezzel szemben a teherautós szabályszegését helyben hagyta a jogerős ítélet.
Forrás:vezess.hu Borítókép: illusztráció, a fotónak nincs köze a balesethez. (Fotó: Donka Ferenc)
Nem szerénykedett, halmozta a szabályszegéseket a fekete Mercedesz sofőrje, amikor az M0-son haladt, olvasónk leírása szerint tegnap este, 20:10 perckor, a körgyűrű keleti szakaszán, Vecséstől az M5-ös felé.
Önmagán kívül egy sor másik embert is veszélyeztetett a gyorsabb előrejutásért.
Balról szabálytalanul, a nem létező sávban, kis híján a füves területre sodródva, aztán jobbról, a műszaki (leálló) sávban hajtott végre előzési manővert a sofőr.
Amikor visszasorolt a kamion elé, az sem volt gyenge, tekintettel arra, hogy éppen egy szabályosan, előzésből visszatérő autóssal kis híján összeütközött.
A lehető legnagyobb természetességgel, hosszan, irányjelzővel előre jelzve a manővert – mintha az bármire mentség lenne – hajtott be balra a körforgalomba a sofőr, akinek maximum talicskát engednénk vezetni a jövőben…
Az sem tűnt fel neki, hogy egy ML Merci (ami nem kicsi) balról, szabályosan közlekedett az orra előtt a körforgalomban.
Az egészben az a pláne, hogy semmit nem nyert az idiótája, hiszen ugyanúgy a kamerás autó elé ment vissza. Valahol egyébként ez még rémisztőbb, mert minden arra utal, hogy neki ez a manőver teljesen természetes volt.
Olvasónktól, Vitortól kaptunk egy tegnap délután, M1-esen rögzített felvételt. A rajta látható történetet megint nehezen akartuk elhinni…
Nem elég, amit látunk, a felvételen hallatszik, hogy Viktor azt is látta a tükörben, ahogy megfordulnak a helyes irányba az autópályán, miután rossz irányba hajtottak fel arra.
„Küldök egy megdöbbentő tegnapi felvételt, 17h39-kor készült az M1-es autópálya Budapestről kivezető szakaszán, ahol két autós jött szembe az autópálya szélén, majd a tükörből láttam, hogy egy szép nagy „U” kanyarral megfordulnak és ismét a jó irányba mennek”
Legutóbbi autópályás videónknál megdöbbenve tapasztaltuk, hogy a kommentelők talán nagyobb része elfogadhatónak tartotta azt az esetet. :-()
Megpróbáltuk megmagyarázni azt, ami a felvételen történik, de nem tudtuk.
A történet a csepeli Weiss Manfréd úton játszódik.
Klasszikus délutáni dugóban állás.
Első körben a fehér autós türelmetlenségében kitekint (a záróvonalat átlépve), hogy mennyire hosszú a sor… Emiatt önmagában ezt a videót biztos nem tettük volna közzé.
Ami viszont ezután történik, azt teljességgel érthetetlen patkányság.
A fekete A-Merci sofőrje egy, azaz egy darab autóval óhajtott előrébb kerülni a dugóban, ezért a nagy sebeséggel szemből jövőkre és a záróvonalra fittyet hányva megelőzte az egy darab autót, aki meglepettségében látszik is, hogy kicsit elrántja a kormányt jobbra, attól tartva, hogy az autója bal elejét elkaszálja az idióta…
Számunkra ő a „csepeli dugók hőse”, aki tanúbizonyságot tett az óriási IQ szintjéről :(((
Két gépkocsivezető vált saját magatartása áldozatává Budapesten 48 órán belül. Inkább vélt, mint valós sérelmüket torolták meg más közlekedőkön, mindkét helyzetben koccanásos balesetet előidézve. – írja a police.hu
Autójukat büntetésből fékezték le ahelyett, hogy szilaj indulatukat igyekeztek volna megzabolázni.
Fotó: police.hu
Az első eset a XVII. kerületben történt május 11-én kora délután.
Egy buszsofőr tett bejelentést, elmondta, hogy egy személyautós elé vágott, majd minden ok nélkül csökkentette a tempóját, azaz: gyakorlatilag állóra fékezte a kocsit a busz előtt.
– A busz nem tudott megállni a féktávolságán belül vészfékező autós mögött, így nekiütődött – mondta Némethné Szaitz Johanna őrnagy, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közlekedés-baleseti osztályának vezetője. – A történteket a fedélzeti kamera rögzítette, a helyzet kialakulását a szemtanú járművezetők írták le. A buszsofőr elmondta, az ütközést megelőzően a KRESZ által szabályozott és megengedett módon használta elsőbbségét, a Pesti úton egy autóbuszöbölből kanyarodott ki a személykocsi elé. Néhány méter megtétele után arra lett figyelmes, hogy ugyanez a kombi a párhuzamos közlekedésre alkalmas út belső sávjában kigyorsított a busz mellett, majd elé vágott, és befékezett.
A sofőr, a 30 éves budapesti N. Dániel tagadta, hogy büntetőfékezésről lett volna szó. Elmondása szerint a jobbra tartási kötelezettségének eleget téve húzódott ki a külső sávba.
A manővert alig befejezve azonban egy kutyát észlelt a járda mellett, és megrémült, hogy az állat elé fog ugrani, ez késztette vészmegállásra.
A busz kamerafelvételén láttuk a hivatkozott állatot, annak felbukkanása azonban nem szolgálhatott mentségül a befékező számára.
A gazdája pórázon vezette, az is látszott, hogy a kutya fegyelmezetten halad a füvön, semmi jel nem mutatott arra, hogy az út felé tartana, és képes lenne beszaladni az úttestre.
A másik eset május 13-án játszódott le a Rákóczi hídon. Hiába a higgadt hajnali óra, itt is felment a pumpa, ezúttal egy idős férfinál.
– Ezt a szituációt is rögzítette a vétlen autós fedélzeti kamerája – folytatta Némethné Szaitz Johanna őrnagy. – A kocsi mint kés haladt a belső sávban Buda irányába. Azért döntött a belső sáv használata mellett, mivel balra szándékozott volna kanyarodni, tehát jó előre „besorolt” a majdani továbbhaladását szolgáló sávba, és nem ment a megengedett legnagyobb sebességgel.
Hirdetés
Ezzel semminemű szabályba ütközőt nem tett, nem beszélve arról, hogy esetleges kihágásának elbírálása kizárólag a hatóságok jogköre. Azonban másként ítélte meg egy közlekedőtársa, aki a külső sávban elhaladt az autó mellett, majd irányjelző használata nélkül bevágott elé, és azonnal lefékezett. Ugyanaz játszódott le, mint a rákoskeresztúri ráfutásos balesetnél.
A hátul haladó nem tudott megállni, és nekiütközött a vészfékező gépjárműnek. A 67 éves budapesti K. László nem tett vallomást, a látottak alapján azt valószínűsítjük, hogy a másik autós szerinte poroszkálós haladása ösztönözte cselekedetére: bosszúból fékezett be előtte.
Fotó: police.hu
A két büntetőfékező ellen a BRFK közúti veszélyeztetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. Mindketten szabadlábon védekeznek, ám sem a további kihallgatásokra, sem a bírósági tárgyalásra nem érkezhetnek saját maguk által vezetett autóval.
Fotó: police.hu
– A törvényalkotó meglehetős szigorral bünteti az efféle veszélyeztető magatartást – magyarázta Némethné Szaitz Johanna őrnagy. –
A szándékos, beláthatatlan kimenetelű balesetek előidézésére alkalmas, indokolatlan, bosszú motiválta fékezés nem szabálysértési, vagy vétségi, hanem a legsúlyosabb, bűntetti alakzatba esik. Így a kiszabott szankciók a legsúlyosabbak.
A mellékbüntetés is igen komoly egy autós közlekedésre berendezkedett sofőr számára: a rendőrségnek ezekben az esetekben nincs mérlegelési lehetősége, a vonatkozó kormányrendelet értelmében a gyanúsított vezetői engedélyét azonnal elvesszük.
Az eljárás időtartama alatt a vétkesnek nincs módja azt visszakapni, bíróság dönt a vezetéstől való eltiltás idejéről. Ha a veszélyeztető magatartásával összefüggésben felmerül, hogy pszichésen alkalmatlan a vezetésre, később szigorított körülmények között kell számot adnia képességeiről.
Hirdetés
Pályaalkalmassági vizsgálat során kell bizonyítania, hogy birtokában van az adott kompetenciáknak, és képes a közlekedéssel járó nyomást, a gyakorlatlanabb vagy éppen pont a rámenősebb közlekedők által előidézett helyzetek okozta pszichés igénybevételt felelősen helyén kezelni.
A KRESZ nem véletlenül fogalmazza meg, hogy közlekedni csak járművezetésre alkalmas állapotban lehet. Elsőként ezzel kapcsolatban mindenki az ittas vagy tudatállapot-módosító szerek által kiváltott bódult állapotra gondol, ezeket a behatásokat a jogszabályok egyértelműen büntetni rendelik.
A járművezető szubjektív, de felelős önvizsgálata szükséges ahhoz, hogy felmérje fiziológiai vagy lelki alkalmasságát, mielőtt volánhoz ül. Tragédiához vezethet, ha valaki elalszik vezetés közben, ugyanígy halált okozhat, ha túlontúl felpörgetett, rossz döntésekre sarkalló idegállapotban vesz részt a közlekedésben. Emberek vagyunk, óhatatlanul végbemennek bennünk lelki folyamatok, ha sérelmesnek, méltatlannak gondolunk egy helyzetet.
Lehet egészen rút dolgokat gondolni, lehet szitkozódni, a zenét feltekerni, akár a kormányra csapni is. Büntetőfékezni, móresre tanítani, leckéztetni, visszavágni, bármilyen veszélyeztető módon elégtételt venni tilos. Nem éri meg: sem erkölcsi, sem büntetőjogi értelemben.
A jelenkor technikai vívmányai már lehetővé teszik, hogy mind több járműben legyen fedélzeti kamera, amely tárgyilagosan dokumentálja a történteket, nem lehet tehát hazugságokkal félremagyarázni egy balesetet.
A rendőrök munkáját a vizsgálatok során a folyamatosan gyarapodó térfigyelő kamerák is segítik, emellett számos technikai és kriminalisztikai eszköz áll rendelkezésükre, hogy képesek legyenek rekonstruálni a történteket.
A Zala megyei rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 20000/106/2020. bűnügyi számon indított eljárást egy halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset miatt.
A 74-es főúton közlekedett egy nő Nagykanizsa irányából Zalaegerszeg felé Suzuki típusú személyautóval 2020. május 25-én 12 óra 55 perckor, amikor a főút 39-es kilométerszelvényénél áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol összeüközött a szemből érkező Renault típusú gépkocsival.
A baleset következtében a Suzuki vezetője a helyszínen életét vesztette.
Az eset körülményeinek tisztázása érdekében kérjük, hogy aki látta a balesetet, arról bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, vagy hívja a 06-92-311-510-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, valamint a 107-es vagy a 112-es díjmentesen hívható segélyhívó számok valamelyikén. – írja a police.hu
Őrizetbe vettek Zalában egy – nem először – autót vezető 15 éves fiút, aki egy átszerelt rendszámú járművel közlekedett. – szúrta ki az Origo.
A pacsai rendőrök hétfő délután állítottak meg ellenőrzésre egy Peugeot-t, amelynek volánjánál egy 15 éves fiú ült.
A sofőrnek a kora miatt nem volt jogosítványa, de kiderült az is, hogykorábban hasonló ügye miatt már el is lett tiltva a járművezetéstől.
A kocsi adatainak ellenőrzésekor arra is fény derült, hogy egy másik személyautóra kiadott rendszámot használt a fiatalkorú.
A fiút őrizetbe vették, a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságon egyedi azonosító jellel való visszaélés megalapozott gyanúja, illetve eltiltás hatálya alatti járművezetés miatt is eljárást indítottak ellene.
Azt, hogy mik a baleset konkrét körülményei egyelőre nem tudjuk, de a múltkori cikkünkhözhasonlóan, különösebben nem is érdekes ez most sem, mert nem titkoljuk:
Az Üllői úton kialakított betontömbökkel elválasztott „ideiglenes” kerékpársávot balesetveszélyesnek tartjuk.
Májusban is történt egy baleset, ahol megkerestük a BRFK-t a baleset körülményeinek tisztázása miatt:
Az olvasónktól kapott felvételen jól látszik, hogy métereket tolta el az autó a kihelyezett betontömböt.
„Üllői úton a körút és a klinikák között ismét rendesen elrendezett egy autót a kerékpársáv beton torlasza. A beton tömb a belső sáv közepéig eltolva, egy törött autó, két rendőrautó zárta a két sávot és a betontömböt” – írja olvasónk.
Hirdetés
Kíváncsiak vagyunk, hogy hány baleset szükséges itt ahhoz, hogy másképpen, például műanyag terelőkkel oldják meg az igen rendhagyó kerékpársáv elválasztását.
Abszolút hétköznapi magyar életkép, ahogy a belső sávban vonatozik szinte mindenki az M7-esen.
Igen, a vonatozás a jó szó erre, hiszen amikor te haladnál, meg az előtted menő is, meg az utánad haladó is, akkor nyilván egyikőtök sem fog kimenni a külsőbe…
Várjátok a csodát, hogy a sor elején haladó „belsősávfetisiszta” kotródjon ki, akkor is, ha akár 140-nel megy már. Jó, oké, valahol világos is az, hogy aki haladni akar, az menjen…
Ebben a szituban jön ő a Polóval és a legnagyobb természetességgel „oldja meg” a „problémát”, nevelve a népet, büszkén.
Kellene a jobbratartás hiányát hatékonyan ellenőrizni és büntetni, bár sokszor nehezen megfogható és nem minden eset az, ami… de akkor az ilyen manőverekért járó büntetési tételeknek sokkal nagyobb visszatartó ereje kell, hogy legyen, mert jelenleg a jobbra tartás hiánya és az erre való reagálás, ami a leállósávban történő előzés is balkáni viselkedés és az ebbe való beletörődés katasztrófális közlekedési morálhoz vezet majd…
Nehezen akartuk elhinni, amit látunk a felvételen.
A nemrég átadott Veszprém – Balatonfüred lehajtónál, Siófok felé tartva veszélyeztetett egy szürke Peugeot 307-es sofőrje, nem is akárhogyan…
Konkrétan elkezdett a külső sávban visszatolatni, annak ellenére, hogy az autópályán nagy tempóval haladtak felé többen.
Olvasónk teljesen érthető heves indulatait lehalkítottuk. Menekülni sem tudott nagyon hova, hiszen éppen egy másik autó haladt el mellette.
„M7 Balaton irányában egy Peugeot 307 sofőrje elvétve a veszprémi lehajtót úgy döntött, hogy az autópálya külső sávjában történő tolatással fog visszajutni. Az erőteljes fékezés ellenére a baleset bekövetkezett volna, ha a Peugeot sofőrje nem kormányozza az autóját végül a forgalomtól elzárt területre. Sávváltásra sem lehetőségem, sem időm nem volt. Az autónk sebessége nagyon lecsökkent, megijedtem, hogy valaki belénk ütközik hátulról, azonnal kikormányoztam az autót a leállósávba. Feljelentést fogok tenni a rendőrségen. Ez nem egy egyszerű hiba volt a Peugeot sofőrje részéről; ez az ember alkalmatlan a vezetésre.” – írja olvasónk, Tamás.
A rendőrséget is megkeresi olvasónk, valamint mi is elküldjük nekik a felvételt.
Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot.