Szerző: bpiautosok.hu

  • Hétfő óta káosz az Üllői út belső szakasza. Közlekedési anomáliát okoz ugyanis a külső sáv

    Hétfő óta káosz az Üllői út belső szakasza. Közlekedési anomáliát okoz ugyanis a külső sáv

    Kitört a káosz az Üllői úton:

    Az útburkolatról hétfőre eltűntek a kerékpársáv-felfestések. Két metróállomást lezártak, ami miatt megjelentek az új metrópótló buszok,

    a hivatalos közlés alapján ezen buszok is használhatják a biciklisávot. A KRESZ szabályai szerint azonban jármű nem haladhat a kerékpársávban. – összegezte a Borsonline.


    KAPCSOLÓDÓ:

    VIDEÓ: Megint telibevert egy betontömböt egy autós az Üllői úton


    Korábban egyébként az ideiglenes kerékpársáv felfestése sem volt megfelelő, mert sok helyen nem stimmeltek a záróvonalak, ezért az autósok nem tudták, hogy hogyan értelmezzék a kerékpársáv használatot jobbra kanyarodás esetén.

    Nem volt kérdés, most a felfestés hiányában a budapesti autósok ellepték a külső sávokat is.

    Bár a metrópótlók vezetői mérlegelhetik, hogy szükséges-e használniuk a szélső, kerékpáros sávot, hétfő reggel úgy tűnt, minden esetben emellett döntöttek. Ezzel komoly káosz alakult ki. – írja a portál. Írják továbbá:

    Július 13-ára eltűntek a felfestések, így az ideiglenes biciklisávra semmi sem utalt. A BKK szerint azonban ezt továbbra is a kerékpársáv:

    HÉTFŐTŐL A METRÓPÓTLÓ BUSZOK IS HASZNÁLHATJÁK BUDAPESTEN NEMRÉG KIALAKÍTOTT ÜLLŐI ÚTI KERÉKPÁRSÁVOT” – írták közleményükben.

    Mivel felfestés már nem jelzi a kerékpársávot, az autósok újra használják a sávot. Arról sem tudnak, hogy ez buszsáv lenne, hiszen az nincs jelölve. Korábban sárga tábla jelezte az ideiglenes kerékpársávot. Mivel a KRESZ-ben a tábla mindent felülír, ez volt érvényben.

    © Ripost

    – A sárga tábla maradt, csak rákerült egy matrica, ami egy másik közlekedési tábla: azt jelenti, hogy mindkét irányból behajtani tilos, kivéve a BKK járatait és a kerékpárokat. Ezzel az a baj, hogy nincs ilyen közlekedési tábla egy sáv jelzésére. Az is problémás, hogy az egyik közlekedési táblára ráragasztanak egy másik közlekedési táblát. A matrica ráadásul annyira pici, hogy az autóból nem látható, mi van rajta.

    Hirdetés

    A Ripostnak nyilatkozó szakértő a következőket mondta:

    Zárt kerékpársávban nem haladhat jármű. – Olyannal találkozhatunk, hogy buszok és kerékpárosok is egy sávban haladnak, de ilyenkor a már meglévő buszsávba engedik be a bicikliseket, ennek a fordítottjáról még nem hallottam – nyilatkozta a szakértő. Az általa felvázolt esetben a közös használatú sávot egy kék alapú, két piktogrammal (busz és kerékpár) ellátott táblával, illetve a buszsáv és a kerékpársáv felfestésével kell kijelölni, az Üllőin azonban ilyen nincs. Karácsony Gergely főpolgármester és csapata a KRESZ-szel nem összeegyeztethető módon szervezte meg a közlekedést a főváros egyik legforgalmasabb útján. – mondta Pausz Ferenc, közlekedési szakértő.


    MEGOSZTOM:

  • Szándékosan nekiment autójával a motorosnak, mert idegesítette

    Szándékosan nekiment autójával a motorosnak, mert idegesítette

    A megalapozott gyanú szerint a férfi bicskei telkén dolgozott, és zavarta, hogy a sértett folyamatosan az utcában motorozott.

    Este ittas állapotban a motorozás miatti zaj- és porkeltés okán összeszólalkozott egyik szomszédjával, majd közölte, hogy megöli a motorost.

    A gyanúsított az autójába ült, s azzal nekihajtott az úton vele szembe haladó motorosnak.

    A sértettnek az ütközés előtt sikerült leugrani a motorról, amit az autó maga alá gyűrt. Ezután autójából kiszállva a gyanúsított ütni és fojtogatni kezdte a sértettet, akinek végül sikerült elmenekülnie – írták.

    Az ügyészség emberölés kísérlete miatt kezdeményezte a férfi letartóztatását, az indítványnak a Székesfehérvári Járásbíróság helyt adott. A végzés ellen a terhelt és védője fellebbezett.

    Borítókép: illusztráció / Viralhog


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Nem adott elsőbbséget a biciklis egy busznak, amin megsérült egy utas a fékezés miatt. Keresik a rendőrök

    VIDEÓ: Nem adott elsőbbséget a biciklis egy busznak, amin megsérült egy utas a fékezés miatt. Keresik a rendőrök

    A BRFK Közlekedésrendészeti Főosztály az állampolgárok segítségét kéri.

    A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály 01000/2369/2020. bűnügyi számon nyomozást folytat közúti baleset gondatlan okozása vétség gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. – írja a police.hu

    A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy ismeretlen kerékpáros 2020. május 20-án 6 óra 58 perckor Budapest XII. kerületében, az Ignotus utca és a Csaba utca kereszteződésében nem biztosított elsőbbséget egy busznak.

    A busz vezetője fékezéssel próbálta elkerülni a balesetet, melynek következtében egy utas elesett és megsérült.

    Az ismeretlen kerékpáros továbbhajtott, róla a busz fedélzeti kamerája felvételt készített.

    A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya kéri, hogy aki a felvételen látható kerékpárost felismeri, személyazonosságával, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • A határátlépés általános szabályairól tájékoztatást adott ki a rendőrség

    A határátlépés általános szabályairól tájékoztatást adott ki a rendőrség

    Korlátozás nélkül utazhat Magyarországra az adott személy állampolgárságtól függetlenül:

    • a teherforgalomban történő határátlépés során,
    • a diplomata, a külügyi szolgálati, a szolgálati, a hajós szolgálati útlevéllel belépésre jelentkező személyek,
    • a magánútlevéllel, valamint az egyéb úti okmánnyal végrehajtott hivatalos látogatás céljából belépésre jelentkező személyek (a hivatalos célt okirattal igazolni kell),
    • aki a Magyarországra való belépés során hitelt érdemlően igazolja, hogy a határátlépésre jelentkezés napját megelőző 6 hónapon belül a COVID-19 betegségen átesett.

    A COVID-19 betegséggel való aktuális fertőzöttségi viszonyok alapján az országok zöld (alacsony fertőzöttség), sárga (kevésbé súlyos fertőzöttség) és piros (súlyos fertőzöttség) színnel kerülnek besorolásra, az országos tisztifőorvos határozatban közzéteszi a sárga és a piros jelzéssel besorolt országok listáját. Azok az országok, amelyek a határozatban nem kerültek besorolásra, zöld jelzéssel besorolt országnak minősülnek. Lásd: térkép
    Magyar állampolgár határátlépése

    1. A külföldről érkező magyar állampolgár, illetve a magyar állampolgár magyar állampolgársággal nem rendelkező családtagja (a továbbiakban együtt: magyar állampolgár) személyforgalomban a zöld jelzéssel besorolt ország területéről Magyarország területére korlátozás nélkül beléphet.
    2. A sárga vagy piros jelzéssel besorolt ország területéről történő belépés során egészségügyi vizsgálaton esik át.

    Ha a magyar állampolgár esetében az egészségügyi vizsgálat a fertőzés gyanúját állapítja meg, a járványügyi hatóság által meghatározottak szerint kijelölt karanténban vagy – ha az nem jelent járványügyi kockázatot – hatósági házi karanténban kerül elhelyezésre.

    Ha a magyar állampolgár esetében az egészségügyi vizsgálat a fertőzés gyanúját nem állapítja meg, és az érintett magyarországi lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezik, 14 napra hatósági házi karanténban, ha az érintett magyarországi lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel nem rendelkezik, 14 napra a járványügyi hatóság által kijelölt karanténban kerül elhelyezésre.

    Hirdetés

    A magyar állampolgárral egy tekintet alá esik:

    – a magyar állampolgár családtagja;

    – Magyarországon állandó tartózkodásra jogosult személy és családtagja (ez a jogát okmánnyal kell igazolni);

    • aki rendelkezik az idegenrendészeti hatóság valamely jogcímen 90 napot meghaladó idejű tartózkodásra kiadott, érvényes Magyarország területén való tartózkodásra jogosító engedélyével, és az erről szóló okmányt belépéskor bemutatja. (ezzel egyenértékű a D típusú vízum).

    Magyar állampolgársággal nem rendelkezők határátlépése

    1. Külföldről érkező nem magyar állampolgár személyforgalomban zöld jelzéssel besorolt ország területéről Magyarország területére korlátozás nélkül beléphet. Ha a Magyarország területén tartózkodó személy a belépést követő 14 napon belül a fertőzés tünetét észleli, akkor a lakóhelyét, tartózkodási helyét vagy szálláshelyét nem hagyhatja el, és haladéktalanul köteles telefonon értesíteni a járványügyi hatóságot.
    2. Külföldről érkező nem magyar állampolgár személyforgalomban sárga jelzéssel besorolt ország területéről történő belépés során egészségügyi vizsgálaton esik át. Akinél az egészségügyi vizsgálat afertőzés gyanúját állapítja meg, Magyarország területére nem léptethető be. Akinél az egészségügyi vizsgálat a fertőzés gyanúját nem állapítja meg, 14 napra a járványügyi hatóság által kijelölt karanténban vagy hatósági házi karanténban kerül elhelyezésre.
    3. Külföldről érkező nem magyar állampolgár személyforgalomban Magyarország területére a pirosjelzéssel besorolt ország területéről nem léphet be.

    Nem szükséges a járványügyi megfigyelés, ha a belépésre jelentkező személy a Magyarországra történő belépést megelőző 5 napon belül, legalább 48 órás időkülönbséggel, két alkalommal elvégzett, az egészségügyi szakmai szabályoknak megfelelő, molekuláris biológiai vizsgálat – SARS-CoV-2 teszt – eredményét tartalmazó, magyar vagy angol nyelvű okirattal igazolja, hogy SARS-CoV-2 koronavírus a szervezetében a vizsgálat időpontjában nem volt kimutatható.

    Hirdetés

    A kijelölt karanténban és a hatósági házi karanténban lévő személyeket a járványügyi hatóság veszi nyilvántartásba. A hatósági házi karantén elrendelése alóli felmentésre, az elrendelt karanténfeloldására a Rendőrség nem jogosult, azt csak a hatósági házi karantént elrendelő határozat kiadására illetékes járványügyi hatóság engedélyezheti.

    Az agrárágazatban dolgozók határátlépése

    A Magyarországgal szomszédos államból az agrárágazat munkaerőigényének biztosítása céljából az ágazati dolgozók csoportos határátlépésére valamennyi ukrán, román és szerb határátkelőhelyenlehetőség van.

    A munkáltató a tervezett határátlépés előtt legalább 48 órával köteles megküldeni az illetékes határrendészeti kirendeltség elektronikus levelezési címére a 341/2020. Korm. rendelet 13. § (4) bekezdés a) pontjában meghatározott adattartalommal összeállított és cégszerű aláírásával hitelesített kimutatást.

     

    A magyar-szerb határszakaszon:

    Szeged Határrendészeti Kirendeltség – [email protected]

    Bácsalmás Határrendészeti Kirendeltség – [email protected]

    Hercegszántó Határrendészeti Kirendeltség – [email protected]

    Kelebia Határrendészeti Kirendeltség – [email protected]

     

    A magyar-román határszakaszon:

    Kiszombor Határrendészeti Kirendeltség [email protected]

    Nagylak Határrendészeti Kirendeltség [email protected]

    Battonya Határrendészeti Kirendeltség [email protected]

    Gyula Határrendészeti Kirendeltség [email protected]

    Kötegyán Határrendészeti Kirendeltség [email protected]

    Biharkeresztes Határrendészeti Kirendeltség [email protected]

    Létavértes Határrendészeti Kirendeltség [email protected]

    Nyírábrány Határrendészeti Kirendeltség [email protected]

    Nyírbátor Határrendészeti Kirendeltség [email protected]

    Csenger Határrendészeti Kirendeltség [email protected]

     

    A magyar-ukrán határszakaszon:

    Záhony Határrendészeti Kirendeltség [email protected]

    Barabás Határrendészeti Kirendeltség [email protected]

    Beregsurány Határrendészeti Kirendeltség [email protected]

    Kölcse Határrendészeti Kirendeltség [email protected]

     

    Korlátozott sávban történő határátlépés

    A sárga és piros jelzéssel besorolt Magyarországgal szomszédos országok állampolgárai Magyarország területére legfeljebb 24 óra időtartamra az államhatártól számított 30 kilométeres távolságon belülre beléphetnek. Magyarország területének az államhatárvonaltól számított 30 kilométeres sávján belül kötelesek tartózkodni, és kötelesek Magyarország területét a belépést követő 24 órán belül elhagyni.

    A nemzetközi sporteseményekre, sportolókra, valamint sportszakemberekre vonatkozó rendelkezések

    A sárga és a piros jelzéssel besorolt ország területéről a Magyarország területén megrendezésre kerülő nemzetközi sportesemény résztvevője – ide nem értve a nézőt – Magyarország területére korlátozás nélkül beléphet.

    A magyarországi sportszervezet vagy országos sportági szakszövetség meghívására érkező versenyengedéllyel rendelkező sportoló, sportszakember, valamint a sportrendezvény lebonyolításában közreműködő személy, illetve a  Magyarország területén megrendezésre kerülő nemzetközi sportrendezvény esetében a Magyarországon megrendezésre kerülő sportrendezvény hivatalos szervezője által, névre szólóan kiadott meghívólevéllel rendelkező személy a sárga vagy a  piros jelzéssel besorolt ország területéről Magyarország területére akkor léphet be, ha a Magyarországra történő belépést megelőző 5 napon belül, legalább 48 órás időkülönbséggel, két alkalommal elvégzett, az  egészségügyi szakmai szabályoknak megfelelő, molekuláris biológiai vizsgálat – SARS-CoV-2 teszt – eredményét tartalmazó, magyar vagy angol nyelvű okirattal igazolja, hogy SARS-CoV-2 koronavírus a  szervezetében a  vizsgálat időpontjában nem volt kimutatható.

    Forrás: police.hu


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Drónnal pofátlan(tan)ítottak a rendőrök. Még ők is meglepődtek…

    VIDEÓ: Drónnal pofátlan(tan)ítottak a rendőrök. Még ők is meglepődtek…

    Ahogy azt a rendőrség nemrég ígérte drónokat is be fognak vetni annak érdekében, hogy kiszűrjék a forgalomból a KRESZ-re magasról tevő autósokat.

    Mostmár a levegőből is figyelik a forgalmat, ezért soha nem lehet tudni, hogy mikor kapnak rajta…

    A videón alapvetően piros lámpán való áthajtások láthatóak, de a végén látható eset azok közül bizony mindent visz. Még a rendőrök is meglepődtek a pick-up sofőrjén…

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • Péntektől útlezárásokkal tarják távol a nézőket a Hungaroring környékétől

    Péntektől útlezárásokkal tarják távol a nézőket a Hungaroring környékétől

    A Formula 1. Aramco Magyar Nagydíj megrendezése miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani Mogyoród térségében.

    Az idei Magyar Nagydíj ugyanis zárt kapus lesz, de várható, hogy sokan szeretnék majd kintről követni az eseményeket., ezért több utat lezárnak.

    Útlezárásra kell számítani 2020. július 17-én 7 órától 2020. július 19-én 19 óráig:

    • – az M3 autópálya Hungaroring kihajtójánál lévő körforgalom ring felé tartó ágánál,
    • – Mogyoródon, a Kerek-tó elágazásnál a versenypálya főbejárata felé vezető úton,
    • – a Hungaroring versenypálya előtt vezető út végénél a 8-as számú kapu fölötti útszakaszon, illetve
    • a 7-es számú kapu előtt lévő úton csak Csömör irányába lehet majd tovább hajtani.
    Hirdetés

    A ring területére történő behajtás Csömör irányából sem lehetséges. A lezárások a személy-, és a gépjárműforgalmat is érintik. A korlátozásokkal érintett területeken rendőri irányítás mellett halad majd a forgalom.

    Behajtás csak engedély felmutatását követően lehetséges. A korlátozások más útvonalat nem érintenek.

    A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek! – írja a police.hu


    MEGOSZTOM:

  • Nem tudott segíteni, nem fért hozzá… – mondta a 17 éves váci focista balesetének szemtanúja

    Nem tudott segíteni, nem fért hozzá… – mondta a 17 éves váci focista balesetének szemtanúja

    Autóbalesetben elhunyt a Váci VLS tehetséges labdarúgója, a 17 éves Bálint Gergő. Megszólaltak a 17 évesen elhunyt focista barátai.

    A játékos a kocsijával hazafelé tartott vasárnap déltájban, amikor lesodródott az útról a Nógrád megyei Diósjenő közelében a 2-es főútról, majd fának csapódott.

    „Vasárnap megálltam egy összetört kocsinál, sokan nem tették meg ezt… Annyira szerettem volna, hogy üres legyen és az utasa már a kórházban, jó kezekben legyen, de sajnos nem így történt. Nem tudtam segíteni, nem fértem hozzá, segítséget tudtam hívni, többet sajnos nem tehettem érte”

    – írta közösségi oldalán a fiút menteni próbáló nő.

    Bálint Gergő a Vác U19-es csapatában játszott. A klub sportigazgatója Herédi Attila a család kérésére nem árult el részleteket a balesetről, de őt is lesújtotta a hír. „Érthetetlen tragédia.

    Az egész klub, a játékosok és az edzők is megdöbbentek. Gergő személyében remek focistát és barátot veszítettünk el” – nyilatkozta a blikk.hu-nak Herédi.

    Hirdetés

    „Nagyon jó barát volt, akire bármikor lehetett számítani. Ha arra volt szükség, vidám hangulatot teremtett az öltözőben, az ő zenéit hallgattuk, hogy felpörögjünk a meccsek előtt, ha kellett, beszédet mondott. Mindig mellettem volt, bátorított, segített” – mondta csapattársa, Kakuk Erik.

    „Kilencévesen lettünk barátok, a kezdetektől csapattársak voltunk. A tragédia napján beszéltem vele, nem is tudok mit mondani… Nyugodj békében, drága barátom!” – tette hozzá Kakuk.

    Kiemelt kép: helyszíni felvétel a balesetről – Forrás: Katasztrófavédelem


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Itt már csak a buszöböl és a lélekjelenlét segített

    VIDEÓ: Itt már csak a buszöböl és a lélekjelenlét segített

    A videón, amit olvasónk küldött be a közösségi falunkra volt aztán minden, ami csak életveszélyessé tesz egy előzést:

    Záróvonal, gyalogátkelő, kanyar és persze szemből érkező autós.

    Szerencsére legalább ő jó reflexekkel rendelkezett és a hirtelen kínálkozó lehetőséget, – hogy elkerülje az ütközést – a buszöböl segítségével kihasználta.

    Ez mentette meg a videón látható tahó, közveszélyes idiótát és persze mindenkit, akit összehozott vele a sors. Szerintünk nincs helye az utakon egy ilyen idiótának…

    „Ez a kis akció 11-én történt Miskolcon, a Csermőkei úton. Emberünket semmi nem tartóztatta fel, 60-as tábla, veszélyre figyelmeztető tábla, záróvonal, zebra, kereszteződés… semmi nem érdekelte” – írja olvasónk.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Az ilyen idiótát kivédeni és utána higgadtnak maradni, az a nagy dicsőség

    VIDEÓ: Az ilyen idiótát kivédeni és utána higgadtnak maradni, az a nagy dicsőség

    Ilyen esetben derül ki az, hogy van-e rutinod, vagy nincs.

    Nyilván a rutinon kívül, ami még nagyon kell, az a szerencse. Jelen esetben az, hogy semmilyen jármű nem jött éppen a külső sávban.

    Ne legyen illuziótok, az ilyen fajta sofőr, aki a Daciat vezette, nagy valószínűséggel észre sem vette volna azt, ha a kamerás autós nekivágódik esetleg egy mellette érkező másik kocsinak.

    Ő ugyanis csak megy, szemellenzővel előre, ha csak nem direkt történt a manőver…

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Itt most tényleg centiken múlott egy gyermek elgázolása! Két ijesztő eset, ahol nem az autós a hibás

    VIDEÓ: Itt most tényleg centiken múlott egy gyermek elgázolása! Két ijesztő eset, ahol nem az autós a hibás

    Éppen a napokban adtunk interjút az ATV esti híradónak arról, hogy szigorítanák a gyalogátkelők környékén a KRESZ-t a sebesség korlátozásával a gázolások magas száma miatt, valamint újrafestenék a gyalogátkelőket.


    KAPCSOLÓDÓ:

    VIDEÓ – Riport: Változhat a KRESZ a zebrán gázolások magas száma miatt


    Az interjúban is elmondtuk, hogy nagyon sok esetben nem az autósok a felelősek a gázolásokért, hiszen

    számos alkalommal nem, vagy nem megfelelően használják az emberek a gyalogátkelő helyeket.

    „az Árpád úton, Újpest Központ után a bácsi át akart menni az úton és a VW éppenhogy csak észrevette őt. Utána a bácsi elengedte az autóst.” – fűzte a második videóhoz a kommentet olvasónk.

    Az, hogy ez mennyire így van, szeretnénk megmutatni két friss olvasói videóval.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Több, mint 220-szal előzte meg a pofátlan(tan)ító civil rendőrautót az Audi R8-cal

    VIDEÓ: Több, mint 220-szal előzte meg a pofátlan(tan)ító civil rendőrautót az Audi R8-cal

    Kijött egy újabb pofátlan(tan)ító extra videó, a rendőrség baleset megelőzési videó sorozatából.

    Ezúttal egy Audi R8 sofőrje mit sem sejtve előzött meg országúton „fénysebességgel” egy civil járőrautót.

    A rendőrök kisvártatva a nyomába eredtek és meg is fogták a jómadarat…

    A rendőrség pofátlan(tan)ításra keresztelt videói borzasztóan népszerűek, ami teljesen érthető, tekintve a béka feneke alatt járó hazai közlekedési kultúrát és annak megítélését.

    Évek óta és továbbra is nap mint nap azon fáradozunk, hogy azokra az esetekre felhívjuk a figyelmet, amikor direkt szabályszegés történik, tehát magasról sz@rnak a sofőrök a KRESZ  legalapvetőbb szabályaira.

    Örülünk, hogy rendőrség ebben partner lett és széles körben propagálják azt, amivel eloszlatják azt a régebbi tévhitet, miszerint csak traffipaxolni képesek.

    Jó az irány!

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: A 12. kerületi „megintbéemwés” és egy „vallásos bringás” mutatványa. Ennyire nem járműfüggő a probléma

    VIDEÓ: A 12. kerületi „megintbéemwés” és egy „vallásos bringás” mutatványa. Ennyire nem járműfüggő a probléma

    Kb. egy időben érkezett olvasóinktól a két felvétel, ami roppant jól bemutatja – így egymás mögé rakva azt -, hogy

    teljesen mindegy az, hogy mivel közlekedik valaki, ha jellemét tekintve egy felsőbbrendű tahó, aki nem szívott magába az anyatejjel egy cseppnyi közlekedési kultúrát sem.

    „Ma délelőtt 11 óra körül a XII. ker. Jagelló út és Böszörményi út kereszteződésében készült ez a felvétel. A piros lámpát jobbról megkerülve, szabálytalanul átment a kereszteződésen! Az ilyen autóst azonnal ki kellene vonni a forgalomból örökre!”írja olvasónk az első felvételre reflektálva.

    „A videón látható jelenetet 2020.07.12-én rögzítettem Budapesten a Zrínyi utca Ecser felé eső szakaszán. A Zrínyi utcán több szakaszon is útfelújítás zajlik, az út egyik oldalán. Ezeken a szakaszokon lámpák vannak kihelyezve. Ezeket a lámpákát hagyta figyelmen kívül a videón látható kerékpáros. A felvételen szereplő lámpánál, már volt egy hajmeresztő manővere, de az nem látszik tisztán a felvételeken, így azt nem csatoltam. A kerékpáros egészen egyértelműen észlelte a piros lámpát, csak a legkevésbé sem foglalkozott vele. Pár méteres távolságba kellett kerülnie több, mint egy tonnányi autóval, hogy felfogja kettőjük közül ő fogja a rövidebbet húzni. Az autó elhaladása után lassú tempóban a legnagyobb lelki nyugalommal haladt tovább a tilos jelzés hatálya alatt…”írja olvasónk, a második videóhoz.

    Mindkét videón szereplő figurára roppant büszkék vagyunk. Társadalmi szempontból az ő esetükben nem volt probléma a karantén.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Árkon-bokron keresztüli üldözést rögzített a rendőrautóba szerelt kamera

    VIDEÓ: Árkon-bokron keresztüli üldözést rögzített a rendőrautóba szerelt kamera

    Az eset ezúttal nem Budapesten, hanem Tolna megyében történt.

    Ám kísértetiesen hasonlóan kitartó volt a delikvens, mint a napokban történt budapesti esetben:


    KAPCSOLÓDÓ:

    VIDEÓ: Rendőrök üldözték a motorost, aki minden eszközzel próbált meglógni. Nem ok nélkül…


    A rendőrök szó szerint árkon-bokron át üldözték a férfit,

    akinek mint kiderült nem volt jogosítványa, nem volt rajta becsatolt bukósisak és kötelező felelősségbiztosítás nélkül közlekedett a településen.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Ettől garantáltan kikészül a pofátlan(tan)ító

    VIDEÓ: Ettől garantáltan kikészül a pofátlan(tan)ító

    Nem, itt sem volt határa a pofátlanságnak.


    Ahogy itt sem – KAPCSOLÓDÓ:

    Nem volt határa a pofátlanságnak: Egyedi megoldását kimaxolva oldotta meg a manővert az audis


    Amellett, hogy a várakozó sort nem óhajtotta kivárni a BMW-s, még a piros lámpa sem érdekelte, abban a 17. kerületi kereszteződésben, ami egyébként elég bonyolult és balesetveszélyes, ha a lámpák irányítását figyelmen kívül hagyva próbál valaki rajta áthaladni.

    Bizonyára ez a sofőr akkora szellemi tehetséggel rendelkezett, hogy minden eshetőséget figyelembe vett, amikor belevágott az elképesztően fontos manőverbe, amivel rengeteg időt és pénzt spórolhatott…

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • Vagyonhoz szabott egyéni bírságolás: Nem volt olcsó kör a focistának az ittas vezetés

    Vagyonhoz szabott egyéni bírságolás: Nem volt olcsó kör a focistának az ittas vezetés

    A vagyonhoz szabott egyéni bírságolás példája, ahogy az angol labdarúgó élvonalhoz tartozó Oli McBurnie-t megbírságolták ittas vezetésért. – szúrta ki a kreszvaltozas.hu

    A BBC értesülése szerint Oli McBurnie, a 24 éves, skót válogatott csatárt tavaly októberben érték ittas vezetésen. McBurnie alkoholszintje másfélszerese volt a megengedett értéknek.

    A focista a leedsi bíróságon elismerte a vétséget, és tudomásul vette az ítéletet, amely szerint a jogosítványát 16 hónapra bevonták, de azt egy évre csökkentheti, ha részt vesz egy rehabilitációs tanfolyamon.

    Pénzbírságot is kapott, aSheffield United labdarúgócsapatának játékosának 28 500 fontos (11,2 milliós forintos) bírságot kell befizetnie.

    A törvények szerint McBurnie 20 ezer fontos heti bérének másfélszeresét lett volna köteles fizetni bírságként az ittas vezetésért, de mivel felvállalta a tettét, amelyet őszintén megbánt, a bíró öt százalékkal csökkentette az összeget.

    Hirdetés

    Oli McBurnie anyagi helyzetét nem rázza meg a büntetés befizetése, nagyobb gond, hogy nem vezethet

    A büntetőeljárás 621 fontos költségét, valamint a 181 fontos illetéket is meg kell fizetnie. A Premier League tabelláján hetedik helyen álló Sheffield Unitedben a labdarúgó 32 mérkőzésen ötször volt eredményes.

    Forrás: kreszvaltozas.hu


    MEGOSZTOM: