Szerző: bpiautosok.hu

  • A felfüggesztett börtönbüntetése alatt nyugtatóra ivott, majd elgázolta a biciklist, akit sorsára hagyott

    A felfüggesztett börtönbüntetése alatt nyugtatóra ivott, majd elgázolta a biciklist, akit sorsára hagyott

    Két héttel az után, hogy más bűntettei kapcsán felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság, ittasan és tetemes mennyiségű nyugtatóval a szervezetében gázolt el egy szabályosan közlekedő kerékpárost egy tehergépkocsi-vezető Kecskemét és Vacsi között. Aztán a sorsára hagyta. – írja a kti.hu

    Az ügyben a Kecskeméti Járási Ügyészség súlyos testi sértést okozó ittas járművezetés és segítségnyújtás elmulasztásának minősített büntette miatt emelt vádat a sofőr ellen. Az ügyészség végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására és járművezetéstől eltiltására tett indítványt a vádiratban, és persze arra is, hogy a korábban kiszabott, de akkor próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását is rendelje el a bíróság.

    A baleset 2019. június 22-én késő este történt.

    A teherautó vezetője az eljárás során elvégzett szakértői vizsgálatok szerint ittas volt. 3,6-3,76 ezrelék véralkohol koncentrációt mutattak ki a szervezetében. Emellett nagy mennyiségű nyugtatót is elfogyasztott mielőtt útnak indult volna.

    Az alkohol és a nyugtató együttes hatása totálisan alkalmatlanná tette a vezetésre.

    A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség vádemelésről kiadott közleménye szerint a sofőr ittassága és bódultsága miatt áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ráhajtott az ott kialakított kerékpárútra, ahol a visszapillantójával elsodorta a vele azonos irányba kerekező biciklist.

    A kerékpáros az ütközés hatására az úttestre zuhant, az eséstől eltört a lapockája, emellett sorozat-bordatörést is szenvedett.

    Hirdetés

    Az őt elgázoló sofőr megállás nélkül tovább hajtott. Észlelnie kellett, minden bizonnyal észlelte is a balesetet, de nemhogy a tőle elvárható segítségnyújtási kötelezettségének nem tett eleget, még csak meg sem győződött arról, hogy milyen sérülései vannak a kerékpárosnak, túlélte-e egyáltalán az ütközést, s ha igen, szüksége van-e segítségre.

    Ittassága és a nyugtatók hatása miatt bódult állapotára tekintettel – ezek a sofőr vezetési képességét külön-külön is erősen és nagy mértékben rontották – a sofőr egyáltalán  nem ülhetett volna volán mögé. Mégis vezetett.

    Emellett megszegte azt a KRESZ szabályt is, amely szerint köteles lett volna a járművével azonnal megállni, és a balesetben megsérült vagy akár csak veszélybe került személyeknek segítséget nyújtani, továbbá az esetleges további balesetek elkerülése érdekében minden tőle telhetőt megtenni.

    A segítségnyújtási kötelezettség azonban nemcsak a balesetek okozóival szemben áll meg. Volt már rá példa, hogy valakit elítéltek segítségnyújtás elmulasztásáért annak ellenére is, hogy közvetlenül nem ő okozta a balesetet csak látta, hogy mi történt, majd előkelő idegenként tovább haladt.

    Forrás: F.Gy.A. – kti.hu
    Borítókép: illusztráció
  • VIDEÓ: Ez az amire nem számítasz, ha állsz a pirosnál

    VIDEÓ: Ez az amire nem számítasz, ha állsz a pirosnál

    Szabályosan várakozott, amikor belecsapódott hátulról egy Nissan.

    Hatalmas balesetet rögzített egy fedélzeti kamera az Egyesült Államokban. Egy Tesla Model X-be csapódott bele hátulról-oldalról egy Nissan Sentra, amely már két keréken, oldalra dőlve, irányíthatatlanul érkezett, mivel megdobta egy padka. – szúrta ki a videót az Origo.

    Mivel a Tesla közel egy tonnával nehezebb a Nissannál, szinte lepattant róla a japán autó, amelynek az ütközés erejétől szinte eltűnt az eleje. A Tesla alig pár métert pattogott arrébb, de az anyagi kár benne is jelentős, az ütközéstől kinyíló szárnyas ajtaja is tönkrement.

    A sofőrök könnyebb sérülésekkel megúszták, utasok nem voltak.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: A legpofátlanabb előzések vannak terítéken a legújabb pofátlan(tan)ító videóban

    VIDEÓ: A legpofátlanabb előzések vannak terítéken a legújabb pofátlan(tan)ító videóban

    Itt a legújabb rész, amiben szabálytalan előzőket szedtek ki többnyire a civil rendőrök.

    Szokás szerint voltak elképesztő manőverek. Nem kellett félteni például egy tilosban előző kamionost, de az egymás után haladó két autós is megéri a pénzét.

    Van a felvételen egy teljesen érthetetlen szitu is. A gyalogátkelőn már szinte az autó előtt van a gyalogos, de az mégsem kapja meg az elsőbbséget.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Bringás Chuck Norrist örökítettek meg tegnap délután a 8-as főúton, az M7-es felé haladva

    VIDEÓ: Bringás Chuck Norrist örökítettek meg tegnap délután a 8-as főúton, az M7-es felé haladva

    Ismét egy olyan kerékpárost örökítettek meg, akinél nem kicsit gurult el a gyógyszer.

    A 8-as főúton, az M7-es felé haladva kerekezett a legnagyobb természetességgel. Kerülgették az autók, ahogy azt kell…

    Sajnos nem egyedi az eset. Júniusban egy M5-ösön kerékpározó figuráról posztoltunk egy videót.


    EGY MÁSIK, KORÁBBI ESET:

    VIDEÓ: M5-ösön bringával? Simán! Az a vicc, hogy ez nem vicc 🙂


    Tényleg nem tudjuk elképzelni, hogy mi jár az ilyen embereknek a fejében…

    Nyilván vannak helyzetek, amikor sokkal rövidebb és gyorsabb A pontból, B-be eljutni bizonyos helyszíneken az autóutakat, vagy autópályákat igénybe véve, de nem véletlenül szigorúan tiltott kerékpárral az autópályákat és autóutakat használni.

    Bízunk benne, hogy nem terveznek lassan már az autópálya közepére is lassan kerékpársávot…

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • Tanulságos videó egy rolleres balesetről, amiből mindkét fél tanulhat és a nézők is

    Tanulságos videó egy rolleres balesetről, amiből mindkét fél tanulhat és a nézők is

    Az egy dolog, hogy a rollerezés jogi szabályozása hazánkban abszolút hadi lábon áll még.

    Az is egy dolog, hogy az utas, vagy sofőr, mielőtt ajtót nyit minden esetben győződjön meg róla, hogy nem akarja-e valaki éppen kikerülni.

    Viszont attól függetlenül, hogy a felvételen majd kit ítéltek hibásnak, szerintünk mindkét félnek érdemes elgondolkodnia és tanulnia a történtekből.

    Egyébként mindenféle sporteszköz megjelent az utóbbi években a közutakon, ami nem kevés baleseti kockázatot hordoz magával, amin nem az autósok sebességhatár csökkentése, hanem a megfelelő törvényi szabályozás segítene.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • Forgalomcsillapítás és 30 km/h-s korlátozás, valamint parkolóhelyek megszüntetése Újbudán

    Forgalomcsillapítás és 30 km/h-s korlátozás, valamint parkolóhelyek megszüntetése Újbudán

    A 11. kerületi (Újbuda) Facebook oldalon a mai napon jelentették be az augusztus 10-től történő változtatásokat. Írják:

    Átmenetileg forgalomcsillapítást vezet be a Főváros Újbudán, a Budafoki úton.

    Az augusztus 10. – október 31. közötti próbaidőszak alatt forgalomkorlátozással, részleges lezárással és parkolóhelyek megszűnésével is számolniuk kell az autósoknak.

    Az intézkedéseket közösségi tervezés és helyi konzultáció előzte meg. Jelenleg naponta több ezer autó közlekedik a belváros felé a Budafoki úton keresztül.

    Az ott élők érdekeit szem előtt tartva született meg a döntés, hogy forgalomcsillapítással csökkentsék az átmenő forgalom mértékét.

    A tesztidőszak során, a Budafoki úton a Gellért tér és a Karinthy Frigyes út között több ponton is megváltozik a megszokott forgalmi rend.

    A városközpont irányába a közúti forgalom számára lezárják a Budafoki út végét, ide csak a közösségi közlekedési járművek és a kerékpárok hajthatnak majd be.

    Hirdetés

    A teljes útszakaszon is változás várható, az autósok 30 km/h-s sebességkorlátozásra számíthatnak.

    A tesztidőszak idejére a Budafoki út belváros felé haladó -páros – oldalán a Karinthy Frigyes út és Lágymányosi utca között, illetve a Csíky utca és a Szent Gellért tér között ideiglenesen nagyjából 25 parkolóhely szűnik meg.

    A forgalomcsillapítással kapcsolatos tapasztalataikat, véleményüket augusztus 15-e után a kozossegitervezes.budapest.hu/dialogs/budafoki oldalon tudják a Fővárossal megosztani.


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Olyan részeg volt, hogy a sávját sem tudta tartani az M1-esen a kamionos

    VIDEÓ: Olyan részeg volt, hogy a sávját sem tudta tartani az M1-esen a kamionos

    A sávját sem tudta tartani, jobbra-balra kacsázva közlekedett az a kamionos, akit az autópálya egyik pihenőhelyére vezettek ki a közlekedési járőrök. – írja a police.hu

    Egy bolgár honosságú tehergépkocsival és a hozzá kapcsolt járműszerelvénnyel közlekedett az M1 autópályán, Mosonmagyaróvár irányából Budapest felé egy járművezető 2020. augusztus 2-án a hajnali órákban.

    A rendőröknek feltűnt, hogy a kamiont vezető sofőr nem tudta tartani a sávját, balesetveszélyes helyzetet előidézve, jobbra-balra kacsázva haladt az úton, ezért megelőzték a tehergépkocsit és kivezették a legközelebbi pihenőhelyre.

    A járművezetőt igazoltatták, majd vele szemben alkoholtesztert alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott, ezért őt elfogták és további mintavételre a Pannonhalmi Rendőrőrsre előállították.

    A Győri Rendőrkapitányságon – a kamiont vezető bolgár férfival szemben – ittas járművezetés vétségének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak.

    A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét arra, hogy az ittas járművezetés kiemelt baleseti kockázatot jelent, ezért kérjük a közlekedőket, hogy alkohol fogyasztását követően senki ne üljön a jármű volánja mögé!

    • Aki alkohol fogyasztását követően vezet, annak szűkül a látótere, így nehezebben veszi észre a fontos ingereket. A látás megromlása általában nem tudatosul, ezért különösen veszélyes. Az ittas járművezető azt hiszi, hogy a látása tökéletes, és ennek megfelelően vezet.
    • A mozgásai pontatlanabbá válnak. Vezetés közben nagy szükség van a mozgások pontos irányítására, a kéz- és lábmozgások összerendezésére. Alkohol hatása alatt a gépkocsik vezetői nem érzékelik időben a jármű kismértékű oldalirányú kitéréseit, a megfelelő kormánykorrekciót késve hajtják végre, ennek következtében a járművet nem tudják egyenesen tartani az úton.
    • Alkohol hatására a döntési idő meghosszabbodik, a hibás döntések száma növekszik. Csökken a felelősségérzet és az önkontroll.
    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • Katalizátorokat loptak, de egy ellopott bicikli miatt buktak le. Elfogták őket

    Katalizátorokat loptak, de egy ellopott bicikli miatt buktak le. Elfogták őket

    A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. kerületi Rendőrkapitányságán tett feljelentést egy férfi 2020. július 3-án, akinek ellopták a kerékpárját. A feljelentő néhány nap múlva jelezte a rendőröknek, hogy egy népszerű közösségi oldal hirdetési oldalán látta a tőle ellopott kétkerekűt. – írja a police.hu

    A nyomozók ezen a szálon indultak el és találkozót beszéltek meg a hirdetővel, így sikerült megtalálni és lefoglalni az ellopott biciklit és elfogni a 42 éves budapesti R. Attilát, aki kihallgatása során beismerte a lopást.

    A XI. kerületi rendőrök kutatást tartottak a férfi tartózkodási helyén, ahol ott parkolt a férfi autója, amit egy 2020. július 11-én történt lopás helyszínén láttak és feljegyezték a rendszámát.

    A kutatást kiterjesztették a kocsira és a csomagtartóban megtalálták azt a katalizátort, amit egy VW Polo kipufogóját szétvágva loptak el. Megtalálták az elkövetéskör viselt ruhákat és szerszámokat is.

    Kiderült, hogy a katalizátor lopásnál R. Attila nem volt egyedül; társát, a 22 éves K. Botondot Budapesten, a Kelenföldi pályaudvar mellett 2020. július 29-én fogták el.

    A gyanú szerint az elmúlt másfél hónapban a két férfi Budapesten és más vidéki városokban összesen 15 esetben lopták el különböző típusú autók katalizátorait, amiket aztán eladtak.

    A nyomozók kiderítették azt is, hogy R. Attila élettársa, T. Vivien 2020. június hónapban két alkalommal is megkérte K. Botondot, hogy az autójára tett kerékbilincset vágja le, mert nincs pénze kifizetni a bírságot.

    Hirdetés

    A rendőrök a 42 éves R. Attilát egyrendbeli lopás vétség, illetve egyrendbeli lopás bűntett kísérlet miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Társát, a 22 éves K. Botondot hatrendbeli lopás bűntett, egyrendbeli lopás bűntett kísérlet, illetve egyrendbeli rongálás vétség miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

    A bíróság K. Botond vonatkozásában elrendelte a letartóztatást, míg R. Attilát bűnügyi felügyelet alá helyezte.

    R. Attila élettársát, a 20 éves T. Vivient egyrendbeli felbujtóként elkövetett rongálás vétség miatt hallgatták ki gyanúsítottként, ő az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhet.

    Borítóképünk illusztráció


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Jó ideje hajthatott szembe a forgalommal a reptérnél tegnap

    VIDEÓ: Jó ideje hajthatott szembe a forgalommal a reptérnél tegnap

    Tegnap kaptuk a felvételt arról az autósról, aki a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtéri legajtónál hajthatott szembe a 4-es úton a forgalommal.

    Egy arra közlekedő taxis olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a képsorokat.

    Talán itt hajthatott fel a sofőr:

    Kép: Google Maps

    SOKAN NÉZIK:

    VIDEÓ: 6 percig emberkedett, majd ki akarta tépni a kamerát és fenyegetőzött


    Minden ilyen esetet kiemelten kezelünk és posztoljuk. A rendszám ugyan nem látszik ezen a felvételen, de a dátum és időpont alapján bizonyosan vissza tudja keresni a hatóság, a rengeteg forgalomfigyelő kamera segítségével azt, hogy itt mi történt valójában.

    Hirdetés

    FRISSÍTÉS:

    Felmerült, hogy esetleg az autó egy balesetből kifolyólag állt és nem haladt forgalommal szemben.

    Időközben megtudtuk, hogy a rendőrség az adott időpontban nem kapott sem balesetről, sem szemben hajtó autósról bejelentést, de ez nem zárja ki azt, hogy esetleg egy baleset miatt állt ott az autós.

    Olvasónk, a felvétel készítője pedig ezt írta: „Úgy tűnt, lelassulva jött, mint aki az előttem kifelé haladókkal találkozva akkor jön rá, hogy valami nem kerek. Balesetnek semmi nyoma nem látszott a környéken.”


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: 6 percig emberkedett, majd ki akarta tépni a kamerát és fenyegetőzött

    VIDEÓ: 6 percig emberkedett, majd ki akarta tépni a kamerát és fenyegetőzött

    Előre jeleznénk, hogy ezúttal egy olyan olvasói történetet, videót mutatunk be nektek, amit megnézve garantáltan felszökik a vérnyomásotok.

    Az esemény Székesfehérváron történt 30-án, csütörtökön.

    Igazából a videót kellő alapossággal illusztráltuk, de röviden összefoglalva, egy fél másodperces dudálást követően –  amivel olvasónk jelezte, hogy hirtelen, záróvonalon befordult előtte egy BMW-s – elkezdődött egy kb. 6 perces, teljesen szürreális eseménysorozat.

    Az, hogy valaki amiatt, hogy az agresszióját levezesse – az ő szavaival élve „oktasson” – képes a videón látható dolgokat művelni közúton, ráadásul teljesen érthetetlen manőverekkel megfűszerezve mindezt, az már egyszerűen szürreális.

    Majd mikor éppen jónak látja megállásra kényszeríti olvasónkat és konkrétan megállítja a közút két irányú forgalmát és tanmesét tart a dudálásról, az már tényleg nem hétköznapi…


    TÁRSOLDALUNK KAPCSOLÓDÓ CIKKE:

    VIDEÓ: Önvédelmi eszközök használata az utakon.


    Sziasztok! Folyamatosan követlek benneteket a YouTube csatornátokon is, és nézem a feltöltött dashcam videókat. Ma nekem is sikerült belefutnom egy jóképességű közlekedő társunkba, aki engem akart „oktatni”. A szitu nem volt ugyan közvetlen veszélyes, de szabálytalan volt. Rádudáltam, zokon vette és utánam jött.

    Jó 2-3km-en keresztül követett, többször mellém jött, megpróbált leszorítani, mutogatott, majd látta, hogy evvel nem jár sikerrel, elém jött és többször is fékezésre kényszerített.

    Egy szűkebb utcában, ahol volt szembeforgalom megállásra kényszerített, majd elindult a szóváltás és az emberkedés.

    Vicces, hogy olyan akar engem oktatni aki tojik a szabályokra. Aztán ki akarta tépni a kocsiból a kamerát. Az eset Székesfehérváron történt. ” – írja olvasónk.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Úgy szabta el a budakalászi körforgalmat a Hondás, hogy szinte lehetetlen volt kivédeni a csattanást

    VIDEÓ: Úgy szabta el a budakalászi körforgalmat a Hondás, hogy szinte lehetetlen volt kivédeni a csattanást

    Sajnos van, aki még mindig nem tudja, vagy akarja normálisan használni a budakalászi körforgalmat.

    Amikor átadták, akkor sokan féltek tőle, de azt gondoljuk, hogy egy jól működő és egyértelmű rendszert sikerült ott kialakítani.

    Ez annak köszönhető, hogy jól láthatóak a záróvonalak és a sávterelő elválasztók is nagyban segítik azt, hogy ne zavarodj bele.

    Hát, a felvételen szereplő, Hondát vezető sofőrnek nem sikerült kiigazodni a sávokon, bár azzal az agresszióval, amivel a kamerás autó elé vágott az sem biztos, hogy nem csak pusztán pofátlan volt.

    Minden esetre szép védés volt olvasónk részéről.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Majd ha így lógsz meg a rendőr elől, akkor menj utadra… :)

    VIDEÓ: Majd ha így lógsz meg a rendőr elől, akkor menj utadra… 🙂

    Elképesztően vicces videó terjed a neten egy menekülő Mercedes terepjáróról.

    Nyilván manipulált videóról van szó, de nem lehet rajta nem röhögni :)))

    Akinek ekkora szerencséje van, az talán kaphat egy másik esélyt, bármit is tett !? :))))


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: A sport mindennél fontosabb volt Üllőn a 8 bringásnak

    VIDEÓ: A sport mindennél fontosabb volt Üllőn a 8 bringásnak

    Tény, ami tény, fontos dolog a sport.

    Ennek a 8 kerékpárosnak a pulzustartomány szigorú megtartása probléma nélkül írta felül a KRESZ-t.

    Sokat halljuk, hogy a kerékpárosok igen magas százalékának van egyébként B kategóriás jogosítványa is. A videó jól mutatja azt, hogy közlekedési eszköztől függetlenül milyen a közlekedési morál hazánkban.

    Ami ezen a felvételen leginkább elkeserítő, hogy ők „igazi” és nem ám hobbi kerekezők, ami jól látszik az öltözékükön is, akik a kerékpározást, mint műfajt alapvetően anyanyelvi szinten művelik, ám

    mégsem tartják fontosnak azt, hogy a közutakon a sportszellemet kicsit félretéve példát mutassanak azoknak, akik a közutakon kezdőként, hobbiként, vagy alternatívaként bringáznak.

    Hirdetés

    Még mielőtt kitörne kommentben az olykor rendkívül agresszív, kerékpáros lelkületi olvasóinkból a hiszti,

    mutatunk egy videót két hatalmas bamba, vagy ha tetszik tahó gépjárművezetőről, akikről tegnap posztoltunk egy videót:


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Kisteher, vagy beton mixer? Mi történhet? Át mindenen! Go…go…go…

    VIDEÓ: Kisteher, vagy beton mixer? Mi történhet? Át mindenen! Go…go…go…

    A két videó nagyon hasonló bamba, nem törődöm mentalitást mutat be hazánk útjairól.

    Az első felvétel a II. kerület, Margit körút – Mecset utca sarkon készült, ami önmagáért beszél.

    „A videót nézve jogos a kérdés, miért kell az egyébként szabálytalan, de látható teherautó elé kihajtani?

    Azért, mert a Mecset utcában állva eléggé jobbra nézve lehet a jelzőlámpát figyelni, majd csak a zöld jelzésre elindulva fordul a tekintet előre és ekkor kúszott be a bal látótér szélébe valami nagyon nagy…”

    – írja olvasónk.

    A második felvételt elnézve pedig, konkrétan orosz rulett módjára behajt a kisteher sofőrje a szabályosan keresztbe haladó autósok közé, mintha valami távoli, ázsiai több sávos úton lenne, ahol mindenki kénye-kedve szerint keresztbe-kasul halad…

    A felvétel Egerben készült.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • Olvasónk németországi története és fotója elég sokatmondó. Kitalálod a rendszám felségjelet?

    Olvasónk németországi története és fotója elég sokatmondó. Kitalálod a rendszám felségjelet?

    „Németország, A96 pálya Landsberg Am Lech és Memmingen között.

    Előttem, mögöttem kilométeres álló sor, szokás szerint mindenki lehúzódott, ha jön mentő, rendőr tudjon hol menni…

    ÉÉÉÉssss akkor jön Ő, a magyar, aki mindenek felett áll 🤔🤫🤷‍♂️🤦‍♂️”

    – írja olvasónk, a kép készítője, Szántai Balázs döbbenten.

    A 228/2012. (VIII. 23.) Korm. rendelet 5. § (5). által beiktatott, 2012. szeptember 1-jétől érvényes KRESZ módosítás szövege kimondja:

    „Az azonos irányú forgalom számára két vagy ennél több forgalmi sávval rendelkező autópályán és autóúton kialakult forgalmi torlódás esetében – a (4) bekezdés b)-e) pontjában meghatározott járművek akadálytalan továbbhaladásának biztosítása érdekében – a) a belső (bal szélső) forgalmi sávban közlekedőknek szorosan a forgalmi sáv bal szélére kell húzódni, b) az egyéb forgalmi sávokban közlekedőknek a forgalmi sávban a lehetséges mértékben jobbra kell húzódni, és – ha az így kialakuló „folyosóban” történő biztonságos elhaladás azt szükségessé teszi – a forgalmi sávokat kijelölő terelővonalak átlépésével kell haladni és megállni.”

    Hirdetés

    Fotó és borítókép: olvasónk, Szántai Balázs


    MEGOSZTOM: