Szerző: bpiautosok.hu

  • VIDEÓ: Középen haladt, nem engedte a teherautós alkalmazni a cipzár-elvet

    VIDEÓ: Középen haladt, nem engedte a teherautós alkalmazni a cipzár-elvet

    „Tegnap a 8-as úton tartottunk hazafelé Székesfehérvár magasságában a körforgalomnál. Még az M7 előtt torlódás volt.

    Persze ez mindennapos ott, de már előtte 1 km-rel volt a torlódás és emiatt (ami egyáltalán nem sok) 7-8 percet araszoltunk.

    A teherautó sofőrje úgy érezte, hogy a két forgalmi sávból egyet folyamatosan elzár, hogy ne lehessen őt megelőzni. Biztos vagyok benne, hogy lényegesebben rövidebb lett volna az araszolás, ha ezt nem teszi.”

    – írja olvasónk, akinek soraival maximálisan egyetértünk.

    Megszűnik a sáv, de mégsem engednek be a melletted autózók?

    A Székesfehérváron is mindennapos közlekedési helyzet egyeseknek kárörvendő pillanatokat, másoknak ősz hajszálakat okoz. Pedig van megoldás. A cipzár-elv (vagy másnéven fésű-szabály) alkalmazása felgyorsítja a közlekedést és ideális esetben megszünteti a dugót is. – írja az fmc.hu

    Türelem, udvariasság és egy jól működő fékpedál – nagyjából ennyi kell ahhoz, hogy valaki képes legyen alkalmazni a cipzár-elvet.

    Az egyik közismert, de mégis alig alkalmazott, íratlan közlekedési szabályt Magyarországon sokan hajlamosak elfelejteni.

    Pedig a dolog egyszerű: mindenki engedjen be maga elé önként egy, a megszűnő, beszűkülő sávból érkező autóst. Ez több szempontból is hasznos lehet…

    Hirdetés

    A Fehérvár Televízió összeállításából kiderül, hogy miért:

  • VIDEÓ: Építőanyagok repültek a száguldó autók közé egy platóról az M3-ason tegnap

    VIDEÓ: Építőanyagok repültek a száguldó autók közé egy platóról az M3-ason tegnap

    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette, ahogy az M3-ason koradélután építőanyagok esnek le egy kisteherautóról.

    Az eset nem sokkal azután történik, hogy a kamerás autót megelőzi a kisteher, aminek a platóján több zsák építőanyag is van.

    Több autó is nagy sebességgel haladt a jármű után folyamatosan, amikor a rakomány egyes részei elkezdtek potyogni az autók elé.


    KAPCSOLÓDÓ CIKK:

    Ezért “pampogunk” ennyit a rakomány helyes rögzítéséről


    Az autósok higgadtan, bravúrosan kerülték el a törmelékeket. Nem volt szerencsére ijedt kormánymozdulat, csak emiatt nem történt tragédia.

    Hirdetés

  • VIDEÓ: Ezt nem lehet benézni és szembe elindulni az M3-as felé. Pedig neki sikerült…

    VIDEÓ: Ezt nem lehet benézni és szembe elindulni az M3-as felé. Pedig neki sikerült…

    „Az eset a tegnapi napon történt az M3-as bevezető feletti felüljárónál ahol a Nagy Lajos király útjára hajtunk fel az Ógyalla utcáról.

    A sofőr végül korrigált és jó irányba felhajtott az M3 bevezető Pest felé haladó útra.”

    – írja olvasónk.


    UGYANITT TÖRTÉNT EGYÉBKÉNT EGY BALESET KÉT HETE, IGAZ NEM ILYEN KÖRÜLMÉNYEK MIATT:

    Felvétel egy tanulságos koccanásról. Egyiknél volt helyismeret, a másiknál nem


    A videót abból a célból posztoltuk, hogy közösen megpróbáljuk megérteni azt, hogy hogyan lehet egy ennyire egyértelműen kitáblázott/felfestett felhajtót „benézni”.

    Igazság szerint az autópályákra szemből felhajtó autósok esetében is többnyire igaz az, hogy az a felhajtó, ahol elvétik az irányt, egyértelműen ki van táblázva és nem igazán tudjuk elképzelni, hogy mi miatt ennyire figyelmetlenek egyes sofőrök…

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Indulás után szinte azonnal egy Lamborghinit fogtak az M3 bevezetőn a pofátlanítók

    VIDEÓ: Indulás után szinte azonnal egy Lamborghinit fogtak az M3 bevezetőn a pofátlanítók

    ” Ebben a hónapban a BRFK civilnek tűnő rendőrautóinak egyikében töltöttem a napjaim, rögzítettünk közel 40 szabálysértést és összefoglaltuk, mik a leggyakoribbak, természetesen a szokásos módon: mindent mutatunk ami izgalmas. ” – írja a vlogger, aki beült egy civil rendőrautóba.

    Ilyen jellegű videóból született már több is, de véleményünk szerint ez lett a legütősebb.

    A népszerű rendőrségi pofátlan(TAN)ító videók kulisszatitkait mutatja be a videó.


    A LEGFRISSEBB ILYEN VIDEÓ:

    VIDEÓ: Bringások célkeresztben – Itt a Pofátlan(TAN)ítás 18. része


    Nem kellett sokat várni az első szabályszegőre, aki történetesen egy Lamborghinit vezetett.

    Hirdetés

  • Riport: „Be kell fejezni az autósok üldözését” – mondta az államtitkár. Hétfőn dönt a főváros az ideiglenes kerékpársávokról

    Riport: „Be kell fejezni az autósok üldözését” – mondta az államtitkár. Hétfőn dönt a főváros az ideiglenes kerékpársávokról

    Hétfőn dönt Karácsony Gergely a biciklisávok sorsáról.

    „Az iskolakezdésig meg kell szüntetni a Budapest forgalmas útjain kialakított ideiglenes biciklisávokat, és be kell fejezni az autósok üldözését.”

    – írja a főpolgármesternek küldött levelében Fürjes Balázs államtitkár.

    Szerkesztőségünk azt gondolja, az egyébként a politika hadszínterévé vált budapesti ideiglenes kerékpársávok kérdéséről,

    hogy egyértelműen az autók tudatos kiszorítása zajlik Budapest belső kerületeiből.

    Az nyilván nem lenne demokratikus, ha egy tollvonással egyszerűen megtiltanák a behajtást, illetve az engedélyköteles lenne, ezért

    a kerékpározás, mint életforma ráerőltetésével próbál a városvezetés szemléletet váltatni azokkal, akik nem szeretnék az autót letenni.

    Mindezt úgy, hogy a kerékpárt életvitelszerűen használók, illetve a kerékpáros szervezetek igényeinek alkalmazásával az autózást drasztikus módszerekkel folyamatosan nehezítik, majd ellehetetlenítik.

    A riport:


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Buszt előzött a felüljárón a Mercis, kis híján tragédia történt

    VIDEÓ: Buszt előzött a felüljárón a Mercis, kis híján tragédia történt

    Olvasónk fedélzeti kamerája a 44-es főúton forgott.

    „Ma reggel egy CLA Merci sofőrje a 44 es úton úgy döntött, hogy megelőzi a buszt mert siet dolgozni.

    Záróvonal, emelkedő nem számít. A szalagkorlát meg majd megfogja a buszt…”

    – írja

    A felvétel elég hajmeresztő még úgy is, hogy meglehetősen rá kellett közelítenünk, mert a kamerás autó sofőrje érthető okokból nagyobb követési távolságot tartott.

    A busz kis híján nekiment a szalagkorlátnak, hogy elkerülje a frontális balesetet.

    Hirdetés

  • A jelzőlámpára figyelt, nem az útra. Ezért nem vette észre a lámpánál álló motorost

    A jelzőlámpára figyelt, nem az útra. Ezért nem vette észre a lámpánál álló motorost

    Nem vette észre a sávban, piros lámpánál álló motort és belehajtott a kétkerekűbe egy Ford Szombathelyen, a Hunyadi János úton. A motoros megsérült. – írja a 112press.hu

    A portálnak elmondta a belváros felől érkező Ford vezetője, hogy hogyan történt a baleset.

    -Ismerem ezt az útszakaszt és tudom, hogy ha a piacnál zöldre vált a lámpa, akkor kb. mennyivel kell haladnom, hogy a Szent Flórián körúthoz is zöld jelzésre érkezzek.

    A jelzőlámpára figyeltem haladás közben. Amikor a lámpa piros-sárgára váltott, akkor néztem vissza az útra és akkor láttam meg a sávban álló, zöld jelzésre váró motort – mondta az autót vezető férfi.

    -Azonnal fékeztem, de az autóm ütközött a motor hátuljával. A motoros leesett a motorról, de felállt és kiment az út szélére. Nagyon sajnálom, nem tudom, hogyan nem vettem észre, egyszerűen nem tűnt fel, hogy ott van.

    Hirdetés

    A 112press.hu információi szerint a harmincas éveiben járó motoros férfi nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Hozzátartozója elmondta, hogy pár évvel ezelőtt már volt balesete a motorosnak, akkor egy figyelmetlenül kanyarodó autó miatt szenvedett sérüléseket, amit műteni is kellett.

    Borítókép és forrás: 112press.hu


    MEGOSZTOM:

  • Ezen a videón pörög az Internet. Fáradhatatlanul versenyzett az autókkal a kacsa

    Ezen a videón pörög az Internet. Fáradhatatlanul versenyzett az autókkal a kacsa

    Na jó, ezen besírtunk :))))

    Láttunk már állatokat, amik szabályosan keltek át gyalogátkelőn, valamint varjú által noszogatott sünit de ez mindenen túltesz.


    KAPCSOLÓDÓ

    VIDEÓ: Ilyen, amikor egy varjú noszogatja a sünit, hogy iparkodjon átérni az úttesten 🙂


    A kacsa konkrétan egy külföldi, a mi M0-ás utunkhoz hasonló nagy forgalmú autóúton közlekedett gyakorlatilag sávot foglalva, perceken át.

    Mindezt egy teherautóból rögzítették. Valószínűleg ők sem akarták elhinni, hogy versenyzik velük a madár 🙂

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • Holnap indul a Tour de Hongrie kerékpáros verseny

    Holnap indul a Tour de Hongrie kerékpáros verseny

    Szombaton, augusztus 29-én Esztergomból indul az ország legnagyobb kerékpáros versenye, a Tour de Hongrie. A verseny összesen több mint 826 kilométernyi, zömében országos közúton zajlik majd és egészen a Kékestetőn kijelölt célig tart.

    A verseny útvonalán a közlekedők több helyszínen is ideiglenes, teljes pályás mozgó forgalomkorlátozással találkozhatnak, ezért az érintett szakaszok forgalmi helyzetéről érdemes lesz még utazás előtt tájékozódniuk a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatánál.

    A Tour de Hongrie kerékpáros verseny távja idén összesen 826 kilométer lesz, melyet a nemzetközi mezőny öt nap alatt, augusztus 29. szombat és szeptember 2. szerda között tesz meg.

    A verseny során a kerékpárosok szinte teljes egészében országos közúton, fő- és mellékúti szakaszokat egyaránt érintve mérhetik össze tudásukat. A nemzetközi verseny augusztus 29-én, Esztergomból indul, majd 30-án Debrecen és Hajdúszoboszló, 31-én Karcag és Nyíregyháza, szeptember 1-jén Sárospatak és Kazincbarcika között folytatódik, végül szeptember 2-án a Miskolc-Gyöngyös-Kékestető útvonalon zárul.

    A pontos útvonal a következő linken érhető el: https://www.tourdehongrie.hu/terkep.

    Hirdetés

    Az érintett településeken az áthaladás tervezett időpontjairól a www.tourdehongrie.hu oldal „Etapok” menüpontja alatt tájékozódhatnak az érdeklődők.

    A verseny ideje alatt rendőrségi forgalomirányítás mellett, dinamikus, ideiglenes, teljes pályazárral járó mozgó forgalomkorlátozással számolhatnak az érintett szakaszokon a közlekedők. A kiemelt helyszíneken a Magyar Közút Nonprofit Zrt. útellenőrei is segítik majd a terelések kiépítését és a verseny biztonságos lebonyolítását. A társaság szakemberei a szervezőkkel közösen a tervezett útvonalakat többször is bejárták, a szükséges javítási, üzemeltetési és karbantartási munkákat a versenyhez igazítva, ahhoz ütemezve végezték el.

    A Magyar Közút Esztergom térségében az elmúlt hetekben is számos szakaszon végzett burkolatjavítási munkákat, mintegy 800 tonna melegaszfaltot felhasználva. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket, hogy a Tour de Hongrie versenyszakaszait érintően még indulás előtt tájékozódjanak az ideiglenes korlátozásokhoz kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a társaság Útinform szolgálatánál (+36-1-336-2400), illetve a www.utinform.hu weboldalon.

    Borítókép: Vanik Zoltán / Tdh.hu


    MEGOSZTOM:

  • Meglepő statisztika: Az eddigi pofátlan(tan)ító videókban egyáltalán nem szerepelt sok BMW

    Meglepő statisztika: Az eddigi pofátlan(tan)ító videókban egyáltalán nem szerepelt sok BMW

    Sőt!

    Ami azt illeti az egyéb márkák szerepeltek benne túlsúlyban. Egyik BMW-s olvasónk hívta fel erre a figyelmünket

    és számolta meg az eddigi pofátlan(tan)ító videókban szereplő autómárkákat, valamint egyéb járműveket.

    A statisztika így néz ki, amit kaptunk tőle:

    1 db. Peugeot
    1 db. Jaguar
    1 db. Lancia
    1 db. Chevrolet
    1 db. Mini
    1 db. Dacia
    1 db. Hyundai
    1 db. Citroën
    2 db. Robogó
    2 db. Busz
    2 db. Taxi
    2 db. Mazda
    2 db. Lexus
    2 db. Skoda
    2 db. Porsche
    2 db. Volvo
    2 db. Mitsubishi
    3 db. BMW
    3 db. Honda
    3 db. Mercedes
    3 db. Seat
    4 db. Fiat
    4 db. Nissan
    5 db. Toyota
    5 db. Suzuki
    6 db. Motor
    6 db. Renault
    7 db. Audi
    8 db. Vw
    12 db. Ford
    14 db. Opel
    15 db. Kisteher

     

    Hirdetés

    „BMW tulajként az utóbbi időben többször kerültem olyan közlekedési szituációba amiben nem a másik autó sofőrjén múlt, hogy nem lett baleset a vége (melyek nem BMW-k voltak).

    Mégis mi, ilyen autót vezetők vagyunk kikiáltva a legtöbbször szabálytalannak és ez által sztereotipizálva, ezért gondoltam össze számolom a rendőrség által a „pofátlan(tan)ítás” fantázia névre hallgató videóiból mely márkák sofőrjei mennyi szabálytalanságot követnek el.


    KAPCSOLÓDÓ

    VIDEÓ: Leállósávok célkeresztben- Itt a pofátlan(TAN)ítás 17.


    Mit ne mondjak érdekes számok jöttek ki. (Azért ezekből a videókból, mert nekem nincs fedélzeti kamerám, bár már én is erősen gondolkozom, hogy beszerzek egyet). ”

    – írja olvasónk, aki a statisztikát készítette.


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Néhány centin múlt a szarvasgázolás. Számított az, hogy mennyivel ment olvasónk

    VIDEÓ: Néhány centin múlt a szarvasgázolás. Számított az, hogy mennyivel ment olvasónk

    ” Ezt a videót tegnap készítettem Csákvár közelében.

    Én városon kívül mindig óra szerint 90-100 km/h közötti sebességgel hajtok és inkább a 90-hez közelebb, mert így érzem biztonságosnak.

    Kb. 30 centin múlt, hogy nem csaptam el pedig amint feltűnt az út szélén és eltelt az a bizonyos 1 másodperc padlón volt a fékpedál.

    Emlékszem, hogy abban a pillanatban amikor a fékre léptem tuti biztos voltam benne, hogy nem tudjuk elkerülni az ütközést. Mikor kiszaladt az első káromkodás akkor tudatosult, hogy mégis sikerült megúszni.

    Tanulság is van:

    Miközben az imént leírt módon haladtam (óra szerint 90), egész úton folyamatosan előzgettek és a hátsómba mászott szinte mindenki. Szerencsére épp akkor senki nem volt mögöttünk.

    Hajrá, nyomjátok a gázt, kis szerencsével még eljuttok egy világ élvonalába tartozó kórházig is! – írja olvasónk ironikusan.

    Bónuszok is vannak: kis családi perpatvar, aminek ez az eset vetett véget, a videó végén pedig a szarvasunk haverjának 10 pontos ugrása a szemből jövő elől.”

    – tette hozzá.

    Hirdetés

  • Súlyos balesetet okozott ma az M7-esen egy autóval tolató férfi

    Súlyos balesetet okozott ma az M7-esen egy autóval tolató férfi

    Tolatás okozott balesetet az M7-es autópálya Somogy megyei szakaszán.

    Augusztus 26-án reggel, az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Balatonvilágos térségében három autó ütközött össze. – írja a police.hu

    Fotó: police.hu

    A helyszíni szemle adatai alapján elvétette a lehajtót az a 62 éves balatonendrédi lakos, aki a leállósávban tolatni kezdett. A manőver során az autót részben a külső forgalmi sávba kormányozta,amit a mögötte szabályosan,

    de gyorsforgalmi utakat jellemző nagy sebességgel közlekedő két autóvezető is későn észlelt, így már nem tudták elkerülni az ütközést.

    Hirdetés

    Fotó: police.hu

    A tiltott manőver hat ember sérülését okozta.


    KAPCSOLÓDÓ

    VIDEÓ: Döbbenetes, amit az M7-esen művelt tegnap ez a sofőr


    A rendőrség az esettel kapcsolatban a következőkre hívja fel a figyelmet:

    • Soha ne forduljon meg, vagy tolasson vissza az autópályán, autóúton! A hazai gyorsforgalmi utakon sűrűn találhatóak különszintű csomópontok, melyeken keresztül biztonságosan lehajthat és megfordulhat. Ha pihenőhelyet, vagy leállóöblöt talál, álljon meg, és ha teheti, tekintse át a lehetséges útvonalakat a tévesztés javítására.
    • Figyelje a közúti jelzéseket, útirányjelző táblákat, hogy újratervezhesse útvonalát!
    • Ha hírt kap arról, hogy Önhöz közel a forgalommal szemben halad egy jármű, őrizze meg a nyugalmát és csökkentse a sebességét! Növelje a követési távolságot a saját és az Ön előtt haladó autó közt, majd soroljon be a külső sávba és ne kezdjen előzésbe!
    • Ha lehet, várakozzon a legközelebbi benzinkútnál vagy pihenőhelynél, amíg elmúlik a veszély!


    MEGOSZTOM:

  • Ennél elrettentőbb videót nehéz elképzelni a látni és látszani fogalomra…

    Ennél elrettentőbb videót nehéz elképzelni a látni és látszani fogalomra…

    A kivilágítatlan teherautóba hatalmas sebességgel rohant bele a kamerás autó ezen a felvételen.

    Nem győzzük hangsúlyozni, különösen a 2012 óta gyártott autók esetében, hogy fokozottan fontos elinduláskor azonnal felkapcsolni a tompított fényszórót rossz látási viszonyok idején, mert ezeknél a járműveknél

    a legtöbb esetben csak elől indul el automatikusan a menetfény, ráadásul a műszerfal is alapból világít.

    Amennyiben nem kapcsolnak az ilyen autók tulajdonosai tompítottat, akkor hátulról gyakorlatilag észrevehetetlen marad a járművük a sötétben.


    KAPCSOLÓDÓ

    Nappali menetfény használata – Rossz szokások, tévhitek


    A menetfényes autóktól függetlenül

    kiemelten fontos, hogy meghatározott időközönként ellenőrizzétek a járművetek fényjelzőit.

    Hirdetés

    Figyelem! Csak erős idegzetűeknek:

  • 4000 táblát fog lecserélni a Magyar Közút a gyalogátkelőknél

    4000 táblát fog lecserélni a Magyar Közút a gyalogátkelőknél

    Fluoreszkáló hátterűre cserélik a jelenlegi KRESZ-táblákat.

    Az utóbbi években jelentősen emelkedett az országos és önkormányzati utakon is a kijelölt gyalogátkelőhelyeken történt gázolások száma – írja a Magyar Közút.

    A baleseti statisztikák szerint 2019-ben összesen 969 baleset történt a zebrákon, amiből 39 volt halálos.

  • Még a héten eldől az ideiglenes kerékpársávok sorsa

    Még a héten eldől az ideiglenes kerékpársávok sorsa

    Még a héten döntenek az ideiglenes kerékpársávok sorsáról a Fővárosi Önkormányzatnál – erről beszélt az ATV Híradónak Karácsony Gergely kabinetfőnöke. Balogh Samu azt is hozzátette, azoknál a felfestéseknél is szükség van némi változtatásra, amelyek megmaradnak. A Kerékpárosklub szerint a Nagykörútnak nincsen alternatívája. A Budapesti Autósok Közössége viszont úgy véli: az autósok kiszorítása zajlik.

    Hónapok óta a bicikliseké az egyik sáv a Nagykörúton, ahol a számos más részéhez hasonlóan szeptemberig biztosan maradnak az ideiglenes felfestések. Közben a Fővárosi Önkormányzat augusztus végéig várja a lakossági visszajelzéseket, elsősorban a körút kapcsán, de ahol megmaradnak a felfestések, ott is szükség van némi változtatásra.

    Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke híradónknak elárulta, mivel ezek ideiglenes sávoknak indultak, és rövid idő alatt kellett őket létrehozni, akad javítanivaló.

    „A kerékpárosok például védettebb sávokat szeretnének, így ahol erre van lehetőség, ott nyilvánvalóan hozzá kell majd nyúlni az adott szakaszokhoz, amennyiben továbbra is megmaradnak” – részletezte Balogh.

    Az ideiglenes kerékpársávok sorsa egyébként megosztotta az embereket. A Pulzus felmérése szerint a válaszadók 55 százaléka hajlik arra, hogy maradjanak a felfestések, 17 százaléka ellenzi ezt, míg 28 százalékuk úgy gondolja, hogy külön kerékpársávokra lenne szükség.

    A Magyar Kerékpárosklub sikeresnek látja az átalakításokat. A legnagyobb baj szerintük azonban mégis az, hogy a körútnak például nincsen alternatívája. Kürti Gábor szerint csak nehezen, nagy kerülővel, kikerülni a körutat, ráadásul ezek balesetveszélyes útvonalak. Kevésbé beláthatóak, és a forgalomtechnika sem szabályozza egyértelműen a kisutcáknak a forgalmát – magyarázta híradónknak az elnök.

    A Budapesti Autósok Közössége szerint korábban meghívást kaptak a főpolgármester által fémjelzett Restart Budapest programra. Javaslatokat azonban nem tehettek, a koncepcióba se szólhattak bele. Csősz Krisztián szerint az autósok tudatos kiszorítása zajlik Budapesten. „Nagyon-nagyon erős a kerékpároslobbi és ez nyilvánvalóan egybehangzik a Főváros álláspontjával” – fogalmazott az alapító.

    Forrás: atv.hu


    MEGOSZTOM: