Szerző: bpiautosok.hu

  • Ma reggel Budapesten két embert is elgázoltak gyalogátkelőn. Egyikük meghalt

    Ma reggel Budapesten két embert is elgázoltak gyalogátkelőn. Egyikük meghalt

    A X. kerületi Jászberényi úton 2020. szeptember 28-án reggel fél hétkor egy betegszállító elgázolt egy 22 éves nőt, aki a kijelölt gyalogátkelőhelyen ment át.

    A betegszállító megkülönböztető hang-és fényjelzést nem használt és beteget sem szállított. A baleset következtében a 22 éves nőt súlyos sérülésekkel vitték a mentők kórházba.

    Csepelen 6 óra 20 perckor egy 62 éves nő szintén a zebrán próbált meg átmenni, amikor egy személyautó elütötte; a gyalogos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

    Mindkét baleset körülményeit a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztálya szakértők bevonásával vizsgálja.


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Talán részeg volt, de akár rosszul is lehetett ez a sofőr az M0-son. Ilyenkor minden esetben hívd a 112-t

    VIDEÓ: Talán részeg volt, de akár rosszul is lehetett ez a sofőr az M0-son. Ilyenkor minden esetben hívd a 112-t

    Olvasónktól kaptuk a tegnap délután rögzített videót, ahol a középső sávban igencsak kétségbeejtő volt egy Volvo mozgása.

    Helyszín: M0 (az M3-as lehajtó után)

    Leírása szerint megpakolva, kb. 90-nel közlekedve arra lett figyelmes, hogy lassul a forgalom kb. 50 km/h -ra.

    Az első pár másodpercben azt hitte, hogy műszaki hibás az autó, de hamar rájött ,hogy részeg lehetett talán a sofőr.

    „Dudáltam, villogtam, jeleztem a többi autósnak vészvillogóval”, még egy kamionos is majdnem elvitte egy „körre”
    Amikor sikerült megelőzni, egy pillanatra ránéztem a sofőrre, látszott a fején, hogy nem önmaga.” – tette hozzá olvasónk.


    Tavaly októberben számoltunk be róla mi is, hogy egy kamionos agyvérzést kapott és így haladt kacsázva a sávban, miközben a szalagkorlátot több helyen letarolta. Többen hívták a 112-t. Annál az esetnél a határon tudták megállítani a súlyos állapotban lévő sofőrt.


    ILYEN ESETBEN MINDIG HÍVJÁTOK A 112-t!

    Hirdetés

  • Ezt tedd, ha szembe találod magad a forgalommal az autópályán

    Ezt tedd, ha szembe találod magad a forgalommal az autópályán

    Halálos közúti baleset gondatlan okozásáért emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség az ellen a 81 éves tatai férfi ellen, aki még tavaly február 5-én délután okozott balesetet az M5-ös sztráda 113-as kilométerszelvényében, Kiskunfélegyháza térségében – írta meg a kti.hu

    police.hu

    A balesetben a férfi felesége vesztette életét, aki a vádlott Suzuki SX4-esének hátsó ülésén utazott. Hárman, a vétkes sofőr, a mellette ülő lánya és a vétlen sofőr súlyosan megsérültek.

    A balesetnek annak ellenére lettek ilyen súlyos következményei, hogy mindkét autóban mindenki szabályosan be volt kötve.

    Az eset után megjelent híradások szerint az idős házaspár a lányukkal egy temetésről tartott haza, Tatára, amikor a férfi tévedésből rossz irányba hajtott fel az autópályára.

    Világos volt még, ahogy az ügyészség fogalmazott, jó látási viszonyok mellett lehetett közlekedni, semmi nem korlátozta a tájékozódást. Talán épp ezért, az idős sofőr szinte azonnal észlelte, hogy a pálya Szeged-felé vezető oldalára hajtott fel, azaz pont az ellenkező irányba, mint szeretett volna, ezért a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség közleménye szerint megállt, majd mintegy 7,5-8,5 kilométer/órás sebességgel tolatni kezdett a leállósávban, amikor pedig a leállósáv elején felfestett, a forgalom elől elzárt területhez ért, megfordult (azaz elkezdett balra kanyarodni).

    Azonban a manőver közben a Suzuki összeütközött egy vele szemben szabályosan,  mintegy 120-125 km/h sebességgel érkező Renault-val. Az ütközés hatására a vétlen autós a sztráda két pályatestét elválasztó szalagkorlátnak, míg a vádlott Suzukija a gyorsító sáv korlátjának csapódott.

    A baleset vizsgálat szerint kétséget kizáróan azért következett be, mert a Suzuki vezetője megszegte a KRESZ azon rendelkezéseit, miszerint tilos az autópályán megfordulni, tolatni, balra kanyarodni. A vétkes sofőr ezeket mind elkövette.

    A vádlott vezetői engedélyét a nyomozó hatóság a helyszínen elvette.

    Az idős sofőrnek, aki a tragédia után szabadlábon védekezhetett, 1952 óta volt jogosítványa és büntetlen előéletű. A Kecskeméti Járási Ügyészség a napokban emelt vádat ellene a tavaly februári tragédia miatt halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségéért, és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta vele szemben.

    A vádlott bűnösségéről a Kiskunfélegyházi Járásbíróság fog dönteni. – írja a portál.


    KAPCSOLÓDÓ

    Felvételen, ahogy a rendőrök karjaiba futott tegnap egy, a 8-as úton forgalommal szembe hajtó ámokfutó


    Sajnos elképesztően sok ilyen és ehhez hasonló esetről kapunk és közlünk fedélzeti kamerás felvételeket, ami azt mutatja, hogy fontos tisztázni, hogy ilyenkor mit és hogyan tegyél, ha figyelmetlenségből belekeveredtél egy ilyen helyzetbe.

    Hirdetés

    Ha megtörtént az elképzelhetetlen és az autópályán szembe találod magad a forgalommal, két dolgot ne tegyél!

    Ne tolass vissza és ne akarj megfordulni!

    A rendőrök azt tanácsolják, ilyenkor a sofőr húzódjon jobbra a leálló sávban amennyire csak lehet, mindenki szálljon ki az autóból és menjen a szalagkorlát mögé (ne álldogáljon senki a leállósávban, mert az életveszélyes), és onnan hívjanak segítséget.

    Nyilvánvaló, hogy a rendőrök nem fogják megdicsérni, sőt, minden bizonnyal a bírságot sem úszhatja meg, de életben marad és rendőri segítséggel biztonságosan meg tud majd fordulni. Akkor már majd elautózhat a következő kihajtóig, ahol szabályosan át-, vagy visszatérhet a „jó” oldalra.

    Forrás: F.Gy.A. / KTI, Borítókép: illusztráció, Cikk fotó: police.hu


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Tatabányán lepett meg sok közlekedőt a toyotás

    VIDEÓ: Tatabányán lepett meg sok közlekedőt a toyotás

    Tatabányán rögzítette a kemma.hu olvasója a jelenetet, ahol egy Toyota Corolla sofőrje a legnagyobb természetességgel hajt szembe a forgalommal.

    A forgalomban résztvevő közlekedők szerencsére higgadtan, türelmesen kezelték a helyzetet és beengedték a körforgalomba a kijáraton behajtó idióta sofőrt.

    Mindezt egy, a túloldalon közlekedő autóból rögzítették.

    Aki egy ilyet benéz vagy azonnal, vagy a második rajtakapott alkalom után végleg lenne szükséges bevonni a jogosítványát, ugyanis ezek azok a figurák, akik miatt ilyen balesetek történnek:

    KAPCSOLÓDÓ:

    Elképesztő balesetet rögzített a Magyar Közút kamerája az M25-M3-as gyorsforgalmi úti csomópontbann


    Íme a nagytudású „sofőr”…

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Pofátlanítás 20. – Még a kerékpárosnak állt feljebb, aki áttekert (volna) a gyalogátkelőn

    VIDEÓ: Pofátlanítás 20. – Még a kerékpárosnak állt feljebb, aki áttekert (volna) a gyalogátkelőn

    Megjelent a legújabb rendőrségi pofátlan(TAN)ító videó.

    A szokásos előzni tilos, piros lámpán áthajtós és egyéb szabálysértések mellett a

    legmeglepőbb az a kerékpáros volt, akinek látszólag eléggé megviselte a kis lelki világát az, hogy őt is levillogták,

    mivel áttekert a gyalogátkelőn és nem áttolta a kerékpárt úgy, ahogyan azt kellene tenni ahhoz, hogy jogosan elsőbbséget kapjon.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • Fotók: Öt kamion és egy furgon ütközött össze az M70-es autópályán

    Fotók: Öt kamion és egy furgon ütközött össze az M70-es autópályán

    Teljes szélességében lezárták az M70-es autópályát pénteken, nem sokkal dél előtt, mert öt kamion és egy furgon összeütközött a szlovén határtól Letenye felé vezető oldalon.

    A teherjárművek közül több súlyosan megrongálódott. Az egyik járműbe egy ember beszorult, őt a tűzoltók emelték ki, írja az MTI.

    Fotó: MTI/Varga György

     

    A baleset a sztráda 16-os kilométerszelvényében, Kerkaszentkirály térségében történt, az autópályát a forgalom elől mindkét irányban lezárták.

    Hirdetés

    Fotó: MTI/Varga György

     

    Borítókép: MTI/Varga György


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Ajtót is nyitott menet közben, még a szemből jövő sem zavarta a büntetgető sofőrt

    VIDEÓ: Ajtót is nyitott menet közben, még a szemből jövő sem zavarta a büntetgető sofőrt

    A felvétel tegnap délután készült Vácdukán.

    ” Sajnos velem is megesett a mai nap folyamán… Aminek külön örülök, hogy kamera van az autómban. Vácdukán történt az eset,

    egy félreérthető helyen elhelyezett kopott elsőbbségadás táblát nem vettem észre és ez volt a büntetés. „

    – írja olvasónk.

    A kamerás autó vezetője tehát beszámolt az előzményről. Szerencsére nem történt baleset. Ezután a fehér autó sofőrje úgy gondolta, hogy önkéntes rendőrként igazságot oszt ahelyett, hogy örülne annak, hogy nem történt baleset. Ez mentálisan nincs rendben!

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • Fotók: A házaspár a kertben kávézott, amikor egy Suzuki csapódott a kerítésüknek Egervölgyön

    Fotók: A házaspár a kertben kávézott, amikor egy Suzuki csapódott a kerítésüknek Egervölgyön

    Egy balra ívelő kanyarban elvesztette uralmát a járműve felett egy Suzukit vezető férfi. A balesetben ketten megsérültek. – közölte a 112press.hu

    A 8-as főút felől érkezett Egervölgy településre egy Suzuki személyautó, ami a falu elején, egy balra ívelő kanyarban a menetirány szerinti jobb oldali padkára futott.

    Fotó: 112press.hu

    A sofőr megpróbált korrigálni, de elvesztette az uralmát a jármű felett. A Suzuki a jobb oldalon letért az úttestről és egy betonoszlop mellett kerítésnek csapódott.

    A balesetben az autó vezetője súlyosan megsérült, őt sárvári tűzoltók segítségével emelték ki a roncsból.

    A portál videót is közölt a baleset körülményeiről:


    A jármű utasa a 112press.hu információi szerint, az elsődleges adatok alapján könnyű sérülést szenvedett, valamint megrongálódott a betonoszlop, ezt az áramszolgáltató emberei cserélték ki.

    Hirdetés

    A kerítés túloldalán egy házaspár kávézott, az asszony elmondta, hogy hallotta a nagy sebességgel érkező autót és megjegyzést is tett annak sofőrjére,

    a következő pillanatban pedig az autó belehajtott a kerítésükbe.

    Fotó: 112press.hu

    Az asszony elmondta, hogy megijedni sem volt ideje, így félre ugrani sem tudott volna, ha a gépjármű feléjük tart.

    Forrás és borítókép: 112press.hu


    MEGOSZTOM:

  • Ne! Még ha apa mondja, akkor se vedd le a kiegyenlítő tartálynak a tetejét!

    Ne! Még ha apa mondja, akkor se vedd le a kiegyenlítő tartálynak a tetejét!

    Hangzik el a Telekom reklámjában:

    „nyisd le…, a kiegyenlítő tartálynak a tetejét vedd le”.

    – miközben gőzöl a felforrt víz ezerrel a motortérből.

    Aki esetleg tényleg fogékony a reklámokra (ilyen értelemben), annak csak

    jó szándékból annyit üzenünk, hogy a reklám ezen, 16. másodperctől kezdődő részét ne vegye komolyan,

    sőt egyenesen óvakodjon attól, hogy felforrt vizű jármű kiegyenlítő – másnéven tágulási – tartályának sapkáját letekerje.

    Hirdetés

    Ugyanis a túlnyomás miatt a forró víz leforrázhatja bizonyos testrészeidet, leginkább a kezedet, de extrém esetben akár a szemedbe is spriccelhet.

    Ilyen szándék esetén minden esetben várd meg amíg a víz lehűl és utána is csak óvatosan próbáld meg, lehetőleg valamilyen textillel – még jobb, ha kesztyűvel – elkövetni a műveletet.


    MEGOSZTOM:

  • Leállt a műszaki vizsgáztatási rendszer Budapesten

    Leállt a műszaki vizsgáztatási rendszer Budapesten

    Arról értesültünk, hogy több budapesti műszaki vizsga állomáson is azt kommunikálják, hogy

    a vizsgára bevitt autók ma egészen biztosan nem,

    de lehet, hogy hétfőn sem lesznek kész, mert valami okból leállt a rendszer.


    KAPCSOLÓDÓ

    Rengeteg taxist érinthet: Olvasónk 2020-ra már nem kapott műszaki vizsga időpontot, de ez nem minden


    Az autókat elküldik és azt mondják, hogy nem tudni, hogy mikor áll helyre a központi rendszer, ami már állítólag tegnap lehalt.

    Emiatt sok szervizben feltornyosultak a műszaki vizsgára váró autók.

    Ha most tervezted a műszakiztatást, akkor feltétlen tájékozódj!

    FRISSÍTÉS:

    Megkerestünk vidéki állomásokat is.

    A leállás országos.


    MEGOSZTOM:

  • 618 ezres csekket kapott a szinte semmit nem érő autójára a behajtó cégtől

    618 ezres csekket kapott a szinte semmit nem érő autójára a behajtó cégtől

    Döbbenet, hát ez így hogy…. Létezik olyan, hogy az ember elfelejt valamit, hiszen ezerfelé vagyunk mindannyian,  de ezen az összegen teljesen megdöbbentem” – meséli történetét a Vezessnek Andrea.

    Az öregecske Opelje után – állítólagosan elmaradt kgfb-díj miatt – küldött neki zsíros csekket  egy behajtó cég, 618 ezer forint fedezetlenségi díj és egyebek befizetését követelve tőle.

    Andrea azt mondta a portálnak, hogy mindig fizette autóján a kötelező biztosítást, majd egyszer mégis kapott egy csekket a hatalmas összegről.

    Éppen azért, hogy véletlenül se maradjon el a biztosítási díj kiegyenlítése, minden év elején egy összegben, csekken, előre befizettem a házra, autóra” – mondja tovább az óvónő.

    Most év elején azonban kivételesen bement a biztosítója helyi ügyfélszolgálatára, mert a lakásbiztosításukkal kapcsolatban szeretett volna feltenni pár kérdést.

    Amikor fizetni akarta szeretett Astrája kgfb-jét, az ügyintéző összehúzott szemöldökkel meredt a monitorra, aztán nagy meglepetésére közölte: nincs semmiféle élő szerződés az autó és közöttük. „Ráadásul azt sem tudta megmondani mikor szűnt meg, és miért.

    Aztán kiderült, hogy még 2017-ben szűnt meg az előző biztosítás az Opeljére, valamint az is, hogy ilyen hosszú ideje húzódó fedezetlenségről az államnak is tudnia kell. Ezt egy másik biztosítóban súgták meg neki, így hát elment a helyi okmányirodába.

    Hirdetés

    Andrea tehát nem tudott róla, hogy három éve nincs élő biztosítása, az okmányiroda sem tudott róla, így egyre kíváncsibb lett.

    Ezután a biztosító bemutatott, egy még 2017-ben írt e-mailt, amelyet a Andreának küldtek. Az állt benne, hogy a felmondják a szerződést az Astrájára, mert egy részletet már bizonyos ideje nem fizetett be.

    Viszont ezt az emailt egy „Andrea által nem használt”  e-mail-címre küldték

    Már 2017-ben, és korábban is egy egészen másik e-mail-címen kommunikáltam a biztosítóval, jó pár levél jött tőlük arra a címre, ezt bizonyítani tudom. Nem értem, miért nem arra küldték a felmondó levelet is, amit használtam, amin mi egymással kommunikáltunk.

    Itt talán véget is érhetett volna az ügy, hiszen új biztosítást kötött, azonban ezt követően csöngetett a postás egy olyan csekkel, ami alig fért el a táskájában. A biztosítója megbízásából egy követeléskezelő cég küldte, ezen az szerepelt, hogy fizessen be 618 109 forintot.

    Hirdetés

    Andrea a portál cikke szerint jogászhoz fordult, ahol a következőket mondták neki:

    Mivel mindig befizette a biztosítási díjat, valamint életszerűtlen, hogy a biztosító évekig nem észleli, ha nincs rendben valami a szerződéssel, sőt nonszensz, hogy évekig nem küldtek bizonyítottan értesítést az autó tulajdonosának – erre magyarázatot is kért a D.A.S. jogásza, mert egy nem létező e-mail-címre 2017-ben küldött levél ugyanis szerintük nem bizonyíték – ezért a jogász szerint nem volt kérdés, hogy itt Andreának van igaza.

    Azt is tényként közölte a jogtanácsos a követeléskezelővel, hogy a biztosító „nem tájékoztatta a gépjármű-nyilvántartási hatóságot a díjelmaradásról, a szerződő lakóhelye szerinti önkormányzat soha nem kereste meg a szerződőt a gépjármű forgalomból való kivonása érdekében.”

    „Álláspontunk szerint azért, mert a szerződés díjrendezett volt. Kérjük szíves magyarázatukat, hogy díjrendezetlenség esetén vajon miért nem került sor a gépjármű forgalomból való kivonásának kezdeményezésére?” – írta meg a jogász.

    Andreának végül nem kellett kifizetnie a 618 ezret, sőt 200 ezerért közben el is adta az autót.

    Happy End 🙂


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Hatalmasat repült az útról lesodródott Peugeot. Kemény pillanatokat élhetett át a sofőr

    VIDEÓ: Hatalmasat repült az útról lesodródott Peugeot. Kemény pillanatokat élhetett át a sofőr

    A baleset nemrég, még augusztus végén történt Lengyelországban, a Katowicét körülölelő 3 sávos gyorsforgalmi út nyugati szakaszán.

    A szörnyű balesetről nyilvánosságra hozott felvételen jó látszik, hogy a fehér Peugeot fara a kanyarban kitör, a sofőr elveszíti az uralmát az autó felett.

    A kocsi az útpálya melletti dombnak ütközik, melynek következtében a levegőben többször megpördül, majd visszazuhan az útra, ahol csodával határos módon nem megy neki senki.

    Hogy a sofőrrel mi történt, arról nincs információnk, de ez a baleset nagyon súlyosnak tűnik.

    Azt, hogy a baleset miért történt pontosan, azt nem könnyű megállapítani, talán az útviszonyoknak nem megfelelően megválasztott sebesség miatt.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: „MI A F@*Z???” Tette fel a költői kérdést Kistarcsán olvasónk, amikor ismét egy zombi jött szembe a forgalommal

    VIDEÓ: „MI A F@*Z???” Tette fel a költői kérdést Kistarcsán olvasónk, amikor ismét egy zombi jött szembe a forgalommal

    Teljesen érthető, ha valaki így reagál a közlekedésben egy ilyen helyzetre.

    Pláne egy felüljárón, ahol később veszed észre, hogy egy dilettáns idióta jön egyenesen, kamikaze módra feléd. Jelen esetben egy Opel F@sztra 🙂

    Ilyen helyzetben nem könnyű okosnak lenni.

    Autópályás esetnél nagyon veszélyes egy egyéni akcióval a delikvenst visszafordítani természetesen. Ott inkább azonnal hívjátok a 112-őt, bár volt olvasónk, akit nem kellett félteni és végrehajtotta az akciót.

    A videón látható, nem gyors tempónál érdemes azonnal kitenni az elakadásjelzőt és megállni előtte, valamint fénykürttel is lehet esetleg jelezni azt a szerencsétlennek, hogy valami nem egészen oké.

    Ha van lehetőség, mert a forgalom úgy adja ki, akkor meg lehet próbálni visszafordítani őt, viszont ami szerintünk egy nagyon fontos tanács, hogy lehetőség szerint NE SZÁLLJ KI az autóból, mert ezzel kiteszed magad egy esetleges gázolásnak.

    Ha valami okból mégis kiszállsz, akkor azonnal kapd fel a láthatósági mellényt. (Ami ugye ott pihen a kocsiban?)

    Isten óvjon minket az ilyen sofőröktől. Mindenkinek balesetmentes közlekedést kívánunk!

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • Fotók: Két jármű ütközött, az egyik felborult a Boráros téren

    Fotók: Két jármű ütközött, az egyik felborult a Boráros téren

    Összeütközött két személygépjármű a 9. kerületben, a Boráros téren.

    Az egyik jármű a tetejére borult, ami a forgalmat akadályozza.

    A hivatásos tűzoltók a helyszínre érkeztek és megkezdték a műszaki mentést.

    Személy sérülésről egyelőre nincs információnk.

    Fotó: VIBER Közösségünk / Tóth Krisztián
    Hirdetés

    Fotó: VIBER Közösségünk / Tóth Krisztián
    Fotó: olvasónk R. Alex
    Fotó: olvasónk R. Alex
    Fotó: olvasónk R. Alex
    Hirdetés

    Fotó: olvasónk R. Alex
    Fotó: olvasónk R. Alex

    Borítókép: VIBER Közösségünk / Tóth Krisztián


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: A teherautót előzte, a Renault kijött elé. Hatalmas balesetet úsztak meg a felek

    VIDEÓ: A teherautót előzte, a Renault kijött elé. Hatalmas balesetet úsztak meg a felek

    A videót, ami kedden lett rögzítve a 77-es főúton, olvasónktól kaptuk.

    „A 77-es számú főúton sikerült belefutnom ebbe a szituációba, pedig nem átlátszó vagy láthatatlan autóm van…”

    A videót direkt úgy mutatjuk meg nektek, hogy minden apró részlet megfigyelhető legyen,

    ugyanis például egy ilyen baleset esetén a legfontosabb az, hogy rendelkezzetek fedélzeti kamerával,

    mert vétlenként elképesztő nehéz a tanúvallomások alapján eldönteni, hogy ki is lesz a hibás, ha megtörténik a baj.

    Mi a következőképpen látjuk a szitut a felvételt kielemezve:

    Olvasónk megkezdte a teherautó előzését.

    Fontos, hogy az előzés megkezdése után villan ki először a teherautó indexlámpája.

    Elsőre azt hittük, hogy jelezni szerette volna a kamerás autónak, hogy az előtte haladó piros Renault Megane előzésbe kezdett és vigyázzon. De valójában nem ez történik, hanem a teherautó is figyelmetlen és a piros autót követve ő is előzésbe kezdene.

    Szerencsére még időben észreveszi az őt előző kamerás kocsit és vissza rántja a kormányt, ellentétben a piros Renault sofőrjével, aki mit sem sejtve, a tükörbe nem nézve folytatja a manővert.

    Nagyon fontos, hogy az ő index lámpája is már jóval a kamerás autó előzésének megkezdése után villant ki.

    Ezak azok a részletek, amiket fedélzeti kamera nélkül szinte lehetetlen bizonyítani.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM: