Szerző: bpiautosok.hu

  • Ingyenesen vizsgálnak át autókat október 19. és december 6. között

    Ingyenesen vizsgálnak át autókat október 19. és december 6. között

    Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság idén október 19. és december 6. között rendezi meg Látni és látszani 2020 kampányát.

    Arra ösztönzik az autósokat, hogy

    vizsgáltassák át az autójuk világító és fényjelző berendezéseit, gumiabroncsait, valamint ellenőriztessék látásukat – mindezt ingyenesen.

    A vizsgálatokon megjelent autósok részére a kampányhoz csatlakozott szervizek igazolólapot adnak át, amely bizonyítja, hogy az autó megfelel a jogszabályokban előírtaknak.

    Az akcióban résztvevő szervizek listája itt érhető el.

    KAPCSOLÓDÓ:

    Borítókép: illusztráció


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Nyaka köré tekeredett az öv a kamionosnak. Arra járó kolléga mentette meg

    VIDEÓ: Nyaka köré tekeredett az öv a kamionosnak. Arra járó kolléga mentette meg

    Egy román kamionos lélekjelenléte mentette meg egy balesetet szenvedett litván sofőr életét Franciaországban. Cătalin Firu tettéről egy másik román hivatásos gépkocsivezető számolt be a Facebook-oldalán, és egy videót is közzétett a történtekről. – szúrta ki a Maszol.ro

    A baleset Franciaországban, a 151-es számú országúton történt, ahol egy litván rendszámú nyerges vontató sofőrje elaludt a kormánynál, emiatt a jármű felborult. A mögötte haladó Cătalin Firu eltorlaszolta az utat a kamionjával, kiszállt, és a baleset helyszínére sietett.

    A segítséget nyújtó kamionos azt látta a felborult kamion fülkéjében, hogy a sofőr nyaka köré tekeredett a biztonsági öv, valamint azon a levegőben lóg a fulladozó férfi.

    A hős kamionos habozás nélkül elvágta a biztonsági övet.

    A francia csendőrség megerősítette, hogy ez mentette meg a baleset szenvedő kamionos életét.

    Hirdetés

    Forrás: maszol.ro


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Hatalmasat esett a rolleres, így neki már nem sikerült átmenni a nagykörúti piroson

    VIDEÓ: Hatalmasat esett a rolleres, így neki már nem sikerült átmenni a nagykörúti piroson

    Óriási esést rögzített taxis olvasónk fedélzeti kamerája.

    Három fiatal szabálytalanul szeretett volna átkelni a Nagykörúton keresztbe, a Király utcán, a piros lámpán.

    Ez az első kettő fiatalnak sikerült, sőt keresztbe jövő autósok sem gázolták őket el szerencsére,

    ám harmadik társukkal kibabrált az élet, mert valami oknál fogva hatalmasat esett a rollerrel.

    Mire össze tudta megát szedni, addigra ki is zöldült a lámpa, szabad utat adva neki.

    Hát, rosszindulatúság lenne azt írni, hogy karmikus a felvétel, de kár lenne tagadni, hogy bizony jelen volt a karma.

    Reméljük, hogy a srác megúszta komolyabb sérülés nélkül az esetet és tanult belőle, hogy mekkorát lehet esni egy ilyen eszközzel és a piroson sem próbál meg többet átmenni.

    Hirdetés

    A felvétel készítője olvasónk, Scheibli Barnabás


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Így oltották a tegnap Kispesten felrobbant autószerelő műhelyt

    VIDEÓ: Így oltották a tegnap Kispesten felrobbant autószerelő műhelyt

    Mint arról tegnap mi is beszámoltunk, egy autószerelő műhelyben parkoló autó gáztartálya robbant fel, amit Kispest nagy részén, de még a 18. kerület egyes részein is lehetett érezni.

    A Katasztrófavédelem ma egy videót publikált a helyszín biztosításáról és az oltásról

    ” A XIX. kerületbe, a Vécsey utca és az Üllői út sarkára riasztották a fővárosi tűzoltókat, mert egy kétszáz négyzetméteres autószerelő műhelyben történt robbanás, majd keletkezett tűz. A robbanásban a környező házak ablakai betörtek, és a szomszédos ház egyik fala is megrongálódott. A fővárosi tűzoltók a lángokat négy vízsugárral oltották el. A balesetben egy ember megsérült. ” – írja YouTube csatornáján a Katasztrófavédelem.

    Hirdetés

  • Üllői úti és nagykörúti biciklisávok: A 18. kerület polgármestere tárgyalást kezdeményez a Fővárossal

    Üllői úti és nagykörúti biciklisávok: A 18. kerület polgármestere tárgyalást kezdeményez a Fővárossal

    Szaniszló Sándor, a 18. kerület polgármestere Facebook oldalán posztolta ki, hogy

    a Publicus által végzett, 1000 kerületi véleményét tükröző összegzés szerint a külső kerületekben élők vesztesei a sávszűkítési döntésnek.

    „A 18. Kerület polgármestereként tárgyalást kezdeményezek a Fővárossal az aránytalan hátrány megszüntetése, vagy egy elfogadható mértékű, közlekedési kompenzációs csomag kidolgozása érdekében.”

    A polgármester kéri a kerületiek javaslatait és megjegyzi kérdésként: Ha ellentételezést kérnek a kerületiek, azok mire irányuljanak?

    Borítókép: Facebook / Szaniszló Sándor


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Ha az 1.4 Turbo megindul, akkor a kanyarodósáv is mindenáron kiegyenesedik

    VIDEÓ: Ha az 1.4 Turbo megindul, akkor a kanyarodósáv is mindenáron kiegyenesedik

    Ismét két videót „hoztunk” nektek kedves olvasóink.

    Az első a Hegyalja út –  Mészáros utca sarkon kezd forogni. Olvasónk a kamerás autóban jobbra kanyarodik, a sávkiosztásnak megfelelően, ami a középső sávba vitte őt.

    A bal oldali sávból szintén jobbra kanyarodó Suzuki SX4 S-Cross sofőrje viszont a hegyalja úti balra kanyarodó sávban találta magát, pedig egyenesen óhajtott volna tovább haladni.

    Mindez nem szokott problémát okozni egy megfelelő lelki állapotban lévő sofőrnek, ám az S-Cross pilótája előhúzta a cél érdekében az összes 140 lóerőt (IS) – mert így ránézésre nem az ezres modellel volt dolgunk – és

    minden áron nyertesként akart kijönni ebből a végtelenül nagy tétre kihegyezett küzdelemből, akár olyan áron is, hogy elkaszálja a kamerás autót.


    A második videón pedig már a Dózsa György út – Ajtósi Dürer sor kereszteződésben járunk.
    Olvasónk a következőket írta:

    ” Már állhattunk ott vagy 5-6 másodperce, látszik is, hogy elindul a keresztirányú forgalom, amikor megjelent a szemből jövők oldalán az autó és mint aki jól végezte dolgát áthaladt a kereszteződésen. „

    Hirdetés

  • FOTÓK: Robbanás rázta meg Kispestet. Egy autószerelő műhelyben történt a detonáció

    FOTÓK: Robbanás rázta meg Kispestet. Egy autószerelő műhelyben történt a detonáció

    Robbanás történt egy 200 négyzetméteres autószerelő műhelyben és garázsban, a XIX. kerületben, az Üllői út és a Vécsey utca sarkán – írja a katasztrófavédelem honlapja.

    Egy ember megsérült, a környéken lakók is hallották a robbanást.

    Fotó: VIBER Közösségünk/ Béres Balázs Benjamin

    Úgy tudjuk, hogy egy gázüzemű autó tartálya robbant fel.

    Az Országos Mentőszolgálattól az Origo megtudta:

    A robbanásban egy fiatal férfi könnyebben sérült meg, őt a helyszíni ellátás után kórházba vitték.

    Fotó: VIBER Közösségünk/ Béres Balázs Benjamin

    A Ripost azt írja, hogy a környéken lakók is hallották a detonációt.

    „A kisfiam az ágyon feküdt, az is megremegett. Először azt gondoltam, hogy földrengés, aztán láttam a nagy fekete füstöt” – fogalmazott egy Táncsics utcában lakó nő.

     

    Fotó: VIBER Közösségünk/ Béres Balázs Benjamin
    Hirdetés

    Fotó: VIBER Közösségünk/ Béres Balázs Benjamin

    A robbanást még a Nagy Sándor utcában lakók is érezték, akik arról számoltak be, hogy földrengés-szerű élményben volt részük, megremegtek az ablakok.

    Aki még közelebb lakik, azt mondta, hogy tárgyak estek le a polcról és több kisebb robbanást lehetett hallani.


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Körzetük a Szentendrei út. Tempójuk éjjel halálos, nappal lopakodó

    VIDEÓ: Körzetük a Szentendrei út. Tempójuk éjjel halálos, nappal lopakodó

    Videónk főhősei között alapvetően csak a napszak és a dátum, valamint Budapest egyik legforgalmasabb útjának szakasza a különbség.

    Mindketten „vakegerek”, mert továbbra sem látunk arra mentséget, ha valaki szembemegy a forgalommal, pláne egy akkora forgalmú úton, mint a Szentendrei út, ahol egyébként sajnos rendszeresek a halálos balesetek.

    Az első, olvasónktól kapott videó tegnap este fél kilenc előtt néhány perccel készült, a második pedig múlthét szerda délután.

    Talán az egyik felvételen a sötétség – a szó minden értelmében – , a másikon pedig a szitáló eső okozhatott nehézségeket.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Papírbálába szorult kamionsofőrt kellett kimenteni, óriási drogfogás lett belőle

    VIDEÓ: Papírbálába szorult kamionsofőrt kellett kimenteni, óriási drogfogás lett belőle

    Egy állampolgár hívott rendőrt 2020. október 15-én délelőtt egy zsámbéki parkolóba, miután kimentettek egy papírbálába szorult kamionsofőrt, a jármű rakterében pedig furcsa fekete csomagot vett észre.

    A járőr a pakkot látva erősítést és kábítószerkereső kutyát kért, miközben a helyszínen tartotta az időközben könnyebb sérülései miatt ellátott bosznia-hercegovinai sofőrt, valamint egy segíteni próbáló, jelenlétére elsőre teljesen hihető magyarázatot adó magyar férfit.

    Fotó: police.hu

    A szolgálati kutya egyértelmű jelzést adott, és a csomag kibontásakor érezhető illat sem hagyott kétséget a felől, kábítószergyanús anyagot rejt a leragasztott zacskó. A 8 kilogramm, az előzetes vegyész-szakértői vélemény alapján delta-9THC-t tartalmazó cuccot lefoglalták, a 71 éves bosznia-hercegovinai, valamint a helyszínen lévő 22 éves budapesti férfit előállították.

    Mielőtt azonban a rendőrök azt hihették volna, szép fogás, jelentésírás, jöhet a következő esemény, a történet folytatódott.

    A kihallgatások ugyanis olyan információkat hoztak, hogy a Pest megyei felderítők és vizsgálók úgy döntöttek, másnap reggelig nem alszanak. Kiderült, a raktérben talált csomag csepp a tengerben, az elfogott 22 éves férfi sem emberbaráti szándéka okán volt a helyszínen.

    Fotó: police.hu

    Aznap reggel a 22 éves A. Máté barátjával, a vele egykorú B. Dániellel érkezett a zsámbéki pihenőbe, ahol a bosznia-hercegovinai sofőr kamionjából kezdték átpakolni autójukba a 11, egyenként kb. 7,5-8,5 kilós, leragasztott csomagokat.

    Az utolsó zsák kiemelése közben azonban a sofőr beesett és beszorult az egyik papírbálába. Míg B. Dániel a megtömött csomagtartójú kocsijával elhajtott, barátja előadta a kiérkező járőröknek a segíteni próbáló, éppen arra járó meséjét.

    Hirdetés

    Fotó: police.hu

    A történet rajzolódott, és majdnem hajnalodott, mire a felderítők eljutottak egy újbudai parkolóba, ahol tíz, a kamionban találttal megegyező csomagot, valamint több kötegnyi, összesen 91.927.900 forint értékű eurót és forintot foglaltak le, amelynek megszámolása is igényelt némi logisztikát, nem volt egyszerű ugyanis olyan irodabútort találni, amelyen elfértek a kipakolt bankók.

    Fotó: police.hu

    A két helyszínen megtalált kábítószergyanús anyag mennyisége megközelíti a 90 kilogrammot, értéke a végfelhasználókhoz eljutva kb. 226.000.000 forint.

    A 71 éves bosznia-hercegovinai sofőrrel szemben kábítószer birtoklása, A. Máté és B. Dániel ellen kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya.

    A bíróság a sofőr és B. Dániel letartóztatását, A. Máté bűnügyi felügyeletét 2020. október 16-án elrendelte.

    Hirdetés

    Forrás: police.hu


    MEGOSZTOM:

  • A lóerőktől megszédült Porsche Taycan sofőrnek nem sikerült kellően lelassítani a körforgalom előtt

    A lóerőktől megszédült Porsche Taycan sofőrnek nem sikerült kellően lelassítani a körforgalom előtt

    Nagy önbizalommal indult meg vadiúj Porsche elektromos autójával egy török férfi egy körforgalom felé.

    A remek futómű ellenére sem sikerült „éppségben” kijuttatni a bódét a körforgalomból, tekintettel arra, hogy a Taycan kilométerórája 180 km/h-t mutatott a fékezés megkezdésekor.

    Sajnos nem állt rendelkezésre a megfelelő mennyiségű fékút és csúnya kudarcba fulladt a kezdeti önbizalom, aminek az autó látta kárát.

    A videó egyébként remekül prezentálja, hogy a Taycan Turbo 3,2 másodperc alatt eléri a 100 km/h-t, viszont nem árt némi józan ítélőképesség is a sok lóerőhöz, mert ahogy a felvételen látható, nincsenek fizikai csodák.

    Hirdetés

  • VIDEÓ: Egy éppen arra repülő drón buktatta le a tolvajokat, akik egy épülő román autópálya építőanyagait lopták

    VIDEÓ: Egy éppen arra repülő drón buktatta le a tolvajokat, akik egy épülő román autópálya építőanyagait lopták

    Az útépítési beruházásokkal kapcsolatos „nagypályás” bűnözés a világ szinte minden pontján ismert közhely.

    Ezen a Romániában, drónnal készült videón viszont ennek a jelenségnek a legpitiánerebb változatát láthatjuk.

    A helyi hatóság ígéretet tett a felvételen látható személyek elszámoltatására.

    A felvételt egyébként a Magyar Hang szúrta ki.

    Romániában hatalmas visszhangot kavart a videó, amit a napokban rögzített a drón a Craiova és Pitesti között épülő autópálya fölött.

    Amikor kiszúrták a tolvajok, hogy egy drón éppen filmezi őket, akkor természetesen azonnal kereket oldottak.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Kihajtott a traktorral az útra és jött az autó. Ami ezután történik, azt képtelenség drámaian előadni

    VIDEÓ: Kihajtott a traktorral az útra és jött az autó. Ami ezután történik, azt képtelenség drámaian előadni

    Tulajdonképpen egy baleset az, amiről terjed egy videó a Neten.

    A traktoros kihajt egy közútra, ahonnan szabályosan érkezik jobbról egy személyautó, ami sajnos telibe találja a traktor elejét.

    Viszont a videón látható esemény inkább egy kabaréra hajaz, ugyanis a traktor elejét kompletten leszakítja az érkező autó

    és a traktor vezetője, mintha mi sem történt volna talpra ugrik méltatlankodva, hála a jó égnek.

    Hogy mi történt az autóssal arról nincs semmi infónk. Reméljük, hogy mindenki megúszta az esetet személyi sérülés nélkül.

    Hirdetés

    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Olyan bizonyíték lett a nem hitelesített felvételből, hogy a bűnösséget simán kimondta a bíróság

    VIDEÓ: Olyan bizonyíték lett a nem hitelesített felvételből, hogy a bűnösséget simán kimondta a bíróság

    A brit rendőrök nem sajnálták az időt arra, hogy alaposan megbüntethessenek egy száguldozó sofőrt,

    akiről csupán egy fedélzeti kamera által megörökített felvételt kaptak.

    Az tény, hogy a felvétel így ránézésre sem mindennapos, ami a lakott területen belüli viszonyok közötti sebességtúllépést illeti. – szúrta ki a videót az Origo.

    A sunderlandi rendőröknek egy autós adta át fedélzeti kamerájának felvételét egy Mercedesről, amely vérfagyasztó tempóval száguldozott lakott területen belül.

    A rendőrök köszönték szépen a felvételt, és mindent megtettek annak érdekében, hogy megbüntessék a sofőrt.

    A rendszám alapján az azonosítás nem volt nehéz, de ezután jött a munka nehéz része, mert hiteles mérés hiányában szükség volt a pontos sebességre is.

    A rendőrök pedig nem sajnálták az időt:

    Egyenként elemezték minden egyes másodperc összes különálló képkockáját, pontosan rögzítve, hogy mekkora távolságot tett meg köztük a sofőr.

    Aztán a helyszínen pontos távolságméréseket végeztek a viszonyítási pontok között, ezek alapján pedig már gyerekjáték volt kiszámolni a pontos sebességet.

    Hirdetés

    A Mercedes sofőrje a megengedett 30 mérföld/óra helyett 108-cal ment, ez 174 km/h-nak felel meg .

    Az autó sofőrjének bűnösségét már kimondta a bíróság, az ügyében október 23-án hirdetnek ítéletet.

    Forrás: origo.hu


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Így érték tetten a férfit, aki autókból próbált lopni a 15. kerületben

    VIDEÓ: Így érték tetten a férfit, aki autókból próbált lopni a 15. kerületben

    A 31 éves férfit azzal gyanúsítják az újpalotai nyomozók, hogy négy kocsit tört fel és az egyikből 30 ezer forintot is ellopott.

    A XV. kerületi rendőrök 2020. október 7-én arról kaptak bejelentést, hogy valaki a Nyírpalota úton járja a parkolókat és az ott lévő autókat nyitogatja.

    A járőrök 5 percen belül a helyszínre értek, ahol megtalálták a 31 éves tököli I. Istvánt, aki éppen rángatta az egyik jármű ajtaját.

    A férfit a rendőrök igazoltatták, amely során találtak nála egy női övet, pénzt, személyes iratokat és egy bicskát, ezek eredetére viszont magyarázatot nem tudott adni.

    A helyszín közelében lévő térfigyelőkamerák felvételei alapján a férfi több autót is felnyitott, ezért a rendőrök őt a helyszínen elfogták, majd előállították a kerületi rendőrkapitányságra.

    Hirdetés

    A nyomozás adatai szerint I. István 4 autót is próbált kinyitni, amelyik pedig zárva volt, annak ablakát kővel törte be. Az egyik gépkocsiból 30 ezer forintot is ellopott, amelyet a nyomozók megtaláltak a 31 éves férfinél és lefoglaltak tőle.

    A Budapesti Rendőrfőkapitányság XV. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói I. Istvánt október 7-én elfogását követően egy rendbeli lopás vétség, valamint három rendbeli lopás vétség kísérletének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

    A férfi a bűncselekmények elkövetését elismerte, vallomásában úgy nyilatkozott, hogy az elkövetés idején nagyon ittas volt és sajnálja tettét.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Szürreális 60 másodperc zsinórban. Itt tartunk…

    VIDEÓ: Szürreális 60 másodperc zsinórban. Itt tartunk…

    Szeretném megosztani ezt a csodaszép budapesti 60 másodpercet, mely azt hiszem tökéletesen elmond mindent arról, hogy miért történik annyi megmagyarázhatatlan borzalom, amennyi…

    A helyszín a Boráros tér.

    Először is a gyalogos, aki a 2X3 sávon, a kereszteződés közepén nyargal a banyatankkal, miközben az autóknak zöld van (zebra pedig nincs, mivel van aluljáró).

    Nyilván ezen apróságért nem küldök be egy videót, jöjjön hát a folytatás.

    Van egy remek mondás:

    A magyar ember az, aki a piroson áthajt, de zöldnél nem indul el.

    Lássunk erre is rögtön egy példát:

    a lámpa PIROS, nem sárga. A Honda 5 másodperc elteltével hasít bele a kereszteződésbe, szerencsére itt nem jött pizzafutár robogón…

    Azt hittem ezután nem történhet semmi, de mégis:

    Érkezik egy ételfutár bringával:

    ő is átszánt keresztben 2X3 sávon; csak a biztonság kedvéért. DE NINCS VÉGE!

    Az előttem álló bácsika, aki a zöld jelzésre nem indul. Fénykürtölök; még a fékről sem lép le. Ekkor dudálok és megy is tovább az élet…

    Mindez 1 perc alatt történik!!! Elhisszük?

    Bónusz képpen megemlítem, hogy induláskor 7 percet álltam a járdán a lakásom előtt, mivel egy pizzafutár úgy döntött, addig senki ne menjen sehová, amíg ő dolgozik. Ezért beparkolt a dupla garázskapuk mértani közepére. Hozzáteszem, én is épp munkába indultam volna…

    A konklúziót mindenki vonja le maga, de szerintem ebből is látszik, hogy ennek a városnak nem a nagykörúti bringasávok a legnagyobb problémái…” – írja olvasónk

    Hirdetés


    MEGOSZTOM: