Szerző: bpiautosok.hu

  • Rázuhant az öttonnás zajvédő fal egy autóra Németországban. A sofőr azonnal meghalt

    Rázuhant az öttonnás zajvédő fal egy autóra Németországban. A sofőr azonnal meghalt

    Az autópálya elem teljesen kilapította a kis Volkswagen Polo típusú gépkocsit. A benne ülő ember sajnos azonnal életét vesztette.

    Az autóban ülő áldozat 66 éves volt. Annak okát, hogy miért dőlhetett ki a betonelem a helyéről, egyelőre még vizsgálják.

    A baleset az A3-as autópálya mentén, Köln közelében történt.

    Állítólag a többi elemet is átvizsgálták, a kidőlt betonelemet pedig daruk emelték le a pályáról.

  • VIDEÓ: Keresik! – Csomagtartóba mászott be a bevásárlóközpont garázsában

    VIDEÓ: Keresik! – Csomagtartóba mászott be a bevásárlóközpont garázsában

    A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. Kerületi Rendőrkapitánysága 01060/2005/2020. bűnügyi számon lopás vétség gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

    A rendelkezésre álló adatok alapján egy ismeretlen férfi 2020. október 6-án 9 óra 34 perckor egy VI. kerületi bevásárlóközpont mélygarázsában egy autó csomagterét kinyitotta, bemászott, azonban nem lopott el semmit. A férfi több másik autót is megpróbált kinyitni, sikertelenül.

    A feltételezett elkövetőről felvétel készült.

    A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a felvételen látható férfit felismeri, személyazonosságával, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.

    Hirdetés

  • VIDEÓ: Ő Így érkezik meg egy kőbányai kereszteződésbe. Még az audis is szerényen lehúzódott…

    VIDEÓ: Ő Így érkezik meg egy kőbányai kereszteződésbe. Még az audis is szerényen lehúzódott…

    Olvasónk felvétele 2020.11.13-án készült a festői Kőbánya egy keskeny mellékutcájában, melynek neve Horog utca.

    Aki ismeri az itteni viszonyokat, az tudja, hogy a Kőbányai útra való rákanyarodás miatt gyakran kialakul itt összefüggő kocsisor, melyet türelemmel lehet magunk mögött hagyni.

    Vagy így, ahogy ennek a Mercedes SUV-nak a sofőrje tette, mindenkire fittyet hányva.

    „Egy felsőbbrendű paraszt, aki letol mindenkit és fittyet hány minden közlekedési jogszabályra.” – írja olvasónk.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Ő eldöntötte, hogy izmozik és nem engedi! A sor pedig birka módjára áll, pedig ott a tábla is

    VIDEÓ: Ő eldöntötte, hogy izmozik és nem engedi! A sor pedig birka módjára áll, pedig ott a tábla is

    „Szinte mindennapos a dunaújvárosi kiserdőnél ez a magatartás, de az, hogy rárántják az autósra a kormányt ez durva volt.”

    írja olvasónk, a felvétel beküldője. Végeztünk némi utómunkát annak érdekében,

    hogy jól szemléltessük azt az értetlenségből született haragot, amit a fehér SUV sofőrje iránt táplálnak azok az emberi lények, akik éppen nem pofátlankodnának, hanem kihasználnák az egyik leghatékonyabb módszert a haladásra, a cipzár-elvet.

    Ehhez persze szükségeltetik némi intelligencia, egy adott helyszínre / szituációra korlátozódva, ha nem is az álmainkban elképzelt globális szinten.

    Emberek! Milyen kultúra fejlődést várunk, ha alapvetően nem látunk az orrunknál tovább?
    EZT KÉPTELENEK VAGYTOK FELFOGNI?:

    És most lássuk, hogy hogyan megy ez hazánkban, ami sajnos olyannyira nem egyedi, hogy 2-3 kapcsolódó videó is van a tarsolyunkban.

    Hirdetés


    KAPCSOLÓDÓ:

    VIDEÓ: Középen haladt, nem engedte a teherautós alkalmazni a cipzár-elvet



    MEGOSZTOM:

  • Videó a mentésről – Hatalmas baleset történt ma reggel a BAH csomópontnál

    Videó a mentésről – Hatalmas baleset történt ma reggel a BAH csomópontnál

    A baleset miatt Budapest XI. kerületében útlezárás mellett helyszínelnek a rendőrök.

    Eddig tisztázatlan körülmények között három autó ütközött össze 2020. november 15-én  8 óra 51 perckor Budapest XI. kerületében, a BAH csomópontnál.

    A balesetben az elsődleges információk alapján két ember megsérült.

    A rendőrök a helyszínelés és a műszaki mentés idejére lezárták a BAH csomóponti felüljárót mindkét irányból.

    Az egyik autóból a budapesti tűzoltók szabadítottak ki egy idős nőt és egy idős férfit feszítővágóval.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: A kamerás autóban látszott a szemből jövő. Döbbenetes előzés, centiken múló tragédia

    VIDEÓ: A kamerás autóban látszott a szemből jövő. Döbbenetes előzés, centiken múló tragédia

    Döbbenetes felvételt kaptunk a Magyar Nemzetőrségtől, Szőke Csaba nőr hadnagytól. Mint megtudtuk tőle, az ő autóik is már fel vannak szerelve fedélzeti kamerákkal.

    Egy jobbra ívelő kanyarban volt képes megkezdeni a kamion előzését a felvételen látható autó sofőrje úgy, hogy nem látta be az adott útszakaszt. A kamerás autóban ülő egyik személy viszont látta a szemből érkező autót.

    „Bocsánat a csúnya beszédért! A kamerán a dátum nem jó! 2020.11.13.-a péntek. Délután 15:25 71-es út Alsóőrs, és Balatonalmádi közötti szakasz, Balatonalmádi felé, Alsóőrs elhagyása után.” – írja olvasónk, Csaba.

    A helyzetet talán valamennyire segítette, hogy

    a szemből érkező autós ki tudott húzódni a buszmegálló öbölbe. Talán ennek köszönhető, hogy nem történt tragédia.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Ez maradt a furgonból, ami egy kamionnal karambolozott tegnap

    VIDEÓ: Ez maradt a furgonból, ami egy kamionnal karambolozott tegnap

    Kamionnal ütközött össze egy furgon az M0-ás út XXIII. kerületi szakaszán, a Győr felé vezető oldalon.

    A furgonból egy embert a budapesti tűzoltók szabadítottak ki feszítővágó segítségével.

    A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Doktorszolgálata a sérült ellátását megkezdte, miután a mentők a helyszínre érkeztek, átadták őt további ellátásra.

    A katasztrófavédelem közzétett egy felvételt a mentésről.


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Szembe hajtott be a körforgalomba a csuklós busszal

    VIDEÓ: Szembe hajtott be a körforgalomba a csuklós busszal

    Székesfehérváron rögzített egy autós fedélzeti kamerája egy érdekes jelenetet, amit ki is posztolt a Facebookra.

    Egy helyi buszjárat sofőrje egyszerűsítette le a forgalmi helyzetet – jelen esetben egy körforgalmat kellett volna szabályosan megoldani – úgy, hogy balra, a forgalommal szembe hajtott be abba.

    Tény és való, hogy a felvételt elnézve egyébként egy csuklós busszal ez a manőver nehéz lehet (egy kezdőnek), valamint jóval időigényesebb.

    Viszont sokszor hangsúlyozzuk, hogy a hivatásszerűen vezető sofőröknek kellene a leginkább példát mutatniuk abban a tekintetben, hogy a KRESZ-t nem valami féle ajánlásnak tekintik.

    A Pozsonyi út felső részén a közelmúltban alakítottak ki egy új körforgalmat. Az arra közlekedők pontosan tudják, hogy a középre helyezett növényekkel és akadályokkal kijelölt körforgalom nem ideális méretű, emiatt lényegesen le kell lassítani előtte. Egy csuklósbusszal még nehezebb feladat szabályosan áthaladni rajta. A székesfehérvári buszsofőrök a Király sor és a Géza utca kereszteződésébe épített körforgalomra is panaszkodtak, szerintük ott egyenesen képtelenség befordítani a méretes járműveket. A panasz ugyan érthető, ám ameddig fizikailag lehetséges szabályosan áthaladni a körforgalmon, addig nem kellene a menetiránnyal szemben átvágni rajta.” – írja a videó kapcsán az alapjarat.hu

    „Gratulálok a busz vezetőjének, hogy 2020.11.10-én 13:56-kor (nincs visszaállítva a kamera órája) a rábízott utasokkal együtt szembe behajtott az öreghegyi víztoronynál lévő körforgalomba.” – írja a poszt szerzője

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Közveszélyes előzgetések, kiszállás, lökdösődés a Nagykőrösi úton

    VIDEÓ: Közveszélyes előzgetések, kiszállás, lökdösődés a Nagykőrösi úton

    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette az esetet. A következő sorokat fűzte a videóhoz, annak feliratozásán kívül:

    Szerda este Gyálról tartottunk haza felé a Nagykőrösi úton, mikor a videóban látható akcióba keveredtünk.

    Elsőnek egy ezüst Hondával a nő előzni tilos hatálya alatt, záróvonalnál, zebra előtt, buszmegállóban előzött (busz sehol nem volt).

    Ezt követően egy VW akart előzni, de a Hondás nem nézett a tükörbe és ő is előzésbe kezdett. Ez a VW-esnek nem tetszett és miután megelőzte őt, be ment elé és büntető fékezett egyet.

    Ezután a Hondás vissza akarta előzni a VW-est, azonban az nem hagyta magát és bevágott a Hondás elé.

    Már a Nagykőrösi út – Nemes utca kereszteződésénél gondoltuk, ezek ki fognak szállni, de a lámpa pont zöldre váltott, így tovább hajtottak a következő lámpáig,

    ami pont pirosra váltott, így volt idejük veszekedni, lökdösni egymást… 2 lámpa váltást követően nem volt más választásom, szabálytalanul a záróvonalat átlépve kellett őket kikerülnöm…”

    – A hátsó kamera még nincs téliesítve ezért mutat 1 órával többet a kelleténél –” – írja olvasónk.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Lézerrel próbálta elvakítani a büntetőfékező sofőr a mögötte jövőt

    VIDEÓ: Lézerrel próbálta elvakítani a büntetőfékező sofőr a mögötte jövőt

    Valaki vagy a Facebook oldalunkon, vagy a YouTube csatonánkon kommentelte, hogy külföldön nem tapasztal büntetőfékezést és ez inkább egy nálunk kialakult „balkáni” szokás.

    Hát, sajnos ez a videó nem ezt mutatja, sőt…, egyre inkább kezdenek rossz irányba „kiművelődni” az erre hajlamos figurák.

    Ezen a felvételen például konkrétan egy lézer ceruzával, vagy kulcstartóval volt „felfegyverkezve” emberünk és folyamatos, többszöri próbálkozással próbálta elvakítani / zavarni azzal a mögötte jövő jármű sofőrjét.

    A felvétel egyébként elméletileg Spanyolországban lett rögzítve.


    HAZAI KAPCSOLÓDÓ:

    VIDEÓ: Büntetett a mercis az M5-ön, mert olvasónk későn észlelte, hogy záróvonalon akar mögötte kivágódni


    Bármennyire is próbáljuk szépíteni: Ez tényleg óvodai szint.

    Hirdetés

  • VIDEÓ: Kártyavárként zuhant egy autóra az orosz magasságkorlátozó

    VIDEÓ: Kártyavárként zuhant egy autóra az orosz magasságkorlátozó

    A helyszín Oroszország. A videó friss! Az eset Rublevo-Uspenskoe autópályánál történt.

    Egy betonkeverő (mixer) teherautó után haladt a kamerás jármű, ami rögzítette, ahogy a betonkeverő felső része óriásit koppan egy felüljáró előtti magasságkorlátozón.

    Arra viszont az autóban ülő sofőr biztosan nem számított, hogy a ránézésre igencsak masszív korlátozó kártyavárként zuhan rá az autójára.

    Nos, a személyautót vezető sofőr bizonyára újjászületett. Az eredeti posztban olvasható infók szerint ugyanis túlélte az esetet.

    Hirdetés

  • VIDEÓ: A Ferihegyi Reptérre vezető út belső sávjában pisiltette meg kisgyermekét

    VIDEÓ: A Ferihegyi Reptérre vezető út belső sávjában pisiltette meg kisgyermekét

    Az egyébként sok esetben tényleg halaszthatatlan feladat óriási kockázatot ért meg egy, a Ferihegyi Reptérre vezető úton közlekedő autósnak.

    A „kis dolgot” a belső sávban, tehát az út közepén végeztette el kisfiával, az egyes terminálnál, sötétben, a tőlük centikre elsuhanó autók között a járművet vezető hölgy, november 9-én, hétfőn 18 órakor.

    Ez a szakasz egyébként híres baleseti szempontból sajnos, mivel aránylag nagy sebességgel közlekednek itt a járművek.

    Egyáltalán nem követendő példa és fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy SOHA ne álljatok meg ilyen esetben, ilyen körülmények között.

    A helyszínen egyébként kb. 3-4 perc autóútra lett volna biztonságos lehetőség elvégezni a dolgot, jobbra merőleges, kis utcákban.

    (A felvételen látható eseményt természetesen több okból elhomályosítottuk)

    ” Felelőtlen hölgy a kétsávos Ferihegyi Repülőtérre vezető út belső sávjában leáll és az út közepén pisilteti meg gyerekét. Talán bele sem gondolt, hogy mennyire veszélyes ilyen látási viszonyok között.” – tette hozzá olvasónk, a felvétel készítője

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Van olyan, hogy nem veled van baj, mégis mindenki szembe jön veled

    VIDEÓ: Van olyan, hogy nem veled van baj, mégis mindenki szembe jön veled

    Őszintén megírjuk: Mi sem tudjuk, hogy mi történik a felvételen, a 13. kerületi Révész utcában.

    Olvasónk a Váci út szervizútjáról szeretett volna, a KRESZ tábláknak megfelelően, teljesen szabályosan jobbra fordulni a Révész utcára.

    Hirtelen talán még ő is elbizonytalanodott, amikor meglátta a vele szemben sorakozó sok-sok autóst. Viszont meg volt róla győződve, hogy tutira nem ő hajt éppen szembe a forgalommal.

    Ennek ellenére volt egy harciasabb hölgy, aki simán meggyőzte volna őt róla, hogy ez egy egyirányú utca.

    Otthon visszanézte a felvételt és nyugodtan konstatálta, hogy nem ő hibbant meg.

    „Tegnap este sikerül egy érdekes szituációba keveredni a Váci út – Révész utca sarkán. Itt: 47.526329, 19.063776 Jobbra kanyarodtam a Váci út szerviz útjáról a Révész utcába, ahol több autós is állt a sávomban. A videón jól látszik, hogy sehol nincs tiltó tábla, tehát szabályosan kanyarodtam. Az autósok elkezdtek áthúzódni a saját sávjukba, de azért akadt egy eléggé agresszív hölgy, aki megmondta nekem a frankót, hogy ez az utca egyirányú. A hölgynek üzenném, hogy a rosszul tudja!” – írta meg olvasónk.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Nem volt rövid az az üzenet, amit a 105-ös busz sofőrje megírt vezetés közben

    VIDEÓ: Nem volt rövid az az üzenet, amit a 105-ös busz sofőrje megírt vezetés közben

    Olvasónktól kaptuk a kiábrándító felvételt.

    Szombaton, 13 órakor vette fel mobiltelefonjával azt, hogy a 105-ös busz sofőrje a vezetéssel való elfoglaltság mellett / helyett, a telefonját nyomkodta folyamatosan.

    A videó végén el is hangzik: ” Hát… csak gratulálni tudok uram…”


    2019-ben posztoltunk egy ehhez nagyon hasonló esetet, ahol a buszvezetőt nem igazán hatotta meg, hogy kérdőre vonták őt az utasok. 

    KAPCSOLÓDÓ:

    VIDEÓ: Kérdőre vonták a mobilozó buszsofőrt, de nem nagyon hatotta meg


    A hivatásos sofőröktől, akik emberek, tömegek életéért felelnek, azt gondoljuk, hogy ez nagyon nem nézhető el.

    Hirdetés


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: A csomagtartón keresztül kellett kiemelni a balesetben sérült nőt a Könyves Kálmán körúton

    VIDEÓ: A csomagtartón keresztül kellett kiemelni a balesetben sérült nőt a Könyves Kálmán körúton

    Szerda reggel ütközött össze két autó a 8. kerületben, a Vajda Péter utca – Könyves Kálmán körút kereszteződésben.

    Az egyik autó sofőrje, egy fiatal nő beszorult a járműbe, segítség nélkül nem tudott kiszállni.

    A budapesti tűzoltók a mentőkkel közösen egy speciális hordágyon, a csomagtartón keresztül emelték ki a fiatal nőt.


    MEGOSZTOM: