Szerző: bpiautosok.hu

  • Videón, ahogy szándékosan ráhúzta a kormányt egy autósra a kamionos. Előállították

    Videón, ahogy szándékosan ráhúzta a kormányt egy autósra a kamionos. Előállították

    Életveszélyes szituációt teremtett egy kamionos, amikor korábbi közlekedési konfliktust követően ráhúzta a kormányt egy akkor már szemben közlekedő autóra 2021. január 8-án délben Budapest XVIII. kerületében. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya büntetőeljárás keretében vizsgálja az esetet.

    A rendelkezésre álló adatok szerint a két járművezető nem sokkal korábban egy előzési helyzet során került konfliktusba, akkor a nyerges vontató hátulról neki is koccant a kisebb kocsinak.

    A kamionos elhajtott, a személyautó vezetője a mellékutcákon megpróbált elé kerülni, hogy felvételt készítsen a rendszámáról.

    A Közdűlő úton már egymással szemben haladva találkoztak.

    A videón jól látszik, hogy a másik sofőr ekkor szándékosan a személyautó felé kormányozza a tehergépkocsit, életveszélyes helyzetet teremtve.

    Az autót vezető férfi hívta a rendőrséget, akik egy közeli telephelyen megtalálták, majd előállították a kamionost.

    A közúti veszélyeztetés bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatott 44 éves sofőr tagadta a bűncselekmény elkövetését.

    Hirdetés


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
  • VIDEÓ: Még a sofőr is belezavarodott, annyi szabályt szegett meg a Vágány utcai kereszteződésben

    VIDEÓ: Még a sofőr is belezavarodott, annyi szabályt szegett meg a Vágány utcai kereszteződésben

    A helyszín a festői Dózsa György út – Vágány utca kereszteződése.

    Már maga a Daewoo Tico álló helyzete is okozott némi látható feszültséget a közlekedőtársakban. De sajnos el is indult…

    Ami ezután történt az zavaros, akárcsak a főhősünk gondolatai, melyek cselekvésre biztatták.

    A KRESZ szerint csupán annyi volt a gond, hogy rosszkor, rossz felé kanyarodott, majd a szabályosan közlekedő autósokat kikerülve behajtott a szemben látható Vágány utcába.

    Kétség nem fér hozzá, gyönyörűen összeszedett volt a manőversorozat. Az ötlet sem volt jó – bármi is volt az -, de a kivitelezés…, az egész egyszerűen elképesztő volt. Jár a keksz! Gratula…

    Hirdetés


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
  • VIDEÓ: A Merci SUV sofőrje sietett az M5-ön, a kisteherautó meg kamionokat előzött. A többit kitalálod!

    VIDEÓ: A Merci SUV sofőrje sietett az M5-ön, a kisteherautó meg kamionokat előzött. A többit kitalálod!

    Ismét egy klasszikus történet… 🙁

    Első körben tisztázzuk az előzési kérdéskört, mert ezt sokan nem, vagy pedig tévesen tudjátok:

    A KRESZ hatályos szabályai szerint tilos előzni az azonos irányú forgalom számára két forgalmi sávval rendelkező autópályán és autóúton 6 óra és 22 óra között – a 7500 kilogrammot – meghaladó megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsival, vontatóval, valamint e járműből és pótkocsiból álló járműszerelvénnyel. Ebben az esetben a járműveknek olyan követési távolságot kell tartaniuk, hogy közéjük legalább egy járműszerelvény biztonságosan besorolhasson.

    A fehér Mercedes SUV sofőrje láthatóan türelmetlenül tapadt rá a kisteherautó hátsójára az M5-ös autópályán, a dunaföldvári lehajtó előtt.

    „Tegnapi nap történt előttem egy büntetőfékezés délelőtt, az M5-ön, Kecskemét felé haladva.Furgon 120km/h körül előzte a kamion sort, mercis barátunknak gondolom az nem tetszett, hogy nem húzódott ki a furgon két kamion közé…” – írta meg olvasónk, akinek fedélzeti kamerája rögzítette a büntetőfékezést.

    Hirdetés


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.

    FRISSÍTÉS:

    Információink szerint a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-Főkapitányság hivatalból eljárást indított az ügyben.

  • FOTÓK: A 67 méteres szélturbinalapátot is valahogy a helyére kell vinni

    FOTÓK: A 67 méteres szélturbinalapátot is valahogy a helyére kell vinni

    A turbinalapátok szállításához alapvetően módosított félpótkocsikat használnak, azonban, ha a lapátok hossza meghaladja az 50 métert, akkor már igazán speciális járművekre van szükség. Ilyeneket üzemeltet a luxemburgi P. Adams Schwertranspore cég, amelynek a napokban egy 67 méteres lapát szállításával akadt feladata. – szúrta ki a HVG.

    Hab a tortán, hogy városi körülmények között kellett szállítani. A tömege 10-20 tonna között mozog, tehát nem kiemelkedően súlyos, viszont elképesztő hossza miatt esélytelen a hagyományos vonatatás.

    A feladatot egy speciális jármű látja el, amelyen karos emelő van forgatható állványon, ezt egy kezelő irányítja és a szűkebb kanyarokban „egyszerűen” felemeli a lapátot.

    © P. Adams Schwertranspore
    © P. Adams Schwertranspore
    Hirdetés

    Az alábbi videón a szállító cég egy korábbi munkája látható.

    Borítókép: © P. Adams Schwertranspore
  • 2 VIDEÓ: Jó, hogy nem lépte át korábban a záróvonalat |  Ez az, amire igazán nem számítasz

    2 VIDEÓ: Jó, hogy nem lépte át korábban a záróvonalat | Ez az, amire igazán nem számítasz

    Olvasói videóink közül ismét érkezett kettő, amit szeretnénk nektek megmutatni.

    Az első részben a 65-ös főút, 22-es kilométerénél járunk, ahol látható „egy barom, aki olyan előzést hajtott végre türelmetlenségében, amit eddig még nem láttam.

    ” Újdonsült apukaként mélyen felháborít az ilyen mértékű közúti veszélyeztetés. Jelen esetben csak azért nem lett baj, mert csak kicsit később jött csak szemből egy kamion, amit egyébként esélye sem lett volna látni egy ilyen manőverbe annak a majomnak. ” – írja olvasónk feldúltan.


    A második részben a 8-as úton, a Veszprém elkerülőn járunk.

    Az autós a déli útgyűrűn furcsán viselkedett, indexelt de nem váltott sávot, inkább a megelőzését láttam jónak, de

    úgy döntött a dupla záróvonalon a forgalomtól elzárt területen fordul meg, úgy hogy későn indexelt, tétovázott, a féklámpája miatt nem is nagyon lehetett látni azt hogy indexel…,

    és mivel dupla záróvonal… én őszinte leszek, nem is számítottam arra hogy meg akar fordulni.

    -tette hozzá egy másik olvasónk.

    Hirdetés


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
  • VIDEÓ: Talán kiment volna pihenni – A pihenőből kamerázták, ahogy tolatni kezdett az M1-esen

    VIDEÓ: Talán kiment volna pihenni – A pihenőből kamerázták, ahogy tolatni kezdett az M1-esen

    Mivel szeretnénk a jót feltételezni, nem gondolhatjuk komolyan azt, hogy valaki egy kimaradt kávé miatt képes egy ilyenre – bár sajnos elképzelhető a hazai kultúrát ismerve…

    Tegyük fel, hogy valami műszaki hiba miatt szeretett volna mindenképpen kihajtani a pihenőbe. Erre van a műszaki sáv, ami szörnyen veszélyes hely, de még mindig biztonságosabb ott állni, mint azon elkezdeni tolatni.

    Sőt… Az elmebaj síkján maradva ilyen erővel inkább ment volna tovább a pihenőhely kihajtóig, ahol lehúzódás után betolathatott volna a pihenőre,

    bár ezt inkább „halványan írjuk”, hiszen ezért sem dicsérte volna meg senki…

    Január 10, M1-es autópálya, 14 óra magasságában. Személygépkocsi tolatás a leálló sávban. Ok ismeretlen. Pihenőből dudáltam és ezt követően a tolatás befejeződött, majd a menetirány szerint tovább haladt.

    – fűzte a megmagyarázhatatlan felvételhez olvasónk, aki az eseményt rögzítette.

    Hirdetés


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
  • VIDEÓ: Helikopterről is figyelik a forgalmat és jelentenek, pedig a határra mennek bevetésre. Szecso újabb videója

    VIDEÓ: Helikopterről is figyelik a forgalmat és jelentenek, pedig a határra mennek bevetésre. Szecso újabb videója

    Nem is olyan régen mutattunk nektek egy videót, amit imádtatok:


    KAPCSOLÓDÓ:

    VIDEÓ: Indulás után szinte azonnal egy Lamborghinit fogtak az M3 bevezetőn a pofátlanítók


    Szecso most ismét egy újabb anyaggal jelentkezett, ami méltán elég felkapott a YouTube-on.

    Ezúttal a rendőrség légi rendőreivel, illetve – új irányként – mentőivel tartott, ami izgalmas betekintést nyújt kb. 10 percben a munkájukba.

    Azt is megtudtuk, hogy a bevetésre menő helikopterek az oda tartó úton – a levegőben – sem unatkoznak, hanem éberen figyelik kamerákkal a közúti forgalmat – jelen videóban az M5-ös forgalmát –  és jelentik a földi egységeknek, ha komolyabb szabálysértést tapasztalnak.

    Hirdetés


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
  • Kihallgatták a felüljáróról lezuhant autó utasait. Ketten kétféle sztorit adnak elő

    Kihallgatták a felüljáróról lezuhant autó utasait. Ketten kétféle sztorit adnak elő

    Mint azt tegnap reggel megírtuk a felüljáróról zuhant le a Róbert Károly körúti villamossínekre egy autó péntekről szombatra virradó éjjel.


    KAPCSOLÓDÓ:

    FOTÓK: Felüljáróról zuhant le a Róbert Károly körúti villamossínekre egy autó az éjszaka


    Kiderült a tegnap esti Tények című műsorból, hogy két sérültet ápolnak baleseti osztályon, amit Győrfi Pál árult el a hírműsornak.

    A Tények információi alapján azonban ketten kétféle sztorit adnak elő nemcsak a baleset pontos okáról, de arról is, hogy ki vezetett.

    Fotó: Váczi Krisztián – balesetinfo
    Hirdetés

    Egyikük azt állítja, hogy nem is ismerték a kocsit vezető személyt.

    A másikuk verziója szerint pedig a hídról való lezuhanást nem gyorshajtás okozta, hanem egy másik kocsi, ami elhajtott a helyszínről.

  • VIDEÓ: Csomagot akart lopni, de meglepték. Menekült volna, de nagyon megszívta

    VIDEÓ: Csomagot akart lopni, de meglepték. Menekült volna, de nagyon megszívta

    A kanadai Mississaugában egy fazon folyamatosan lopkodta az ajtók elé tett csomagokat.

    Egy család azonban kifigyelhette ezt és alaposan meglepte a tolvajt, aki azonnal menekülőre fogta (volna).

    A piti tolvaj gyorsan a ház előtt parkoló autójába pattant, majd ijedten kezdett el tolatni egy olyan ívben, amivel ráfutott egy magas hókupacra.

    Ezután az elsőkerék-hajtású autóval gyakorlatilag menthetetlenül elakadt.

    A kínos próbálkozásokat – ahogy próbálja menteni magát – öröm nézni.

    A 33 éves férfinak nem sikerült kimentenie autóját a hó fogságából. A kiérkező rendőrök elfogták, amiről szintén egy videó került fel a Twitterre.

    Hirdetés

  • FOTÓK: Felüljáróról zuhant le a Róbert Károly körúti villamossínekre egy autó az éjszaka

    FOTÓK: Felüljáróról zuhant le a Róbert Károly körúti villamossínekre egy autó az éjszaka

    A Kacsóh Pongrác úti felüljáróról a Róbert Károly körúti villamossínekre zuhant egy személyautó péntek éjjel – közölte a katasztrófavédelem.

    Az összeroncsolódott autóban hárman utaztak, köztük egy nő. A háromból ketten megsérültek, harmadik társuk elszaladt.

    Fotó: Váczi Krisztián – balesetinfo
    Hirdetés

    A BalesetInfo szerint a kocsiban egy vodkás üvegeket találtak.

    Fotó: Váczi Krisztián – balesetinfo
    Fotó: Váczi Krisztián – balesetinfo
  • VIDEÓ: Sportmotorosokat megszégyenítően előzött vaktában az Audis a Dobogókői úton

    VIDEÓ: Sportmotorosokat megszégyenítően előzött vaktában az Audis a Dobogókői úton

    A motoros szezon ugyan még bőven várat magára, de a jelek szerint jut így is izgalom a vezetési élményt kedvelő egyéneket hívogató útszakaszokra.

    ( SEMMI BAJUNK A MOTOROSOKKAL! A FELELŐTLEN, KÖZVESZÉLYES, BELÁTHATATLAN SZAKASZOKON, JELLEMZŐEN EZEN A HELYSZÍNEN IS SŰRŰN ÍGY ELŐZŐ MOTOROSOKRA UTALTUNK  )

    Beláthatatlan szakaszon hajtotta végre ugyanis a hajmeresztő előzési manővert egy Audi sofőrje.

    Olvasónk videóhoz csatolt leírása szerint a felvételen látható szituáció előtt már volt egy veszélyes próbálkozása a „főhősnek”, de akkor nem tudta befejezni az előzést.


    KAPCSOLÓDÓ:

    Kitiltanák a motorosokat a legkedveltebb mátrai útvonalukról


    Hirdetés


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
  • FOTÓK: Négyen ültek a Skodában, snowboard-ozni indultak Eplénybe

    FOTÓK: Négyen ültek a Skodában, snowboard-ozni indultak Eplénybe

    Egy négy fős társaság indult snowboard-ozni Eplénybe, amikor kocsijukkal megcsúsztak a 8-as főúton Pétfürdőnél. – írta meg a deltahirek.hu

    Árokba hajtott egy személyautó a 8-as főút 33-as kilométer közelében, a Veszprém megyei Pétfürdő térségében, a Várpalota felé vezető szakaszon – közölte a Katasztrófavédelem.

    A kocsit vezető férfi elmondta, Budapestről indultak Eplénybe snowboard-ozni, amikor a belső sávban előzés közben megcsúszott, majd az árokba hajtva az oldalára borult.

    A pétfürdői hivatásos tűzoltók áramtalanították a járművet, majd drótkötél segítségével kerekeire állították és kivontatták a kocsit az árokból. Sérülés nem történt, a mentés idején félpályán, rendőri irányítás mellett haladt a forgalom.

    Fotó: deltahirek.hu / Ács Krisztián
    Fotó: deltahirek.hu / Ács Krisztián
    Hirdetés

    Fotó: deltahirek.hu / Ács Krisztián
    Borítókép: deltahirek.hu / Ács Krisztián


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Traktor gumijának ütközött, majd visszapattant róla a Peugeot Körmenden

    VIDEÓ: Traktor gumijának ütközött, majd visszapattant róla a Peugeot Körmenden

    A 8-as főúton haladt Vasvár irányába egy Peugeot személyautó, amikor a szemből érkező Massey Ferguson traktor vezetője forgalmi okból fékezett és elmondások alapján a szerelvény „bebicskázott”. – közölte a 112press.hu

    A személyautó a traktor gumijának ütközött, majd arról visszapattanva az eredeti menetirányához képest hátrafelé sodródva padkának ütközött és a járdán az oldalára borulva állt meg.

    Fotó: 112press.hu

    Az autó vezetője és utasa megsérült a balesetben, őket körmendi tűzoltók szabadították ki a roncsból, majd a mentők a szombathelyi Markusovszky kórházba szállították őket. A portál információi szerint egyikőjük súlyos sérülést szenvedett.

    A 8-as főúton teljes útlezárás mellett zajlott a helyszíni szemle és a műszaki mentés, emiatt több kilométeres torlódás alakult ki Körmend belterületén.

    A baleset időpontjában szállingózott a hó és 0 Celsius fok körüli hőmérséklet volt, az út nedves volt, tehát nem havon, vagy jégen csúszott meg a traktor.

    Fotó: 112press.hu

    A traktor vezetője a 112press.hu kérésére szűkszavúan válaszolt. Szerinte nem lógott át a másik sávba a traktor kereke. Az eset körülményeit igazságügyi szakértő bevonásával vizsgálja a rendőrség.

    Hirdetés

    Borítókép: 112press.hu
  • VIDEÓ: Két autót zúzott le, az egyiket a kamera előtt. Azt hittük megállt, de nem

    VIDEÓ: Két autót zúzott le, az egyiket a kamera előtt. Azt hittük megállt, de nem

    „Sikerült felvennem egy duplakoccanást, sajnos a rendszámtábla nincs meg … és a kedves kollega elhajtott.

    A Ford Focus nekiment a fekete Hyundainak, megállt, majd továbbment. Utána elkapta a sötét színű leparkolt Ford Focust (videón látszik is hogy hiányzik a hátsó bal dísztárcsa)

    A feleségem látta hogy ezután nem állt meg…

    Miután kikanyarodtam úgy értelmeztem a helyzetet hibásan, hogy a leparkolt Focusos a tettes és az előtte parkolt SUV-ot kapta el.

    Gondoltam hogy visszatolatott, leparkolt szépen és nézik a kárt. Ezért részemről le is volt zárva az eset…. ( koccanás, megállt a jófej sofőr, együtt nézik a hölgyel a kárt minden faja…, csak amikor visszaértem, 20 percre rá láttam, hogy mi is történt.)

    Mai világban elég kicsi az esély, hogy ugyanazon a helyen 2 régi Focus „találkozik”.

    Az első áldozattal beszéltem, mivel nincs meg a rendszám, nincs mit csináljon, benyeli a kárt… gondolom a második is, hacsak nem jegyezte fel a rendszámot. „

    küldte a teljes sztorit olvasónk, a fedélzeti kamerája által rögzített képsorok magyarázataként.

    Az eset a 18. kerületi Thököly úton történt.

    Hirdetés


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
  • VIDEÓ: Szerencse, hogy csak egy kukát döntött ki a driftelő BMW-s

    VIDEÓ: Szerencse, hogy csak egy kukát döntött ki a driftelő BMW-s

    „Mit ér az erő, ha nem uralod”.

    A szlogen életérzéséből egy jó adagot biztosan kapott a Nyíregyházán kukát kidöntő BMW-s, aki egy egyszerű balra kanyarodást gondolt túl.

    Az esős időben, a nedves aszfalton túl sok erő azért nem kellett a manőverhez, elég volt a hátsókerék-hajtás és a gázfröccs,

    valamint egy magát túl jó sofőrnek tartó pilóta.

    ” Takarnak az autók, de tisztán kivehető minden, amin egy a kereszteződésben jobbról kanyarodó BMW-s kissé elveszti az irányítást az autója felett és kidönti a járdán lévő kukát , majd félig leszakadt lökössel továbbhalad .

    Szerencse ,hogy pont nem volt ott gyalogos. Síkos út, hátsó kerék… rendben van, de tudjuk is biztonságosan használni . ” – fűzte hozzá olvasónk, akinek fedélzeti kamerája hétfő este rögzítette a szerencsétlen manővert.

    Hirdetés


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.