Szerző: bpiautosok.hu

  • VIDEÓ: Olyan versenyt tolt az Audis és a BMW-s a forgalomban, amivel meglepte a szembejövőket is

    VIDEÓ: Olyan versenyt tolt az Audis és a BMW-s a forgalomban, amivel meglepte a szembejövőket is

    Videó első részében az olvasónktól kapott felvétel Debrecenben lett rögzítve, még múlt hét kedden, déli 12 óra előtt.

    A forgalom nem volt éppen csekélynek mondható, de ez mit sem változtatott azon, hogy a két sofőr kiélje a versenyzési hajlamait a közúton.

    Az audisnak nem volt elég a menetirány szerinti saját sávja, igénybe vette hát a szembejövő sávot is, ami mellett ráadásul a balra kanyarodó sávban is autósok várakoztak a zöld jelzésre.

    Így a kamerás autó és a kanyarodásra várakozó autósok között húzott el – nem éppen városban megszokott tempóval.

    Azt nem tudjuk, hogy a kamerás autó mögött jöttek-e egyéb közlekedők, de bizonyára mindenkit meglepett a szituáció.


    A második rész pedig már Pomázon forog:

    Úton Pomáz felé, amikor a videón látható szürke VW Passat egy záróvonalat figyelmen kívül hagyva, nagy sebességgel előzött egy kocsisort.

    Nem sokon múlott, hogy egy négytagú családot, két kisgyerekkel a másvilágra küldjön. Bízom benne, hogy az autót vezető elmebeteg találkozik ezekkel a képsorokkal és legalább elgondolkodik az eseten…

    – fűzte hozzá ingerülten az esethez olvasónk.

    Hirdetés


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
  • 16 ezer vadgázolás történt egyetlen vadászidényben

    16 ezer vadgázolás történt egyetlen vadászidényben

    16 ezer nagyvad pusztult el gázolás miatt a 2019-2020-as vadászati idényben Magyarországon. Elsősorban nagyvadak, de nagy számban apróvadak is áldozatául esnek a gázolásoknak a magyar közutakon, milliárdos nagyságrendű a kármondta az InfoRádiónak Méhes Dóra, az Országos Magyar Vadászkamara szóvivője.

    „A Soproni Egyetemnek van egy statisztikája, amely alapján az ütközések következtében elhunyt vadállatok fele nagyvad, a számuk mintegy hatezer az elmúlt vadászidényben. Közel 10 ezer róka, 4 és fél ezer borz és közel 450 vidra esik áldozatul egy ilyen ütközés során. Ha értéket nézünk, több mint 1,1 milliárd kár keletkezett a vadállományban” – ecsetelte Méhes Dóra.


    KAPCSOLÓDÓ:

    Fotók: M3-ason gázolt vadat. Ezt írja…


    Ha valaki vadat lát az út mentén, akkor lassítania kell, vagy ha nagyvadról van szó teljesen megállni. Ha megtörténik a baj és a kocsi elé ugrik az állat vészfékezés szükséges, de semmiképpen sem szabad félrerántani a kormányt.

    A vadgázolás közúti balesetnek számít, így

    az ütközés után mindenképpen rendőrt kell hívni

    – sorolta a teendőket Méhes Dóra. A szóvivő hozzátette a vadat tilos hazavinni, mert ez lopásnak számít.

    „Nem szabad elvinni a helyszínről a vadat. A területileg illetékes vadászatra jogosultak kiértesítése megtörténik a rendőrségen keresztül. Állami tulajdon a vad.”

    Hirdetés

    Székely István, a vadászkamara ügyvédje elmondta, hogy bonyolult peres eljárássá is fajulhat egy vadgázolás, ökölszabályként annyi elmondható, hogy a vadveszélyt jelző tábla és az autós vezetési stílusa perdöntő lehet.

    „Felróható magatartás lehet a vadászatra jogosult oldaláról az, ha egy évszázados vadváltó keresztezi a közutat,

    vagy pedig olyanok a körülmények, hogy a vadak folyamatosan mozognak az út egyik oldaláról a másikra, és nincs kint a vadveszélyre figyelmeztető tábla. Ha nincs kint, a vadászatra jogosult felel az autóban okozott kárért, és viseli a vadban keletkezett kárt is. Ha viszont kint van a tábla, és az autós még túl gyorsan is hajt, akkor az autós felelhet.”

    Méhes Dóra arról is beszélt, hogy ha az ütközéskor a vad nem halt meg, semmiképp sem szabad a közelébe menni, mert a sérült, rémült állat veszélyes lehet. – írta meg a portál.

    Borítókép: illusztráció, egy M3-ason elgázolt vadról szóló cikkünkből.


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Hatalmas balesetet rögzített a 83-as főúton egy fedélzeti kamera

    VIDEÓ: Hatalmas balesetet rögzített a 83-as főúton egy fedélzeti kamera

    A baleset még 14-én történt és a Győrben Közlekedünk nevű YouTube csatorna publikálta.

    A sor végén haladó autós előzésbe kezdett, viszont a kettővel előtte haladó, utánfutót vontató autós eléhajtott, szintén előzési szándékkal.

    Óriási baleset lett belőle.

    „Két személyautó ütközött össze a 83-as főút 44-es kilométere közelében, Gyarmatnál. Az egyik jármű felborult, a másik pedig az úton keresztbe fordult. A balesethez a tűzoltókat is riasztották, akik áramtalanították a járműveket.”

    – írta meg a csatorna.

    Arról, hogy történt-e személyi sérülés, nincs információnk.

    Hirdetés


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.


    MEGOSZTOM:

  • Videón, ahogy lángol az Óbudán reggel kigyulladt buszt

    Videón, ahogy lángol az Óbudán reggel kigyulladt buszt

    A rendelkezésre álló adatok szerint egy garázsmenetben közlekedő, utasokat nem szállító autóbusz gyulladt ki reggel hat körül Budapest III. kerületében, az Árpád fejedelem útján. Személyi sérülés nem történt – közölte a rendőrség.

    A rendőrök a helyszínelés és a műszaki mentés idejére az Árpád fejedelem útját a Szépvölgyi út és a Textilgyár utca között szakaszosan lezárták, a forgalmat egy forgalmi sávba terelték.

    Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette azt, amikor már lángokban áll a busz motortere.

    Hirdetés


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
  • FOTÓK: Közel 10 métert zuhant egy cserbenhagyó autós miatt. Keresik a továbbhajtó autóst

    FOTÓK: Közel 10 métert zuhant egy cserbenhagyó autós miatt. Keresik a továbbhajtó autóst

    Keressük azt a személyautót és tulajdonosát aki 2021.01.16-án 12:25-kor az

    M6-os autópályán Pécs felé az Érd és Százhalombatta közötti útszakaszon (egyből az érdi felhajtó után, 21-22 kilométerkő között) balesetet okozott testvéremnek,

    aki a szalagkorlátot átszakítva közel 10 métert zuhant, majd okozója cserben hagyta. „

    – írja szombat esti nyilvános Facebook posztjában Bianka, akinek posztját rengetegen megosztották már cikkünk írásakor, de hisszük, hogy segíthet a közösség ereje, ezért mi is megtesszük ezt a magunk módján.


    FRISSÍTÉS:

    Hamisan állította a posztban, hogy testvére egy cserbenhagyó autós miatt szenvedett balesetet


    Fotó: Facebook

    Személyi sérülés is történt és a képeken látható autó totálkárosra tört. Amennyit biztosan tudunk a keresett személyről, hogy feltehetőleg egy 25-30 év körüli nő, aki egy világosszürke Volkswagen márkájú személygépkocsit vezetett férfi utasával. Kérjük, azokat akik konkrétumokkal tudnak segíteni (információ, videofelvétel, ipari kamera felvétele) írjanak! 

    Kérjük, segítsetek egy megosztással, hogy a történések eljussanak az okozóhoz, vagy azokhoz a személyekhez, akik segítségünkre lehetnek, ezzel is elősegítve a rendőrségi nyomozást. A megosztásokat köszönöm a családom nevében is.

    – tette hozzá Bianka.

    Fotó: Facebook
    Itt történt az eset
    Hirdetés

    Fotó: Facebook

    Mi pedig szokás szerint annyit tennénk hozzá, hogy az autók „fekete dobozaként” működő fedélzeti kamera használata   ezekben az esetekben nagyon jól jön.

    Bianka posztja – ahová írhat, aki látott bármit, ami hasznos lehet: ITT

    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Pofátlanításra fel! Az ilyen eseteknél nincs miről beszélni. Hajrá police!!!

    VIDEÓ: Pofátlanításra fel! Az ilyen eseteknél nincs miről beszélni. Hajrá police!!!

    Tegnap publikált videónk – ahol a 24. pofátlan(tan)ító rendőrségi videó egyik ominózus esetét veséztük ki – elég megosztóra sikeredett.

    Ez volt az:

    Nagyon sokan egyetértettetek a videóban elhangzottakkal, de voltak, akik nem értették, hogy miről is van szó, szerintük egyértelmű volt az elsőbbségadási kötelezettsége a fehér autósnak.

    Sokan csűrték, csavargatták a KRESZ jogszabályokat. A tegnapi videó – ahogy a Pető Attilával készült videónk is a KRESZ mellett az életszerűségről szólt.

    Fontos kihangsúlyozni, hogy a közlekedésbiztonság, azon belül a gyalogosvédelem érdekében készültek ezek a videók. Aki figyelmesen végighallgatta a videót, efelől nem lehetett kétsége.

    Viszont most mutatunk két friss esetet az ország két különböző pontjáról – amiket szokás szerint olvasóink fedélzeti kamerái rögzítettek – ahol nagyon élesen látszik az, hogy ezek a sofőrök direkt, tudatosan szegnek szabályt és adott esetben veszélyeztetik a többi közlekedőt.

    Egyértelműen látszik a szándékosság.

    Minket elsősorban ezek a helyzetek irritálnak és ezeknek az eseteknek szeretnénk nagy publicitást adni és szeretnénk, ha az ilyen gondolkodású közlekedők lennének a lehető legerősebb módon kiszorítva a közlekedők közül.

    Hirdetés


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
  • VIDEÓ: „Itt engem is megPOFÁTLAN(TAN)ított volna a rendőrség, de nem valószínű, hogy elismertem volna”

    VIDEÓ: „Itt engem is megPOFÁTLAN(TAN)ított volna a rendőrség, de nem valószínű, hogy elismertem volna”

    A héten megjelent a – méltán nagy sikerű – pofátlan(tan)ító rendőrségi videósorozat újabb, 24. epizódja, amit továbbra is imádunk, több okból.

    Egyrészt a renitens, direkt szabályszegők láthatják, hogy civil autókból is fülön csíphetik őket akár,

    másrészt pedig az egyébként szabályokat tudatosan betartó sofőrök megnézhetik azt, hogy hibázás esetén milyen szankciókkal számolhatnak. Ettől talán figyelmesebben vezetnek majd.

    1:48-nál viszont sokaknak (nekünk is) szemet szúrt egy eset, aminek az értelmezése sokféleképpen történhet.

    Történt ugyanis, hogy Pető Attilával (Mosolyzóna Autósiskola), a

    Forgalmi vizsga 20 ÉVES JOGSIVAL, 500e balesetmentes km-rel a hátam mögött. Neked sikerült volna?

    Hirdetés

    című videónkban szót ejtettünk arról, hogy vajon milyen esetben kell átengedni a gyalogost a gyalogátkelőn.

    Akkor okosabbak lettünk és emiatt készült az alábbi videó, amit a képre kattintva tekinthetsz meg:



    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Megszólalt a Dunába hajtó autó sofőrje. Abban a hitben volt, hogy ott egy híd lesz

    VIDEÓ: Megszólalt a Dunába hajtó autó sofőrje. Abban a hitben volt, hogy ott egy híd lesz

    Még vasárnap számoltunk be róla mi is, hogy a Dunába hajtott egy autós Soroksárnál, amikor a mozgásban lévő kompra akart felhajtani.


    KAPCSOLÓDÓ:

    Dunába hajtott egy autós Soroksárnál, amikor a mozgásban lévő kompra akart felhajtani


    Most az RTL Híradónak megszólalt az autót vezető fiatal férfi,

    aki elmondta, hogy először mindhárman megijedtek, de a pillanatnyi sokk után elkezdtek menekülni.

    A 20 éves fiatal és a barátai úgy menekültek meg, hogy kimásztak a süllyedő autó tetejére, a közeli komp vezetője pedig felvette őket. A fiú november óta vezet, a környék pedig teljesen ismeretlen volt számára.

    Hirdetés

  • VIDEÓ: Őt sem tanították meg kis korában az egyik legalapvetőbb dologra

    VIDEÓ: Őt sem tanították meg kis korában az egyik legalapvetőbb dologra

    Ahogy azt ígértük legutóbbi videónkban a szemetelés, mint jelenség egy olyan téma lesz, amit nem nagyon engedünk majd el 2021-től, ugyanis elképesztő az a helyzet, ami az utak mentén van.

    Erről készült KAPCSOLÓDÓ videónkat itt nézheted meg:

    Az ominózus eset – ahol az M0-s egyik lehajtóján gusztustalan módon kidobnak egy autóból valami hulladékot – és az olyan esetek között, mikor valaki kiteszi a zsák szemetet az út szélére, nem igazán tudunk különbséget tenni.

    Az eset péntek délután történt és sokak szerint SAJNOS lehet, hogy ennek nincs „hírértéke”, viszont ennek ellenére mi nem fogunk az ilyen esetek mellett elmenni és nagyon várjuk az ilyen eseteket követő szankciókat.

    Hirdetés


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
  • Ez a vasdarab találta el olvasónk autóját a Szentendrei úton, sávváltás közben

    Ez a vasdarab találta el olvasónk autóját a Szentendrei úton, sávváltás közben

    A kis híján tragikus eset még szerdán délután történt a Szentendrei út 28-as szám magasságában.

    Olvasónk a Békásmegyer felé vezető oldalon autózott. A vasdarab akkor kapta szemből telibe autójukat, mikor éppen a belső sávból soroltak ki a külsőbe.

    ” Az előttünk haladó valamelyik autóról eshetett le esetleg. Talán látott valaki valamit, milyen autó hagyhatta el a képen szereplő tárgyat. A kocsinkban elég nagy kár keletkezett. Az autót tréler vitte el. Ami el tudott, az elfolyt belőle, a pontos kár felmérés még várat majd magára.

    Egy ilyen méretű tárgy könnyen tragédiát okozhatott volna

    A rendőrségi helyszínelés megtörtént, jegyzőkönyvet felvették, de nem bíztattak minket túlzottan… A közútkezelő is kint volt, nagyjából tehetetlenek, ha nem jelentkezik a becsületes gazdája a vasnak. ☹️

    Nem tudja esetleg valaki mi ez a vas? Hátha el tudunk indulni valami nyomon.

    Mivel a forgalommal haladtunk az előttünk lévő valamelyik autóról esett le, mi sajnos telibe kaptuk.

    Nem láttuk, nem láthattuk az autót, az előttünk lévőknek is valószínű csak szerencséjük volt hogy pont nem ők futottak rá. ”

    írja a szerencsétlenül járt sofőr és kérte, hogy tegyük közzé az esetet.

    Ha volt esetleg szemtanú, akkor kérjük, hogy írja meg nekünk, hogy mit látott.

  • Meghalt egy ember a kecskeméti balesetben, ahol egy kamion teljesen kiégett, mikor összeütközött egy személyautóval

    Meghalt egy ember a kecskeméti balesetben, ahol egy kamion teljesen kiégett, mikor összeütközött egy személyautóval

    Egy kamion és egy személygépkocsi ütközött össze eddig tisztázatlan körülmények között a 445-ös számú út 3-as kilométerénél 2021. január 15-én 8 óra 50 perc körül.

    Vincze-Messzi Adél, a rendőrség sajtóreferense elmondta, az elsődleges információk szerint frontálisan ütközött a kamion és a személyautó, utóbbi sofőrje olyan súlyos sérüléseket szerzett, hogy a helyszínen életét vesztette.

    Fotó: hiros.hu

    – számolt be róla a hiros.hu

    A portál úgy tudja, hogy robbanásokat is hallani lehetett. Egy szemtanú elmondta, hogy a személyautó kacsázott az úton, többször áttért a másik sávba.

    A helyszínelés idejére a rendőrök lezárták az elkerülőt, és a forgalmat leterelik a 441-es számú út kereszteződésében, valamint a hunyadivárosi lehajtónál.

    Hirdetés

    Fotó: hiros.hu
    Fotó: hiros.hu
    Fotó: hiros.hu
  • VIDEÓ: A keresztülhaladó autósok és piros lámpa elhagyása után villamosvezetőnek képzelte magát a lamborghinis pilóta

    VIDEÓ: A keresztülhaladó autósok és piros lámpa elhagyása után villamosvezetőnek képzelte magát a lamborghinis pilóta

    Az olvasónktól kapott felvételen az látszik, ahogy tegnap délelőtt egy Lamborghini-s pilóta nem igazán zavartatta magát a sürgős elindulás hevében.

    Pedig volt ám piros jelzés és szabályosan keresztülhaladó autósok is, tehát nem ám valami éjjeli forgalmi szituációban gyakran elkövetett esetnek lehetünk tanúi.

     A videón szereplő Lamborghini sofőrjét nem csak a piros lámpa és a keresztbe jövő forgalom nem zavarta, de még villamosnak is képzelte magát a 4-6 vonalán. ” – tette hozzá olvasónk.

    Hirdetés


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.


    MEGOSZTOM:

  • VIDEÓ: Eljárás indult a kisteherautó előtt büntetőfékező autós ellen

    VIDEÓ: Eljárás indult a kisteherautó előtt büntetőfékező autós ellen

    Két napja publikáltunk egy olvasói, fedélzeti kamerás felvételt.

    Információink szerint a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-Főkapitányság hivatalból, a mai napon eljárást indított az ügyben.

    A fehér Mercedes SUV sofőrje láthatóan türelmetlenül tapadt rá a kisteherautó hátsójára az M5-ös autópályán, a dunaföldvári lehajtó előtt.

    „Tegnapi nap történt előttem egy büntetőfékezés délelőtt, az M5-ön, Kecskemét felé haladva.Furgon 120km/h körül előzte a kamion sort, mercis barátunknak gondolom az nem tetszett, hogy nem húzódott ki a furgon két kamion közé…”

    – írta meg olvasónk, akinek fedélzeti kamerája rögzítette a büntetőfékezést.

    Hirdetés


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
  • VIDEÓ: Hatalmas lángokkal, totálisan kiégett egy kamion az M1-esen ma reggel

    VIDEÓ: Hatalmas lángokkal, totálisan kiégett egy kamion az M1-esen ma reggel

    A gépjárműtűz a sztráda Hegyeshalom felé vezető oldalon alakult ki, a 39-es kilométernél.

    Tatabányáról, Bicskéről és Érdről is érkeztek tűzoltó egységek a hatalmas lángokkal égő kamionhoz.

    Az érintett autópálya szakaszt teljes szélességében le kellett zárni.

    A Google Maps képe szerint még ezekben a percekben sem problémamentes az M1-es ezen a szakaszon. Vezessetek óvatosan.

    Hirdetés


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
    Lángoló kamion videó: Matolcsi István
  • VIDEÓ: Hatalmas frontális balesetet rögzített egy fedélzeti kamera Lengyelországban. A vétlen sofőr elhunyt

    VIDEÓ: Hatalmas frontális balesetet rögzített egy fedélzeti kamera Lengyelországban. A vétlen sofőr elhunyt

    Elrettentő és szörnyen elgondolkodtató, sajnos végzetes balesetet rögzített egy fedélzeti kamera Lengyelországban tegnap.

    Sajnos Lengyelország sem arról híres, hogy a közlekedési kultúra szintje az egekben lenne. Sorra látunk elképesztően felelőtlenül vezető sofőrökről felvételeket.

    Ezeket egyébként a lengyel rendőrség egy külön dedikált e-mail címen várja is a lengyel állampolgároktól.


    KAPCSOLÓDÓ:

    Civil autósoktól vár fedélzeti kamerás felvételeket a renitens közlekedőkről a lengyel rendőrség


    Az eset Varsó közelében történt.

    A BMW sofőrje előzte felelőtlenül a kocsisort, amikor összeütközött egy szemből szabályosan érkező másik autóval.

    A rendőrök egyelőre nem adtak bővebb információt az esemény körülményeiről. – olvasható a wyborcza.pl hírportálon.

    A portál nem hivatalos információi szerint, a baleset a BMW sofőrjének hibájából következett be, ahogy az a felvételt elnézve is valószínűsíthető.

    A tűzoltóknak speciális felszereléseket kellett használniuk ahhoz, hogy a másik jármű sérültjeihez eljussanak.

    Annak sofőrjét sokáig próbálták újraéleszteni, sajnos sikertelenül. A benne ülő egyik utast kórházba szállították. A BMW sofőrje könnyebb sérülésekkel úszta meg az esetet, de orvosi ellátásra szorult.

    Hirdetés

    Figyelem! Megrázó videó:


    Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.

    Az esetről egy Twitter bejegyzést is megosztottak: