A Győrben Közlekedünk YouTube csatorna publikált egy felvételt, amin a győri Szent István út, Tihanyi Árpád út kereszteződésében tévedt – nem kicsit – szembe a forgalommal egy autós.
Az eset hétfő reggel történt.
Az esetről felvételt készített és küldött be a csatornának két külön néző is, így két kameraállásból láthatjuk a szerencsétlenkedést.
Hála a jó égnek látszólag mindenki megúszta az esetet, aminek nem lett volna szabad megtörténnie, ha figyelmesen vezetett volna az autó sofőrje.
Hirdetés
Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
Nem sok híján a romos Opel Astrát végleg a roncstelepre küldte a menetrend szerint közlekedő busz, rajta természetesen az utasokkal.
Információink szerint szerencsére senki nem sérült meg a buszon, de az Opelt vezető fiatalembernek érdemes elgondolkodnia azon, hogy milyen veszélynek tett ki ezzel másokat.
Az eset a 14. kerületi Vágány utcában, a Róbert Károly körút felől a Dózsa György út irányába haladva történt a tegnapi napon.
„Nagy sebességgel, hátramenetben, buszsávban. Szerencsére még időben észrevettem, hogy mit művel”
– tette hozzá olvasónk, az autóbusz sofőrje.
Hirdetés
Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
Három hónappal, vagyis 2021. május 7-ig meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság annak a férfinak a bűnügyi felügyeletét, akit halált okozó, bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntettével gyanúsítanak – értesült a Blikk.
Ahogy arról korábban az Index is beszámolt, 2020. február 4-én autóbalesetben életét vesztette Halgas Tibor, aki többek között a Ferencváros, a Diósgyőr és a Videoton korábbi focistája is volt.
A vétkes taxis szabálytalan előzés közben ütközött Halgas kocsijával a ferihegyi repülőtérre vezető úton.
A balesetben Halgas autója az úton kívülre csapódva az oldalára dőlt. A roncsból a tűzoltók vágták ki, de már nem tudták megmenteni, a mentőautóban vesztette életét.
A nyomozás alkalmával beszerzett toxikológiai szakvélemény alapján a gyanúsított szervezetében kokain bomlásterméke volt kimutatható, aminek a hatása fennállhatott a baleset idején is az ügyészség közleménye szerint.
Ráadásul a baleset időpontjában a taxis még csak nem is vezethetett volna autót, mivel korábban büntetőpontjai miatt bevonták a jogosítványát, a gyanú szerinti bűncselekményt pedig három másik büntetőeljárás hatálya alatt követte el.
A bűnismétlés veszélye miatt az ügyészség indítványozta a korábban elrendelt kényszerintézkedés meghosszabbítását. Ha a vádak bizonyítást nyernek, a balesetet okozó taxisofőrre kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés várhat.
A bíróság megállapítása szerint a sofőr ellen indult más büntetőeljárások, valamint kedvezőtlen közlekedési előélete sem bírt esetében kellő visszatartó erővel, ezért döntött a korábban elrendelt bűnügyi felügyelet meghosszabbítása mellett. A végzés nem végleges.
Sajnos az adott helyzetben nem történt kapcsolatfelvétel, illetve az Octavia sofőrje elhajtott (lehetséges, hogy észre sem vette az esetet, nem történt jelentős kár, viszont a másik gépjárműn egy horpadás jelent meg), a sérült gépkocsi is továbbhaladt másik irányba. ” – írja olvasónk, aki a rendőrségnek is elküldte a felvételt.
A felvételen tipikusan a kapkodás eredménye látható.
A Skoda sofőrje úgy szeretett volna átmenni a – már bepiruló – lámpán, hogy a kanyarodósávot használja, amibe egy másik autós éppen megérkezett volna.
Hirdetés
Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
Egy egyszerű, de jelentős gyorshajtás miatt vettek üldözőbe egy autóst a lengyel rendőrök
A kocsi 50 km/h helyett 108-cal haladt. Meg akarták állítani, de a sofőr menekülni kezdett.
Menekülés közben egy lezárt sorompós vasúti átjáró keresztezte az útját, amin egyszerűen áthajtott, de úgy, hogy letörte a sorompórudat, aminek egy darabja konkrétan átszúrta a szélvédőt.
Sok értelme nem volt értelme a mutatványnak, mert
a rendszám alapján később azonosították a rendőrök a sofőrt, aki akár 8 év börtöni is kaphat tetteiért.
Hirdetés
Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
A nem mindennapos rendőri igazoltatás a Krím-félszigeten történt.
Egy autóst megállítottak a rendőrök, mert a sofőr viselkedése gyanús volt.
Nagy nehezen, a sokadik jelzésre meg is állt egy piros lámpánál az autós és megvárta, amíg az egyik rendőr az autó mellé ér. Ami ezután történik az egészen elképesztő…
Métereken át az autó ajtajába kapaszkodva próbálja a rendőr megállítani a gázba taposó autóst, ami nagy nehezen sikerül is komolyabb sérülés nélkül. A rendőrautóban maradó sofőr azonnal utánuk ered. Mindezt a rendőrautóban lévő fedélzeti kamera végig rögzítette.
Hirdetés
Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
A rendőrség közleménye szerint a férfit új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével gyanúsítják.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály munkatársai 2021. február 4-én 16 óra 25 perc körül figyeltek fel egy gyanús autóra a XV. kerületi Pozsony utca 26. szám előtt.
A rendőrök intézkedés alá akarták vonni az autót, de az a rendőrautót meglátva nagy sebességgel elindult, a körülötte álló hat ember pedig felszállt egy villamosra.
Az ismeretlen sofőrt a IV., XIII., és XV. kerületen keresztül követték, majd a IV. kerületi Berda József utca 44. szám alatt állították meg 16 óra 42 perckor. Sérülés nem történt.
A helyszínről villamossal távozó hat embert – a Magyar Honvédség megerősítő szolgálatot ellátó beosztottjának együttműködésével – a BRFK XV. Kerületi Rendőrkapitányságra, az autót vezető K. Benjámint pedig a IV. Kerületi Rendőrkapitányságra állították elő.
Az ügyben a XV. Kerületi Rendőrkapitányság új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt indított eljárást.
Az autó vezetőjével szemben közúti veszélyeztetés vétség miatt külön eljárás indul.
Hirdetés
Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
Olvasónk, Róbert fedélzeti kamerája rögzítette a látszólag szerencsés kimenetelű, ám nem mindennapi balesetet, az Astoriánál.
A gyalogátkelőn áttekerő két bringás sem volt szabályos, hiszen tolva, nem tekerve…, de az, amit a piroson áthajtó kerékpáros művelt, az nem mindennapos.
Menetiránynak hátrafelé haladt, vagy inkább mondhatnánk, hogy fordítva ült a „lovon”.
Hatalmas égés és egy kisebb esés lett a produkció vége.
Szerencsére látszólag semmilyen komoly személyi sérülés nem történt és mindenki mehetett a dolgára.
Nehezen tudjuk elhinni egyébként hétköznapi aggyal, hogy nem megrendezett, de sajnos nem kizárt, hogy az élet írta a sztorit…
Hirdetés
Ha a videó nem indul el, próbáld meg ITT lejátszani.
Ugyan még van egy-két hónapunk a nyári gumicseréig, viszont a felkészülést nem árt időben elkezdeni. Sokan abba a hibába esnek, hogy az utolsó utáni pillanatra hagyják a gumicserét, viszont ez nem csak a fogyasztás szempontjából káros, de balesetveszélyes is. A budapesti mozgogumis.hu szakemberét kérdeztük a mobilgumis szolgáltatásról, és arról, hogy mire érdemes az autósoknak kiemelten figyelniük a szezonális gumicsere kapcsán.
Jellemzően kik veszik igénybe a mobilgumis szolgáltatást?
Elsősorban azok az autósok, akik kényelmes és gyors megoldást keresnek a szezonális gumicserére. Azt tapasztaljuk, hogy az embereknek egyre kevesebb idejük van, és a szabadidejüket nem szívesen töltik azzal, hogy elvigyék az autót gumicserére.
De a kényelem is fontos szempont, mert a mobil szolgáltatás esetén az autós sok kellemetlenségtől megkíméli magát. Például nem kell a műhelyben várakoznia, a lecserélt (sok esetben koszos) gumikat a csomagtartóban szállítania, több autó esetén pedig, az autókat egyenként gumicserére vinnie.
Munka közben a Mozgó Gumis
A fentiek miatt sokan inkább házhoz hívják a szakembert, amivel egyrészt azonnali szolgáltatást kapnak, másrészt jóval kényelmesebben intézhetik a gumicserét.
Ügyfeleink között nagy létszámban vannak az autóflottákat fenntartó cégek is. Számukra is sokkal egyszerűbb a saját telephelyükön intézni a gumicserét, ahelyett hogy az autókat egyenként elvigyék egy gumis műhelybe. Ugyanez igaz azokra a családokra is, akik kettő, vagy több autóval rendelkeznek. A mobil szolgáltatással egyszerűbben intézhetik a gumicserét és még időt is spórolnak.
Ha már spórolás, mennyivel drágább a mobilgumis a hagyományosnál?
Nem sokkal. Ha százalékban kellene kifejezni, azt mondhatjuk, hogy kb. 10-20 %. Természetesen vannak olcsóbb és drágább szolgáltatók is, de az átlagot tekintve a fenti szám megállja a helyét.
Hogyan néz ki maga a szolgáltatás a hagyományos gumicseréhez képest?
Ha az autós hagyományos módon, műhelyben cserélteti a gumit, gyakorlatilag előre be kell jelentkeznie, el kell vinnie az autót, várnia kell a szervizben, majd pedig hazamennie az autóval, kipakolnia a lecserélt gumit stb.
A mobil gumicserénél csak egy időpont egyezetetésre van szükség, a többit pedig mi intézzük automatikusan.
Munka közben a Mozgó Gumis
Kiszállunk a helyszínre, ahol az ügyfél által megjelölt helyen elvégezzük a gumicserét, legyen szó egy, vagy akár több autóról. Addig az ügyfélnek gyakorlatilag nincs teendője, így nyugodtan dolgozhat, intézheti a ház körüli teendőket.
Ha az ügyfél új gumit vásárolna azt is biztosítjátok?
Igen. Kapcsolatban állunk a legnagyobb gumiabroncs importőrökkel, így gyakorlatilag bármilyen gumit be tudunk szerezni, függetlenül az autó márkájától, típusától. Igény esetén ezt mindig előre megbeszéljük az ügyfeleinkkel.
Mit javasoltok az autósok számára, mire figyeljenek a gumiabroncsok kapcsán?
Az első és legfontosabb a biztonság, és az, hogy az autósok tisztában legyenek a gumiabroncsokkal kapcsolatos szabályoknak.
Az abroncsok kopottságának sokan nem tulajdonítanak kellő jelentőséget, pedig ez az egyik legfontosabb tényező.
Többször is láttunk már olyan abroncsokat, amelyek már-már a közveszélyes kategóriába tartoztak és a cserét megelőző évben sem szabadott volna használni őket.
Általában a következő problémákkal találkozunk:
ritkábban ugyan, de többen is használt gumiabroncsot vesznek,
nem egyforma abroncsok vannak a kerekeken,
kombinálva vannak a téli és nyári abroncsok,
nem az autó típusának megfelelő abroncsokat használnak
akár 1,6 miliméternél is kisebb az abroncsok mintázati árka (ideális esetben a téli guminál 4 mm, a nyári guminál pedig 3mm kellene legyen)
nem egyformán kopottak a gumik, vagyis az autós nem ellenőrzi megfelelő időközönként a nyomást, vagy futómű problémák miatt alakul ki a rendellenes kopás.
a piacon elérhető legolcsóbb kínálatból választ abroncsot az autós. (érdemes a jobb nevű gyártók közül választani)
Persze a fentiek közül szerencsére több hiba is ritkának mondható, mindenesetre azt tapasztaljuk, hogy ezen a területen a tájékozottság nem mindig megfelelő. Ha azt látjuk munka közben, hogy az autós nem tájékozott, minden esetben ellátjuk a szükséges információkkal és tanácsokat adunk neki a gumiabroncsok biztonságos használatával kapcsolatban.
Hol lehet benneteket elérni?
Weboldalunkon (mozgogumis.hu) minden információt megtalálhatnak az érdeklődők, illetve a +36 30 508 4617 számon is elérhetőek vagyunk hétfőtől-szombatig 8 és 20 óra között, illetve a vasárnapi ügyelet alatt 10 és 16 óra között. Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/mozgogumisbp/
A police.hu beszámolója szerint kedden este az M6-os autópálya Budapest felé vezető oldalán halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt.
Adony térségében egy Volvo típusú személygépkocsi közlekedett a külső forgalmi sávban, amit egy 25 éves győri lakos vezetett. Az 55-ös kilométerszelvényhez érve az autó nekiütközött az előtte haladó Opel típusú gépjárműnek, amiben egy martonvásári család tartott hazafelé.
Az opelben öten utaztak, akik közül a baleset következtében
egy 11 éves kislány olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A balesetben további öt személy is megsérült.
A halálos közúti közlekedési baleset okozójánál felmerült az ittasság gyanúja, ezért a rendőrök előállították, gyanúsítottként hallgatták ki. Őrizetbe vételét követően a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájába szállították a férfit.
Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot.